Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 3. (1902)

1902 / 12. szám - Erdélyi Pál: A Magyar Nemzeti Múzeum

inában és míveltségében a magyar nyelvnek és szellemnek hódító útját egyengeti. A politikai reform az 1790/1. országgyűlésen már az agitáló irodalom hatását mutatja, de az ott fellángoló lelkesedés hosszú ideig táplálja az irodalmat s a XIX. század reform-diétáinak kiindulásául méltán tekinthető. A XVIII. század végén, eleink szellemi világában két iskola, ha szabad így mondani, uralkodik. A latin nyelvű tudományos irodalom és a magyar nyelvű classicismus. Amaz történetünk, mythosunk, nyelvünk kutatását és fejtegetését végezvén, a történeti szellem szolgálatában állott, emez az európai műveltség és ízlés tolmácsa lévén, a művelődést és a nyelv művelését szolgálta. Amannak idegen volt a nyelve, emennek idegen volt a szelleme, s mégis megfértek egymással, mert latin tudományosságunkra épp oly nagy szükség volt, mint classicismusunkra. A mi ma visszásnak látszik, hogy a magyar történet és nyelvészet latin nyelven dolgozzék s a nemzeti nyelv idegen szellem és ízlés békéjában szorongjon, a maga idejében nem volt feltűnő, s annál kevésbbé, mert a tudományosságnak a latin nemzetközi nyelve volt s a classicismus divat és elv gyanánt élt a közízlésben, így is úgy is részesedtünk vagy részt vettünk az európai szellem közösségében, tehát műveltségében is. Ennek a részességnek pedig sokat köszönhetünk. A műveltségnek classicus színe egyaránt rányomta bélyegét mindenre. Társalgása telve van reminiscentiával, varkocsos elődünk fáradt testét Morpheus karjaiban pihentette, dédanyánkat zephir lengte körül. Tőrülmetszett pogány nevet viselt, szabója gazdag redőzetű ruhát szabott junói termetére, szandálját a la gréque szalaggal erősítette fel. Attikás, oszlopos házát regulázott kertbe építette, gyeppadokat, félkörű kalóczákat, glorietteket, oltárokat, árkádokat helyezett el a megnyírt bokrok és sudárra nyesett lombú fák alatt. Borostyánnal befutott romok tövében és törött oszlop alján pásztorverseket olvasgatott, könyvét kecses antiqua betűk és gondosan megválogatott rezek díszítették. A sűrűt benépesítette a faunok és nymphák hadával, szobáiban az amorok és grácziák ütöttek vidám tanyát. Könyves polczán Rousseau és Virgilius, Voltaire és Homeros békességesen megfértek,sóhajtását spondeusba szedte, kaczagása szapora dactylusban csengett. Ellankadt Amor nyilától és nektárt ivott ez istenek tiszteletére, ha csapodár ifja hozzá visszatért. Görög és római volt, vagy német és franczia az ízlése, a szeszélye, de magyar volt a nyelve; fényűző és bágyadt volt a divata, de meghódította a művészet élvezetére, az irodalom szeretetére, a könyv megbecsülésére, bibliotheka gyűjtésére. Könyvház és múzeum egyaránt beleillik a classicismus világába. Könyvtáraink történetében a XVIII. század második felét méltán tartják korszakosnak. A műveltség hódításának eddig nem nagyon mérlegelt adatát és tanúságát kell látnunk abban, hogy részint új könyvtárak alapítása, részint a a meglevők anyagának rendezése ez időszakból való. A hosszas béke kedvező helyzetet teremtett s a szerzetes rendek feloszlatása ritka alkalmiul kínálkozott könyvkedvelő könyvgyűjtő főuraink, papjaink, tudósaink és iskoláink részére. A barátok könyvtárait részint lefoglalták, részint elkótyavetyélték, roppant sok könyv és kézirat szabadult föl, melyből elég jutott a külföldre is, elég maradt idehaza is. A magyar tudományosság virágzása s a külföldi irodalom hatása szerencsésen játszott össze, hogy ezt a kedvező alkalmat a könyvkedvelők föl is használhassák. Iskolai könyvtárainkat nem említve, Teleki Sámuel és Batthyány Ignácz grófok 1798-ban alapították a marosvásárhelyi és gyulafehérvári nyilvános könyvtárakat; báró Buckenthal Nagy- Szebenben, gróf Apponyi Pozsonyban, gróf Festetich Gy. Kaposvárit, Zerdahelyi Gábor Bars-Szent-Kereszten, Ráday Péczelen alapított könyvtárai megelőzvén vagy követvén a Széchenyi gróf alapítását, mind egy mívelődési irány eredményei. A Széchenyi-Könyvtár és a mellé csatolt gyűjtemények gondja, szeretete ennek az áramlatnak s a gróf nagy műveltségének kifolyása volt. Két könyvtára is volt, Nagy-Czenken magyar érdekű, Sopronban a classicus és modern irányú művekből. Kora műveltségének mindenben részese, maga is tudóskodik, történelmi és társadalmi kérdések érdeklik, előkelő és nagyvagyonú, ismeri a művelt nyugatot s fényes múltú családja hagyományaihoz híven, nyilvános pályáján magasra emelkedik. Belső szükség vitte őt a könyv szeretetére és könyvtárai gondozására, s belső szükség vitte arra is, hogy gyűjteményeit nemzetének ajánlja fel. Elhatározása indítékát ne keressük másutt, mint nobilis lelkében, melynek sugallatára, és finom elméjében, melynek tanácsára hallgatott. Halhatatlan fia megírta s emlékezetben hagyta, hogy atyja homlokán a bánat árnyát gyakran látta borongani s megírta, hogy e bánatot csak később értette meg, mikor maga is nemzete jövőjén tépelődött. Széchenyi Ferencz gróf megtanult lemondani s e nagy erényt a legnagyobb önzetlenséggel gyakorolta — nemzete javára. Maga is kutató, gyűjtő és mikor könyvtárának ura lehetett volna, beállott buzgó tisztviselőjének. Eszményi törekvését hirdeti e lemondás, az alapítás gondossága és művészete s az a czél, melyet könyvtára elé tűzött. Alapítványa biztosítására minden törvényes garantiát megszerez s fönmaradása kezesévé a nádort nyeri meg, akiben könyvtára második alapítóját lelte föl. Magát nem kímélő szenvedéllyel fog a tervnek programmszerű megvalósításához. Gyűjteményeit haladék nélkül és teljes rendben, könyveit és kéziratait kitűnő katalógusokkal fölszerelve adja át. Könyvtárát nemcsak a törvényes garantiákkal, hanem kulturális szerepe és hatása biztosítékaival is élő szervezetté akarja tenni. E végre sietteti az intézmény szervezését, szerencsés választással kinevezteti Millert őrré, egy év alatt fölállítja és megnyittatja olvasótermét, s roppant arányú levelezést indít meg oly tág körben, melynek átmérője végső pontjain a római pápa s három debreczeni tógátus diák állanak. Bejelenti a 350