Magyar Demokrata, 2006. július-szeptember (10. évfolyam, 27-39. szám)

2006-08-03 / 31. szám

ILKiiWií.*! 2006. augusztus 3. NAPTÁR Az eljárásra azután került sor, hogy a magyargyűlöletéről hírhedt Szlovák nem­zeti Párt elnöke, Ján Slota feljelentette a magyar politikust, miután az februárban részt vett a Magyar Tudományos Akadé­mia és a Duna Televízió által szervezett autonómiakonferenci­án. Slota tucatnyinál több alka­lommal jelentette már föl Duray Miklóst, ám most először indult vizsgálat a magyargyűlölő párt­vezér föllépése nyomán. A Szlo­vák Nemzeti Párt tagja a nemrég megalakult pozsonyi kormány­koalíciónak, Slota pedig a koalíci­ós tanácsnak. Pártja felügyeli a felvidéki magyarságot is érintő oktatási tárcát. Slota nemrég egy cseh lapban újabb megjegyzéssel gaz­dagította magyarelle­nes kirohanásainak tárházát. Eszerint irigyli a cseheket, akik elüldözték a né­meteket és a magya­rokat. Ugyanakkor újabb feljelentést tett Duray Miklós ellen, aki egy ma­gyar rádióadónak nyilatkozva ki­jelentette, a Szlovák Nemzeti Párt fasiszta párt, amely gyűlöle­tet hirdet és fegyveres akciókra buzdít egy másik nemzet ellen”. Duray Miklós felháborítónak tartja a történteket, mivel a rend­szerváltozás óta nem volt rá pél­da, hogy a szlovák rendőrség az után nyomoz, ki milyen konfe­rencián vesz részt Á. B. ►A szlovákok nyomoznak Duray után Vizsgálatot indított a szlovák rendőrség Duray Miklós, a Magyar Koalí­ció Pártja ügyvezető alelnöke ellen. VIRÁGÜZLETE*,*'% sí* 1087 BlM?ESt,'3 BrÓDY 5 U. 34. Tel: 317 1404 m­m I Nyitva: 9-18-ig Szombat: 16-13-ig FLEUROP HUNGÁRIA Magyar Virágkötők Szakmai egyesülete. ZhmwPlmo KERTÉSZTECHNIKUS, VIRÁGKÖTŐ ►Egyre több a baj a Combinókkal Sorra meghibásodnak és lerob­bannak az új Combino villamosok a budapesti Nagykörúton. A Demszky Gábor főpolgármester által agyonsztárolt járművek közül a múlt szombaton, vasárnap és még hétfőn délelőtt is akadt ami megadta magát és mozgásképp­lenné vált Az utasok kénytelenek voltak elhagyni a tömegközleke­dési eszközöket és igénybe venni az autóbuszokat (hs) ►Új panelprogram A Fidesz elkészítette az új panelfelújítá­si programját, mivel szerintük a kormány Panelplusz koncepciójának csupán egy célja van, a politikai haszonszerzés. Az viszont nem segíti a panellakásokban élők gondjainak megoldását, jelentette be sajtótájékoztatóján László Tamás fi­­deszes képviselő. Az új program tizen­két pontból áll és a Remény nevet vise­li. A javaslatok között szerepel a közös­ségteremtő helyek, közösségi házak, templomok létrehozása. A közterületek, zöldfelületek értéknövelő rehabilitációja, a panellakások komplex energiatakaré­kos átalakítása és a közösségi közleke­dés fejlesztése is. A Fidesz által kidolgo­zott program részleteiben foglalkozik a panelekben élők gondjaival, lakhatásuk problémáival. (hege) AJÁNLÓ ►Bencsik András tart előadást au­gusztus 10-én, csütörtökön este hét órakor a Rákoscsabai Katoli­kus Körben (Budapest XVII., Péceli út 228-230.). CSILLAGOS ÉGBOLT Hullócsillagok Minden meteorológiai előrejel­zést megtréfálva egész júliusban hőségtől szenvedett egész Euró­pa. A nap hét ágra sütött, felhők pedig alig zavarták az égboltot kutató csillagászokat. A nyár utolsó hónapját kezdjük augusz­tusban, amikor a Nap elsején 5 óra 21 perckor kel és 20 óra 18 perckor nyugszik, tehát még mindig hosszúak a nappalok. A hónap utolsó napján már 6 óra 01 perckor kel és 19 óra 27 perckor bukik a horizont alá. A Hold else­jén 12 óra 50 perckor kel, és 22 óra 52 perckor nyugszik, 31-én 14 óra 10 perckor kel és 22 óra 09 perckor hagy el bennünket A hónap második napján 10 óra 46 perckor az első negyed látható, 9-én 12 óra 54 perckor holdtöltő áll be, 16-án 3 óra 51 perckor az utolsó negyed vizsgálható, 23-án pedig 21 óra 10 perckor az újhol­dat üdvözölhetjük. A bolygók közül a Merkúr a hónap első felében hajnalban látható az északkeleti látóhatár fölött. A Vénusz a hajnali égbolt feltűnő égiteste északkeleten. A Mars helyzete megfigyelésre nem lesz kedvező. A hónap ele­jén egy órával, végén fél órával nyugszik a Nap után. 25-én a Hold 14 órakor elfedi a Marsot. A hatalmas Jupiter napnyugta után látható a nyugati látóhatár közelében. A Szaturnusz 7-én együttállásba kerül a Nappal, a hónap közepétől a hajnali égbol­ton figyelhető meg a Rák csillag­képben. Az Uránusz és a Neptu­nusz egész éjszaka vizsgálható, az előbbi a Vízöntő, az utóbbi a Rák csillagképben. A Neptu­nusz 11-én szembeállásba kerül a Nappal, az Uránuszt 11-én 9 órakor elfedi a Hold. Bolygónk Nap körüli keringé­se során augusztusban találko­zik a Perseida-meteorrajjal. Ezek okozzák az augusztusi csil­laghullást. A megfigyeléshez fontos körülmény a sötét égbolt, ezért vidéki ég alatt több tucat csillag lehullásában is gyönyör­ködhetünk. (hanka) 13

Next