Magyar Állatorvosok Lapja, 1958 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1958 / 5. szám - KÖZLEMÉNYEK A GYAKORLATBÓL - Abonyi Lajos - Kovács Jenő - Miklovich Miklós: Szarvasmarhák karbamid-mérgezése

1958. május MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 133 váltak. Az összfehérje-szükségletnek azonban csak kb. V3-a pótolható vele; a fennmaradó rész teljes ér­tékű fehérjéből álljon. 7. Általában szükségesnek tartják kén vagy kén­tartalmú vegyületek (pl. ammóniumszulfát) jelenlétét is. Amennyiben azonban a takarmány kéntartalma 0,1%-nál több (melasz), akkor a külön kénadagolás — úgy látszik — nem fontos. Fent leírtak megtartása mellett a karbamid a tej minőségét, ízét nem rontja. Nem káros a vele táplált borjakra; nem idéz elő zavart az anya táplálkozásá­ban és nemi funkcióiban sem. Nagyon lényeges az, hogy a karbamidhoz a szarvasmarhát hozzászoktassuk, szabatosabban, időt hagyjunk arra, amíg a beendő baktériumfló­rája átalakul a karbamid kihasználására. Ellenkező esetben a napi 100—200 g-os mennyiség súlyos mérgezést, sőt elhullást okoz. Pontos adataink nin­csenek arra vonatkozóan, hogy mennyi a karbamid halálos adagja szarvasmarhán. Davis tapasztalatai szerint egyszerre beadott 100 g karbamid a 450 kg-os szarvasmarhát megölte akkor, ha előzőleg ahhoz nem szoktatták hozzá. Ugyanez a mennyi­ség két részre elosztva és megfelelő időközzel fel­etetve ártalmatlannak bizonyult. Valószínű tehát, hogy a toxikus dózis szarvasmarhának 60—80 g közé esik. A karbamid-adagot fokozatosan szabad csak emelni, és az etetésnek folyamatosnak kell lenni. Amerikai tapasztalatok szerint néhány na­pos kihagyás már elegendő ahhoz, hogy a bendő­­flóra megváltozzék, s ezzel a szarvasmarha érzé­kenysége ismét kezdeti értékét érje el. Éhező álla­tok különösen fogékonyak a karbamid iránt, s ná­luk az egyébként toxikusnak tekinthető adag Уз-—Уг mennyisége már súlyos mérgezést idézhet elő. Kifejlett juhokkal napi 10—15 g karbamid, melasz­­szal kiegészítve, ugyancsak rendszeresen etethető. A toxikus adag nagyságára vonatkozóan Annicolas és munkatársai folytattak kísérleteket, ezek azonban nem vezettek egyértelmű eredményekre. Karbamid-mérgezés akkor jelentkezik, ha a szarvasmarhák vagy a fentebb jelzett mennyiség­nél lényegesen többet kapnak, vagy pedig akkor — s ez a leggyakoribb —, amikor a helyesen szá­mított karbamid-kvantumot a vivőtakarmánnyal nem keverik el gondosan, s egyes állatok így a ne­kik szánt adagnál sokkal nagyobb mennyiséghez jutnak. A szoktatás fontosságáról az imént már szóltunk. A méreghatás magyarázata az,­ hogy az ureáze fermentum e vegyületet hirtelen, nagy mennyiségben hasítja ammóniára és széndioxidra. A helytelen (kevés szénhidráttal) etetett, vagy túl­adagolt karbamidból szabaddá váló sok ammónia a bendőből felszívódik és a szervezetben súlyos al­­kalosist idéz elő. A bendőtartalom lúgossá válása még kedvez is az ammónia felszívódásának. A vér ammóniumsó-tartalma jelentősen emelkedik, s en­nek esetenként diagnosztikai értéke is lehet (Din­ning et soc., 1949). Az inkompenzált alkáli-túlsúly következménye a vér ionizált kálciumtükrének csökkenése, ami a mérgezés folyamán jelentkező tetániás görcsöket értelmezi. Takarmányozással kapcsolatos karbamid-mér­­gezésről külföldi irodalomban szórványosan talá­lunk közléseket. Ezek közül egy dolgozatnak ada­tait kissé bővebben ismertetjük, főleg a mérgezés tüneteinek idézése céljából. Bullington és társai (1955) szarvasmarhákon tömeges megbetegedést és elhullást észleltek. Szinte minden esetben a karba­­midnak az alaptakarmányban való egyenetlen el­­keveredése volt a mérgezés oka. Közleményükből nem derül ki, hogy mennyi lehetett az egyes álla­tok által felvett karbamid-mennyiség. A mérgezés első tünetei az etetés megkezdésétől számított 5— 20 percen belül már jelentkeztek és 1—2—24 órán belül elhulláshoz vezettek. Amennyiben ez nem következett be, a beteg állatok hamarosan felépül­tek. A mérgezés tünetei a következők voltak: ne­hézlégzés, hörgés, nyögés, erős izzadás, nyálfolyás, tántorgó járás, lerogyás, tetániás görcsök és felfú­vódás. Az orvoslás lényegileg klorálhidrát-glukóze­­kálciumglukonát intravénás adagolásából állott. A felfúvódást az esetek egy részében szonda leveze­tésével sikerült megszüntetniük, illetőleg enyhíte­niük. A gyógyító beavatkozás azonban nem sok­­eredményt hozott, mert a súlyosan beteg állatok zöme ennek ellenére elpusztult. Hasonló eredetre visszavezethetően nálunk is több ízben történt karbamid-mérgezés. Ezek közül kettőnek a kórelőzményi adatait sikerült felderí­teni, s a tapasztalatokat kívánatosnak tartjuk itt közölni. M-i gazdaság 68 szarvasmarhája részére 20 g silót készítettek elő, s ezt fehérjepótlás céljából 3 kg karbamiddal egészítették ki. Egy-egy állatra 44 g karbamid jutott. A karbamidot beton keverő­kádban a silótakarmány tetejére szórták és azzal állítólag összekeverték. Délután 4—5 óra között kezdték meg az állatok etetését oly módon, hogy egyszerre 6 szarvasmarha részére vékában vittek takarmányt. 5 óra 30 perctől kezdődően ezek egy­más után betegedtek meg, éspedig az első 6 közül 1, a másik 6 közül mind a 6, a harmadik 6 közül pedig 5 állat. A többi hatos csoport tünetmentes maradt. A helyszínre hívott állatorvos a betege- STREPTOMYCIN A. U. V. Forgalomba hozza : EGYESÜLT GYÓGYSZER és TÁPSZERGYÁR, Budapest

Next