Magyar Demokrata, 2009. április-június (13. évfolyam, 13-25. szám)

2009-05-27 / 21. szám

utánpótlási útvonalait. Nem csoda hát, hogy Obama elnöknek nem kis erőfeszítésébe ke­rült, hogy washingtoni találkozójukon végül rábírja Zardarit a tálibok elleni fellépésre. Bár a híradásokból nem tűnik ki, a tálib­­ügy valójában másodlagos kérdés. Van egy másik feszültségi góc, ami a közeljövőben sokkal meghatározóbb lehet a térség és Pakisztán számára: Beludzsisztán kérdése. Az Irántól keletre, Afganisztántól pedig délre eső tartomány Pakisztán területének 48 százalékát teszi ki, az ország lakosság­nak azonban mindössze 5 százaléka él ott. A tartomány legnagyobb kikötője, a kínai tőkéből épülő Gwadar a Hormuzi-szoros bejáratánál fekszik, melyen keresztül az Arab-öböl felől érkező olajtankerek jutnak ki az Indiai-óceánhoz. Ebből már sejteni lehet, hogy a térség sorsa koránt sem érdek­telen a különféle hatalmak számára. Beludzsisztán társadalmi berendezke­dése törzsi jellegű. Az országon belül itt a legsiralmasabb a nyugati értelemben vett emberi jogok helyzete. A törzsfők hatalom­gyakorlási módja nyugati mércével mérve nem mindig áll párhuzamban az állampol­gári jogokkal, ami ördögi kört eredményez: fejlettségét tekintve a térség messze elma­rad a többi régiótól, a központi kormány pedig éppen a törzsi rendszer és hatalom­­gyakorlás miatt feleslegesnek érzi komoly fejlesztések végrehajtását. Az elmúlt évek tanúsága szerint az ef­féle állapotok tökéletes casus belli lehet­nek a külföldi beavatkozásra. 2006-ban BrassTacks nevű pakisztáni agytröszt egyik kutatója, Farzana Shah tanulmányt közölt a Pak Tribune-ban melyben beszámolt arról, hogy Nagy-Britannia „emberjogi konferen­ciát” szervezett Londonban, melynek fő té­mája a beludzsisztáni helyzet volt. A jelenlé­vő külföldi és beludzs megfigyelők egymást túllicitálva kárhoztatták a beludzsisztáni emberjogi helyzetet. A pakisztáni kormány pedig nem volt a meghívottak listáján, így nem tudott válaszolni a vádakra. De ez csak a jéghegy csúcsa. A térség­ben működik a beludzs Felszabadítá­­si Hadsereg (BLA) nevű gerillacsoport is, amelynek egyik vezetője Brahamdagh Bugti, a korábbi beludzsisztáni miniszter, Naivat Akbar unokája a pakisztáni AAJ TV-nek adott interjújában elmondta, hogy megfélemlítő támadásokat készül intézni Beludzsisztán nem halad­ lakossága ellen. Más interjúkban India segítségét kérte a Pakisztántól való elszakadáshoz. Mind­ehhez a jelek szerint nemzetközi hátszele is van. 2006 júniusában a pakisztáni vezetés a brit titkosszolgálatokat vádolta a feszültsé­gek szításával. 2006. augusztus 9-én Press Trust of India szerint tíz brit felsőházi tag is részt vett a Brit Szenátusi Védelmi Bi­zottság ülésén, ahol a beludzs szeparatisták titkosszolgálati támogatását vitatták meg. Ugyanott beszámoltak arról is, hogy a CIA és Moszad milyen módszerekkel támogatja az Irán és Dél-Afganisztán területén szer­vezkedő beludzs lázadókat. Pakisztán pedig ha nem is ellenséges, de mindenképp rossz szándékú szomszédokkal van körülvéve. Északi szomszédja, Afga­nisztán már 1947-ben is rossz szemmel nézte Pakisztán függetlenségének kikiáltását. Az­óta az egyetlen időszak, amikor Afganisztán nem okozott problémákat szomszédjának, a tálib uralom ideje volt. Christine Fair a Foreign Affairsban megjelent