MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 02. ÉVFOLYAM (1953)
1953 / 1-2. sz. - KUTATÁS - BALOGH ISTVÁN: Izsó Miklós és a Csokonai-szobor
ízben szóba került és 1861. szeptemberében Csanak József kereskedő, aki több kulturális és társadalmi megmozdulás élén állott, s azokat anyagilag is támogatta, előzetes értekezletet hívott össze abból az alkalomból, hogy a polgárság körében alakuljon a város szépítésén kívül a szobor megvalósításának gondolatát is magáévá tevő társulat. Az előzetes megbeszélésen résztvevők előtt nemcsak a Csokonai-szobor felállítása lebegett, hanem egyúttal az 1849-es debreceni csata hősi emlékművét is el akarták készíttetni. Erről azonban az abszolutizmus idején nyilvánosan nem eshetett szó. Ez az emlékmű, Marsalkó János alkotása, alig néhány év alatt elkészült, a körülmények miatt azonban a városban befalazva rejtegették, míg 1867 augusztusában felállítása és leleplezése megtörténhetett. A társulat alakuló ülése és az ott kidolgozott alapszabályok erről említést nem tesznek és csak általánosságban állapítják meg a célkitűzést. Az alakuló ülést megelőző értekezleten Csanak József mellett részt vett néhány debreceni ügyvéd és kereskedő, valamint a város akkori polgármestere is. A város támogatása azonban ennyiben ki is merült, később sincs nyoma, hogy a tervezett városszépítési feladatokban maga a város részt vállalt volna, és a társulatot komoly anyagi nehézségek elé állító emlékmű költségeihez is alig járult hozzá, így az egész mű inkább néhány jószándékú magánember vállalkozásának indult és majdnem végig az is maradt. Az értekezleten Csanak József vázolta a célkitűzést , Ő emlékeztette a megjelenteket, miszerint néhány lelkes tagnak még akkor, amikor a Csokonai szobor eszméje m megpendíttetett, felvillant agyában azon eszme, hogy a főiskolai tér olyan helyiséggé változtattassék át, hol a haza és tudományok körül maguknak, különösen a városunkban nagy érdemeket szerzett emberek emlékszobrai álljanak, s most midőn a főiskola épülete a tudományok méltóságához és a város díszéhez illetőleg átalakíttatott, elérkezett azon idő, hogy az eszme ténnyé kell, hogy legyen. Annálfogva azt indítványozza, hogy alakuljon egy társulat, melynek célja a főiskolai tér átalakítása és amennyiben ezen társulat tagjai a Csokonai szobor előállíthatására tényleg befolytak, az ezen célra eddig gyűlt pénz felől bizonyos tudomás szerzése, illetőleg a Csokonai szobor felállításának munkába vétele és befejezése lenne.« A társulat forma szerint 1861.október 20-án alakult meg eléggé kötetlen alapszabályok szerint a következő célkitűzéssel : »a főiskola előtti pusztatér szépészeti és egészségi szempontból növényzettel beültetése és oly kies hellyé változtatása, hol méltósággal állhassanak olyan emlékszobrok", amiket a hálás nemzedék koronként emelend a "haza és tudományok körül érdemeket szerzett és elhúnyt nagy fiainak.« A társulatnak tagja lehet mindenki, aki bármely csekély összeggel járul a cél eléréséhez. Az alakuló ülésen nem esett szó a hősi emlékműről, de magáról a Csokonai-szoborról sem. Az előbbit mindenki tudta, de a politikai viszonyok miatt jegyzőkönyvbe nem vehették, az utóbbit pedig — mivel anyagilag kellett előbb megalapozni és a környezetet megfelelővé tenni, — későbbre halasztották. Mindenesetre már ekkor mintegy 1000 frt készpénz és kb. 500 frt. felajánlás gyűlt össze. A tér rendezésének terveit Skalnitzky Antal vállalta, aki ezidőben a debreceni színház építését vezette. Mivel azonban a terv felbukkanása óta több irányban is folyt gyűjtés, a megalakult társulat a begyűlt pénzek mennyiség és holléte irányában való tudakozódásra bizottságot küldött ki. A következő években bár az egyesület elég agilitást fejtett ki, a Csokonai-szobor ügyében semmi előhaladás nem történt, mert inkább a közben el is készült 49-es hősi emlékmű alapjára való gyűjtéssel foglalkoztak. Annyit mégis elértek, hogy a Kollégium és a Nagytemplom között álló az 1802-es tűzvész után pusztán maradt területet és a hozzácsatlakozó keleti, kisebb teret különféle díszfákkal beültették. Az 1830-as években keletkezett főiskolai fűvészkert mellett ez volt Debrecenben az első park és a rendezetlen, kövezetlen sáros-poros utcák és alacsony házak dísztelen városképében valóban oázisként hatott. Csanak József az 1862-iki londoni világkiállításra utaztában különös gonddal tanulmányozta a német és holland városok parkjait, és ezekről a helyi lapokban nyilvános levelekben is beszámolt, nyilván hangulatkeltés céljából. A