Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Bartócz József: Vállalkozás és verseny az építő céhekben

Vállalkozás és verseny az építő céhekben DR. BARTÓCZ JÓZSEF A céhek egy szakmához, vagy rokon­szakmához tartozó, egy városban, vagy nagyobb területi egységben — esetleg csak egy községben — dolgo­zó kézművesek önkéntes társulatai, szakmai érdekeik megvédése céljá­ból. Működésüket az illetékes ható­ság (király, város, földesúr, stb.) által kiadott privilégium, más szóval sza­badalomlevél alapján az articulusok, illetve a testületileg hozott határoza­tok szerint fejtették ki. Fő céljuk a szakmai érdekek védelme, a tömö­rült mesterek megélhetésének biz­tosítása, a piac szabályozása, majd később a verseny kizárásával a mes­terség privilegizálása. A mesterségek tudói nemcsak Európában, de még az arab világban is — már ősidők óta — szervezeteket hoztak létre, amelyekből a középkor­ban kialakultak a céhek. A római kéz­művesek már a császárság korában tízféle céhet, kollégiumot alkottak. Franciaországban IX. Lajos alatt Pá­rizs polgármestere, Etienne Boileau 1268-ban összegyűjtötte a céhek sza­bályzatait, s így azok napjainkig fenn­maradtak [1]. Angliában a kereske­dő- (marchand gilds) és iparoscéhek (Granft­gilds) csak királyi privilégium alapján működhettek. Németföldön a XIV. sz. elején a főnemesekkel ádáz harcot vívtak a kézművesek a város hatalmáért, s hiába volt a sok kivég­zés Ulmban, Augsburgban 1327-ben, illetve 1368-ban, a tanács többsége végülis a céhek vezetőiből állott. Oroszországban a XVIII. sz. közepén már voltak céhek (1720-ban Pétervá­­ron 124 céh működött), alapvetően mezőgazdasági munkaeszközöket ké­szítettek és az uralkodó osztály fény­űzését szolgálták. A XVIII. sz. elején több mint száz orosz városban mű­ködtek céhek és a bejegyzett tagok száma meghaladta a 13 000-et. Az 1785-ös országos érvényű kiváltság­­levél a lakosságot hat csoportba osz­totta. A harmadikba tartoztak a „cé­hek mesterei” [2]. Szerbiában bizo­nyos ipart űzők azonos helységben telepedtek le (pld. Kovacevci, Vas­kovácsi, 1365.) Bosznia-Hercegovina területén a török befolyás miatt „eszlánok” fejlődtek ki a céhekhez hasonlóan, de szabályaikat a vallási méltóság erősítette meg. A Vajdaság céhei az öröklést szorgalmazták, és a fiú gyermeket a céhgyűlés már a böl­csőben felmenthette a tanulás alól [3]. A cseh tartományokban a céhek a XIV. században jelentek meg és 600 évig maradtak fenn. A XVI—XVIII. században működésüket számos eset­ben szabályozták. 1578-ban két állami felügyelő ellenőrizte őket, 1732-ben általános céhszabályzatot léptettek életbe, 1770-ben feloldották a legé­nyek házassági tilalmát, 1776-ban az iparokat három kategóriába sorolták és csak 86 ipar maradt céhes mester­ség. 1866-ban 72 szervezet kivételé­vel a céhek általában megszűntek, s végül csak 1911-ben törölték el vég­legesen. Magyarországon a mesterségek írásos nyomaival legelőször a kolos­torok királyi alapítólevelében talál­kozunk. Az alapítólevelek ugyanis az adományok között felsorolják a ko­lostorhoz rendelt mesterembereket is, így ismeretes, hogy a Pécsváradi Alapítólevél 1015-ben, s a Veszprém­­völgyi Apátság oklevele ácsok ado­mányozását is tartalmazza [4]. Az még ma sem tisztázott, hogy a magyar céhek német, olasz, vagy francia mintára létesültek. Egyesek a német eredet mellett foglalnak állást — többek között a mesterjegyzékek­ben található sok német névre hi­vatkozva — mások viszont úgy gon­dolják, hogy inkább a párizsi céh­rendszer és az Anjouk idején az itá­liai „Arte” és „Frattelenze” szolgál­hatott mintául. A céhek Magyarországon a XIII. században tűnnek fel, s valójában a XIV. század második felében szerve­ződtek. Az építőipari céhekre csak a XVII. század elejétől találunk forrá­sokat, de az erőteljes fejlődést csak a török hódoltság után tapasztalhatjuk. A török megszállás után az építőipari céhek is újraszerveződtek, virágzásuk még a XIX. század első felében is tar­tott. Az építőipari céhek 60%-a 1806—1872. között keletkezett, il­letve erre az időszakra dokumentál­ható. Mi nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a középkorból meg­lenne a történelmi Magyarország, vagy akár valamely nagyobb város cé­heinek teljes iratanyaga. Javaslatomra 1971—73-ban számítógépen feldol­gozásra került a magyar kézműipar még meglévő írásos és tárgyi forrás­anyaga, amely az ország összes mú­zeumaiban és levéltáraiban, s egyházi intézmények gyűjteményeiben talál­

Next