cikke beszá­mol arról, hogy az ESA az afganisztáni Kandahárban gyűjti erejét. A neves külpo­litikai folyóiratban megjelent írás tanúsága szerint a szervezetet az indiai titkosszolgálat, a RAW is támogatja anyagi eszközökkel, lo­­gisztikailag és fegyverekkel is, míg Farzana Shahnak a Pak Tribune-ban megjelent tény­feltáró cikke szerint a beludzsisztáni kor­mánynak számos tagja Jeruzsálemben él. A nyugati szomszéd, Irán a sah idejé­ben jó kapcsolatot ápolt Pakisztánnal, az 1979-es iszlám forradalom után azonban a barátság megromlott. Irán középha­talmi szerepre pályázik a közép-ázsiai régióban, ami értelemszerűen leginkább Pakisztán rovására történhet meg. Tehe­ránt leginkább az dühíti, hogy a CIA ál­tal alapított és pénzelt Dzsundullah nevű gerilla szervezet fegyveresei rendre táma­dásokat intéznek Irán ellen Beludzsisztán területéről. (Brian Rossand, Christopher Isham, ABC News 2007. április). De a két ország viszonyát gazdasági ellenérdekelt­ségek is rontják. Irán dollármilliárdokat ruházott be a chabahari kikötő felépíté­sére, mely nagyjából kétszáz kilométerre fekszik a beludzsisztáni Gwadartól. Ha a kínai pénzből épülő pakisztáni kikötő el­készülne, komoly konkurenciát jelentene a Chabaharinak. A világtól elszigetelt Irán ráadásul folyamatosan igyekszik javítani kapcsolatait Indiával, a perzsa ország je­lenlegi tervek szerint egy Beludzsisztánon keresztül haladó vezetéken juttatna gázt Indiának. Ez azonban Iszlámábád ellenál­lása miatt nem történhet meg. India és Pakisztán három háborút vívott egymással, és India volt felelős a korábban Kelet-Pakisztán részét képező Bangladesh elszakadásáért is. India jelenleg az Egyesült Államok legnagyobb térségbeli szövetsége­se, és duplán is érdekelt Beludzsisztán el­szakadásában, így ugyanis - mint fentebb már említettük - gázhoz juthatna Iránból és egyben biztos lehetne abban is, hogy a Gwadar kikötő nem kerül legnagyobb rivá­lisa, Kína fennhatósága alá. Ez utóbbi mel­lesleg az Egyesült Államoknak sem érde­ke. Washington e mellett azért is érdekelt Beludzsisztán biztosításában, mert egyrészt területén tartja fenn az egyik legjelentősebb, afganisztáni műveletekhez használt után­pótlásbázisát, másrészt Beludzsisztánon keresztül vezetnék ki a dél-afganisztáni gázt az indiai óceánig. Beludzsisztán kap­csán tehát találkozhatnak Irán és az Egye­sült Államok érdekei. Nem véletlen talán, hogy márciusban Barack Obama barátsá­gos videoüzenetben köszöntötte az iráni népet a perzsa újév alkalmával. Nem kizárt, hogy a washingtoni Obama- Karzai-Zardari-találkozón Beludzsisztán sorsa is szóba került. Ilyen szomszédok kö­zött érthető, hogy a pakisztáni vezetés csu­pán macska-egér játékot játszik a tálibokkal, akik gyakorlatilag az egyik legnagyobb aduászát jelentik. Ha ugyanis Iszlámábád - akár a tálibokon keresztül - nem gyako­rol nyomást szomszédaira és a szövetséges hatalmakra, akkor már csak Kína mentheti meg attól Beludzsisztánt, hogy Irán, India és az Egyesült Államok játszóterévé váljon. Pakisztánban ma több mint 60 kínai válla­lat 122 projektén tízezer mérnök dolgozik. Ha a tálib fenyegetés végképp elviselhetet­lenné válna, a kínai haderő minden bizony­nyal szívesen sietne Iszlámábád segítségére. És biztosan szívesen ott is maradnának, hogy megőrizzék a békét. Sayfo Omar 2009. május 27.

Next