Magyar Építőművészet, 1987 (78. évfolyam, 1-6. szám)
1987 / 4-5. szám
Levél a Podmaniczky Érem elnyerése után: Az 1937-ben szerzett építészmérnöki oklevelem, illetve Mérnökkamarai tagságom birtokában az építőművészi hivatásnak magyar öntudatával szolgáltam hazámat, nem kevésbé mérnöki felkészültségemet nyújtva Bukaresttől Malmon át Münchenig. Fölfelé ívelő pályám a múlt és a jelen társadalmi rendjében 1953-ig tartott. A negyvenöt után átalakuló világban, a hároméves terv pionír erőfeszítéseiben (a folyamatos politikai hullámverések közepette) a legmagasabb poszton tervfőmérnök — az országépítés egyharmadát — mérnöki tudatossággal tartottam kézben. Ettől az időtől, de élesen 1956 után fokozatos félreállításom következett, mert a párttagságuk birtokában élők hivatali intézkedésekkel (veszéllyel és börtönfenyegetéssel) 11 alkalommal fosztottak meg mérnöki állásomtól, s így összesen négy és fél alkotóesztendőt vettek el. A műemlékmentő-építőművészi rajzasztalomtól 1960-ban mélyépítési, majd 1966-tól kvalifikálatlan beosztásba kényszerítettek, és 1970. évi nyugdíjazásommal az aktív tervezést lehetetlenné tették, így csupán cikkek és kiállítások útján adhattam életjelt magamról. Tehetetlenül kellett és kell ma is konstatálnom a kellően nem előrelátó szakvonal miatt a város- és faluképek zűrzavarát, az infrastruktúrában szükségszerűen bekövetkezett katasztrófát, a természetvédelem jajkiáltásait. Ma, hogy évtizedek elteltével a sok ezret meghaladó tervezésem után szakmai helytállásom csekélységét a fővárosban észrevették s általa megbecsülésben részesítettek, meglepett. Bár a ,,címermentést” éppoly természetességgel tettem, miként nemegyszer — szembekerülve miniszterek és Országos Tervhivatali intézkedések tévedéseivel — tiltakoztam, s noha szakmai ellenvetésemmel egyedül maradtam, de az idő engem igazolt. Ilyen körülmények juttattak arra a mélypontra, ahol — a falanszter világ széklábfaragását — tűzfaldekorációt, névjegykeretet, zászlórúdtartót terveztettek. De történt az is, hogy saját építészi tervemet (elbocsátás után) a kőfaragókkal, lakatosokkal együtt — mint fizikai munkás — kiviteleztem: becsülettel. A szellemi-anyagi károm (alacsony nyugdíj) mellett—a félreállítással — az ország károsodása legalább annyira fájt. Mindezt azért írtam le, hogy több mint három évtized után feledésre ítélt személyem felfedezését ezúttal megköszönjem Bárczy Zoltán, Hankó Ildikó, Ráday Mihály és Schéry Gábor emberségének s — általuk — a velük kapcsolatos szervek intézkedésének. Most a Podmaniczky Érem tulajdonosaként— öt évtized mérnöki múlt és külföldi elismerések után — az első hazai gesztusnak örülök: Vákár Tibor Dr. Gerő László Dr. Gerő Lászlót a bécsi Műszaki Egyetem a technikai tudományok tiszteletbeli doktorává avatta. 1986. december 12-én a Technische Universität Wien dísztermében bensőséges ünnepség keretében nyújtotta át Dr. Walter Kemmerling, az egyetem rektora dr. Gerő László professzornak, a Műemlékvédelem főszerkesztőjének, a tiszteletbeli doktori cím oklevelét. A bécsi Egyetemi Tanács tagjai, valamint a meghívott nagyszámú közönség jelenlétében dr. Hans Koepf professzor ismertette Gerő László munkásságát. Laudétiójában Gerő Lászlót mint a műemlékvédelem, elsősorban a történeti városok védelmének, továbbá mint a várak védelmének nemzetközileg elismert szakértőjét méltatta. Hangsúlyozta külföldön is ismert számos publikációját, de különösképpen a budai középkori vár és várpalota helyreállításának példamutató építészeti teljesítményét, valamint a budai polgári lakónegyed helyreállításához nyújtott irányelvek és tervek nagy horderejű segítségét, amely munkák együttes értékelésével a bécsi Műszaki Egyetem díszdoktori címét kiérdemelte. Dr. Gerő László köszönetet mondó beszédében a két főváros, Bécs és Budapest építészetének történelmi