Magyar Demokrata, 2018. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)

2018-04-04 / 14. szám

MŰHELY 40 GEDRI István ■ álláspont Európa megmentői voltak Két évvel ezelőtt kellett és illett volna emlékeznünk két, bár nem kerek — 630., illetve 560. — évfordulóra, 1386-ra és 1456-ra. 1386. június 4-én az olaszorszá­gi Capestranóban született Kapisztrán Szent Jánosra és az 1456-os nándorfehér­vári diadalra, illetve annak hősére, Hu­nyadi Jánosra kell így most emlékeznünk. Kapisztrán János bírói és közigazgatá­si tevékenysége után 1416-ban belépett a ferences rendbe, és vándorprédikátorként járt Burgundiában, Flandriában, majd Közép-Európában. Műveltsége, széles látóköre ismertette fel vele, hogy „Euró­pát és kereszténységét csak Magyarország tudja megvédeni, megmenteni” (Magyar Katolikus Lexikon). 1455-ben Magyaror­szágra jött, és itt kapta meg III. Callistus pápa (1455-1458) megbízását a török el­leni háború meghirdetésére, szervezésére. A pápa - könyörgésként - ekkor rendelte el a déli harangszót. A török seregek 1389-ben a szerbeket legyőző rigómezei csata után érték el Magyarország déli határát, és ettől kezd­ve állandósult a háború. II. Mehmed szul­tán (1451-1481) 1456-ban Európát meg­hódítandó, hatalmas seregével július 4-én megkezdte Nándorfehérvár ostromát. Hunyadi János zseniális hadvezetése, Kapisztrán János mágikus erejű lelkesí­tése július 22-én Európát és keresztény­ségünket megmentő győzelemre vitte a magyar keresztes sereget. A két hős, Hunyadi János és Kapiszt­rán János, mondhatnánk, teljesítette isteni és történelmi küldetését; a győ­zelem évében Hunyadi János augusztus 11-én, Kapisztrán János október 23-án meghalt. Ám kettejük és az általuk ve­zérelt győzelmes magyar sereg örökre beírta nevét Európa és a keresztény világ történelmébe. Amelyet Európa - úgy tűnik - mára elfelejtett, vagy tudatosan elhallgat. Látván a két éleslátású, Európát, az eu­rópai kereszténységet és kultúrát védő és megmentő hőst, valamint napjaink egyes „politikusainak” tevékenységét, két kér­dés merül fel bennünk.­­ Lehetséges, hogy keresztény magyar nemzeti értékrendünkkel szemben álló politikusok tervei szerint majd az isko­lai tankönyvekben Hunyadi Jánost és Kapisztrán Jánost, valamint a későbbi Zrínyi Miklóst, Dobó Istvánt és társaikat idegengyűlölő, rasszista, kirekesztő stb. emberekként fogják értékelni, akiknek tevékenysége európai ember számára el­fogadhatatlan?­­ Ki a „tévedhetetlen pápa”? A XV. szá­zadi III. Callistus, vagy napjaink Ferenc pápája? És még egy megjegyzés: a XV. száza­di hősök idejében egyetlen magyar sem követelte határaink kinyitását a hódító iszlám előtt. ■ fVíSchS Hl MADIáGi bERXA Hunyadi János II. Mehmed szultán 1456. július 4-én hatalmas seregével megkezdte Nándorfehérvár ostromát ismeretlen festő képe a nándorfehérvári csatáról, középen Kapisztrán Jánossal 2018. április 4.

Next