MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 32. ÉVFOLYAM (1983)
1983 / 4. sz. - KUTATÁS - GELLÉR KATALIN: Justh Zsigmond Párizsi Naplójának (1888) képzőművészeti vonatkozásai
Szalonélet 1888-ban Justh nagyvilági élet iránti vonzalma integráns része a művészi magatartásmódról kialakított századvégi elképzelésnek, melyhez könnyedén asszociálható volt a nagyvilági dilettáns életmódja is; a művészet célja elfeledtetni az élet hazugságait. Azért minden nagyvilági embernek dilettánsnak kell lennie."[n] A művészet a világ nehézségeit, kegyetlenségét feledtető vigasztaló szépség forrása, üvegházi légkörébe burkolózva él a művész és a művészettel foglalkozó kis számú beavatott. A különös, kifinomult élmények keresése egyfajta közösséget teremt köztük. Hasonló okokból a romantikus, dekadens művész vonzódik az arisztokráciához, a hagyományhoz; a Goncourt-fivérek a 18. század művészetéről írnak könyvet. Baudelaire dandy kultuszának fontos eleme az angliai hagyományőrző felfogás kedvelése. [12] A „félig tudatos", „civilizálatlan" magyar társasági viszonyok után Justh szinte beleveti magát a párizsi társasági életbe. Napjait jórészt a kötelező vizitek, fogadások, bálok töltik ki. A nagyvilági, a társasági élethez természetszerűleg hozzátartozik a beszélgetés a művészetről. A divatos festők, így Munkácsy, nagy társasági életet élnek, bálokat rendeznek. Sok szimbolista író, költő és festő ihlető közege a szalon, Proust és Gustave Moreau is egy ideig divatos szalonok látogatója. Korábbi naturalista felfogását és új szimbolista látásmódját összekötő objektív távolságtartással elemzi az arisztokrácia és a meggazdagodott polgárság különböző rétegeinek életmódját, ugyanakkor még él benne a nagy történelmi nevek romantikája; nem mulasztja el soha az összejöveteleken részt vevő comte-ok, comtesse-ek, duc-ok és duchesse-ek, marquis-k és marquise-ok nevének felsorolását, de meglátja a hanyatlást, a fényes külsőségek mögött a megújulni képtelen, pókhálós, dobos szemléletet is. Rendkívül nagyra értékeli a szalonok szerepét. A legjobbnak Comtesse Diane-ét (Marie Lain de Beausachét) tartja, ennek csillaga a parnasszista költő, Sully-Prudhomme volt. Louise Read írószobáját, melynek falait Maurice Rollinat, a Justhc által igencsak túlértékelt költő és zeneszerző arcképe, egy Huysmanst ábrázoló metszet, Barbey d'Aurevilly és Georges Lorin költő portréja, Moreau egy rézkarca és néhány Félicien Rops mű díszíti, egyenesen a „modern Párizs szellemének kvintesszenciájaként" írja le. [13] ,,La reine de la Débauche" [14] A szalonélet művészies, kifinomult légkörében a főszerepet mindig nők játszották. Justh öt csoportra osztja a társasági életben szereplő főbb nőtípusokat: „femme principe", „femme sport", „femme amour", „femme littérature", „femme poésie". [15] De a századvég igazi nőtípusa, a modern bálvány, a „femme fatale" Justh számára a minden szabályt felrúgó, utánozhatatlan színésznő, Sarah Bernhardt: „Az asztalfőnél egy gótikus trónszékben Sarah — l'incomparable. Fehér selyem prerafaelisztikus selyem neglizsé, arannyal hímezve. Fején egy aranysál. . . Mindene fáradt, souple és stilizált. Un rêve". [16] Megtudjuk, hogy Sarah sok időt szentel a festésnek, gepárdot és madarakat tart, megismerjük a hosszadalmas, népes vendégsereg asszisztenciájával lezajló reggeli fogadásokat. Justh végigvezet a tárgyakkal telezsúfolt, a színésznő tüdőbaja miatt túlfűtött szobákon: „Az első emeletre keskeny reneszánsz falépcsőn jut az ember. A falakon képek, tőrök stb. Többi között valad egy nagy képe Fedorában és Rachel acélonetszerű képe. Emellett hálószobája, a legszebb modern szobák egyike. A falat halvány lila szín selyem szövet borítja, amelybe arany liliomok vannak szőve. Ugyanebből a szövetből az ágy és az ablakok függönyei. Egy pár halvány zöldeskék lakk szekrény. Halvány lila és halvány zöldeskék: couleures Sarah Bernhardt. Ezért szeretem én a turqoise-okat és pármai ibolyákat együtt. Cabinet de travail-jának fala sötétvörös, tölgyfa bútorok, nagy íróasztal és sok könyv." [17] Többször is leírja kedvencét különböző kosztümökben, külön elemzi színvilágát, így a róla elnevezett Tosca zöldet. Sarah egyéniségéhez illőnek leginkább a halvány eperszín és a lila árnyalatokat tartja. Ahogy Proust Swann-ja Odette-ben a korszak szépségideálját, Botticelli nőtípusát fedezi fel. Justhn Botticelli Louvre-ban látott freskótöredékének (Allegorikus jelent; Venus a Gráciáktól követve megajándékoz egy fiatal nőt) nőalakjaihoz hasonlítja Sarah-t: „Hosszú időt töltünk Botticelli egy freskója előtt, amely négy vagy öt nőalakot ábrázol, amelyek mind mozdulatra, mind koloritra, arckifejezésre Sarah-ra hasonlítanak — nővérei lehetnének."[18] Elemzi Sarah híres portréit is. „A színésznő egyéniségét többször is találóan megfogalmazó Mucha plakátokat még nem ismerhette (Alfons Mucha csak 2 év múlva, 1890-ben rajzolta le először a színésznőt). Az ismert Clairin portréval szemben Justimak Axentoviché tetszik a legjobban: „Ez az első portré, amely Sarah-t jellemző felszíneivel, egész rafináltságával visszaadja. . . Ebben arca, kezei, ruhái, haja, — az egész pasztell összefolyik, el van mosva, s e szubtilis áttetsző köd: ez Sarah."Jig] Az enteriőr Justh igen nagy gondot fordít a különböző szalonok és a híres művészek lakásainak, palotáinak leírására. A szép anyagokért, a hangulatos összhatásért lelkesedő, részletező leírásai vagy kritikus megjegyzései betekintést engednek az 1880-as évek Párizsának divatos otthonaiba. Naplójában sorra mutatja be a XV. és XVI. Lajos stílusában épült palotákat, gótikus ebédlőket, rokokó szalonokat — a historizmus tetőződő divatjában vagyunk. Amíg tehette, Baudelaire is az Hôtel Pimodan XIV. Lajos stílusú szalonjában fogadta vendégeit. (Észreveszi azt is, hogy a modern nagyváros szükségleteit kielégítő, a historizmus által kialakított épülettípus, a bérház milyen célszerűen van kialakítva: „Mellette egy bérház, a czélnak megfele- 2. Puvis de Chavannes, Pierre: Drapéria tanulmány (kréta, Budapest, Szépművészeti Múzeum)