Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Hajós György: 130 éve született Alpár Ignác
rint azt, amit a kora kívánt és szépnek talált. Ötletessége és találékonysága az épület elhelyezésében, az alaprajzi kialakításokban, a belső terek kapcsolásában pályatársai fölé helyezték, és ez volt alapja pályázati sikereinek. Alaprajzait azonban mindig az épület rendeltetésének alapos tanulmányozása után szerkesztette meg. Maga írja: ,,... az építész csak akkor tud egy speciális rendeltetésű épületet megtervezni, ha teljesen és tisztán ismeri azon üzemet, melynek lebonyolítására az épület épül.” Ezt gyakorolja is: minden jelentősebb épületének megtervezése előtt tanulmányutakat tesz,folyóiratokban megjelent ismertetői pedig egész kis építészettörténeti tanulmányok. A múltból indul ki, de a múltnak nem a formáit, hanem a szellemét keresi. Ezt a szellemet tanulta Schinkel iskolájában Berlinben: ,,... nem az a lényeg, hogy a görög művészet szolgailag a mi egészen más rendeltetésű építményeinkre reáerőszakoltassék, hanem az, hogy a klasszikus, leszűrődött gondolkodás a terek kialakításában, a helyiségek egymás mellé helyezésében és egymásba juttatásában, a tömegek és részletek feldolgozásában, a világítási források kellő mérlegelésében és elosztásában az építménybe belevitessék, mely azáltal klasszikus lesz és marad akkor is, ha annak formai kiképzése más stílusban terveztetett. Hiszen nagy tévedés van abban, hogy az antik műemléket csupán az ő formai szépségei miatt méltatják s hogy ezért az antik építészet tanítása majdnem kizárólag a formák lerajzolására szorítkozik.” A jól használható épület fogalmához nála szorosan hozzákapcsolódik a korrekt műszaki munka, az épületek részleteikben is jó szakmai tudással való elkészítése, sürgeti az ipar és az építészet együttműködését és közös fejlődését. Idősebb korában, utolsó nagyobb épületének ismertetésével kapcsolatban — mintegy összefoglalva élettapasztalatát — írja le: ,,... az építész művészete nem lehet olyan lenge, mint a festőé, ki bármely irányban megfestett képért mindig talál még rajongót is. Az építész alkotása a helyhez, a rendeltetéshez, az anyaghoz s a pénzhez van kötve, s az épület, mint épület nem bírhat művészi értékkel ezen kellékek kidomborítása nélkül. És elvégre, mivel minden épület a rendeltetése végett épül, tehát legelsősorban a technikai és a praktikum követelményeknek kell megfelelnie, s csak ezután lehet annak a művészi értékéről szó és megint csak abban az esetben, ha az, amit művészi ihlettel bele akarunk vinni, a szükséglethez hozzásimulva annak lelket ad. Tehát az ipari munkába, a technikai tudásba kell belevinni a lelket, hogy az a munka a maga fönségében, az ő erejében megelevenedve ott álljon a szemlélő előtt s megmondja minden kalapácsütésnek a jelentőségét, hogy tiszteletet követeljen magának bárki előtt. Ipari és technikai magasabb qualitás nélkül az épület nem lehet művészi, az épület fogalma már eleve kizárja a pongyolaságot s itt kell, hogy elváljanak útjaink a többi művészetek útjától, mert míg a képzőművészet két más birodalmában egy vázlat a legnagyobb művészi értékkel bírhat, az épületnek mindig jól kell megépítve lennie, tehát annak fundamentumait az ipar és a technikai tudás kell, hogy képezze... Vigyázzunk, mert a házakat nem lehet levenni a falról, mint egy képet.” Ennek a szellemnek ipari oldalát hangsúlyozza abban a beszédében, melyet ipartestületi elnökké választásakor mondott, és a spekulációs építkezések ellen is felemelte szavát: „Emelni kell tehát az építő mesterség nívóját, emelni kell azzal, hogy a legkisebb feladatba is belevisszük a művészet lelkesedését, a technika, az ipar, a munka szeretetét és megbecsülését. Oda kell törekedni, mint mondom, hogy a ház ne legyen az utcán heverő, üzérkedésre szolgáló áru, hanem a rendeltetésének megfelelő olyan épület, mely a technikai és a művészi intellektuális tudást az építő mesterségek révén megszólaltatja és az építőipar dicsőségével hirdesse a kor kultúráját.” E mondatok lehetnek Alpár Ignác ma is megszívlelendő szellemi hagyatékai az utókornak, s legyenek ezek fontosabbak részünkre, mint stílusának hol dicsérő, hol elmarasztaló értékelése. 18. ábra. Budapest, Felszabadulás tér 4. az egykori Girardi-ház 19. ábra. Budapest, Mező Imre úti temető, Alpár Ignác sírja MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1985. 6. SZÁM