Magyar Demokrata, 2001. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)

2001-05-24 / 21. szám

sírba, ahol ma is nyugszanak a Fiumei úti te­mető 17/1/1/1-es számú helyén. Az újrateme­tésre 1908. október 24-én került sor. A Kerepesi temetőben lévő díszsírhelyet a székesfőváros adományozta. Az újratemetés reggel nyolc órakor kezdődött. Először exhu­málták a korábban ugyancsak a Kerepesi úti temetőbe, de más helyre temetett halottakat. A sírbontásnál jelen voltak: Fődy Emil dr. fővá­rosi tisztiorvos, Nyiry Zsigmond temetőigazga­tó, Herczeg Ferenc, a Petőfi Társaság elnöke, Kéry Gyula titkár, Neugebauer László, Petőfi műveinek fordítója (a Petőfi Társaság tagja), Lampérth Géza és Szávay Gyula, a család ré­széről Machek Gusztáv honvéd őrnagy, Herpay János szabadszállási gazda (a költő ro­kona anyai ágon). Először a szülők - Petrovics István és Hrúz Mária - sarához vonultak. A szeretett anya és apa földi maradványait a Jó­zsefvárosi temetőből hozták át még 1882. áp­rilis 6-án a Kerepesi temető A/5-ös parcellájá­nak, a 4. sor 41. sírhelyére. Amikor a menet a szülők sorához ért, az már ki volt ásva és a fe­hér érckoporsó ép állapotban feküdt a gödör mélyén. Ezután kiemelték a koporsót, majd fölnyitották és a földi maradványokat abba a fehér koporsóba tették át, amelybe - kis fekete dobozba - már elhelyezték fiúk, Petőfi István csontjait (utóbbit a Kondoros melletti Kiscsá­­kóról hozták föl az újratemetéshez). Megjegy­zendő, hogy az exhumálásoknál nem jártak el mindig túl precízen, általában a nagyobb cson­tokat vették föl, a többit a földben hagyták, így lehetséges, hogy „István öcsémnek” két nyug­helye is elképzelhető. Ezután a koporsót ráhe­lyezték a Szent Mihály lovára, majd négyen vállukra véve elindultak a költő fiának, Petőfi Zoltánnak a nyughelyéhez. A szerencsétlen sorsú fiú előre kiásott koporsója - Zoltán 1870. november 5-én hunyt el - olyan épen maradt meg, hogy a felirata is jól olvasható volt és a horpadáson kívül semmilyen sérülés nem látszott rajta. A csontok is érintetlenek voltak, Zoltán híresen dús haja is megvolt. In­nen Szendrey Júlia nyughelyéhez vonult a me­net, a temető 26-os parcellájának X/21-es sír­helyére. (A szeretett hitves 1868. október 9-én hunyt el.) Koporsója ugyancsak érintetlenül került napvilágra, csontjai, haja épen feküdt benne, összekulcsolt kezében csontfeszületet tartott. Maradványait fiával, Zoltánnal egy ko­porsóba tették. Az exhumálást követően a két koporsót - egyikben a szülők és Petőfi István, a másikban Szendrey Júlia és Zoltán maradványai - a dísz­sírhelyhez vitték. A menetet Kéry Gyula vezet­te, kezében tölgyfa keresztet tartott. A Szent Mihály lován fekvő koporsókat két oldalt égő fáklyákkal a Petőfi Társaság tagjai kísérték. A díszsírhely körül nagy gyászoló tömeg gyűlt össze, képviseltették magukat a különbö­ző kerületek gimnáziumai és más iskolái, köz­tük az összes főiskolai egyesület. A IV. kerüle­ti községi leányiskola minden növendéke ba­bércsokrot hozott a sírra. A rendet az egyetemi ifjúság tartotta fönn. A gyászoló közönség so­raiban megjelentek a családtagok, a fentebb említettek, valamint Szendrey Júlia leánya Horváth Ilona (férje Machek Gusztáv honvéd őrnagy) és leánya Ilordai, dr. Horváth Tibor (Szendrey Júlia unokája), Fodor Dániel száza­dos neje (Szendrey Mária leánya, Gyulai Aranka), valamint özv. Petőfi Istvánná (Gaylhoffer Antónia) és Hrúz Ádám kerepesi birtokos, Ádám nevű katona fiával. Képvisel­tette magát a kormány (Szterényi József és Tóth János államtitkárokkal), a Magyar Tudo­mányos Akadémia Berzeviczy Albert elnök személyében, Beöthy Zsolt a Kisfaludy Társa­ság elnöke, Bárczy István polgármester, szá­mos országgyűlési képviselő és civil szervezet a Nemzeti Színház nevében Náday Ferenc és Gál Gyula, az Országos Színművészeti Aka­démia képviseletében Latabár Kálmán titka állták körül a díszsírhelyet. A koporsókat alacsony emelvényre helyez­ték és a ravatalt csodálatos szépségű koszorúk­kal díszítették. Négy sarkán kandeláber égett amelyek mellett kivont karddal, díszruha­ egyetemisták álltak díszőrséget. Két oldalt a Petőfi Társaság tagjai sorakoztak, kezükben égő fáklyákkal - tudósít Kéry Gyula. A gyászszertartást dr. Prohászka Ottoka székesfehérvári megyéspüspök kezdte. Ha pap kíséretében jelent meg teljes ornátus­ban, hogy beszentelje Szendrey Júlia és Pe­tőfi Zoltán koporsóját. A gyászolókra mély benyomást tett érzelemgazdag beszéde Többek között a következő szavakkal bú­csúzott: „...Petőfi mindkettőt szerette s­­ szeretettől boldog volt és énekelt. Ez az énet itt is hangzik, sír és temetés daczára, ezt az enyészet el nem némíthatja. ..se szeretette élni fog az asszony és a fiú emléke is míg magyar lesz a földön.” Ezután Scholtz Gyu­la, ágostai hitvallású evangélikus püspök búcsúzott a szülőktől és Petőfi Istvántól majd felcsendült a Révpartra talál kezdeti gyászdal. Ezután sorban búcsúztak a megje­lent neves személyiségek, Rátkay László or­szággyűlési képviselő, a Petőfi Társaság el­nöke, Herczeg Ferencz, aki a következőke mondta: „...Sándor fiúk nagyra nőtt és hosszú életű lett e földön. Oly nagyra nőtt.. A Petőfi család sírjának titka Exhumálás és újratemetés 1908-ban Lánglelkű költőnk szőkébb családjának földi maradványai a Fiumei úti temető­ben nyugszanak. Mostanában gyakran esik szó a sírról annak kapcsán, hogy az 1989-ben Szibériában (Barguzinban) talált, Petőfi Sándorénak vélt csontokat az expedíció kutatói szeretnék végre perdöntően azonosítani. Megérthető, hogy lel­kiismeretes magyar emberek csak a bizonyosság tudatában temethetik el az ex­humált földi maradványokat; ha Petőfi Sándoré, akkor szeretett hazájában, ha mégsem, akkor ott, a messzi Szibériában. Demokrata 2001/21

Next