Magyar Építőművészet, 1983 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 3. szám

Százéves a Budapesti Tisztviselőtelep I. A tisztviselőtelep kialakulása A szervezet és a feltételek megteremtése Kerek száz évvel ezelőtt, 1883-ban ala­kult meg a „Házépítő Tisztviselők Egye­sülete” azzal a céllal, hogy olcsó családi házak építéséhez szerezzen a várostól tel­ket s valamely pénzintézettől kölcsönt. Ez utóbbi fontos tényezője volt a vállal­kozásnak, hiszen a megelőzően hasonló céllal alakult két egyesület — elsőként 1871-ben a „Hivatalnokok Első Házépítő Egyesülete”, majd 1883-ban a „Budapesti Tisztviselők Házépítő Egyesülete” —a si­kertelensége azon múlt, hogy nem tudott kölcsönt szerezni vállalkozásához. A „Házépítő Tisztviselők Egyesülete” megalakítását a főposta tisztviselői kezdték szervezni, az érdeklődők számának gyara­pítására felhívásokat küldtek szét, s az Egyesület háromszáz tagot tudott maga mögött, amikor a telek és a kölcsön meg­szerzése után látott. Csakhamar meg is találták az alkalmas­nak ítélt területet. „Az Üllői úti vámsorompón túl, balra az Orczy-kerttől nagy üres telkek voltak, csupa városi birtok, úgy nevezték: kis­­rákosi telkek. Az egyesület elhatározta, hogy itt kér a fővárostól a családi házak építésére olcsó telket, még­pedig négy­szögölenként 1 korona vételárban.” A fent mondott városi telkek leltári érté­ke 8 korona volt négyszögölenként. Nem volt tehát előrelátás nélkül, hogy az időköz­ben végleg megalakult egyesület alelnökül fővárosi tanácsnokot választott, s hogy ház­építő mozgalma népszerűsítésére-elfogad­­tatására minden eszközt megragadott, hi­szen a városi telkek átengedésének ellen­zői is voltak. Végül azonban az 1884. okt. 1-i fővárosi közgyűlési határozat kimondja 30 109 négyszögöl átengedését 1 korona négyszögölenkénti vételár fejében, ami az akkori Orczy—Szabóky—Szapáry— Elnök (a mai Mező Imre—Biró Lajos— Bláthy Ottó és Elnök) utcák közötti terü­let birokbavételére nyújtott lehetőséget. A közgyűlési határozat rögzíti a felté­teleket is: az átengedett telkeken kizárólag családi házat szabad építeni, legfeljebb két lakással, melyek egyikében a házat építtető tisztviselő maga lakik; a telektu­lajdonos ingatlanát az egyesület és a fő­város beleegyezése nélkül sem el nem adhatja, sem meg nem terhelheti. Kötelezi a főváros az egyesületet arra, hogy a köz­munkákat­­— a főváros kitűzése és ellen­őrzése mellett — saját költségén végezze el. Ígéretet tesz viszont, hogy az átengedett terület teljes beépítése esetén a szomszé­dos területből hasonló célra további tel­keket enged át. Ezt követően elkészülnek az egyesület végleges alapszabályai. Ezek egyik pontja kimondja, hogy a „Házépítő Tisztviselők Egyesületének” csak Budapesten lakó állami, fővárosi, megyei tisztviselők, taná­rok, tanítók és közintézetek hivatalnokai lehetnek tagjai. A terület beépítése Az egyesület legelőször a telkek vételára előlegének fejében beszed a tagoktól 200—200 koronát és letétbe helyezi a fő­városnál. A főváros mérnöki hivatala el­készíti a parcellázási tervet, amely az át­engedett telektömböt 117 házhelyre osztja, kijelöli az utcákat és kiszámítja a talaj­­egyengetés, utak, utcák gyalogjárók, csa­tornázás, vízvezeték, közvilágítás és az utcák befásítása költségeit s ennek­­ négy­szögölre eső hányadát. Ennek ismeretében további 400 korona befizetése válik szük­ségessé. 1886 márciusában megtörténik a par­cellázott telkek kisorsolása a tagok között. Most már a tulajdonosok a teleknagyság szerint kivetett hozzájárulási illetéket fize­tik. A főváros felmondja a terület korábbi mezőgazdasági hasznosítása bérleteit, ren­dezik a telekkönyvi átírások feltételeit és létrejön az egyesület és a főváros közötti adásvételi szerződés. Ez rögzíti a fő­város feltételeit a közmű, útépítés, köz­­világítás megvalósítására, korlátozza a be­építés mértékét az egyemeletes ill. két­lakásos maximumban, a beépítés módjára és milyenségére azonban nem tesz semmi­féle előírást. A kor felfogása szerinti városi családi ház lényegében egy meghatározott épület­fajtát jelentett, amelynek itt