Magyar Demokrata, 2000. április-június (4. évfolyam, 14-26. szám)
2000-05-04 / 18. szám
Ki védi meg a hazát? Az államok mindig igyekeztek úgy szervezni az életüket, hogy biztosítsák a nemzeti értékek, a határok biztonságát, valamint a polgárok életét a váratlanul betörő ellenségektől. A különböző korokban sohasem tudták feloldani azt az ellentmondást, ami a béke és a háborús időszak között mindig is fennállt, hogy „mi a szükséges és elégséges” a haderő nagyságában. A fenti dilemmába földrajzi viszonyok is belejátszottak és tovább fokozták azt, de a békében nagy katonai erőt felvonultató országok szomszédait bizonytalanság keríti hatalmába és arra ösztönzi őket, hogy saját maguk is növeljék védelmi képességeiket. A túlzott méretűre sikeredett „biztonság” paradox módon néha oda vezethetett - és ez a történelmi példákból is kitűnik -, hogy némely nemzet félelme az ellenségtől csak addig tartott vagy tarthatott, ameddig a történelemben - mint hódítók - ők maguk nem váltak martalócokká! CS. SZABÓ BÉLA A magyar történelem talán első ismert katonai „doktrínája” a honfoglalás utáni korból való, amikor is a király, szétküldve országában a véres kardot, fegyverbe hívta alattvalóit és hűbéreseit a betörő ellenség ellen. Az évszázadok alatt a technikai fejlődésből, valamint a tapasztalásból eredő ismeretszerzés komoly fejlődéshez vezetett az adott ország, régió védelmi stratégiájának növelésében. Lehet bármilyen jó védelmi doktrínát tervezni, lehet nagyon jó védelmi stratégiát felállítani, tudni kell, hogy nagy létszámú túlerőnek a kis országok képtelenek ellenállni. (tatár, török, német és orosz megszállás!) Az Osztrák-Magyar Monarchiában a magyarságnak nem sok lehetősége volt, hogy érdekeiről és nemzete védelméről sokat meditáljon, hisz az szorosan egybefonódott Ausztria érdekével. A védelmi elgondolások megalkotásának joga Bécsre szállt, és a magyarságnak csak a kirótt feladatok végrehajtására volt lehetősége. A Rákóczi vezette, illetve az 1848-49- es szabadságharcok idején azért meg-megvillant a magyar katonai tudás és vezetés képessége. 1920-ig nem is volt módja az országnak megfogalmazni védelmi stratégiáját, történelmi léptékben mérve csak pillanatokra. A nemzetcsonkítást követő trianoni döntés után, amikor a környező államok szinte mindegyike katonai ellenfélként volt számon tartva - a győztes hatalmi diktátum erősen korlátozta az ország nem csak támadó, de védelmi erejét is. A politikai vezetés természetesen igyekezett kijátszani a diktátumban szereplő kötöttségeket úgy, hogy rendfenntartó erőnek álcáztak reguláris egységeket, vagy a honi légierő megteremtése érdekében felgyorsították a polgári repülés fejlesztését és megszervezését, továbbá a tiltott hadieszközök kettős könyvelésével, az A és B osztályú fegyver esetében például a B osztályú az engedélyezettnél nagyobb űrmértékű volt! 1945 után demagóg módon a kommunisták militaristának kiáltották ki az országot vezető politikai kört és katonai vezetést - annak ellenére, hogy az akkori vezetés sohasem számolt a Szovjetunió lerohanásával -, de közben eltitkolták és elfedték az általuk Moszkva utasítására felállított 150-170 ezer fős kommunista hadsereg igazi szándékát, amelyet a Pó síkság elözönlésére akartak bevetni. Az egyik oka országunk mostani gazdasági ellehetetlenülésének az erőn felüli katonai létszám és technika fenntartása volt. * * * Közelebbről megnézve a különböző országok katonai stratégiáját és földrajzi viszonyait, könnyen felfedezhetők a