Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A-Z (1981)
V - Vendel Miklós - Vendl Aladár
832 ki. A herpeszosteroticusra vonatkozó megállapításaiért a Román Tudományos Akadémiakülön laboratóriumot bocsátott rendelkezésére. — Irod. Surján László: V. V. (Fül-Orr-Gégészet, 1974. 3. sz.). Vendel Miklós (Sopron, 1896. okt. 8.— Sopron, 1977. febr. 7.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (r. 1933, r. 1943), Kossuth-díjas (1951), Vendl Aladár geológus öccse. 1914-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, az Eötvös Kollégium tagja volt. Kémia -természetrajz szakos tanári oklevelét 1918-ban szerezte, az I. világháborúban olasz fronton harcolt. 1920-ban kőzettanból doktori szigorlatot tett a tudományegy. Ásvány- és Kőzettani Intézetében. 1919-től ugyanott Mauritz Béla mellett gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1925-ben magántanári képesítést szerzett kőzettanból. 1923-ban a Selmecbányáról áttelepült soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főisk. ásvány-földtani tanszékének ny. rk. tanárává nevezték ki. 1926-tól r. tanár, a főisk.-nak a bp.-i műegy.-hez csatolása után egy.-i tanár (1934). A karnak 1937 —38-ban dékánja. 1941-től a földtan-teleptan tanszék professzora egészen a kar Miskolcra költözéséig, 1959 végéig. Sopronban maradt, csoportvezető főmérnök, majd a Bányászati Kutató Intézet petrográfiai osztályának vezetője nyugdíjba vonulásáig (1972), ezután az intézet tanácsadója volt haláláig. Egyidejűleg a Központi Bányászati Múzeumot is irányította (1967—70). A geológia csaknem minden ágát művelte. Teleptani előadásaival és jegyzeteivel a mérnökhallgatók generációit nevelte. Publikációinak gazdag sorozatából Sopron környékének földtanára, a fiatal kárpáti ércprovinciára, a magmás kristályosodás „elemszűrési" feltételeire, továbbá a kőzet-meghatározás módszertanára vonatkozó munkái a magyar földtani szakirodalom becses értékei. Több dolgozatban foglalkozott agyagásványok és telepek, különösen a bentonitok és bauxitok anyagi felépítésével és keletkezési kérdéseivel. Behatóan foglalkozott a karsztvízkérdéssel, mindenekelőtt a karsztvízbetörések elleni preventív védekezés lehetőségével, továbbá ásványvizek kutatásával is. Publikációinakszáma 133. Élete utolsó tíz évében hazai teleptani tanulmányokat folytatott azzal a céllal, hogy megírja összefoglaló művét Mo. teleptanáról, ez azonban befejezetlen maradt. Tiszteleti tagja volt több m. és külföldi tudományos társaságnak. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem t. doktorrá (1976), Sopron város díszpolgárává választotta (1977). Megkapta a Pro Urbe Sopron kitüntetést (1971). — F. m. Die Geologie der Umgebung von Sopron (I., M. K. Bányamérnöki és erdőmérnöki Főiskola Közl., 1929; II., Erdészeti Kísérletek, 1930 — 32); Die technisch wichtige Mineral schatze Ungarns (M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. Bányamérnöki Oszt. Közl., 1938); A kőzetmeghatározás módszertana (Bp., 1959). — Irod. Szádeczky-Kardoss Elemér: V. M. emlékezete (Földtani Közi., 1977); Vitális György: Dr. V. M. (Hidrológiai Közi., 1977); K. P.: V. M. (Bányászat, 1977); Vogl Mária: V. M. (Magy. Tud., 1977. 7 — 8. sz.). Vendl Aladár (Ditró, 1886. nov. 18. —Bp., 1971. jan. 9.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1. 1922, r. 1931), Kossuth-díjas (1948). Vendel Miklós bátyja. 1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a bp.-i tudományegy .-en természetrajzi kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a műegy.-en hallgatta Schafarzik Ferencnél. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítő tanársegéd lett a műegy. ásvány-földtani intézetében, 1910-ben tanársegéd. Doktori értekezését a Duna homokjának ásványos összetételéről írta. 1912-ben a Földtani Intézet geológusa, 1921— 27-ben osztálygeológus. A műegy. 1914-ben technikai geológia tárgykörből magántanárrá habilitálta. Az I. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1918-ban tért haza és folytatta geológusi működését a Földtani Intézetben, előadásokat tartott a műegy.-en, a Tanácsköztársaság idején a Marx—Engels Munkás Egy.-en geológiát adott elő. 1922-ben műegy.-i ny. rk. tanári címet kapott, 1926-ban h., 1927-ben r. tanárrá nevezték ki apósa, Schafarzik Ferenc utódaként. 1960 szept.-ében vonult nyugalomba. A műegyben két ízben dékán (1933 — 34 és 1935—36), az 1940 — 41. tanévben rektor. Ő kezdte meg a hazai üledékes kőzetek kutatását. Homokvizsgálatait tovább is folytatta és vegyvizsgálatokkal egészítette ki. A Földtani Intézetben végezte Fejér megyei reambulációit, a Velencei-hegység térképezését, s ezeket több közleményben adta közre. Vizsgálta és leírta Stein Aurél Közép-Ázsiában gyűjtött homokmintáit. A Déli-Kárpátokban végzett térképező munkáját az I. világháború megszakította, de a begyűjtött anyagot folyamatosan dolgozta fel, eredményeit a Szebeni- és Szászvárosihavasok kristályos kőzeteiről írt monográfiájában foglalta össze (1932). A háború után Budaörs környékén újratérképezett (reambulált), majd Böck Hugó vezette olajkutatós