Magyar egyháztörténeti vázlatok 2. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1991)
Tanulmányok - UDVARDY József: A Kalocsai Főszékeskáptalan története a középkorban
fordult, hogy módosításokat foganatosított (64). Előfordult az is, hogy a káptalan a jegyzőjét küldte ki hites bizonyságnak (65). A kiadott oklevelek tartalmát bevezették a registrumba, sőt a privilegiális oklevelekről a levéltárban másolatot is, pár őriztek. Ezekről később gyakran kértek a felek másodpéldányokat, amikor ti. az eredeti megrongálódott. Ezért, hogy majd a bemutatandó megrongált eredeti példányt ellenőrizhessék, vajon nem hamisítvány-e, az oklevél kiállításakor a pergamenen a kiadandó eredeti példány és a megőrzendő másolat közé gyakran az ABC betűit írták és az ollóval ezeken keresztül vágták ketté a két példányt. Ezeket az okleveleket chirographált leveleknek nevezzük, vagy ahogy akkor mondták: litterae alphabeti intercisione bipartitae. Amikor a megrongált eredeti helyett másolatot kértek, összeillesztették a két levelet és betűk alapján ellenőrizték, hogy a bemutatott levél nem hamisítvány-e. A registrumot, továbbá a másolatokat (paria) a székesegyház sekrestyéjében és a vele kapcsolatos irattárban (conservatorium) őrizték (66). Az iratokat szekrények fiókjaiba (labtula), a fontosabbakat, a privilégiumokat bádogból készült dobozokba (pyxides) tették. A kalocsai káptalan által kiállított és a mai napig megmaradt oklevelek jegyzékét később közöljük. 2. Az oklevelek kiállítása kapcsán szólunk a káptalan pecsétjeiről. Minden hiteles helynek két pecsétje volt. a) Az egyik volt a sygillum maius, amelyet a privilegiális oklevelekre viaszba nyomva zsinóron függesztettek a levélre. Érthető, hogy az évszázadok folyamán e pecsétek legtöbbje vagy leszakadt már az oklevélről, vagy pedig eltöredezett, elmosódott. Mégis megmaradt néhány több-kevésbé ép pecsét. Ezek alapján a kalocsai káptalan privilegiális pecsétje így írható le: A pecsét alakja: alul-felül csúcsívben végződő, ún. monorit pecsét. A pecsétkép: Szent Pál álló alakja, jobb kezében kardot, a baljában könyvet tart. A pecsét körirata: S. CAPITULI COLOCENSIS ECLESIE. (67) b) A másik pecsét volt az ún. sigillum minus seu memóriáié. Ezt a nyílt vagy zárt formában kiállított okmányokra tették. Ez a következőképpen írható le: A pecsét alakja: szintén alul-felül csúcsívben végződő monorit pecsét. A pecsétkép: Szent Pál, azonban nem teljes alakjában, hanem csak derékig ábrázolva. Jobbjában kardot tart, baljában pedig könyvet. A pecsét körirata: S. MEMORIALE CAPITULI COLOCENSIS (68). Nemcsak a káptalannak, mint testületnek volt pecsétje, hanem ama káptalani tagoknak is, akik tisztséget, officiumot viseltek, tehát a helynöknek, a dignitásoknak és a főespereseknek. Az általános helynöknek két pecsétje volt szintén: egy sigillum maius, továbbá egy gyűrűs pecsét, sigillum annulare. Tárnokházi István olvasókanonok és helynök ítéletlevelét 1434. október 22-én „sub sigillo nostro maiori” adta ki (69). A többi káptalani tagoknak csupán gyűrűs pecsétje volt, melyet vagy zsinóron függesztettek viaszba nyomva az oklevélre, vagy viasszal rányomták. 1468-ban István nagyprépost és helynök ítélkezett egy perben. Az irat végén a jegyző rávezette: „una cum appensione sigilli sui annularis consignavi” (70).1431. január 5-én jelen volt Katymáron egy egyezségkötésnél István lector és helynök, továbbá Benedek főesperes. Az egyezségvalló levél végén olvassuk: „nos per has litteras nostras ad omnia premissa obligamus, vigoribus etiam sigillorum prefatorum vicarii et archidiaconi impressorum” (71) 3. Egyes káptalani tagok a középkorban a tizedszedésben és általában az adószedésben is tevékenykedtek. A forrásokból nem lehet megállapítani, hogy intézményesen végezték-e ezt, vagy csak egyes esetekben felkérésre.