Magyar Építőművészet, 1979 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 5. szám
64 könyvek Kathy Imre: Medgyaszay István Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 Kathy Imre monográfiája az Akadémia kiadó „Architektúra” sorozatának huszadik köteteként jelent meg. Medgyaszay István (1877 — 1959) munkássága századunk építészetének egyik legérdekesebb és legtanulságosabb fejezete, s talán az egyetlen érintkezési pont a századforduló magyar nemzeti törekvései és a sokkal inkább nemzetközi, a szerkezeti kérdések iránt jobban érdeklődő osztrák szecesszió között. Medgyaszay István 1900 — 1903 között Bécsben Otto Wagner tanítványa volt. A tanulók névjegyzékében Benkó István néven találjuk, hiszen nevét csak később változtatta Medgyaszayra. Az egyetemi tanulmányok elvégzése után több külföldi építész , köztük Francois Hennebique műtermében is dolgozott, de tanulmányozta Erdélyben a magyar népi építészetet is, rajzokat készítve Malonyay Dezső „A magyar nép művészete” c. műve számára. Munkássága a századfordulóra jellemző törekvések ritka szintézise. Életművének teljes igényű bemutatására e könyv megjelenéséig nem került sor. Kathy Imre könyve három fő fejezetre tagolódik, melyek — a sorozat hagyományainak megfelelően — a korszak általános jellemzését, életének és munkásságának ismertetését, végül értékelését tartalmazzák. Ezeket kiegészíti az építészeti alkotások és fontosabb tervek jegyzéke, bőséges jegyzetanyag, elméleti írásainak és kitüntetéseinek felsorolása, valamint irodalomjegyzék. A 61 fényképből és rajzból álló ábraanyag különleges értéke, hogy a felvételek kivétel nélkül korabeliek, így az olvasónak nem szegi kedvét a könyv fellapozásakor az épületek jelenlegi állapotának szomorú látványa. Nemrég ugyanis Gödöllőn láthattam, hogy Belmonte Leó egykori lakóháza a felismerhetetlenségig átalakítva jelenleg ÁFÉSZ-iroda, Nagy Sándor festő alkotóműhelyének rendbehozatalára pedig anyagi lehetőség nincs, kezelőinek minden jószándéka ellenére. Medgyaszay gazdag életművét a szerző időrendben, általában az egyes épületek leírásával mutatja be. A mélyebb összefüggések elemzését azonban Kathy Imre az esetek többségében nem tekintette feladatának. „Az Áruház... az egész Európára jellemző, de bécsies ízű szecessziós formakultúra jegyében fogant, viszont bizonyos, alig körvonalazható sajátosságokban el is tér attól.” A sajátosságok körvonalazására a későbbiekben sem kerül sor, pedig ez éppen Medgyaszay számos tényező által befolyásolt építészete esetében igen tanulságos lett volna. Emeljünk ki ennek megvilágítására egy példát. Medgyaszay főként az első világháború előtti előszeretettel alkalmazott nagy konzolos kiülésű főpárkányt. Előképére könnyűszerrel rábukkanhatunk egy Otto Wagner-albumot átlapozva. A párkányok tartóvázra feszített ponyvaként hatnak (lásd Medgyaszay bécsi áruháztervét, a könyv első ábráját), és végső soron Gottfried Semper elméleti írásainak szülöttei. Semper szerint ugyanis minden épület szerkezeti vázból, és az arra applikált dekoratív térhatároló burokból („Halle”) áll. Ezt a gondolatot továbbfejlesztve Wagner fontos lépést tett az építészet tartó- és térelválasztó elemeinek szétválasztása felé a homlokzatburkolat rögzítőelemeinek hangsúlyozásával, pl. a bécsi Postatakarékpénztár esetében. A szétszedhető, ideiglenesként ható konstrukciók, a sátor egyébként is fontos elemek Wagner építészeti eszköztárában. Kathy Imre is említi Medgyaszay pulai díszsátor-tervét, mely kötelező feladat volt Otto Wagner bécsi mesteriskoláján, de a fentiek fényében érthetőbbé vált volna az olvasó számára a lembergi étteremsátor vagy a nagykanizsai színház alapgondolatának eredete. Kathy Imre az épületek és keletkezési körülményeik leírásán túl inkább a funkció-szerkezet-forma összhangjának méltatására vállalkozik. Ahol erről az útról letér, ott gyakran túl általánosnak, vagy nem teljesen egyértelműnek érezzük megállapításait. Nehezen érthető például, hogy pontosan mire gondol az eklektikus és purista építészeti törekvések váltakozását ecsetelő bekezdésben (30. old). Kissé ellentmondásos az új iránti igény és a megvalósíthatóság feltételei közötti kapcsolatot tárgyaló bekezdés is (7. old.). Az alapos gyűjtőmunka eredményeként közzétett impozáns adat-, jegyzet- és ábraanyagnak köszönhető, hogy a szerző állítása, mely szerint Medgyaszay épületei „méltó társai a mai legjobb. . . törekvéseknek” nem tűnik túlzásnak. Régen vártuk e kötetet, melynek anyagából a Magyar Építőművészetben megjelent korábbi Kathy Imre cikkek szolgáltak előleggel. Mindent egybevetve, ha a szerző feldolgozásmódjával kapcsolatban volt is néhány kifogásunk, mint építészeti monográfia — vagyis tényanyagát tekintve — e mű kétségkívül a sorozat legalaposabban megírt, saját kutatásokra támaszkodó kötetei közé tartozik. Moravánszky