Magyar Építőművészet, 1986 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 2. szám
1. így ír erről a korabeli sajtó: ,,A nemzeti múzeum dísztermei ügyében a ,középponti tanácskormány’ végrehajtó bizottságának titkára, Pompéri János a végrehajtó bizottmány rendeletéből jelentést tesz a nemes gyűjtő és adományozó hölgyeknek a felől, hogy áldozataikat a bizottmány mily módon igyekezett azon célra fordítani, mely e lelkes adományokra alkalmul, ösztönül szolgált. . . a bizottmány a könyvtári termek kettejének szekrényekkel ellátását elvállaló és azon erős hitben, hogy határozata a nemes adományozók helyeslésével fog találkozni, elhatározó, hogy az elvállalt termek egyike, (a szegletterem) a magyar hölgyek lelkesedésének méltó emlékéül díszterem legyen, melyben a magyar történet- és államismeretre vonatkozó kéziratok, incunabulák s a könyvtár legértékesebb magyar művei őriztessenek s abban a nemzeti múzeum dicső emlékű alapítója, Széchényi Ferenc gróf arcképe foglaljon helyet. A nemzeti múzeum alapítójának nevét viselendő terem e névhez és a magyar hölgyekhez méltó dísszel fog elkészíttetni s a nemzeti múzeum építészetével összhangzó tölgyfaszekrényekkel és ékítménnyel elláttatni. E díszterem ékes, valamint a szomszéd terem egyszerűbb szekrényei... tervrajzának elkészítésével, valamint a kivitellel Ybl Miklós építész, s Szabó József asztalos urak bízattak meg” 1. Relation between a book shelf and the wall painting. On the vault above the book shelf the painting hidden by the whitewash is visible 2. Corner detail of a first floor vaulted hall as seen on a photograph from the turn of the century 3. The painting on the beamed ceiling at the second floor hall as seen on a photograph from the turn of the century Traces of mural paintings on the ceilings of the National Museum Egykori mennyezetfestések a Nemzeti Múzeum termeiben 1. A könyvszekrény és a falfestés kapcsolata. A könyvszekrény felett a boltozaton látható a meszelés alatt rejtőző régi festés 2. Egy első emeleti teknőboltozatú terem sarokrészlete századvégi fotóról 3. Második emeleti terem gerendás mennyezetének festése századvégi fényképről Ma már csak néhány régi fénykép tanúsítja, hogy egykor díszítő festés ékesítette a Magyar Nemzeti Múzeum valamennyi termét. A szakemberek azonban a stukkóplasztikát imitáló grisaille-festést nem tartották Pollack művének, hanem úgy vélték, az a múlt század 70—80-as éveiből való. Eklektikusnak ítélték egy olyan időszakban, amikor az eklektikát nem értékelték. Ez vezetett a festés pusztulásához. A régi festésből csak a díszterem „raffaeleszk”-modorú mennyezetfestése maradt meg, és az a keskeny sáv, mely a kupolacsarnok képszékén Magyarország vármegyéinek címersorát grisaille technikájú összekötőmotívumokkal kapcsolva ábrázolja. A régi fényképeken azonban látható, hogy egykor az egész kupolaboltozaton díszítőfestés volt. A kiegyezés után a Főrendiház a Nemzeti Múzeumba költözött. A dísztermet akkor ülésteremnek rendezték át, az oda vezető lépcsőházat is feldíszítették, falait, oszlopait márványozták, ablakaikba színes ólomüveg táblákat tettek. A hatalmas díszmennyezet, a Lotz- és Than-freskók mind akkor kerültek oda. Ezt tudva alakult ki az a vélemény, hogy a kupolát is akkor festhették ki. Ezért az 1926-os tatarozás alkalmával a kupola felületéről lemosták a kifestést, és a kazettamezőkbe szokványos gipszrozettákat helyeztek. A díszterem mennyezetfestésének megmaradása annak tulajdonítható, hogy egy negyvennyolcas időben készült kőnyomat már ábrázolja azt. Ezért mindenkor tudott volt, hogy az még a pollacki korszakból való. 1981-ben egy tanulmányom jelent meg a „Magyar Építőművészet”-ben (1981/4, 58. o.) melyben megkíséreltem a kupolaterem képszékének kifestési idejét magukból a címerábrázolásokból, heraldikai módszerrel meghatározni. Ebben a tanulmányban, mely — tudomásom szerint — az első kísérlet a Múzeum mennyezetfestéseinek kormeghatározására, arra az eredményre jutottam, hogy a kupolát a díszterem mennyezetével egyidőben, 1848 előtt festették ki. Dús Adolf, a Pester Lloyd egykori főszerkesztője 1857-ben kiadott egy ismertető füzetet, ,,A Magyar Nemzeti Múzeum, Útmutató ennek műkincsgyűjteményeiben” címmel. Ebben úgy mondja, hogy a díszterem és a kupolacsarnok, de ,,általában a nemzeti múzeumban létező mennyezetfestések Kiebler József bécsi művész művei.’’ Ezek szerint az összes termet egy mester festette ki, mégpedig mindenképpen 1857 előtt. Már csak az a kérdés, hogy azok a múlt századvégi fényképek a Kiebler-féle festéseket ábrázolják-e, vagy pedig azok 1857 után tönkrementek, és a század vége felé újak készültek helyettük! Ebben az évben (1985) a Széchényi Könyvtár kiköltözött a Nemzeti Múzeum épületéből. Úgy gondoltam, ha valahol, úgy a leginkább a volt könyvtári helyiségekben lehetne a régi festés nyomait megtalálni, mivel a könyvállványokat évtizedekig nem mozdították. Ezen a helyen mondok köszönetet Dr. Fülep Ferencnek, a Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatójának, amiért olyan megértéssel támogatott és lehetővé tette számomra, hogy az elhagyott könyvtári termekben az egykori mennyezetfestéseket kutassam. Régi falfestés maradványát két helyiségben találtam meg. Az egyik a Széchényi terem, mely a Múzeum első emeletének északnyugati sarkán van. Ezt a termet 1860—1865 között díszes neoreneszánsz stílusú, faragott tölgyfa-borítással képezték ki. A jelenlegi állapotban az üres könyvespolcok hátlapját ki lehet emelni, és így megállapítható, hogy a faburkolattal eltakart ablakfülkékben grisaille-modorú lénia-keretelés van, mely nyilvánvalóan a faburkolat kialakítása előtt került oda. A másik terem, melyben festést találtam, ennek szomszédja. Háromablakos, a Múzeum körútra nyílik. 1859-ben határozták el, hogy a Múzeum egyik termét díszteremként rendezik be. Először arra a teremre gondoltak, melyet ma is díszteremnek nevezünk. A magyar hölgyek gyűjtése és adománya révén befolyt pénzösszeg felhasználására központi bizottság alakult. Ez úgy döntött, hogy nem a nagytermet (díszterem), hanem az úgynevezett „szeglettermet” fogják feldíszíteni. Az idézet alapján tehát a ,,szomszéd terem egyszerűbb szekrényeit" a Széchényi terem gazdag faragású tölgyfaszekrényeivel egyidőben, 1860—1865 között készítették. Ebben a „szomszéd terem”-ben már több festésnyom található. A tégla alaprajzú belső teret kosárív vezérgörbéjű teknőboltozat fedi. A magasan elhelyezett világítótestek fénysugarai súrolva érik a mennyezet felszínét. Figyelmes szemlélő észreveheti a jelenlegi fehér meszelés szabályos, helyenkénti kidomborodását, ami arról árulkodik, hogy alatta régebbi festés rejtőzik. A boltozaton kivehető egy tükörkeretként körbefutó arasznyi széles indafonatos bordár. A dongafelületeken is vannak hasonló nyomok, melyeket több helyen elektromos vezeték beépítése szakít meg. Alább vékonyabb, vastagabb sávok, vonalozások láthatók, majd a vállvonalban húzott aranysárga lénia választja el az átmeszelt mennyezetdekorációt a jelenleg is barnás-olajzöld színű falfelülettől. A terem egyik könyvszekrény melletti sarkában, a vállvonaltól mintegy 80 cm magasságig és körülbelül ugyanolyan szélességben portalanítottam a boltozat-felületet, majd puha kefével lepergettem az utólagos meszelést. Árnyékoltan festett, stukkó plasztikát imitáló motívumok tűntek elő. Felül egy kb. 10 cm széles szimatag, alatta kb. 7 cm széles, szívléccel díszített kima, ezalatt kb. 40 cm szélességben, a vállvonalon álló, háromosztású architráv bontakozott ki. A grisaille-festés 4—5 gradációból áll, a fokozatok a vállvonal alatti falfelület barnás, olajzöld színének megvilágosított tónusértékei. A vállvonal feletti dekorációs festés alapja az eredetileg is fehér mennyezet. A festés szabadkézzel vezetett ecsettel, az imitált húzások kisebb vetettárnyékai és élfényes vonalzó mellett, a nagyobb vetett- és önárnyékok, reflexek oszlatóecsettel, elpengetve készültek. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a dekorációs festés már a könyvszekrények elhelyezése után készült, mert a festett párkány és képszék (a szimatag és a szívsor) a könyvszekrény plasztikus fapárkányának és képszékének a falon való folytatása, de a könyvszekrény hátlapjának elmozdításával láthatóvá válik, hogy a festés a bútorzat mögött átmeszeletlenül, a maga eredetiségében folytatódik. Ez pedig kétségtelenné teszi, hogy a festés már készen volt, mikor a helyiséget könyvszekrényekkel berendezték, sőt, a festés már nem készülhetett 1859 után, azután, hogy elhatározták, a terem bebútorozását. Ha a feltárt festést összehasonlítjuk a termek századvégi fényképeivel, láthatjuk, hogy a szima-szívsor-architráv motívumot az első emeleti teknőboltozatú, és a második emeleti síkfödémű termek mennyezetfestésénél egyaránt alkalmazták, így bizonyosak lehetünk abban, hogy a fotók olyan díszítőfestéseket ábrázolnak, melyek mindenesetre 1859 előtt készültek, de valószínűleg már 1857-ben is megvoltak, illetve azonosak lehetnek azokkal a mennyezetfestésekkel, melyeket Kiebler készített még 1848 előtt. Morvay Endre 2 MK 86. 2, 60