Magyar Építőművészet, 1989 (80. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1-2. szám
tését és e megoldás sajátságos jelleget kölcsönöz az épületnek. Az épület legjellegzetesebb, de nem feltűnő díszítő elemei a harmadik emeleten található, gipszből készült domború arcképek, melyeken a hat fiútestvér képmása látható: Feszty Adolf építész, Lajos ügyvéd, Gyula építész, Árpád festőművész, István huszárkapitány és Béla miniszteri tanácsos. Fesztynek ismert egy nagyobb bérházcsoportja, mely a IX. kerületben található, a mai Ráday utca 21. és Mátyás utca 22., 20., 18. szám alatt. Az egész házcsoport 1906-ban épült. A Ráday utca felőli 4 tengelyes kiképzésű. Az épület díszítéséül szolgálnak a beépített loggiák a három szűk kis ablakkal, valamint a hangulatosan kidolgozott ablakok, melyeknél felfelé haladva kevesebb díszítést találunk. Az egész épület jól beilleszkedik a szűk utcába. Az épület legkiemelkedőbb része a sarkon kiképzett zárt kétemeletes loggia, mely a harmadik emeleten nyílt erkéllyel és a „Feszty Gyula házcsoportja” felirattal végződik. Feszty nagyobb épületein kívül ismerjük kisebb alkotásait is. A millennium alkalmával néhány határon lévő ezredévi emlékoszlopot-emlékművet tervezett és épített. Többek között 1900-ban ő alapította meg a kőbányai első takarékpénztárt is. Kiemelkedő munkásságáért, a közügyekben és az építészetben elért eredményeiért Feszty Gyulát a király 1900. november 7-én a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.17 Feszty Gyula talán utolsó alkotása szülőfalujában, Ógyallán található. A családi sírboltot 1908 körül, Feszty Szilveszter kérésére tervezte. A kápolnaszerű előhelyiségből a középső lépcsőn lehet lejutni a kétoldalt befalazott kriptarészbe. Itt kell megemlíteni, hogy a szerény kis síremlékben találjuk meg az 59 éves korában, 1912. november 12-én elhunyt Feszty Gyula, valamint Feszty Árpád és Feszty Edit festőművészek sírját. Szenássy Árpád Barátai, munkatársai, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat nevében búcsúzom Ágoston Miklóstól. Annak a Közösségnek a nevében, amelynek útja , sorsa szorosan összefonódott az övével, amelynek meghatározó egyénisége volt, amelyet alig lehet elképzelni nélküle. Harmincegy évet töltött el közöttünk, munkában és szolgálatban, végigjárva e szolgálat szinte minden állomását. 1956-ban szerezte diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1957 tavaszán jött közénk és kezdett el dolgozni abban az alkotó műhelyben, amely a vállalat falán kívül is nevet szerzett magának és ahol kiváló építészgenerációk adták át egymásnak a stafétabotot. Tehetsége és rátermettsége folytán egyre fontosabb feladatokat kapott: előbb szakosztályvezető, majd osztályvezető. 1976-tól kilenc éven keresztül vezette a vállalat 3. sz. irodáját, majd három éven át főmunkatársként végezte nélkülözhetetlen tevékenységét. A rideg életrajzi adatok mögött egy három évtizedes építész-alkotói pálya húzódik meg, olyan művekkel, mint a Kacsóh Pongrác úti lakóépületek, az Erzsébet királyné úti és a Soroksári rendelőintézet és azoknak a gyermekintézményeknek a sorozata, amelyek oldottságukkal, színeikkel, mélységes emberi humánumukkal a 70-es évek budapesti lakótelepeinek új, értékes színfoltjait alkották. Építész-pályájának ívét sikeres tervpályázatok és, sajnos mint szinte mindannyiunk esetében, meg nem valósult tervek sorozata szegélyezi, utalván egy korszakra, mely oly pazarlóan bánt az alkotó szellemi energiákkal. Alkotó ereje teljében ragadta el körünkből a kiszámíthatatlan halál. Korai távozásával sokat veszített a magyar építészet. Ezt azok tudják igazán felmérni, akik elmélyültek megvalósult művei elemzésében, vagy akik ismerik legutóbbi terveit, mint például a hazatelepülő magyarok otthonházára, vagy akár a Városháza Madách téri oldalának építészeti lezárására készített tervpályázatát. Ránk hagyott alkotásai olyan építészről tanúskodnak, aki igényes volt önmagával szemben, aki mindig egyéni formálásra törekedett, akinek a mesterségbeli tudása szerencsésen egészítette ki tervezői invencióját, akiben állandóan működött a kísérletező hajlam. Tudását, tapasztalatait