különbségek. Angliát egyik példának véve könnyen belátható, hogy a szigetországnak békeidőben nagyon kényelmes a pozíciója, elegendő egy jól fizetett hivatásos állomány, hogy megvédje a szigetet az esetleges ellenséges egységektől. Nem szükséges évtizedeken keresztül sorozott katonákat képezni, hogy a válsághelyzetben „már” kiképzett katonákat lehessen mozgósítani, mert marad elegendő idő arra, hogy megfelelően felkészüljön egy összpontosított válaszlépésre. Egy szigetország körül elképzelhetetlen úgy csapatokat összevonni a lerohanásához, hogy az észrevétlen maradjon (lásd II. világháború). Éppen ezért szinte minden szigetországban, vagy tengeri védelemmel rendelkező országban békeidőben kizárólag fizetett katonák látják el az adott ország katonai védelmét. Ilyen Anglia, az USA, Ausztrália, Kanada, Japán. Ez természetesen csak addig van így, ameddig háborús helyzet nem alakul ki a világban, vagy az adott ország stratégiai érdekei ezt meg nem kívánják. Például a BL világháborúban az USA katonákat sorozott, vagy a vietnami háború idején hosszú idő után újból bevezették a sorkötelezettséget, vagy ha csak hónapokra is, de a falklandi háborúban Nagy-Britannia szintén mozgósított. Ellenpéldának ott van Franciaország, ahol az idegenlégió kivételével - ez az alakulat gyorshadtestnek fogható fel - ma is van sorkatonai szolgálat a seregben. Ennek valószínűleg az az oka, hogy - mint például Svájcban - a hadköteles lakosság egyszer bizonyos szintű katonai és nem utolsósorban műszaki kiképzést kap. Másik lehetséges ok, hogy a franciák a második világháborúban szörnyű válságként élték meg a hitleri Németországtól elszenvedett gyors és súlyos katonai vereséget. Magyarország földrajzi helyzete kimondottan rossz, mivel semmilyen természetes védelem nem védi az országhatárt, sem folyók, sem hegyek - valószínűsíthető, hogy Trianonban kimondottan cél volt ezeknek a természetes akadályoknak és az országhatárnak a szétválasztása. A két világháború közötti ország biztonságát védő katonáknak a kezéből kivettek minden eszközt, hisz a természetes akadályok hiányán túl jelentős korlátok közé szorították a haderő létszámát és fegyverzetét. A későbbiekben, amikor már engedett a trianoni ellenőrzés feszessége, a kidolgozott katonai stratégiák - az akkori vezérkari tisztek elmondása szerint is - csak bizonyos feltételekkel tudtak megfelelő védelmet biztosítani a szomszédos országok haderejével szemben. Akkor, Ausztria kivételével igen hűvösek voltak külpolitikai viszonyaink. A vezérkar semmiképp nem számolt a szomszédos Szovjetunióval való katonai érintkezéssel, hisz a két ország közötti különbség emberi és anyagi erőben oly nagy volt, hogy a sikernek még a csírája sem létezett. Nem számolt Ausztriával, mint potenciális ellenféllel, mert a történelmi viszályok ellenére hagyományosan jó kapcsolat volt a két ország között. Viszont számolt az akkori Csehszlovák, Szerb és Román Királysággal történő konfliktussal, melyekre megfelelő, a vezérkar által kidolgozott védelmi tervek álltak rendelkezésre. Csak egy probléma maradt a katonai tervezők előtt, mégpedig hogy az ország képtelen lett volna hatékonyan megvédeni magát egy egyszerre, egy időben valamennyi országgal megnyitott front támadása ellen. Leszögezhetjük tehát hogy a sorkötelezettség elengedésébe, illetve fenntartásába nagyban belejátszik a földrajzi környezet és nem utolsósorban az adott régió nemzetiségi és politikai viszonyai. * * * Axiómaként lehet megállapítani, hogy a la- 20