Magyar Építőművészet, 1952 (1. évfolyam, 4. szám)

1952 / 4. szám

A tervezés nehézségét, mint az előbb említett színháznál, itt is az okozta, hogy a meglévő épületet kellett úgy átalakítani és az új részt úgy hozzá­építeni, hogy teljesen új eszmét ki­fejező épületet nyerjenek. Az erős architektúrával rendelkező régi épület maradt az új épület kompozicionális központjai. Bár másik utcára nyíló új épületnél megtartották a régi épület kompozicionális gondo­latát, mégis finomabb kidolgozásával, a jobban megrajzolt részletekkel és az oszlopoknál alkalmazott entázissal emelték az általános hatást. A terve­zők a megoldásnál arra törekedtek, hogy a középületek monumentalitását kapcsolják a lakóházakra jellemző mű­vészi elemekkel. A szálloda belsejét a legnagyobb­ gonddal alakították ki. Külön részt foglalnak el a közös hasz­nálatra szánt helyiségek, amelyeket a luxusszálloda kívánalmainak megfele­lően igen gazdagon alakítottak ki. A lakórészben különböző méretű és el­rendezésű szobák vannak. Az egyszo­bás és másfélszobás appartemenek al­­kovosak. A kétszobásokban egy háló és egy nappali, míg a háromszobások­ban nappali, háló- és dolgozószoba van. Koszenko, Ukrajnai legjobb épüle­teire kiírt pályázat eredményeit ismer­teti. Edmund Goldzamt lengyel épí­tész, a Lengyel Népköztársaság építé­szetének újjászületéséről ír cikket; krónika és az új építészeti könyvek ismertetése egészíti ki az „Architek­­tura SzSzSzR" tavalyi évfolyamának utolsó számát. Izsák Sándor A Szovjetunió és a népi demokrá­ciák építészeti folyóiratainak dokumen­tációjára a szerkesztőség különös gon­dot kíván fordítani. Folyóiratunk kö­vetkező számaiban dokumentálóink hálózatának kiépítése útján átfogó ké­pet fogunk nyújtani a teljes anyag­ból. (Szerk.) LENGYEL ÉPÍTÉSZETI SZEMLE Az „Architektúra" című lengyel nyelvű folyóirat 1951110. számából A „Nowy Swiat" (új világ) újjáépítése J. Wierzbicki kritikai­­tanulmánya. A szerző foglalkozik az ú­­n. „Király­út“ újjáépítésének kérdésével. Az utca többnyire régi típusú, a XIX. század közepén épült épületekből áll. A XX. században végrehajtott építkezések el­csúfították az utca arculatát. A háború csaknem százszázalékos kárt okozott az épületekben. Az újjáépítés terveze­teit már el is készítették és meg is vi­tatták. A szerző méltányolja az újjá­építési tervezeteket, amelyek figyelem­be veszik a sajátos építkezés módját, de sajnálatát fejezi ki aziránt, hogy a terv nem foglalkozik a XX. században, valamint a legutolsó években emelt épületek kérdésével. Viták a „Nowy Swiat" újjáépítése körül A fenti cikk képezte a viták tárgyát. A „Nowy Swiat“ újjáépítési bizottsá­gának megbízásából a vitán részt vett Z. Stepinszki is. Az előadó kifejtette véleményét és annak a meggyőződésé­nek adott kifejezést, hogy az említett cikk szentimentális módon foglalkozik az utca újjáépítésének és építőművé­szetének kérdésével. Hiányolta a kellő kritika gyakorlását. Felszólalásában érintette az újjáépítés tervezetének valóban gyenge pontjait is. A díszítésre szolgáló anyagok A cikk a dekorációs részletek kivi­telezésének kérdésével foglalkozik. A tanulmány bevezető része összefoglaló képet nyújt ennek a kérdésnek törté­nelmi fejlődéséről, kezdve a görög és római művészettel. A továbbiakban is­merteti a lengyel építészeti stílus jel­legzetes formáit és a dekoratív elemek alkalmazásának különböző korszakait, különös figyelmet szentelve az anyagi és műszaki kérdéseknek. Végül foglal­kozik a­z új eljárási módszerekkel, va­lamint a díszítőelemekkel. A várostervezéstől az építészetig A szerző a várostervezés problémáit a tervkészítéssel kapcsolatban tár­gyalja. Különös figyelmet szentel a kör­nyező épületeknek és példákat sorol fel a­ háború utáni varsói tervekből. Az elemzés során éles kritikával illeti a terveket. Kiemeli az egyes épülettöm­bök helytelen elosztását és foglalkozik az épülettömbök arányaival is. Meg­említi saját tervezeteit és javaslatot tesz az eddig elkövetett hibák kiküszö­bölésére. Dr. Pliskó József Zaporozsje, Sztálin-sugárút Запорожье, проспект Сталина Zaporojie. L’avenue Staline Zaporozsje, kultúrpalota (I. Orlova terve) Запорожье, Дворец Культуры. (План И. Орлова) Zaporojie. Palais de 1а Culture. Architecte: I. Orlovn.

Next