Magyar Demokrata, 2009. április-június (13. évfolyam, 13-25. szám)
2009-05-27 / 21. szám
VILÁG |B| Ázsiai póker Minden korábbinál nagyobb nyomás alá került Pakisztán. Az ázsiai atomhatalom, Amerika korábbi stabil szövetségese számára különös módon a saját területén a kormányt fenyegető tálibok jelenleg inkább adut jelentenek, semmint valós problémát. A harcok három hete robbantak ki, alig pár nappal az után, hogy Barack Obama Washingtonban fogadta Hamid Karazai afgán és Aszif Ali Zardari pakisztáni elnököket. Bár elsőre azt hihetnénk, hogy a történet a tálibok elleni harcról szól, valójában ennél sokkalta nagyobb játszma zajlik a háttérben. A tálibok két éve harcolnak az iszlám törvénykezés bevezetéséért az északnyugat-pakisztáni, zömében pastuk lakta Swat völgyben. Az iszlamista lázadók és kormányerők rendszeres összecsapásai miatt az egykori turistaparadicsom lassan romjaiba dőlt. Év elején úgy tűnt, helyreáll a béke. Februárban Aszif Ali Zardari elnök fegyvernyugvásért cserébe engedélyezte a sería bevezetését, amivel gyakorlatilag autonóm státuszt biztosított a térségnek. Az édes győzelem megrészegítette a tálibokat. Nyilatkozatot adtak ki, melyben kihirdették: szívesen nyújtanának menedéket Oszama bin Ladennnek is, majd Bejtullah Meshud tálib vezető az amerikai kormány bejelentésére, miszerint tárgyalna a „mérsékeltebb tálibokkal” azt felelte: az Egyesült Államok nincs abban a pozícióban, hogy bárkivel is tárgyaljon. Az iszlamisták ezt követően megszegve a tűzszünetet támadásokat indítottak a szomszédos törzsi területek ellen is. Számos nyugati sajtóorgánum és döntéshozó tálib hatalomátvétel rémképét kezdte vizionálni az atomhatalom Pakisztánban. Közéjük tartozott Hilary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki egyenesen világméretű katasztrófát emlegetett, hiszen mindeközben Washington és Iszlámábád kapcsolata is mélyponton volt. Az amerikai légierő ugyanis a pakisztáni vezetés tiltakozása ellenére 2008 óta rendszeresen támadta a szuverén Pakisztán területén lévő feltételezett tálib bázisokat. A felfokozott hangulatban alig voltak, akik reálisan látták, hogy Iszlámábád nem hasonlítható össze az 1917-es Szentpétervárral, vagy az 1978-as Teheránnal. Szemben az előzőekkel, itt - már csak a nagy számok törvénye miatt is - nem áll fenn a veszélye egy drasztikus politikai fordulatnak. A tálibok esélyei korlátozottak. A 170 milliós ország lakosságának 55 százaléka ugyanis Pandzsáb tartományban összpontosul, vallásukat tekintve döntő többségben síita muszlimok, vagy az iszlám misztikus ágát követő szúfik. 50 millió ember él Szindih tartományban, ők brit műveltségű városlakókként leginkább a meggyilkolt Benazir Bhuttó özvegyének, Aszif Ali Zardari elnök pártját támogatják. Az említett két tartomány lakói együttesen Pakisztán lakosságának 85 százalékát adják. Az egyébként más-más hagyományokat követő tömegek abban egységesek, hogy elutasítják a szunnita iszlám radikális, sok helyen félreértelmezett irányzatát követő tálibokat. Az iszlamisták tehát ha akarnák se tudnák átvenni a hatalmat az egész ország területén. A látványos és kitartó utcai demonstrációiról híres, brit műveltségű iszlamabadi elit nem is tekint komoly problémaként a tálib-kérdésre, aminek egyik oka lehet, hogy a pakisztáni vezetés - és elit - történelmi okokból kifolyólag elsősorban nem az iszlamistákat, hanem Indiát tartja legfőbb ellenségének. A haderő 80 százaléka például nem a most problémás régiókban, hanem az indiai határon összpontosul. Az iszlamisták ráadásul még jó szolgálatot is tesznek a világi vezetésnek, hiszen a többségben hinduk lakta India, illetve Afganisztán sakkban tartására igencsak megfelelnek a hegyekben bujkáló tálib harcosok, akik zsold helyett fetvával is beérik a „hitetlenek” elleni harchoz. Az észak-pakisztáni tálib jelenlét tehát elsősorban nem Iszlámábád, hanem India, Afganisztán, illetve az utóbbi területén állomásozó amerikai és NATO-erők számára problémás, hiszen az iszlamisták pakisztáni rejtekükből kiindulva támadják a szövetséges erők afganisztáni csapatait, illetve azok Faisal Mahmood/Reuters/Vándorkő Reménytelenség a határ mentén. Egy- 1 millió feláldozott fő sorsa nagypolitika oltárán " 30 2009. május 27.