Magyar Építőművészet, 1981 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 2. szám
60 könyv Jékely Zsolt—Sodor Alajos Budapest építészete a XX. században Műszaki könyvkiadó Budapest, 1980 Száz forint az emelkedő könyvárak mellett is meggondolkodtatja az embert, nem kellene-e gyorsan visszatenni a polcra a könyvet, mielőtt könnyelműen belelapoz és kedvet kap hozzá. Ennél a könyvnél hiba lenne tétovázni. Vannak könyvek, melyeknél nem számít az ár. Szükség van rájuk. Nem indulhatok térkép nélkül kirándulni. Ez a könyv a Budapest térkép nélkülözhetetlen melléklete. Aki budapesti sétára indul, tegye be a zsebébe! (A Kiadó figyelmébe kell idéznem, később dicséret is illeti majd, hogy ilyen sétálók többen vagyunk ötezernél. A külföldiek meg milliószám jönnek évente. Vagy talán most már gyorsabb átfutási idővel, a legfrissebb újdonságokkal kiegészítve újra és újra nyomják majd! Természetesen ez lenne az igazi!) Miért örülök ilyen nagyon ennek a könyvnek! Mert oly nagy híján vagyunk ehhez foghatóan tömör, alapos, jól áttekinthető, széles körben érdeklődésre számot tartó, szép és hasznos könyvnek. A kiadók előnyben részesítik az egyetlen dicsérő jelzővel illethető könyveket és a szerzőket is erre igyekszenek ránevelni. Budapestről évente jelennek meg díszes albumok, adattárak, ilyen olyan gyűjtemények, de efféle zsebrevágható építészeti kalauz valóban égetően hiányzott. Hogy ez a könyv budapesti építészeti kalauz, ebből indulok ki további mondanivalóimmal, remélem a szerzők szándékát ezzel a kifejezéssel jól jellemzem. Tehát mi a kalauz dolga! A sétáló felmerülő kérdéseire válaszolni és felhívni a figyelmet olyan művekre, melyek a séta irányát megszabják. Az adatok, térképek és a nagyon gazdag és színvonalas képanyag (Erdei András felvételei) jól szerkesztett összeállítása ezt a feladatot jól ellátja. Ez így talán nem tűnik különös erénynek, de tapasztalataim szerint rendkívül ritka egy feladatnak ilyen logikusan, következetesen és jól megfelelni, bármerre tágítjuk a kört. Szerzők szándéka szerint a könyv Budapest utóbbi évtizedekben végbement változásairól kíván képet adni, de remélem, hogy a Kiadó foglalkozik Budapest 1900 előtti építészeti kalauzának hasonló formában történő megjelentetésével, így lenne teljes értékű ez a könyv is. A Kiadó, itt következik a dicséret, valóban úttörő munkára vállalkozott, nemcsak a témát tekintve, hanem azt a formát is, hogy egy mindennapi használatra való könyvet kb. 350 művészi képpel adott ki. A könyvkalauz előnyére szolgált volna, ha idegen nyelveket beszélne, az egyes fejezeteket bevezető szövegek többnyelvű közlése egy újabb kiadás esetén (remélem mielőbb) különösebb nehézség nélkül megoldható. A cím és a kép pedig már magukért beszélnek. Ennek az újabb kiadásnak a jegyében szeretnék a kalauz felkészültségéről is beszélni, talán még egy-két adat beletáplálható. Van néhány hiányzó vagy pontatlan adat, elsősorban évszámok, ezek egy része nyomdai mulasztásból eredőnek tűnik, más része könnyen pótolható. Az irodalmi hivatkozások rendszerével nem értek egyet, vagy elhagyható teljesen, a könyv jellege ezt nem feltételezi, vagy bővítendő. Régebbi épületek esetén újabb folyóiratcikkekre hivatkozik, melyek további adatokat, bővebb képanyagot nem tartalmaznak, esetleg csak említik az épületet. Építésük idejéről való alaposabb ismertetések pedig nem szerepelnek az irodalomjegyzékben. (Például: Zeneakadémiához megjelölt irodalom. Terézváros, 1971.) Az ismertetések általában jól