A Zene 20. (1939)

1939 / 11. szám - Ottó Ferenc: Ember vagy mű

A ZENE OTTÓ FERENC: __ 201 EMBER VAGY MŰ. »Inkább laknám Moldvába, Bukarestbe, Mintsem e candra, pénz-sipos fene Pestbe. .. Hisz itt minden dicsőség csak abban áll, Ha az ember locsog, pipál, ül vagy sétál, Hörböl pergelt török babot szűk kortyokkal, Földig érő füstfellegg közt olyanokkal, Kik egybegyűltek, ezerféle köntösvárba, Egy különös szabadsági­ pipaházba...«. Csokonai Vitéz Mihály : Pesti dicsőség éneke, így ír Csokonai a régi Pest kávéházi fecsegőiről. Nyugodtan megírhatná ma is, amikor a politikai életben burjánzó személyi hajszák mintájára a művészi életben is felette divatosak a kávéházakból indu­ló »fúrások«, »torpedózások«, »fűrésze­lések« és más irányú csepülések, rombolások. Érdekes, hogy régebben — úgy 10—15 éve — az agyondicsérés divatozott. Ma nem. Ma a zenészek nem egymás művei vagy művészi működése után érdeklődnek, hanem egymás magánéletének, izgató, pletykálható pontjait szimatolgatják. Az »Idomeneo« kávéházban unatkozó zeneszerzők teszem azt, kisütik és mindenfelé terjesztik, hogy az »Ernani« kávéházba járó jónevű zeneszerző »más­­vallású«. Az illető nem az, mégis hetekig kénytelen a képtelen és bosszantó pletyka ellen kétségbeesetten védekezni, mert a mai világban ilyen vád súlyosan esik latba. Közben megzavarják munkájában és elkedvetlenítik. Vagy pl. egyik harmonikus zenekarunk tagjai koncert utáni sörözés közben azt fuvolázzák halkan egymás fülébe, hogy X zeneszerző nagy hírre emelkedett művének partitúráját mással hangszereltette. Azt is tudni vélik, hogy kivel és mennyit fizetett érte. Holott szegény X félpengőből él naponta és különös örömmel dolgozik vezérkönyvein, így születnek és terjednek a legképtelenebb, rosszindulatú híresztelések a »különös szabadságos« pipaházakból. Senki sem a művekre kíváncsi, senki sem a partitúrákat olvassa el, hanem — a megrogntott légkörre jellemzően — csak azután érdeklődik, ami a mű körül történik. Fiatal íróink is arról panaszkodnak, hogy nem a műveiket olvassák, hanem őr­óluk magukról beszélnek, sőt a látatlanban írnak műveikről még bírálatot is. Van ennél sértőbb, megalázóbb a szerzőkre nézve, akiket éppen műveik alapján kellene megítélni, személyüktől teljesen függetlenül ? ! Rossz rágondolni, hogy még a bírálóbizottságok őszhajú tagjainak is a benyújtott munkák fellapozása előtt egy fekete listát (a zeneszerzőknek — telefonba vagy fülbe súgott adatokból összeállított — zene politikai priuszát !) kell hunyorgó mosollyal átnézniök. A mai helyzetben ez is nyugodtan elképzelhető. De nemcsak a kávéházakban folyik a cselszövés, hanem a magánházakban is, a feketekávézás közben. Sok olyan családias összejövetelről tudunk, ahol zenei-))séance« címén tulajdonképen klasszikus fúrások, ú. n. »mélyfúrások« tör­ténnek. Itt készítik az érdemes, de nem tetsző emberek elvesztésére szánt hálókat hihetetlen leleménnyel kitervelt pletykákból és rágalmakból, amiket azután hetekig bővítenek és duzzasztanak, míg végre tényleg elejtik a nemes vadat. . . Utána pedig kórusban harsogják a Szevillai borbély Bartolójával : ))Ott fekszik /« Nem folytatjuk tovább ennek a bomlasztó állapotnak a leírását. Végre azonban egyszer már meg kell mondani és tudomásul kell venni, hogy nem a mű

Next