Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Hajós György: 130 éve született Alpár Ignác

rint azt, amit a kora kívánt és szép­nek talált. Ötletessége és találékony­sága az épület elhelyezésében, az alaprajzi kialakításokban, a belső te­rek kapcsolásában pályatársai fölé helyezték, és ez volt alapja pályázati sikereinek. Alaprajzait azonban min­dig az épület rendeltetésének alapos tanulmányozása után szerkesztette meg. Maga írja: ,,... az építész csak akkor tud egy speciális rendeltetésű épületet megtervezni, ha teljesen és tisztán ismeri azon üzemet, melynek lebonyolítására az épület épül.” Ezt gyakorolja is: minden jelentősebb épületének megtervezése előtt tanul­­mányutakat tesz,folyóiratokban meg­jelent ismertetői pedig egész kis épí­tészettörténeti tanulmányok. A múlt­ból indul ki, de a múltnak nem a for­máit, hanem a szellemét keresi. Ezt a szellemet tanulta Schinkel iskolá­jában Berlinben: ,,... nem az a lé­nyeg, hogy a görög művészet szol­­gailag a mi egészen más rendeltetésű építményeinkre reá­erőszakoltassék, hanem az, hogy a klasszikus, leszű­rődött gondolkodás a terek kialakí­tásában, a helyiségek egymás mellé helyezésében és egymásba juttatásá­ban, a tömegek és részletek feldolgo­zásában, a világítási források kellő mérlegelésében és elosztásában az építménybe belevitessék, mely azál­tal klasszikus lesz és marad akkor is, ha annak formai kiképzése más stílus­ban terveztetett. Hiszen nagy téve­dés van abban, hogy az antik műem­léket csupán az ő formai szépségei miatt méltatják s hogy ezért az antik építészet tanítása majdnem kizárólag a formák lerajzolására szorítkozik.” A jól használható épület fogalmához nála szorosan hozzákapcsolódik a korrekt műszaki munka, az épületek részleteikben is jó szakmai tudással való elkészítése, sürgeti az ipar és az építészet együttműködését és közös fejlődését. Idősebb korában, utolsó nagyobb épületének ismertetésével kapcsolatban — mintegy összefog­lalva élettapasztalatát — írja le: ,,... az építész művészete nem lehet olyan lenge, mint a festőé, ki bármely irányban megfestett képért mindig talál még rajongót is. Az építész alko­tása a helyhez, a rendeltetéshez, az anyaghoz s a pénzhez van kötve, s az épület, mint épület nem bírhat mű­vészi értékkel ezen kellékek kidom­borítása nélkül. És elvégre, mivel minden épület a rendeltetése végett épül, tehát legelsősorban a technikai és a praktikum követelményeknek kell megfelelnie, s csak ezután lehet annak a művészi értékéről szó és me­gint csak abban az esetben, ha az, amit művészi ihlettel bele akarunk vinni, a szükséglethez hozzásimulva annak lelket ad. Tehát az ipari munkába, a technikai tudásba kell belevinni a lel­ket, hogy az a munka a maga fönsé­­gében, az ő erejében megelevenedve ott álljon a szemlélő előtt s meg­mondja minden kalapácsütésnek a jelentőségét, hogy tiszteletet köve­teljen magának bárki előtt. Ipari és technikai magasabb qualitás nélkül az épület nem lehet művészi, az épü­let fogalma már eleve kizárja a pon­gyolaságot s itt kell, hogy elváljanak útjaink a többi művészetek útjától, mert míg a képzőművészet két más birodalmában egy vázlat a legna­gyobb művészi értékkel bírhat, az épületnek mindig jól kell megépítve lennie, tehát annak fundamentumait az ipar és a technikai tudás kell, hogy képezze... Vigyázzunk, mert a háza­kat nem lehet levenni a falról, mint egy képet.” Ennek a szellemnek ipari oldalát hangsúlyozza abban a beszé­dében, melyet ipartestületi elnökké választásakor mondott, és a speku­lációs építkezések ellen is felemelte szavát: „Emelni kell tehát az építő mesterség nívóját, emelni kell azzal, hogy a legkisebb feladatba is bele­visszük a művészet lelkesedését, a technika, az ipar, a munka szeretetét és megbecsülését. Oda kell töre­kedni, mint mondom, hogy a ház ne legyen az utcán heverő, üzérkedésre szolgáló áru, hanem a rendeltetésé­nek megfelelő olyan épület, mely a technikai és a művészi intellektuális tudást az építő mesterségek révén megszólaltatja és az építőipar dicső­ségével hirdesse a kor kultúráját.” E mondatok lehetnek Alpár Ignác ma is megszívlelendő szellemi hagya­tékai az utókornak, s legyenek ezek fontosabbak részünkre, mint stílusá­nak hol dicsérő, hol elmarasztaló ér­tékelése. 18. ábra. Budapest, Felszabadulás tér 4. az egykori Girardi-ház 19. ábra. Budapest, Mező Imre úti temető, Alpár Ignác sírja MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1985. 6. SZÁM

Next