Magyar Építőművészet, 1988 (79. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám
Művészet és építészet Furcsa, szükségtelennek látszó szókapcsolat. Hiszen a két fogalom évszázadokon át összefonódott, sok esetben eggyéolvadt. Később különváltak, de az építészet természetes módon élt együtt a festészettel és szobrászattal. Még később az épületeken, épületekben, épületek előtt szervetlen applikációként próbálta hirdetni — többnyire sikertelenül — egy-egy szobor, dombormű vagy éppen freskó a művészetek harmonikus összefonódását. Az elválás tehát megtörtént. Aztán (Magyarországon) az ész és a fejlődés mindenhatóságába vetett hittől vezérelve, az építészeket ,, műszaki értelmiséggé” minősítették át a körülmények és a hivatalok. (Ők szíves-örömest beleegyeztek a szerepváltásba, ugyanis kb. két évtizeddel előbb parancsszóra osztották rájuk az „építőművész” szerepet.) A fogalmak összezavarodtak: építés, építőipar, építéstudomány, építészet, valamint mérnök, építésvezető, építész — találomra használt szavakká keveredtek a köztudatban. Az elnevezések önmagukban nem lennének érdekesek, ha maga az építészeti munka nem sodródott volna kétes, illetve egyértelműen periférikus helyzetbe. Az építészek kiszorultak olyan területekről, ahol érzékeny látásukra, szintetizáló készségükre és alkotóképességükre nagy szükség lett volna. A specialisták egzakt fegyverzetű hada egyre inkább a peremre szorította a tágabb horizontú, a valóságot átlátó, anyagot-szellemet értő építész-látást, a művészi kifejezést, az irracionális-intuitív alkotást. A munkamegosztás (és a munka!) egyensúlya felborult, és (ösztönös önvédelemből?) kezdtek az építészek is specialistákká válni. A pillanatnyi jelszavak („tömeges”, „korszerű”, ,,tudományos” stb.) arra buzdították őket, hogy újabb és újabb epizódszerepeket vállaljanak az építés nagy színjátékában. Aztán kiderült (kiderült?), hogy az építészek sajátosan érzékeny látása, szintetizáló készsége, alkotóképessége nem nélkülözhető. E számunkban olyan írásokat, terveket, alkotásokat gyűjtöttünk össze, amelyek az építészet és a művészet közös terepéről, valamint az átfedések és áthatások határterületeiről valók. Építészek kísérletei elfelejtett módszerek felélesztésére, próbálkozások a kifejezési eszközök kitágítására, a képzőművészek építész-szemléletű munkái és a művészetek számára tervezett épületek, terek szerepelnek a furcsa cím ürügyén. Turányi Gábor