Magyar Bioetikai Szemle, 2002 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám
Jáki Szaniszló Az egészséges házastárs és a házasság egészsége volt, Gilson nagyon is sajnálta, hogy oly sok időt szentelt a filozófiának, hogy nem maradt elég ideje a felesége számára. Rájött arra, hogy a bölcsesség szeretetének, azaz a filozófiának művelése nem ad szükségképpen egy filozófiát felülmúló bölcsességet a szeretetre. Más szóval az a házastárs, akit szellemi koncentrációja tesz egésszé, nem biztos, hogy úgy tudja kezelni egészségét, azaz egész mivoltát, hogy egész legyen a házasság keretén belül. Vannak olyan esetek is, amikor az együttességre való törekvés majdnem hogy fura formákat ölt. Egy ma már nem élő neves princetoni tanárról mondják, hogy a második emeleti stúdióját egy házi telefon kötötte össze a földszinti szobával, ahol felesége foglalatoskodott, hogy minden tizenöt percben ki tudják fejezni egymás iránti odaadásukat. Ez így ment évtizedeken keresztül! A két utóbbi eset csak ártatlan hiányosságokat jelent a házastárs „egész” mivoltát illetően. Veszélyes és tragikus hiányosságokról a való élet rengeteg esetet mutat. Sőt az is kétségtelen, hogy a házasságot nem lehet úgy előre tervezni, mintha egy ház tervéről lenne szó, ahol minden gerendát, minden parkettalapot, minden ablakrámát előre pontosan ki lehet faragni. A félig rosszmájúak erre talán azt mondanák, hogy a házasság lutri, és nem lehet tudni, ki húz szerencsésen. Ami szerencsésnek látszik az adott pillanatban, az a balszerencse forrása lehet a következőben. Nemcsak a házassággal, hanem minden mással is így van az életben. Ennek az oka pedig az, hogy minden egyén önmagában véve is lutri, azaz a valószínűtlenséget testesíti meg. Ha két valószínűtlenség összjátékát vesszük, akkor azokat nem összeadni, hanem összeszorozni kell. Míg két fél összeadása egy egészet, két fél összeszorzása csak egy negyedet ad. Ezen túl ott van az idő kérdése, azaz, hogy az egyén időben él és sohasem tudhatja előre, hogy mi is lesz belőle tíz, vagy húsz év múlva. Pascal ezt így fejezi ki: „Ez a férfi már nem szereti azt, akit tíz évvel ezelőtt szeretett. Meghiszem, sem a nő, sem ő maga, nem ugyanaz. Akkor még fiatalok voltak mind a ketten, most azonban egészen más az asszony. Talán még mindig szeretné, ha olyan volna, amilyen akkor volt.” Talán, de nem biztosan, mert az egyén, a házastárs nemcsak testileg, hanem lelkileg is változik. A testi változásokról nem óhajtok orvosokat oktatni, sőt még egyszerűen házastársakat sem, mert ebből - bocsánat a szójátékért -, még felekezeti vitáknál is rosszabb származhatna. A házasságban kialakuló felekezeti vitákról, amelyek vallási különbségből erednek, majd később lesz szó. A lelki változásokból most vegyünk csupán pszichológiai jellegűeket, ami a pszichológiai és társadalmi felmérések témájához vezet. Minden ilyen felmérés kérdések feltevésében áll. A kérdések megfogalmazása pedig az tételezi fel, hogy a kérdezett megfelelően reagál, azaz a kérdések megfelelőek. Pascalnak volt erre egy nagyon idevágó megfigyelése, illetve hasonlata: ,Azt hisszük, közönséges orgonán játszunk, amikor az emberhez nyúlunk. Az emberek orgonák, ez igaz, de furcsák, változók és sokfélék (sípjaik nem összehangolt fokozatokban követik egymást). Akik csak rendes orgonákon tudnak játszani, nem lennének képesek akkordokat előcsalni belőlük.” Zenészek talán úgy éreznék, mintha Pascal előre rámutatott volna arra, hogy míg a zenében lehet egy Wohltemperiertes Klaviert alkotni, amint azt Bach tette, a pszichológia vonalán ez nem lehetséges. Ha egy zenész így nyilatkozna, nagyon is jó filozófusnak bizonyulna, ami ritkán történik. 2