Magyar Építőművészet, 1989 (80. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 1-2. szám

tését és e megoldás sajátságos jelleget kölcsönöz az épületnek. Az épület legjelleg­zetesebb, de nem feltűnő díszítő elemei a harmadik emeleten található, gipszből készült domború arcképek, melyeken a hat fiútestvér képmása látható: Feszty Adolf építész, Lajos ügyvéd, Gyula építész, Árpád festőművész, István huszárka­pitány és Béla miniszteri tanácsos. Fesztynek ismert egy nagyobb bérházcsoportja, mely a IX. kerületben található, a mai Ráday utca 21. és Mátyás utca 22., 20., 18. szám alatt. Az egész házcsoport 1906-ban épült. A Ráday utca felőli 4 tengelyes kiképzésű. Az épület díszítéséül szolgálnak a beépített loggiák a három szűk kis ablakkal, valamint a hangulatosan kidolgozott ablakok, melyeknél felfelé haladva kevesebb díszítést találunk. Az egész épület jól beilleszkedik a szűk utcába. Az épület legkiemelkedőbb része a sar­kon kiképzett zárt kétemeletes loggia, mely a harmadik emeleten nyílt erkéllyel és a „Feszty Gyula házcsoportja” felirattal végződik. Feszty nagyobb épületein kívül ismerjük kisebb alkotásait is. A millennium al­kalmával néhány határon lévő ezredévi emlékoszlopot-emlékművet tervezett és épített. Többek között 1900-ban ő alapította meg a kőbányai első takarékpénztárt is. Kiemelkedő munkásságáért, a közügyekben és az építészetben elért eredménye­iért Feszty Gyulát a király 1900. november 7-én a Ferenc József-rend lovagke­resztjével tüntette ki.17 Feszty Gyula talán utolsó alkotása szülőfalujában, Ógyallán található. A családi sírboltot 1908 körül, Feszty Szilveszter kérésére tervezte. A kápolnaszerű előhelyi­­ségből a középső lépcsőn lehet lejutni a kétoldalt befalazott kriptarészbe. Itt kell megemlíteni, hogy a szerény kis síremlékben találjuk meg az 59 éves korában, 1912. november 12-én elhunyt Feszty Gyula, valamint Feszty Árpád és Feszty Edit festőművészek sírját. Szenássy Á­rpád Barátai, munkatársai, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat nevében búcsúzom Ágoston Miklós­tól. Annak a Közösségnek a nevében, amelynek útja , sorsa szorosan összefonódott az övével, amelynek meghatározó egyénisége volt, amelyet alig lehet el­képzelni nélküle. Harmincegy évet töltött el közöttünk, munkában és szolgálatban, végigjárva e szolgálat szinte minden állomását. 1956-ban szerezte diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1957 tavaszán jött közénk és kezdett el dolgozni abban az alkotó mű­helyben, amely a vállalat falán kívül is nevet szerzett magának és ahol kiváló építészgenerációk adták át egymásnak a stafétabotot. Tehetsége és rátermettsége folytán egyre fontosabb feladatokat kapott: előbb szakosztályvezető, majd osztályvezető. 1976-tól kilenc éven keresztül vezette a vállalat 3. sz. irodáját, majd három éven át főmunka­társként végezte nélkülözhetetlen tevékenységét. A rideg életrajzi adatok mögött egy három évtize­des építész-alkotói pálya húzódik meg, olyan művek­kel, mint a Kacsóh Pongrác úti lakóépületek, az Er­zsébet királyné úti és a Soroksári rendelőintézet és azoknak a gyermekintézményeknek a sorozata, ame­lyek oldottságukkal, színeikkel, mélységes emberi hu­mánumukkal a 70-es évek budapesti lakótelepeinek új, értékes színfoltjait alkották. Építész-pályájának ívét sikeres tervpályázatok és, sajnos mint szinte mindannyiunk esetében, meg nem valósult tervek sorozata szegélyezi, utalván egy kor­szakra, mely oly pazarlóan bánt az alkotó szellemi energiákkal. Alkotó ereje teljében ragadta el körünkből a kiszá­míthatatlan halál. Korai távozásával sokat veszített a magyar építészet. Ezt azok tudják igazán felmérni, akik elmélyültek megvalósult művei elemzésében, vagy akik ismerik legutóbbi terveit, mint például a ha­zatelepülő magyarok otthonházára, vagy akár a Vá­rosháza Madách téri oldalának építészeti lezárására készített tervpályázatát. Ránk hagyott alkotásai olyan építészről tanúskodnak, aki igényes volt önmagával szemben, aki mindig egyéni formálásra törekedett, akinek a mesterségbeli tudása szerencsésen egészítet­te ki tervezői invencióját, akiben állandóan működött a kísérletező hajlam. Tudását, tapasztalatait önzetle­nül megosztotta környezetével, akár tervezési gyakor­latot vezetve az egyetem építészhallgatói körében, akár a műteremben, tanácsot osztva, véleményt