legtöbb bajt az anyagi nehézségek jelentették, ezen azonban szintén Csanak József segített, amikor 1863-ban Szabó Lajos igazgatótársával a helybeli gőzmalom igazgatóságáról való lemondásakor az 1862. évi igazgatói részesedésükből 14.000 frt-nyi alapítványt tettek az emlékkert alapja javára. Ez az alapítvány tette lehetővé a társulatnak harmincévi fennállása alatt a parkok fenntartását és ebből került ki a Csokonai-szobor első jelentős pénzalapja is. Csanak József és Szabó Lajos e gesztusa egyedülálló volt. A korabeli közvéleményben amúgy is helyi legendák szövődtek gazdagságuk körül, tőlük ezt el is várta a közvélemény, de követni sem módja, sem kedve nem igen volt másoknak. Az akkori idők minden ilyen természetű megmozdulását alig néhány ember irányítja és jórészt az ő vállukon nyugszik az anyagi teher is. A korabeli hírlap jellemző képet ad e viszonyokról : »Mióta Debrecen fennáll, sohasem volt ilyen élénk az egyleti '-'let, csak az a baj, hogy az egyletek teendőinek terhe, csupán azon 20—25 egyén vállaira nehezedik, akik minden áldozatot meghoznak, hogy a várost a haladás és fejlődés terén minél előbbre segítsék. A lakosság zöme, magukat kitűnő előszeretettel polgárság név alá foglaló vagyonos tömeg, meglehetős polgári beneficiumokban és előnyökben kizárólagosan részesülni törekszik, ugyanakkor a közérdek tekintetéből szükséges adakozások és tettleges munkálkodás alól magát elvonni igyekszik.« Az Emlékkert társulat ügyei és főleg a Csokonai-szobor létrejöttének körülményei igazolják ezt a megállapítást. A szobor megvalósításában egész évtized alatt 8— 10 személy munkálkodik, akik a polgárság feltörekvő rétegéhez tartoznak és bizonyos szépérzék, sőt művészeti igény is él bennük. Az igaz, hogy ők voltak a városi — ha nem is hivatalos— közvélemény irányítói és vezetői, bizonyos tekintetben néha, de nem mindig vagyonilag is a felsőbb réteghez tartozók. A város polgárságának zöme azonban aligalig követte őket, sem anyagilag, sem szellemileg nem akartak és nem is tudtak velük lépést tartani. Az egyesületekben néhány ügyvéd, kereskedő és főiskolai tanár visz szerepet. Ez utóbbiak kivételével magasabb képzettségű ember alig akad köztük. Inkább csak az igény és az érzék van meg bennük, mint a tudományos, irodalmi, vagy művészeti képzettség. A színház és az irodalom iránti érdeklődésnek még csak volt valami múltja, legrosszabbul a képzőművészet állt. Helybeli képzőművészet, a század eleji próbálkozástól eltekintve, nem alakul ki, a művészeti érdeklődés még a Kollégium tanári köreiben sem tapasztalható. Ebben az időben ugyan egy helybeli festő, Burszky István dolgozik a városban, de mind ő, mind pedig a Kőröstarcsán élő, azonban rokoni szálak révén időnként Debrecenben is dolgozó Szakál Albert elsősorban portrékat festenek. A 60-as évek elején Orlay Petrics Soma is több ízben megfordult a városban, sőt nagy kompozícióját, »II. Lajos holttestének megtalálását« is itt állította ki, majd a Kollégiumi könyvtárnak ajándékozta, de itteni működését elsősorban a megrendelésre készült portréi jelzik. A képzőművészeti élet megindulásának sem intézményes, sem társadalmi lehetősége nincs. A Csokonai-szobor körüli huzavonák, az Izsó művészi érzékenységét sem kímélő eljárásnak az anyagi nehézségeken kívül ez is magyarázata. Csanak József, amint néhány leveléből kiderült, bizonyos kritikai érzékkel rendelkezett ugyan, sőt, Bécsen túl is több ízben járt, ahol a képtárakat szorgalmasan látogatta, a társulat többi tagjai azonban még ilyen tapasztalatokat sem szerezhettek, a művészeti alkotásokat legfeljebb reprodukciókból ismerték. Legtöbbjük homo novus, akiket a fellendülő kapitalizmus tett vagyonossá, és ezáltal némi kötelezettséget éreztek a művészetek támogatására is. A Csokonai-szobor ügye a jelzett két év alatt sem aludt el. Egy helyi hírlapi cikk szerint 1862-ben már 1200 frt áll a szobor rendelkezésére, Csanak pedig 1863. elején a város közvéleményéhez fordult a szobor ügyének előrelendítése ügyében. A társulatot buzdítja, hogy a munkát kezdje meg, a közönséget pedig adakozásra szólítja fel.6 .A Csokonai szobor ügyét valahára felkarolni és a szobor elkészítését elrendelni kell. Az" ilyen szobor készítése és talán inkább kitervezése — nem kis feladat és nem egy két nap műve. Hogy a szobor jövőre már álljon, arra nézve szükséges, hogy még e tavasszal megkezdessenek az előmunkálatai. A Csokonai szobor alaptőkéje, ha nem csalódunk ezidőszerint mintegy 1400 frt., ez összeggel már lehet munkához fogni.« 100