Ákos A kortárs svéd építészet ismertetése 1968—78 (The SAR Guide to Contemporary Swedish Architecture 1968—78) (Stockholm, 1978) A könyv kiadását a Svéd Építészek Nemzeti Szövetsége (SÁR) kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy elsősorban külföldi érdeklődőknek segítséget nyújtson a jelenlegi svéd építészet megismerésében. Sune Malmquist „Építészet egy jóléti társadalomban” c. bevezető tanulmánya az elmúlt négy évtized építészetét a társadalmi-gazdasági háttér történetével öszszefüggésben mutatja be. A semleges Svédország a II. világháború alatt Európa anyagi és szellemi kapcsolataitól elzártan élt. A háború pusztításai elkerülték az országot, ugyanakkor a társadalom fejlődése stagnált . így az építészet feladatai is korlátozottak voltak. A tradíciók, a saját kultúra felé fordulás, az egyszerű, hazai anyagokat felhasználó, kiegyensúlyozott építészet, az emberi lépték jellemzi a háborús éveket, amit a svédek az „önálló építőművészet” korszakának neveznek ma. A háborút követő gyors gazdasági fellendülés következményeként döntő változások történtek a svéd társadalomban. A gazdasági szerkezet átalakulásával összefüggő belső migráció, a robbanásszerű urbanizáció és a lakosság létszámnövekedése addig ismeretlen léptékű új feladatokat adott az építészeknek. Amíg Európa a háború pusztításait állította helyre, addig Svédországban a társadalom tömegesen jelentkező, új építési igényeit kellett kielégíteni. A tennivaló elsősorban a lakásépítés és a szociális ellátás területén jelentkezett. A kormány nagyszabású programja eredményeként kiépítették az ország új egészségügyi hálózatát, az oktatási rendszer számos korszerű létesítménnyel bővült és az 50—60-as években 1 millió lakás készült el. A tömeges lakásépítés új technológiát igényelt, az építőipar kapacitása óriási mértékben megnőtt. A mennyiség azonban — az állami irányításnak köszönhetően — nem ment a minőség rovására. A stockholmi metró hálózatra települt elővárosok közül Walingby, Farsta hoszszú ideig példaként állt a nemzetközi építészetben. A 20—30-as évek futurisztikus építészeti-ideológiai tartalmát részben megvalósító városok magukban hordozták a kívánt társadalmi haladás igényét — anélkül azonban, hogy a megfelelő politikai változás végbement volna. A társadalom igényeinek hibás felmérése és részleges kielégítetlensége vezetett az 1973-as állapothoz, amikor az új lakótelepeken 20 ezer lakás állt üresen — ugyanakkor a más életformát biztosító családi házak iránt fokozódó érdeklődés jelentkezett. A 60-as évek várostervezésében a motorizáció meghatározó tényezővé vált. Meglevő városszerkezetek alakultak át a kapcsolódó infrastrukturális létesítmények miatt, városközpontok estek áldozatául a főutak, parkolók terjeszkedésének. A gazdasági növekedés lassulása, a technokráciával szembeforduló szociális feszültség és a 73-as energiaválság döntően megváltoztatta a társadalom extenzív beállítottságú szemléletét és ezzel együtt az építészettel szemben támasztott igényeket is. Központi kérdés lett a természeti környezet védelme, a társadalmi környezet humanizálása. A leginkább szembetűnő változás az új lakótelepeken, városközpontokban jelentkezett. A 70-es évek Stockholm környéki városait Farsta, Husby, Akalla — emberi léptékűk, városias beépítésűk és az ide telepített munkahelyek különböztetik meg a korábban épült steril bolygóvárosoktól. A társadalom megváltozott szemlélete az építészet más területét sem hagyta érintetlenül. A Kalmari Volvo üzem a humanizált munkahelyi környezet úttörő példája, ahol a futószalag helyett team-munkában dolgozó szerelést valósítottak meg. Összegezve az eredményeket és a gondokat a tanulmány felvázolja a jövő várható feladatait, amit egy lassúbb gazdasági növekedésű polgári társadalom keretein belül, óvatosan becsült lehetőségekkel feltételez. A társadalmi egyensúlyra törekvés, a meglevő természeti kincsek és az alternatív energiaforrások lehetőségeinek építészeti következményeivel számoló építészektől a társadalom fokozott felelősséget vár el. A természeti és a humán környezet érdekeivel összhangban — korlátozott anyagi lehetőségek mellett — a műszaki és funkcionális igényeket változatlanul magas színvonalon kell kielégíteniük a svéd építészeknek, még akkor is — írja a szerző — ha ez a mentalitás megváltozásával jár is. A tanulmányban leírtakat illusztrálja a legutóbbi évtized (68—78) 160 épülete. Az ország nyolc régiója szerint közölt létesítmények kiválasztásának általános szempontja volt, hogy minél átfogóbb képet lehessen alkotni Svédország jelenlegi mindennapi építészetéről. A fényképpel, rövid szöveges ismertetéssel — esetenként rajzzal — bemutatott épületeket címlista egészíti ki. Pintér Tamás M SDR GUIDE TO CONTEMPORARY SWEDISH ARCHITECTURE 1968-78 Published by The National Association of Swedish Architects