for­málva. Utolsó három évét fiatal kollégák között töltötte, akik vallják, hogy számukra életre szóló, meghatározó élmény volt ez az együttlét; szakmailag is, és ami talán még fontosabb: emberileg is. A maga természetes módján alkotott hidat a generációk között, építve azt a folyamatosságot, amely az emberi kultúra nélkülözhetetlen eleme, és amelynek hiánya oly súlyos zavarokhoz képes vezetni. Visszatekintve életútjára, úgy érzem, munkássága több elismerést érdemelt volna. Ezt talán ő is érezte, de sohasem éreztette környezetével: építész volt, nem elismerésért dolgozott, hanem belső kényszerből, el­hivatottságból. Ha adósai maradtunk, törlesszük ezt az adósságot azzal, hogy emlékét — szívünkbe zárva — kegyelettel megőrizzük. Drága barátunk, Miklós, Isten Veled! Kiss Albert Elhangzott 1988. július 18-án a rákoskeresztúri új köztemetőben. Múlt év kora tavaszán, egyik napon hazaérve, leve­lezőlapot találtam az asztalomon: az időközben Sop­ron főépítészévé lett M. B. írta töredezett mondatok­kal : Péter, útban Sopron felé, Tata után az országúton autóbaleset áldozata lett. Péter nagyszerű ember volt. Okos művelt, tehetséges , szemérmesen komoly és zárkózott. Mindent, amihez hozzáfogott, profi módon csinált­­a lakása bútorait, a síelést, a fényképezést; jól tudott angolul, németül; és igen, az autóvezetést is­ és ter­mészetesen a zenét és az építészetet. Az Ő építészete (mert saját építészet volt az övé) tiszta és logikus képlet. Megfontoltan és nyugodtan dolgozott. Csak akkor rajzolt le valamit, ha átgondolta, megér­tette és teljesen kiérlelte. A koncepciótól a részletig mindent érteni, megma­gyarázni és kicsiszolni vágyott. Házai nem a vulgáris értelemben vett szép, vagy jól­működő házak, tökéletesek a maguk nemében. Nagy kár, hogy nem dolgozik már közöttünk, mert ahogy múlik az idő, egyre világosabb előttem is, amit Weichinger professzor mondogatott, hogy „az épí­tész csodagyerekek 40 éves korban születnek.” És igazán tervezni talán csak 55-ön felül lehet megtanul­ni—jó esetben. Bár Péter házai és élete: életmű, de mi lehetett volna, ha megéri az 55-öt? Felsőéves hallgató korában találkoztam vele elő­ször, és már akkor — korrekció közben — megbarát­koztunk. Nagyon szép tervet csinált: egy lakóegyüt­test az Aranyhegy és Csillaghegy közötti kagylószerű völgykatlanban. Az egyetem elvégzése után pár évig ipartervi mű­termemben dolgozott, remekül lehetett vele együtt­működni, minden beszélgetés brain-storming volt, a tervekhez mindketten hozzátettünk valamit, de ez a valami a korábbi eredményekre építkezett és a mun­ka, a tervezés­ spirális folyamata élvezetesen és gyor­san haladt. Talán legszebb ilyen „együttmunkánk” a bécsi UNIDO pályázat volt, (mely — bár nem nyert — de 31-ek lettünk a 240 körüli nemzetközi mezőnyben). A beadás előtti utolsó napokban már mindenki kime­rült volt, amikor Péter azt mondta: jó lenne egy mo­dellt csinálni. Hazament és 2 nap alatt egyedül meg­csinálta, lefotózta, beadtuk... Más.... Péter nagyon tetszett a lányoknak. Szép férfi volt, kedves és komoly. És tudta, hogy a nőkkel — meg az emberekkel — törődni kell, foglalkozni velük és szeretni őket... Most, hogy elment, bánt, hogy az UNIDO modellt, mely azóta is az otthoni műtermem falának dísze volt, tavaly elégettem, mert már nagyon belepte a por. Bár az emlékek sem nem porosodnak, sem el nem égnek. Isten veled kedves Péter! Virág Csaba Jegyzetek: 1. Tóth Sándor: Sáros Vármegye Monográfiája, Bp. 1912. IK­ 671-72. old.; 2. Vasárnapi Újság, 1880. Vili. sz. 125. old.; 3. Magyar Életrajzi Lexi­kon, Bp. 1981. I. 507. old.; 4. Borovszky Samu: Nyitra Vármegye, Bp. 450. old.; 5. Művészet, 1912. 410. old.; 6. Ma­gyar Életrajzi Lexikon, Bp. 1981. I. 507. old; 7. Farkas József: A pesti re­formátus egyház 101 éves története, 340—345. old.; 8. Műszaki Világ, 1938. nov. 5. Lechner Jenő: Méltó elhelyezés Feszty Árpád körképének; 9. Vasárnapi Újság, 1897. 37. sz. 602. old.; 10. Ugyanaz mintae; 11. Vá­sárhelyi János: Erdélyi ref. püspökök az utolsó évszázadban, Nagyenyed, 1946. 28. old.; 12. Vasár­napi Újság, 1895. 722. old. 13—14. Ugyanaz mint az 5; 15—16. Mis­kolc város története, IV. 511. old. és 320. old. 17. Vasárnapi Újság, 1900. 46. sz. 769. old. Ágoston Miklós 1933-1988 Meghalt Ungár Péter (1945. május 26—1988. április 15.) 122

Next