Magyar Építőművészet, 1987 (78. évfolyam, 1-6. szám)
1987 / 6. szám
A Mesteriskola IX. ciklusának felvételi tervpályázata: a Magyar Építészeti Múzeum A felvételi pályázat az évek során külön tervfajtává, szinte önálló építészeti műfajjá alakult. (Létezik ezen kívül: egyetemi terv, hivatali terv, magánterv stb.) A különböző tervfajtákhoz különböző célokkal, másfajta nekirugaszkodással kezdünk, s tudathasadt szellemünk más-más fiókját húzzuk elő, szükség szerint. (Az országos tervpályázatoknál például az éppen aktuális és a Bíráló Bizottság többsége által még éppen emészthető pályázati „stílus” szükségeltetik.) A mesteriskolai felvételi pályázat más. Itt nem díjat kell nyerni, hanem be kell kerülni. Nem lehet a jól bevált tervpályázati sztereotípiákat használni, mert a zsűri építészekből áll, akiket nehezebb becsapni, mint a megszokott zsűritagokat. Másfajta tervet kell készíteni és ráadásul olyat, amelynek vonalai mögül kiolvasható az egyéniség is. A helyzetet bonyolítja a felvételik témája. Eddig legtöbb esetben lélegzetelállítóan nagy horderejű feladattal kellett 1. Homlokzatok. Kulcsár István terve 2. Homlokzat és metszetek. Szabó Márton terve 3. Homlokzatok. Juhart Katalin terve 4. A III. emelet alaprajza. Juhart Katalin terve 1. Elevations. Designed by István Kulcsár 2. Eelvation and sections. Designed by Márton Szabó 3. Elevations. Designed by Katalin Juhari 4. Plan of the third floor. Designed by Katalin Juhari 4 építészeti múzeum ■ emelet fék felvételi privíz/kt