kapcsolataira utalt, és reményének adott kifejezést a két egyetem építészeinek a jövőben is várható közös munkáját illetően a műemlékvédelem és az építészet egyéb területén. Valentiny Károly A szakmai közelmúlt egyik meghatározó és korunkra rendkívül jellemző utat bejárt, színes egyénisége töltötte be 1986-ban 70. életévét: Valentiny Károly, 1916. július 5-én született Szegeden. Családi körülményei meghatározóak voltak személyiségének alakulására, pályája kezdetére és egész életútjára. Édesapja, Dr. Valentiny Ágoston, a baloldali állásfoglalású, szociális kérdések iránt elkötelezett, szociáldemokrata ügyvéd, a második világháború után Szeged polgármestere, a debreceni ideiglenes kormány igazságügyminisztere volt, akinek házában — ahogyan az a „szegények ügyvédjénél” elvárható — a munkások helyzete, ügyes-bajos dolgai adták a témát még az ebédlőasztalnál is, és akinek gyermekeként (1919-et követően) már négyéves korában átélhette apja börtönbe hurcolásának megrázó élményét. Az ő emberségét valóban a történelem formálta haladóvá, intellektusát pedig a családi környezet tette kulturálttá, becsületessé és kérlelhetetlenül igényessé. A szegedi Baross Gábor Főreáliskolában érettségizett 1934-ben, majd felvételt nyert a budapesti műegyetem építészmérnöki karára. Pénzt nem nagyon várhatott hazulról, így kiváló rajzkészségét hasznosítva biztosította megélhetését. Ezen keresztül került kapcsolatba a Magyari Zoltán által irányított Magyar Közigazgatástudományi Intézettel is, ahol hamarosan az adatfeldolgozó és dokumentáló műterem vezetője lett, és tíz éven keresztül (1935—1945) részese volt az ott folyó, progresszív szellemű, korszerű kutatómunkának. Az egyetemen, persze, ilyen körülmények között „lassan haladt a szekér” és — miközben a szakmában is egyre többen ismerték meg a nevét — a diplomáját csak 1948-ban keltezték. Professzorai közül elsősorban a reáltudományok oktatói (Romsauer, Csonka) kedvelték, őt pedig később a városrendezés ismereteit oktató Korompay György mondanivalója ragadta meg. (Ezt természetessé teszi az a tény, hogy már kezdő egyetemistaként részt vett — Pálfy-Budinszky Endrével — Szeged általános rendezési terveinek munkálataiban, 1936-ban pedig Tata városrendezési tervein dolgozott.) 1945-től, az Újjáépítési Minisztérium alakulásától 1968-ig végigjárta az építést irányító tárca szinte mindegyik hivatali létra fokát: volt előadó, tanácsos, osztályvezető, főosztályvezető, a miniszteri kollégium tagja és KGST megbízott. 1956-ig a városrendezési tervezés irányításában tevékenykedett, majd 1957-től a tervezővállalatok felügyeletét ellátó igazgatóság (később főosztály) vezetője lett. „Büszke vagyok rá” — vallotta —, „hogy a tervezővállalatok hihetetlenül értékes káderállományának tizenhétezernél több szakemberét nemcsak felügyeltem, hanem közülük mintegy hétezret személyesen is ismertem, meghallgattam, ahol lehetett segítettem — igaz, ők is mindig segítettek nekem.” 1968 és 1980 között a VÁTI Tudományos Iroda vezetője volt; itt kedves témájával, az építészet és társadalom fejlődésének összefüggéseivel foglalkozott. 1980 óta nyugdíjas. A tervezői munkában is széleskörűen tevékenykedett: Wälder Gyula irodájában mintegy 25 épület tervezésében vett részt, az ötvenes években több nagy általános rendezési tervet (Kazincbarcika, Dunaújváros 2. fejlesztési ütem, Miskolc) és közel 30 részletes rendezési tervet készített. Első díjas pályázatai: Budapest, Madách tér rendezése (szerzőtársak: DER AKADEMISCHE SENAT DER TECHNISCHEN UNIVERSITÄT WIEN itat am к dm и МУи den 'Jh 'st -blaßgefaßt, HERRN UNIV.-PROF. ARCH.DR. LÄSZLÖ GERO in % Jiirdtpum/ seiner heenoeemgenden Idi dienste um die Cchaltung von daudenkmakm und. Altstädten den fittel und die Wurde eines DOKTORS DER TEC I IN ISCHEN WISSENSCHAFTEN EHRENHALBER m imleihm 11i/P-j 14 Ю 15 3l—s 65