használhatók, néhol azonban fontos információk teljesen hiányzanak, mint például a Gresham palota vagy a Zeneakadémia esetében. Néhány állítással pedig vitatkoznék, mint hogy a Vörösmarty tér 3. alatti üzletházon Lajta hatása érződne, hogy a Postatakarékon ázsiai-indiai motívumok, vagy az Iparművészeti Múzeumon indiai iszlám motívumok szerepelnének, hogy Medgyaszay jellegzetes stílusa a 20-as években bontakozott volna ki, és hogy Arkay a Gorkij fasori templomnál szakított volna az eklektikus építészettel. Nyilvánvaló, hogy minden hasonló gyűjtemény esetén bőven akad vitatkoznivaló azon, mit kellett volna még belevenni, vagy mit lehetett volna kihagyni a könyvből. Itt nagyon kevés a vitatkoznivaló a könyv terjedelméhez képest. A válogatás, ami természetesen a szerzők szubjektív joga, jól sikerült. Legnehezebb az 1945 utáni épületek között válogatni. Ezt tükrözi az is, hogy túlnyomóan ezek töltik meg a könyvet, kétharmados többségüket a magam részéről egyensúlytalannak érzem a könyv fő arányait tekintve. (1900 előtt: 7; 1900—14: 48; és a „séta” közben kiváló építészettörténeti leckét is adnak. 1914—45: 59; 1945 után: 184 objektum, vagy együttes szerepel.) Ez az egyensúlytalanság érzése annál is inkább felmerült bennem, mert ennek az időszaknak az épületei sokkal kevésbé változatosak, színesek, mint amilyen a másik egyharmad. Ez az a rész, ahol a kalauz cserbenhagyja az átlagos sétálót a szakmabeliek mellé szegődve. Vajon melyek azok az épületek az utolsó három és fél évtized alkotásaiból, melyeket egy későbbi korszak építészettörténete számontart majd! Az 1949-ig tartó korszak jelentősebb művei szerepelnek a könyvben, az 1956-ig tartó újabb időszak esetleges emlékekkel, mint pl. az adatok nélkül közölt Bercsényi kollégium. Az ezutáni évek anyagát, hangsúlyoznom kell, hogy szubjektív ítélettel, jobban megszűrtem volna, hogy a könyvkalauz szerepét erősítsem a szerzőknek azzal a szándékával szemben, hogy Budapest átalakulásáról adjanak minél teljesebb és meggyőzőbb képet, ami sikerült is. A régebbi emlékekkel kapcsolatban feleslegesnek érzem Lechner Ödön Iparművészeti Múzeumától és a Földtani Intézetétől eltekintve a múlt századi épületek közlését. A Nem York palota, a vásárcsarnok, a Szabadság híd és a Dohány utcai zsinagóga nem utalnak az új építészeti irányzatok gyökereire, vagy a város arculatának jelentős változására. (Persze utalnak az említett 1900 előtti kötet szükségességére.) Javasolnám azonban az alábbi szecessziós, vagy századfordulós épületek felvételét: II., Szilágyi Erzsébet fasor 19., Trombitás ház (Bauer), a III., Lujtás utcai lakótelep (Reiche), az V. kerület épületei közül: Aulich u. 3. (Körössy), Deák F. u. 23., (Révész és Kollár), Honvéd u. 3. (Vidor) és Szabadság tér 10—11—12. (Kármán és Ullmann). A VI. kerületből: Bajza u. 44. (Bálint és Jámbor), Eötvös u. 29. (Haász és Málnai), Gorkij fasor 24. (Vidor), Hajós u. 25. (Fodor) és Munkácsy u. 19/a. (Vágó József). A VII. kerületből: Dohány u. 44. (Ágoston), Dob u. 85. (Hegedűs), Gorkij fasor 33. (Vidor). A VIII. kerületből: Horváth Mihály tér 18. (Bay), Könyves K. krt. 40. (Kőrössy) és valamilyen formában fel kellene hívni a figyelmet a Budapest gyönyörű, valóban idegenforgalmi különlegességet jelentő temetőire, a Mező Imre útira, a Salgótarjáni útira és a X. ker. Kozma utcaira. A X. kerületben a Cserkész utcai zsinagóga is kiemelendő emlék (Schöntheil). A XI. kerületben Orlay u. 2/b. (Medgyaszay). A XII. kerületben az egykori Bírákügyészek lakótelep