Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Bartócz József: Vállalkozás és verseny az építő céhekben
Vállalkozás és verseny az építő céhekben DR. BARTÓCZ JÓZSEF A céhek egy szakmához, vagy rokonszakmához tartozó, egy városban, vagy nagyobb területi egységben — esetleg csak egy községben — dolgozó kézművesek önkéntes társulatai, szakmai érdekeik megvédése céljából. Működésüket az illetékes hatóság (király, város, földesúr, stb.) által kiadott privilégium, más szóval szabadalomlevél alapján az articulusok, illetve a testületileg hozott határozatok szerint fejtették ki. Fő céljuk a szakmai érdekek védelme, a tömörült mesterek megélhetésének biztosítása, a piac szabályozása, majd később a verseny kizárásával a mesterség privilegizálása. A mesterségek tudói nemcsak Európában, de még az arab világban is — már ősidők óta — szervezeteket hoztak létre, amelyekből a középkorban kialakultak a céhek. A római kézművesek már a császárság korában tízféle céhet, kollégiumot alkottak. Franciaországban IX. Lajos alatt Párizs polgármestere, Etienne Boileau 1268-ban összegyűjtötte a céhek szabályzatait, s így azok napjainkig fennmaradtak [1]. Angliában a kereskedő- (marchand gilds) és iparoscéhek (Granftgilds) csak királyi privilégium alapján működhettek. Németföldön a XIV. sz. elején a főnemesekkel ádáz harcot vívtak a kézművesek a város hatalmáért, s hiába volt a sok kivégzés Ulmban, Augsburgban 1327-ben, illetve 1368-ban, a tanács többsége végülis a céhek vezetőiből állott. Oroszországban a XVIII. sz. közepén már voltak céhek (1720-ban Péterváron 124 céh működött), alapvetően mezőgazdasági munkaeszközöket készítettek és az uralkodó osztály fényűzését szolgálták. A XVIII. sz. elején több mint száz orosz városban működtek céhek és a bejegyzett tagok száma meghaladta a 13 000-et. Az 1785-ös országos érvényű kiváltságlevél a lakosságot hat csoportba osztotta. A harmadikba tartoztak a „céhek mesterei” [2]. Szerbiában bizonyos ipart űzők azonos helységben telepedtek le (pld. Kovacevci, Vaskovácsi, 1365.) Bosznia-Hercegovina területén a török befolyás miatt „eszlánok” fejlődtek ki a céhekhez hasonlóan, de szabályaikat a vallási méltóság erősítette meg. A Vajdaság céhei az öröklést szorgalmazták, és a fiú gyermeket a céhgyűlés már a bölcsőben felmenthette a tanulás alól [3]. A cseh tartományokban a céhek a XIV. században jelentek meg és 600 évig maradtak fenn. A XVI—XVIII. században működésüket számos esetben szabályozták. 1578-ban két állami felügyelő ellenőrizte őket, 1732-ben általános céhszabályzatot léptettek életbe, 1770-ben feloldották a legények házassági tilalmát, 1776-ban az iparokat három kategóriába sorolták és csak 86 ipar maradt céhes mesterség. 1866-ban 72 szervezet kivételével a céhek általában megszűntek, s végül csak 1911-ben törölték el véglegesen. Magyarországon a mesterségek írásos nyomaival legelőször a kolostorok királyi alapítólevelében találkozunk. Az alapítólevelek ugyanis az adományok között felsorolják a kolostorhoz rendelt mesterembereket is, így ismeretes, hogy a Pécsváradi Alapítólevél 1015-ben, s a Veszprémvölgyi Apátság oklevele ácsok adományozását is tartalmazza [4]. Az még ma sem tisztázott, hogy a magyar céhek német, olasz, vagy francia mintára létesültek. Egyesek a német eredet mellett foglalnak állást — többek között a mesterjegyzékekben található sok német névre hivatkozva — mások viszont úgy gondolják, hogy inkább a párizsi céhrendszer és az Anjouk idején az itáliai „Arte” és „Frattelenze” szolgálhatott mintául. A céhek Magyarországon a XIII. században tűnnek fel, s valójában a XIV. század második felében szerveződtek. Az építőipari céhekre csak a XVII. század elejétől találunk forrásokat, de az erőteljes fejlődést csak a török hódoltság után tapasztalhatjuk. A török megszállás után az építőipari céhek is újraszerveződtek, virágzásuk még a XIX. század első felében is tartott. Az építőipari céhek 60%-a 1806—1872. között keletkezett, illetve erre az időszakra dokumentálható. Mi nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a középkorból meglenne a történelmi Magyarország, vagy akár valamely nagyobb város céheinek teljes iratanyaga. Javaslatomra 1971—73-ban számítógépen feldolgozásra került a magyar kézműipar még meglévő írásos és tárgyi forrásanyaga, amely az ország összes múzeumaiban és levéltáraiban, s egyházi intézmények gyűjteményeiben talál