Magyar Demokrata, 2002. július-szeptember (6. évfolyam, 27-39. szám)
2002-08-01 / 31. szám
kapcsolódott. 1771-ben Mohács és Kölked határperében: „A kérdésbe vett fokot turgya és ismerte, mely fokot a régi török időkben mohácsi Pere István ásta és tsinálta volna (...) azért is neveznék Pere fokának”. Több esetben a fok birtokosaként emlegetnek személyeket, ez azonban már a XVIII. század folyamán jogilag lehetetlen volt: „Kerepes fok, ily nevű család birtoka, Pétsek fok halászójáról, Börzsöny Pál foka, melléke szállás és kertek, ily nevű tulajdonosáról”. Vagy egyszerűen: „Tót Tamás foka, Borbás fok, Vidrátz fok” stb. A Pesty-féle helynévösszeírásban (1864) már úgy szerepelnek ezek a személynevekkel kapcsolt foknevek, hogy az ott halászó orvhalász nevéből erednek. Az 1774-ben elrendelt fokösszeírás alkalmával Tolna megyében Bölcskénél 3, Madocsán 4, Pakson 11, Gerjenben 17, Faddon 54, Tolnán 19, Szekszárd határában 83, Őcsényben 11, Decsen 5, Bátán 10 fokot jegyeztek fel. Baranyából ez időből származó fokösszeírásról nincs tudomásunk. A Pesty-féle helynévgyűjtés (1864) során Mohácson 6 fokot említenek név szerint, korábbi iratokban még 11 foknevet találunk. A múlt század végén készült 25 ezres térképen még 7 fok nevét tüntették fel. ■ BALASKÓ JENŐ Ezen megállapításnál azonban figyelmeztetnünk kell arra a cáfolhatatlan tényre is, hogy a nehezen egyensúlyban tartott gondolatok hordozói, vagyis a mérsékelt nézeteket vallók magatartásformái a felszínen - de csakis ott - olykor irritáló magasizzásról tanúskodnak, sokszor szinte elviselhetetlen modorban jelennek meg. Lásd Széchenyi Istvánt, Liszt Ferencet, Vörösmartyt, Adyt és számos kiválóságot. Talán, mert dolgoznak, nem panelekből építgetik kétségeiket, ugyanis kétségekkel terhesek ők. Tehát a politikai közép, az egyensúly megtartásáért minden erejüket megfeszítő elmék a felszínen sokszor látszanak indulatosnak, míg a mélyükben a nyugalmat elérni óhajtó szeretet munkál - de nagyon. Ellentétben azon elleneikkel, akik a felszínen a nyugalom sémáit, a magabiztosság mosolyát, vagy akár a prométheuszi gőgöt hordozzák. A demagógia végül is nem más, mint a munka nélkül hagyott lélek ármánykodása az értelem ellen. Ezen tömeges állapotot szemlélve és elviselve megállapítható, hogy legalább kétfelé szóródnak egyedei: van, aki szenvedni, legalábbis közömbösödni képes önmaga és a világ iránt, de vannak osztódva szaporodók is; van, akiben nem fér meg a tökéletlenség, és arra érez leküzdhetetlen késztetést, hogy azt megossza mással is. Mert ha önmagán már nem képes túlemelkedni, akkor megpróbálja a könnyebbet, másokon szeretné kipihenni magát. A restség - különösen a gondolati - szereti magát legjobban érezni a világon, irtózik a többszólamúságtól, mert az túl bonyolult, retteg a lét drámaiságától, ezért tagadja is azt, és egyedüli megoldás számára az egyedüli-önmaga, az egyeduralkodás — akár egy irodában, de akár egy országocskán is -, a teljes megszabadulás a valójában sohasem érzett kínoktól. Mindezt csakis mások kárára, akiknek habozás nélkül meghagyja a lét drámaiságát, a többszólamúság gyönyörét, a szabadságnélküliségben vergődő szabadelvűséget. Kérdem én: mi különbség van azon két jelenség között, ha volt munkásőrök, bértelefonálók és öntudatzacskós levélírók fenyegetik az embert akasztással, veréssel, levizeléssel és egyéb intézkedésekkel, vagy ha ugyanazt teszik szélsőjobbos, avagy egyéb félkésztermékek, azzal a panellel megtoldva, hogy mindenki más még áruló is. Ez csak természetes. Amikor felismertem Antall József elhivatottságát, politikájának szolgálatába szegődtem. Akkoriban olyan tollnokok is az udvarába költöztek, akik egész életükben hülye politikusok udvartartásában söprögettek. Én nem változtam, ők sem. De újabban másféle szidalmazókkal is bővült a belpol-aréna, de én továbbra is az antalli politizálás híve vagyok. Ilyen az élet, ilyen éjszakát hagytatok. És jönnek a bér nélküli kérek, a ló nélküli bérkocsisok, és a dallam nélküli torzsalkodásban megjelenik a bár nélküli bárzongorista, és a hang nélküli hangorkán. ■ MŰHELY [•Az érrendszerben lötyögő béredények Felebarátaim, ha eddig hinni sem hitték, manapság meggyőződhetnek arról a gyakorlatban is: ha mind a politikai nézetek, mind az azokat megszemélyesítők karaktere a szélsőségesség irányába torzul, akkor legyen szó akár bal-, akár jobboldali túlzókról: a mentalitás színe, a lélek mozgásiránya, a gondolatpanelek teste, de még a szókészlet minősége és mennyisége is megdöbbentő^ hasonló^L^ebb^r^azonOT^ ^ POZSONYI ADAM Haladás A minap találkoztam Józseffel, aki egy ifjonc. Ez még hagyján, de ráadásul még haladó szellemű is. A következőket mondja nekem: - Érettségin voltam magyarból, s képzeld, milyen undorító volt! Kíváncsivá tett: - Miért, mit húztál? - Arany János és Petőfi Sándor hazafias verseit kellett elemezni. Csodálkozva néztem: - No és? Ifjonc ismerősöm erre büszkén kihúzta magát, kis hatásszünetet tartott, vett egy mély lélegzetet, majd e párját ritkító és szörnyű gazság felett érzett őszinte és mély felháborodását az alábbi határozott hangon előadott rövid kis mondattal hozta tudomásomra. - Hát énnekem elegem van ebből a fasizmusból! Azzal továbblépett. Egyedül maradván kissé elgondolkoztam: Igaza van! Tényleg felháborító! Ezt a reakciós fasiszta, soviniszta terrort! Már ez a Toldi is gyanús! Magyar, erős, nagydarab, megverte a cseh vitézt - tehát kirekesztő, rasszista, antitoleráns, fajgyűlölő, másságot nem tisztelő. Nem volt ez a Toldi véletlenül bőrfejű? ■ n r-