Társadalomkutatás 1986 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata

1986 / 2. szám - Műhely - Pozsgay Imre: Nem megígérni nehéz, hanem megtenni

nemcsak a reform kiindulópontja lehet, hanem támogathat retrográd irányzatokat is. A közvéle­mény a valóságnak inkább csak a fenomenális oldalát, a felszínét ismeri. Látja, hogy lelassult a gaz­dasági növekedés; infláció van; csökkent a reálbér; stagnál a reáljövedelem; nagy társadalmai cso­portok életszínvonala, életkörülményei romlottak; hiány van áruban, mobilitásban, munkafegye­lemben és teljesítményben; fellazulás van az erkölcsi viszonyokban éppúgy, mint a vállalatok közötti kooperációban, szállításokban stb. Ugyanakkor tudja, hogy egy húsz évre meghirdetett reform vi­szonyai között élünk. Ámde a reform rejtőzködő-taktikus kényszerűségei, valódi problémáinak ki­­mondatlanságai, ellenfeleinek megnevezhetetlensége miatt béklyókban vergődik. Az emberek nagy része az előbb felsorolt negatív jelenségeket a reform nyakába vánja, holott azok jórészt a reform megtorpanásai miatt keletkeztek, de erről nyilvánosan nemigen beszélnek. Nincs esélye a reform további kibontakozásának, ha nem teremtenek megfelelő nyilvánossá­got hozzá, s általa bázist olyan emberek sokaságából, akik értik, miről van szó, és akarják is a meg­oldást. Mivel a szocializmus intézményei felülről, a központi politikai akarat műveként jöttek létre, ezért a szükséges belátásnak és kezdeményező döntésnek is fent kell elindulnia. Ismét a politikán van tehát a sor. A szerzők is felvetik ezt a kérdést, amikor azt mondják, hogy a politikai intézmé­nyek szakadatlan fáziskésésben vannak. Igazuk van. Ennek az okát én abban látom, hogy a szocia­lizmus tulajdonviszonyait, elosztási viszonyait és politikai alapintézményeit hosszú ideig nem lehe­tett olyan megmásíthatatlan, irreverzibilis ténynek tekinteni, amely kibírja a demokrácia nyilvános­ságát anélkül, hogy a restaurációs erők teret nyernének. Ezért a politika az állandó védekezésben és az intézmények változatlanságában látta a rendszer biztonságát. Az állam és a politika egyik fő funkciója az egyensúly és a stabilitás fenntartása. Ez a funk­ció azonban önmaga ellentétébe vált át ott, ahol az egyensúly és stabilitás elvét a stagnálás veszi át. Hiszen, ahol stagnálás van, ott sem szünetel a társadalmi ellentmondások keletkezése, de mivel nem oldják meg azokat, nem hajtóerőként működnek, hanem robbanó erőként halmozódnak. A politi­kát nem arra kell felszólítani, hogy hagyja el őrhelyét, hanem arra, hogy ésszerű változtatások kez­deményezésével, a stagnáláshoz fűződő hatalmi érdekek és ideológiák homokzsákjainak kidobásá­val járuljon hozzá a jól irányított mozgáshoz és a biztonságos emelkedéshez. Az 1985-ben megtartott választások egyik nagy tanulsága éppen az volt, hogy a megérett vál­toztatások megtételével nagy mértékben lehet növelni az alapintézmények hitelét és bizonyítani, hogy ezek az intézmények nincsenek veszélyben, ha megváltoztatják őket. A változásnak természe­tesen a lényegre kell irányulnia még akkor is, ha az „alkufolyamat”-ban eleve számítanak a komp­romisszumra is, így például az új választási törvény politikai koncepciója tartalmazza régivel való kompromisszumot, de egy nagyon lényeges változást is. Azt, hogy az országgyűlési és tanácsi képvi­seleti rendszer létrehozásában nem veszélyeztető, hanem stabilizáló, identitást növelő tényező a vá­lasztópolgárok közvetlen demokratikus részvételének kitágítása, kezdeményezéseik bekapcsolása. S ami a leglényegesebb: ezen a területen igazolódott, hogy az alapintézmények biztonságát és ered­ményes funkcionálását, politikai aktivitását nem egy káderpolitikai terv szerint kialakított személyi nómenklatúra teremti meg, hanem a közösségi részvétellel létrehozott és a közösségtől folyamato­san függő képviselet. Ez nem teszi feleslegessé a káderpolitikát, csupán - s ez nem kevés - állandó nyilvános vizsgának veti alá. Az új választási törvény azért is jó példa, mert első alkalmazásakor kiderültek a hatalmi visz­­szaélések lehetősége is. Ez pedig felveti az intézmények demokratikus működésének garanciális kér­déseit. A szerzők ezt a szerep- és funkciómegosztás aspektusából közelítik meg. Szerintem a lényeg, hogy semmilyen szinten ne jöhessen létre és ne működhessen ellenőrizetlen hatalom, amely képes a valóságot figyelmen kívül hagyni egészen addig, amíg az katasztrófával nem fenyeget. Ez pedig ösz­­szefügg azzal - a szerzők által is tárgyalt - kérdéssel, hogy ki az alanya a törvényhozásnak, a kor­mányzásnak, az önkormányzatnak. Vannak-e szuverén állampolgárok, s azoknak önálló szerveze­teik, amelyek garanciát jelenthetnek a hatalmi torzulással, elfajulással szemben. A kérdés megválaszolásában a mi politikai rendszerünkben alapvető jelentőségű a párt szere­pének további tisztázása. A pártnak saját belső demokráciája fejlesztésével el kell jutnia a párttagság 98

Next