Társadalomkutatás 1986 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1986 / 2. szám - Műhely - Pozsgay Imre: Nem megígérni nehéz, hanem megtenni
nemcsak a reform kiindulópontja lehet, hanem támogathat retrográd irányzatokat is. A közvélemény a valóságnak inkább csak a fenomenális oldalát, a felszínét ismeri. Látja, hogy lelassult a gazdasági növekedés; infláció van; csökkent a reálbér; stagnál a reáljövedelem; nagy társadalmai csoportok életszínvonala, életkörülményei romlottak; hiány van áruban, mobilitásban, munkafegyelemben és teljesítményben; fellazulás van az erkölcsi viszonyokban éppúgy, mint a vállalatok közötti kooperációban, szállításokban stb. Ugyanakkor tudja, hogy egy húsz évre meghirdetett reform viszonyai között élünk. Ámde a reform rejtőzködő-taktikus kényszerűségei, valódi problémáinak kimondatlanságai, ellenfeleinek megnevezhetetlensége miatt béklyókban vergődik. Az emberek nagy része az előbb felsorolt negatív jelenségeket a reform nyakába vánja, holott azok jórészt a reform megtorpanásai miatt keletkeztek, de erről nyilvánosan nemigen beszélnek. Nincs esélye a reform további kibontakozásának, ha nem teremtenek megfelelő nyilvánosságot hozzá, s általa bázist olyan emberek sokaságából, akik értik, miről van szó, és akarják is a megoldást. Mivel a szocializmus intézményei felülről, a központi politikai akarat műveként jöttek létre, ezért a szükséges belátásnak és kezdeményező döntésnek is fent kell elindulnia. Ismét a politikán van tehát a sor. A szerzők is felvetik ezt a kérdést, amikor azt mondják, hogy a politikai intézmények szakadatlan fáziskésésben vannak. Igazuk van. Ennek az okát én abban látom, hogy a szocializmus tulajdonviszonyait, elosztási viszonyait és politikai alapintézményeit hosszú ideig nem lehetett olyan megmásíthatatlan, irreverzibilis ténynek tekinteni, amely kibírja a demokrácia nyilvánosságát anélkül, hogy a restaurációs erők teret nyernének. Ezért a politika az állandó védekezésben és az intézmények változatlanságában látta a rendszer biztonságát. Az állam és a politika egyik fő funkciója az egyensúly és a stabilitás fenntartása. Ez a funkció azonban önmaga ellentétébe vált át ott, ahol az egyensúly és stabilitás elvét a stagnálás veszi át. Hiszen, ahol stagnálás van, ott sem szünetel a társadalmi ellentmondások keletkezése, de mivel nem oldják meg azokat, nem hajtóerőként működnek, hanem robbanó erőként halmozódnak. A politikát nem arra kell felszólítani, hogy hagyja el őrhelyét, hanem arra, hogy ésszerű változtatások kezdeményezésével, a stagnáláshoz fűződő hatalmi érdekek és ideológiák homokzsákjainak kidobásával járuljon hozzá a jól irányított mozgáshoz és a biztonságos emelkedéshez. Az 1985-ben megtartott választások egyik nagy tanulsága éppen az volt, hogy a megérett változtatások megtételével nagy mértékben lehet növelni az alapintézmények hitelét és bizonyítani, hogy ezek az intézmények nincsenek veszélyben, ha megváltoztatják őket. A változásnak természetesen a lényegre kell irányulnia még akkor is, ha az „alkufolyamat”-ban eleve számítanak a kompromisszumra is, így például az új választási törvény politikai koncepciója tartalmazza régivel való kompromisszumot, de egy nagyon lényeges változást is. Azt, hogy az országgyűlési és tanácsi képviseleti rendszer létrehozásában nem veszélyeztető, hanem stabilizáló, identitást növelő tényező a választópolgárok közvetlen demokratikus részvételének kitágítása, kezdeményezéseik bekapcsolása. S ami a leglényegesebb: ezen a területen igazolódott, hogy az alapintézmények biztonságát és eredményes funkcionálását, politikai aktivitását nem egy káderpolitikai terv szerint kialakított személyi nómenklatúra teremti meg, hanem a közösségi részvétellel létrehozott és a közösségtől folyamatosan függő képviselet. Ez nem teszi feleslegessé a káderpolitikát, csupán - s ez nem kevés - állandó nyilvános vizsgának veti alá. Az új választási törvény azért is jó példa, mert első alkalmazásakor kiderültek a hatalmi viszszaélések lehetősége is. Ez pedig felveti az intézmények demokratikus működésének garanciális kérdéseit. A szerzők ezt a szerep- és funkciómegosztás aspektusából közelítik meg. Szerintem a lényeg, hogy semmilyen szinten ne jöhessen létre és ne működhessen ellenőrizetlen hatalom, amely képes a valóságot figyelmen kívül hagyni egészen addig, amíg az katasztrófával nem fenyeget. Ez pedig öszszefügg azzal - a szerzők által is tárgyalt - kérdéssel, hogy ki az alanya a törvényhozásnak, a kormányzásnak, az önkormányzatnak. Vannak-e szuverén állampolgárok, s azoknak önálló szervezeteik, amelyek garanciát jelenthetnek a hatalmi torzulással, elfajulással szemben. A kérdés megválaszolásában a mi politikai rendszerünkben alapvető jelentőségű a párt szerepének további tisztázása. A pártnak saját belső demokráciája fejlesztésével el kell jutnia a párttagság 98