villái (Árkay). A XIV. kerületben Mexikói út 60. (Lajta) és Izsó u. 5. (Lajta). A két háború közötti időből említeném még Pogány II., Áfonya úti villáját, Gerlóczy Petőfi Sándor u-i és Kozma Régiposta u-i bérházát, a Koltay (Gerlóczy) és a Péterffy S. u. (Mülse) kórházakat, a XI. kerületből Rerrich Hengermalom úti, Weltzl Bercsényi út i bérházát. Az Új Lipótváros házai közül talán a Pozsonyi út 44—46-ot (Málnai). Szerepelnie kellene a csepeli vásárcsarnoknak (Münnich), a budaörsi repülőtérnek (Bierbauer) és a pestújhelyi OTI lakóháznak (Molnár—Fischer). Meggondolandó, hogy a neobarokk (a nem igazán jellemző Málnai villát kivéve) egyáltalán ne szerepeljen. Az 1945 utáni lakótelepek között a József Attila nekem hiányzik. Az épületek közül igazán hiányzót nem nagyon találok, talán Kismarty Lechner Kamill csepeli iskoláját említhetem. De megismétlem, hogy egy új kiadásnak a legutolsó évek immár valóban színesebb építészeti eredményeivel kellene bővülnie, s a megelőző évek anyagának takarékosabb válogatását evvel párhuzamosan fontolóra kellene venni. Gerle János Jékely Zsolt Sodor Alajos Budapest építészete a XX. században Werner Blaser: Faházak (Holz Haus, Maisons de bois, Wood houses) Wepf Co. (háromnyelvű kiadás) Basel—New York Bár építőfában, bútorfában szegények vagyunk, faszerkezeteket, faépületeket ismertető szakkönyveket és művészeti kiadványokat mindig nagy örömmel és érdeklődéssel forgatunk, tanulmányozunk. A leírások, magyarázatok, elemzések s főleg a fényképek és rajzok nyomán újra és újra átéljük az építés ősi mozzanatait, a szerkezetekben lejátszódó előjátékot, a csomópontokban sűrűsödő építő-barkácsoló leleményt s gyönyörűséggel képzeljük el a puhán fénylő gerenda, deszka és zsindely felületek meleg barna tónusait, bársonyos tapintású tagozatait, melyek mint a kötetben citált Mies van der Rohe idézet végén olvashatjuk „úgy zengenek mint ősi dallamok.” A kötet szerzője Werner Blaser — akinek neve a svájci építészeti, művészeti szakirodalomból már régóta ismert — építész, építészet elméleti író szenvedélyes és kitűnő fotográfus. Hatalmas archívumából nemrég egy könyvsorozatot állított össze, melyben nemcsak képeit de szakmai tapasztalatait és álláspontját is közkincsé szándékozik tenni. A sorozatnak, jelen mű mellett, már korábban két kötete jelent meg (A szikla az én házam — kőépítészet, 1976 és Törékeny építészet — üveg és fémszerkezetek, 1980). A faépítészetet bemutató kötet nem törekedett teljességre. Az anyagot minden bizonnyal Blaser tanulmányútjai és szakmai tapasztalatai határolták körül. Lényegében csupán három terület faépítészetével foglalkozik Svájc különböző régiói, Eszász és Finnország került be kötetébe. A több fejezetes bevezetőben ír a fáról mint építőanyagról, szó esik a szerkezetelvűségről az ún. objektív építészetről, majd a faépítészet történetéből emel ki a szerző jellegzetes példákat egészen a mai építészetig bezárólag. A változatosan felsorakozó fényképfelvételeket, szerkezeti részletrajzok, belső terek vázlatai és igen artisztikus régebbi alaprajzi metszeti és homlokzati ábrázolások egészítik ki. Meglepő, újat mondó témák (fedett fahíd Emmentalban) és részlet felvételek mellett és között sajnos számos érdektelen fotó és ismétlődő téma is (barokk polgárházak) szerepel, s például a finn faépítészetről is kissé egyoldalúan csupán a városi házakat, templomokat mutatja be. Úgy érezzük, talán a szép igényesen előállított kötethez szövegben és képben is kevés volt a mondanivaló. N. E.