földszintes, egyemeletes, magasföldszintes változatai voltak, az utcavonalra építve, az eklektikus architektúra szokványos kellékeivel. E stí­luson belül a típusmegoldások sokfélesége a részletalakításban nagy változatosságot jelentett: a kváderek, párkányok, könyök­lők, keretezések, balluszterek, klinkertégla burkolású felületek, itt-ott kerámia és majolika elemek, a kapuk, rácsok, keríté­sek sorolódása a hasonló, de részletmeg­oldásaiban mégis eltérő elemek által az utcakép kiegyenlített változatosságát adja. Az engedélyezési tervek minderről több­nyire sematikus — néha már-már primitív — rajzot adnak, többségükben átlagos kismesterek munkájaként. Nem is volt szükség többre, a kor ízlése egységes volt, a díszítőelemek előregyártottak és ismer­tek — a Nagykörút megnyitásának ideje ez. Az utcaképre nézve semmi megkötött­séget nem tartalmaz a várossal kötött szer­ződés — házának az utca felé való meg­jelenésében a város polgára önmaga volt igényes. Amögött, hogy a háztulajdonos ilyen értelemben „ad magára”, nemcsak rátartiság vagy hiúság lehet, hanem a kö­zösség mértékéhez való igazodás jó szán­déka, egy általa is értékesnek tartott nagyobb városi környezet közízlés szerinti követelményeinek elfogadása és szolgá­lata. Előbb azonban még az utakról és köz­művekről kellett gondoskodni, ezeket elkészültük után az egyesület a fővárosnak kezelésre átadta. Létrejött a bankkölcsön, mely az épülő ház becsértékének 50%-át adta 38 és fél évi törlesztésre, s Bobula Já­nos építési vállalkozó hajlandó volt további 30%-ot 8—10 évi törlesztésre előlegezni. Az első ház 1885-ben az Orczy út 39. szám alatt épül meg, majd 1886 nyarán már nagyban folyik a munka különböző építő­vállalkozók embereivel. Csakhamar áll majdnem mind a 117 ház, s mivel újabb megtelepülni kívánók is akadnak. 1888-ban megindítják a telep kiterjesztésére irányuló akciót, de ez a kérdés már elutasítással találkozik abból a meggondolásból, hogy a főváros ne pocsé­kolja el üres telkeit. Budapest múlt század végi térképén a „Házépítő Tisztviselők egyesületének telepe” felírással megjelölt részt (amely nagyságában majdnem a fél Belváros terüle­téhez hasonlítható) még több oldalról beépítetlen területek veszik körül. Itt kezdte meg a Tisztviselőtelep a maga külön életét, amelynek külső szabályozói nem nagyon voltak, de amely valami sajá­tos és kisvárosi jelleget nemcsak város­képi megjelenésében, hanem belső tartal­mában is—mind a mai napig — megőrzött. II. Városi élet a Tisztviselőtelepen Az első világháború előtt A telep kezdeti évtizedeinek ismerteté­sére fogadjuk el kalauzunkul Gaál Mózest, akinek a telep negyedszázados évforduló­jára készült könyve még a közeli múltnak emlékeit tekinti át. Ennél is lényegesebb, hogy érződik könyvében a városi közös­ségi szellem tudatos átélése , és az érte való munkálkodás szándéka. Magyarország legszebb kert­városkájá­nak, a legintelligensebb falunak nevezi a te­lepet Gaál Mózes. „Dalárdát kell alapítani! Ez az első jelszó. A szervezkedés megtörténik, akár karhatalommal is. Hogy nincs hangja, nincs hallása, kopasz mentség. Egy jóra­­való telepesből okvetlenül kitelik dalár­­dista is. Énekelni hazafias kötelesség. A dalárda megalakult. És szólt a nóta, a vidám társas összejöveteleken, fölzen­­dült komoly, megható erővel a temetése­ken. A társas élet lüktetésének első jelen­sége volt ez a telepen. A fiatal lelkesedés­nek szép szülötte, s mikéntha jellemezni akarná fajunkat, mintegy hat évi fennállás után részvétlenség miatt — megszűnt, íme egy kései bánatos akkord, mely a magyar felbuzdulást nyomon szokta kí­sérni.” Rövid életű volt a fűszeresbolt is, melyet kényszernyugdíja után nyitott egyik postatisztviselő. Rövid életű a kecske­­tartás is, melyet egyik lakó­ országos hírű tudós­a a Rezső tér füvének hasznosítá­sára kezdett. Rövid életű egy szamárfogat is a kisebb teherszállításokhoz. Vívmány volt a közlekedésben, mikor Fotók: Lábas Endre 4 1. Reguly Antal u. 21. 2. Villám u. 21. 4. Benyovszky u. 23. 3. Bíró Lajos 3. 44/b. 1. 21, rue Reguly Antal 2. 21, rue Villám 4. 23, rue Benyovszky 3. 44/b, rue Bíró Lajos 26

Next