Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 3. (1902)
1902 / 12. szám - Erdélyi Pál: A Magyar Nemzeti Múzeum
könyvtár megalapítását s kér minden rendűt és rangot, hogy pártolják, segítsék,szeressék. Példát ad mindenben, áldozatkészségben, buzgó munkában és szakbeli jártasságban. Katalógusait Denis-szel, a híres bécsi könyvtárnokkal készítteti el, s kitűzi gyűjteménye czélját: a magyar szellem és föld, a magyar múlt és jövő kultusát. Ez a rendelkezés érteti meg legjobban a könyvtár alapításának legerősebb rugóját, eszményi hazafiasságát. Amint fejtegettük, ez időtájt sem a bibliothéka, sem a múzeumgondolata nem volt idegen a magyarság között. S mégis,ha pontos fogalmakhoz akarunk szokni, különbséget kell tenni a művelt és az elmaradott magyarság között s az előbbire gondolunk. A műveltség színvonalán állók azonnal tisztában voltak a nemesgróf alapítványának jelentőségével, és a gróf örömmel és bizalommal olvashatta a hozzá intézett levelekből kitűnő lelkesedésük, osztatlan tiszteletük nyilatkozatait. Láthatta azt is, hogy szerényebb - gazdagabb adományaik felajánlásával az új intézményt lényege szerint helyesen értették meg. S az alapító e tényekben mutatkozó hajlandóságot méltán tekinthette legnagyobb jutalmának. Mert a mit tervezett, íme elérte: a magyarságnak egész művelt társasága gondjaiba fogadta a bibliothekát, s így az élő szervezetté válik s lassanként az egész nemzetnek áldozatkészségére, szeretetére, támogatására bizton számíthat. A múzeum fejlődése fényesen igazolta ezt a reményt, mert fennállásának hosszú százada alatt csakugyan áhítattal és büszkeséggel tekintettünk rá. De azzal, hogy a gróf a múzeum iránt való érdeklődésbe a nemzetet belevonta, példát adott arra is, hogy a társadalomnak szétszórt erői egy közös czélra mily értéket képviselnek. A magyarság nagy többsége közműveltségünk terjedésével rétegenként csak később tömörült ugyan a múzeum mellé, de öntudatlanul s ösztönszerűleg hamarosan melléállott. Mert a magyar népnek kifejlett történeti érzéke van és tisztán látó szeme. Hamarosan észrevette tehát, hogy a múzeum a hagyományok védelmére, a történeti tudat föntartására szolgál, s észrevevén — szeretetébe fogadta. E tudatból fakadt az intézet nimbusa, mely mindvégig gyöngíttetlenül öleli át. Azonban politikai helyzetünk is közrejátszott abban, hogy a múzeum a nemzet szívéhez nőjjön. Alapítása és életének első félszázada a nemzeti ébredés és kibontakozás idejére esik, a reform korra. A hoszszasan elfojtott, de mindig lázongó és érlelődő nemzeti érzés a XVIII. század második felében már forrongani kezd s a következő félszázad alatt titkon ápolt vágyai szárnyra kapnak. Történetírásunknak magasabb szempontjából nézve az időszakot, a két század mesgyéjén innen és túl, csupán chronologiai különbséget láthatunk. A felocsúdó nemzet vágyainak kifejtése és megvalósítása ugyanazon fejlődésnek szorosan öszszetartozó stádiumai. Az irodalmi agitatiónak Bessenyei és társai által képviselt programmja a XIX. században valósul meg. A nyelv ügyét a reformkor juttatja diadalra, a Jámbor szándék s a bibliofileket felállítása, amit szintén Bessenyei hangoztat, először a Széchenyiek által ölt testet, az irodalmi fejlődés a XIX. század derekán tér meg nemzeti alapjára, s az általános műveltségben való részesedésünk munkáját a XIX. században föllendülő újságírás vállalja magára. A politikai ébredés, mely követte az irodalmit, a reformkor által, alkotmányos szabadságaink biztosításával vált ténynyé és az 1848-iki törvényekkel diadalmaskodott. Társadalmi regenerálásunk folyamát ez a század látta mélyülni és hatalmassá válni. E nagy s nemzeti érzéstől s eszményi lángolástól lobogó kornak árja hordozta a múzeum hajóját. Az elmaradott nemzet majdnem minden téren egy időben fogott a regenerálás nagy művéhez, s minden tette kölcsönösen erősítette egymást. A régi dicsőség álma és vágya történetíróink könyveiben támadt fel újra, s nemzeti múlt ismeretének letéteményese a múzeum volt. Irodalmunk vezette be a politikai agitatiót s az irodalomnak erőforrásává a múzeum lett. A re Ii. gróf Széchényi Ferencz szobra a Nemzeti Múzeum kertjében. (Istók János műve)