Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 22. (1921)
1921 / 1-4. szám - Dr. Petrich Béla: Lamartine ifjúsága
XXII. évf. 1921. januárius—április 1—4. szám. URÁNIA NÉPSZERŰ TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT KIADJA AZ URÁNIA MAGYAR TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Alapította: Nem tagoknak előfizetési ára E folyóiratot a Társaság tagjai MOLNÁR VIKTOR évi illetmény fejében kapják. Felelős szerkesztők: SZÁSZ KÁROLY és MIKOLA SÁNDOR egy évre 40 korona, Lamartine ifjúsága. Tavaly márczius 20-án múlt száz éve, hogy egy névtelen kis kötet jelent meg Párisban. Telve volt újszerű, dallamos és lágy érzésű versekkel; néhány nap alatt szárnyra kapta szépségüket a hír. Egy újabb kiadáson már ott díszlett a költő neve; új név, szerény és színtelen hangzású: Alphonse de Lamartine, de ha majd ezrek és ezrek lelke ittasul a bűvösen hullámzó érzelemártó és késő nemzedékek is gyönyörűséggel telnek meg a szavak s az érzések halk zenéjével, a szürke kis nemesi név is zengő szépségűvé fog válni, és minden betűjében és betűinek összeolvadásában fenséges szép lelki hangulatok, édes-bús emlékek, ellágyulások, szent magábaszállás varázsa zengenek majd. A Premieres Méditations poétiques költeményei ezer forrásból bugygyantak elő, új és friss áramlást löktek bele az elalvó franczia költészetbe. Lamartine ifjúsága, nevelése, szerelmei, ábrándjai, olvasmányai s a forradalom emlékei indítják meg az ifjú lélekben azt a hatalmas érzéshullámzást, amelyből hosszú évek vajúdó nehézségei után mint csodás remekmű pattan elő ez a verses kötet. *■ A „Méditations“ költeményei oly szorosan forrnak össze a költő ifjúságával, hogy ennek a szenvedő kornak története nélkül meg se érthetnék érzésvilágukat. A bérezés Bourgogne lelke szól belőlük, lépten-nyomon ott zeng a lanyha szőllős dombok, a köves, kanyargó ösvények, a legelők, a távolban emelkedő hegyek emléke. Mâconban született 1790-ben a kis Alphonse, de gyermek- s ifjúkorának legszebb napjait Millyben töltötte el. Falusias visszavonultságban élt itt atyja, az egykor királyáért vitézül harczolt lovastiszt, a rémuralomnak kevés híján áldozata. Kissé rideg, kissé kurta modorú ember volt. Szőllejéből éldegélt nagy csöndesen és szegényesen. Alphonse az anyja jóságos lelkén nevelődött. Az Evangélium, az Imitatio, a Biblia voltak a szelíd fiúcska első mesterei. Édesanyja szeméből szelídség, jóság, meleg vallásosság áradt át mint éltető langú folyam ébredező lelkébe. Maga írja Confidence-aiban: „Anyám lelkéből szívtam magamba értelmem első tápláló nedveit, az ő szemével olvastam, az ő érzéseiből tanultam érezni és az ő szeretetéből szeretni“. Mikor nagyobbacska lesz, szívesen eljátszogat a milly-i parasztgyerekekkel, elkalandozgat velük a határban, loholva kaptatnak fel a kavicsos ösvényeken és csapongva kergetik a réten a pillangókat. Az atyai ház mögött terül el a szőllő, és a lejtőn köves út vezet fel a kert végibe. Túl a szellőn a Cruz-ra vezet az út, ahol nyári estéken sokszor üldögél a gyermek, majd az ifjú és elmélázva nézi az „éj közelgő szekerét“. Lyonba adják a kis Alphonset a gondos szülők, majd mikor onnan visszaszökik az anyai szeretet meleg körébe, kisvártatva a belley-i jezsuiták gondjaira bízzák. Nyaranta, majd mikor kikerül a collegiumból, évszám bolyong otthon a hegyen s a völgyön könyvvel a kezében s ábrándokkal a lelkében. Zord időben este a tűzhely körül az apa olvassa fel Mérope-ot, a Gerusalemme liberata-t. Az álmok zaja száll el lelke előtt; nagy költők bús zenéjű versei zsonganak lelkében Később költőien és kissé gondosan elrendezve emlékezik meg a Confidences-ban első olvamányairól: „Amíg csak élek, emlékezni fogok a nyári estékre, a mikor erdőtisztáson a fűben heverve vén vadalmafa árnyékában a „Gerusalemme liberata, olvastam és emlékezni fogok őszi és téli estékre, amikor Ossiannal és Wertherrel a lelkemben bolyongtam a köd borította és dérverte halmokon. Majd isteni tűz égette a belsőm és mintha valami láthatatlan szellem kapott volna szárnyára, úgy,futottam végig a hangafüves réteken, majd ott ültem mozdulatlanul a szürke sziklán, arczom tenyerembe rejtve, valami mondhatatlan érzéssel hallgatva a tél metsző, panaszos szelét, a hegy köves ormain megtörő felhők zúgását. Mit éreztem ekkor? Örömet vagy bánatot? Nem tudnám megmondani, de talán ott remegett lelkemben minden érzés egyszerre: szerelem és áhitat, a jövő élet édes és szomorú sejtelme, fellángoló lelkesedés, lehangolt elcsüggedés, hatalmas, fényes látókör, örvénylő mély