Magyar Építőművészet, 1986 (35. évfolyam, 1-6. szám)

1986 / 2. szám

1. így ír erről a korabeli sajtó: ,,A nemzeti múzeum dísztermei ügyében a ,középponti tanácskor­mány’ végrehajtó bizottságának tit­kára, Pompéri János a végrehajtó bi­zottmány rendeletéből jelentést tesz a nemes gyűjtő és adományozó hölgyek­nek a felől, hogy áldozataikat a bizott­mány mily módon igyekezett azon célra fordítani, mely e lelkes adomá­nyokra alkalmul, ösztönül szolgált. . . a bizottmány a könyvtári termek ket­­tejének szekrényekkel ellátását elvál­laló és azon erős hitben, hogy határo­zata a nemes adományozók helyeslé­sével fog találkozni, elhatározó, hogy az elvállalt termek egyike, (a szeglet­terem) a magyar hölgyek lelkesedésé­nek méltó emlékéül díszterem legyen, melyben a magyar történet- és állam­ismeretre vonatkozó kéziratok, incu­­nabulák s a könyvtár legértékesebb magyar művei őriztessenek s abban a nemzeti múzeum dicső emlékű alapí­tója, Széchényi Ferenc gróf arcképe foglaljon helyet. A nemzeti múzeum alapítójának nevét viselendő terem e névhez és a magyar hölgyekhez méltó dísszel fog elkészíttetni s a nemzeti múzeum építészetével összhangzó tölgyfaszekrényekkel és ékítménnyel elláttatni. E díszterem ékes, valamint a szomszéd terem egyszerűbb szekré­nyei... tervrajzának elkészítésével, valamint a kivitellel Ybl Miklós épí­tész, s Szabó József asztalos urak bí­zattak meg” 1. Relation between a book shelf and the wall painting. On the vault above the book shelf the painting hidden by the white­wash is visible 2. Corner detail of a first floor vaulted hall as seen on a photo­graph from the turn of the cen­tury 3. The painting on the beamed ceil­ing at the second floor hall as seen on a photograph from the turn of the century Traces of mural paintings on the ceilings of the National Museum Egykori mennyezetfestések a Nemzeti Múzeum termeiben 1. A könyvszekrény és a falfestés kapcsolata. A könyvszekrény fe­lett a boltozaton látható a me­szelés alatt rejtőző régi festés 2. Egy első emeleti teknőboltozatú terem sarokrészlete századvégi fotóról 3. Második emeleti terem gerendás mennyezetének festése század­végi fényképről Ma már csak néhány régi fénykép tanú­sítja, hogy egykor díszítő festés ékesítette a Magyar Nemzeti Múzeum valamennyi ter­mét. A szakemberek azonban a stukkóplasz­tikát imitáló grisaille-festést nem tartották Pollack művének, hanem úgy vélték, az a múlt század 70—80-as éveiből való. Eklek­tikusnak ítélték egy olyan időszakban, ami­kor az eklektikát nem értékelték. Ez veze­tett a festés pusztulásához. A régi festésből csak a díszterem „raffae­­leszk”-modorú mennyezetfestése maradt meg, és az a keskeny sáv, mely a kupolacsar­nok képszékén Magyarország vármegyéinek címersorát grisaille technikájú összekötő­motívumokkal kapcsolva ábrázolja. A régi fényképeken azonban látható, hogy egykor az egész kupolaboltozaton díszítőfestés volt. A kiegyezés után a Főrendiház a Nemzeti Múzeumba költözött. A dísztermet akkor ülésteremnek rendezték át, az oda vezető lépcsőházat is feldíszítették, falait, oszlopait márványozták, ablakaikba színes ólomüveg táblákat tettek. A hatalmas díszmennyezet, a Lotz- és Than-freskók mind akkor kerül­tek oda. Ezt tudva alakult ki az a vélemény, hogy a kupolát is akkor festhették ki. Ezért az 1926-os tatarozás alkalmával a kupola felületéről lemosták a kifestést, és a kazetta­mezőkbe szokványos gipszrozettákat he­lyeztek. A díszterem mennyezetfestésének meg­maradása annak tulajdonítható, hogy egy negyvennyolcas időben készült kőnyomat már ábrázolja azt. Ezért mindenkor tudott volt, hogy az még a pollacki korszakból való. 1981-ben egy tanulmányom jelent meg a „Magyar Építőművészet”-ben (1981/4, 58. o.) melyben megkíséreltem a kupolaterem kép­székének kifestési idejét magukból a címer­­ábrázolásokból, heraldikai módszerrel meg­határozni. Ebben a tanulmányban, mely — tudomásom szerint — az első kísérlet a Múzeum mennyezetfestéseinek kormegha­tározására, arra az eredményre jutottam, hogy a kupolát a díszterem mennyezetével egyidőben, 1848 előtt festették ki. Dús Adolf, a Pester Lloyd egykori főszer­kesztője 1857-ben kiadott egy ismertető füzetet, ,,A Magyar Nemzeti Múzeum, Út­mutató ennek műkincsgyűjteményeiben” címmel. Ebben úgy mondja, hogy a díszte­rem és a kupolacsarnok, de ,,általában a nemzeti múzeumban létező mennyezetfesté­sek Kiebler József bécsi művész művei.’’ Ezek szerint az összes termet egy mester festette ki, mégpedig mindenképpen 1857 előtt. Már csak az a kérdés, hogy azok a múlt századvégi fényképek a Kiebler-féle festése­ket ábrázolják-e, vagy pedig azok 1857 után tönkrementek, és a század vége felé újak készültek helyettük! Ebben az évben (1985) a Széchényi Könyv­tár kiköltözött a Nemzeti Múzeum épületé­ből. Úgy gondoltam, ha valahol, úgy a leg­inkább a volt könyvtári helyiségekben le­hetne a régi festés nyomait megtalálni, mi­vel a könyvállványokat évtizedekig nem mozdították. Ezen a helyen mondok köszö­netet Dr. Fülep Ferencnek, a Magyar Nem­zeti Múzeum Főigazgatójának, amiért olyan megértéssel támogatott és lehetővé tette számomra, hogy az elhagyott könyvtári ter­mekben az egykori mennyezetfestéseket ku­tassam. Régi falfestés maradványát két helyiség­ben találtam meg. Az egyik a Széchényi te­rem, mely a Múzeum első emeletének észak­­nyugati sarkán van. Ezt a termet 1860—1865 között díszes neoreneszánsz stílusú, fara­gott tölgyfa-borítással képezték ki. A jelen­legi állapotban az üres könyvespolcok hát­lapját ki lehet emelni, és így megállapítható, hogy a faburkolattal eltakart ablakfülkékben grisaille-modorú lénia-keretelés van, mely nyilvánvalóan a faburkolat kialakítása előtt került oda. A másik terem, melyben festést találtam, ennek szomszédja. Háromablakos, a Mú­zeum körútra nyílik. 1859-ben határozták el, hogy a Múzeum egyik termét díszterem­ként rendezik be. Először arra a teremre gondoltak, melyet ma is díszteremnek ne­vezünk. A magyar hölgyek gyűjtése és ado­mánya révén befolyt pénzösszeg felhaszná­lására központi bizottság alakult. Ez úgy döntött, hogy nem a nagytermet (díszte­rem), hanem az úgynevezett „szegletter­met” fogják feldíszíteni.­ Az idézet alapján tehát a ,,szomszéd terem egyszerűbb szekrényeit" a Széchényi terem gazdag faragású tölgyfaszekrényeivel egy­időben, 1860—1865 között készítették. Ebben a „szomszéd terem”-ben már több festésnyom található. A tégla alaprajzú belső teret kosárív vezérgörbéjű teknőboltozat fedi. A magasan elhelyezett világítótestek fénysugarai súrolva érik a mennyezet fel­színét. Figyelmes szemlélő észreveheti a je­lenlegi fehér meszelés szabályos, helyen­kénti kidomborodását, ami arról árulkodik, hogy alatta régebbi festés rejtőzik. A bolto­zaton kivehető egy tükörkeretként körbe­futó arasznyi széles indafonatos bordár. A dongafelületeken is vannak hasonló nyo­mok, melyeket több helyen elektromos ve­zeték beépítése szakít meg. Alább véko­nyabb, vastagabb sávok, vonalozások látha­tók, majd a vállvonalban húzott aranysárga lénia választja el az átmeszelt mennyezet­dekorációt a jelenleg is barnás-olajzöld színű falfelülettől. A terem egyik könyvszekrény melletti sarkában, a vállvonaltól mintegy 80 cm ma­gasságig és körülbelül ugyanolyan szélesség­ben portalanítottam a boltozat-felületet, majd puha kefével lepergettem az utólagos meszelést. Árnyékoltan festett, stukkó plasztikát imitáló motívumok tűntek elő. Felül egy kb. 10 cm széles szima­tag, alatta kb. 7 cm széles, szívléccel díszített kima, ez­alatt kb. 40 cm szélességben, a vállvonalon álló, háromosztású architráv bontakozott ki. A grisaille-festés 4—5 gradációból áll, a fo­kozatok a vállvonal alatti falfelület barnás, olajzöld színének megvilágosított tónus­értékei. A vállvonal feletti dekorációs festés alapja az eredetileg is fehér mennyezet. A festés szabadkézzel vezetett ecsettel, az imitált húzások kisebb vetettárnyékai és él­fényes vonalzó mellett, a nagyobb vetett- és önárnyékok, reflexek oszlatóecsettel, elpen­getve készültek. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a deko­rációs festés már a könyvszekrények elhe­lyezése után készült, mert a festett párkány és képszék (a szima­tag és a szívsor) a könyv­­szekrény plasztikus fapárkányának és kép­székének a falon való folytatása, de a könyv­­szekrény hátlapjának elmozdításával látha­tóvá válik, hogy a festés a bútorzat mögött átmeszeletlenül, a maga eredetiségében foly­tatódik. Ez pedig kétségtelenné teszi, hogy a festés már készen volt, mikor a helyiséget könyvszekrényekkel berendezték, sőt, a festés már nem készülhetett 1859 után, az­után, hogy elhatározták, a terem bebútoro­zását. Ha a feltárt festést összehasonlítjuk a ter­mek századvégi fényképeivel, láthatjuk, hogy a szima-szívsor-architráv motívumot az első emeleti teknőboltozatú, és a második eme­leti síkfödémű termek mennyezetfestésénél egyaránt alkalmazták, így bizonyosak lehe­tünk abban, hogy a fotók olyan díszítőfesté­seket ábrázolnak, melyek mindenesetre 1859 előtt készültek, de valószínűleg már 1857-ben is megvoltak, illetve azonosak le­hetnek azokkal a mennyezetfestésekkel, me­lyeket Kiebler készített még 1848 előtt. Morvay Endre 2 MK 86. 2, 60

Next