önzetlenül megosztotta környezetével, akár tervezési gyakorlatot vezetve az egyetem építészhallgatói körében, akár a műteremben, tanácsot osztva, véleményt formálva. Utolsó három évét fiatal kollégák között töltötte, akik vallják, hogy számukra életre szóló, meghatározó élmény volt ez az együttlét; szakmailag is, és ami talán még fontosabb: emberileg is. A maga természetes módján alkotott hidat a generációk között, építve azt a folyamatosságot, amely az emberi kultúra nélkülözhetetlen eleme, és amelynek hiánya oly súlyos zavarokhoz képes vezetni. Visszatekintve életútjára, úgy érzem, munkássága több elismerést érdemelt volna. Ezt talán ő is érezte, de sohasem éreztette környezetével: építész volt, nem elismerésért dolgozott, hanem belső kényszerből, elhivatottságból. Ha adósai maradtunk, törlesszük ezt az adósságot azzal, hogy emlékét — szívünkbe zárva — kegyelettel megőrizzük. Drága barátunk, Miklós, Isten Veled! Kiss Albert Elhangzott 1988. július 18-án a rákoskeresztúri új köztemetőben. Múlt év kora tavaszán, egyik napon hazaérve, levelezőlapot találtam az asztalomon: az időközben Sopron főépítészévé lett M. B. írta töredezett mondatokkal : Péter, útban Sopron felé, Tata után az országúton autóbaleset áldozata lett. Péter nagyszerű ember volt. Okos művelt, tehetséges , szemérmesen komoly és zárkózott. Mindent, amihez hozzáfogott, profi módon csinálta lakása bútorait, a síelést, a fényképezést; jól tudott angolul, németül; és igen, az autóvezetést is és természetesen a zenét és az építészetet. Az Ő építészete (mert saját építészet volt az övé) tiszta és logikus képlet. Megfontoltan és nyugodtan dolgozott. Csak akkor rajzolt le valamit, ha átgondolta, megértette és teljesen kiérlelte. A koncepciótól a részletig mindent érteni, megmagyarázni és kicsiszolni vágyott. Házai nem a vulgáris értelemben vett szép, vagy jólműködő házak, tökéletesek a maguk nemében. Nagy kár, hogy nem dolgozik már közöttünk, mert ahogy múlik az idő, egyre világosabb előttem is, amit Weichinger professzor mondogatott, hogy „az építész csodagyerekek 40 éves korban születnek.” És igazán tervezni talán csak 55-ön felül lehet megtanulni—jó esetben. Bár Péter házai és élete: életmű, de mi lehetett volna, ha megéri az 55-öt? Felsőéves hallgató korában találkoztam vele először, és már akkor — korrekció közben — megbarátkoztunk. Nagyon szép tervet csinált: egy lakóegyüttest az Aranyhegy és Csillaghegy közötti kagylószerű völgykatlanban. Az egyetem elvégzése után pár évig ipartervi műtermemben dolgozott, remekül lehetett vele együttműködni, minden beszélgetés brain-storming volt, a tervekhez mindketten hozzátettünk valamit, de ez a valami a korábbi eredményekre építkezett és a munka, a tervezés spirális folyamata élvezetesen és gyorsan haladt. Talán legszebb ilyen „együttmunkánk” a bécsi UNIDO pályázat volt, (mely — bár nem nyert — de 31-ek lettünk a 240 körüli nemzetközi mezőnyben). A beadás előtti utolsó napokban már mindenki kimerült volt, amikor Péter azt mondta: jó lenne egy modellt csinálni. Hazament és 2 nap alatt egyedül megcsinálta, lefotózta, beadtuk... Más.... Péter nagyon tetszett a lányoknak. Szép férfi volt, kedves és komoly. És tudta, hogy a nőkkel — meg az emberekkel — törődni kell, foglalkozni velük és szeretni őket... Most, hogy elment, bánt, hogy az UNIDO modellt, mely azóta is az otthoni műtermem falának dísze volt, tavaly elégettem, mert már nagyon belepte a por. Bár az emlékek sem nem porosodnak, sem el nem égnek. Isten veled kedves Péter! Virág Csaba Jegyzetek: 1. Tóth Sándor: Sáros Vármegye Monográfiája, Bp. 1912. IK 671-72. old.; 2. Vasárnapi Újság, 1880. Vili. sz. 125. old.; 3. Magyar Életrajzi Lexikon, Bp. 1981. I. 507. old.; 4. Borovszky Samu: Nyitra Vármegye, Bp. 450. old.; 5. Művészet, 1912. 410. old.; 6. Magyar Életrajzi Lexikon, Bp. 1981. I. 507. old; 7. Farkas József: A pesti református egyház 101 éves története, 340—345. old.; 8. Műszaki Világ, 1938. nov. 5. Lechner Jenő: Méltó elhelyezés Feszty Árpád körképének; 9. Vasárnapi Újság, 1897. 37. sz. 602. old.; 10. Ugyanaz mintae; 11. Vásárhelyi János: Erdélyi ref. püspökök az utolsó évszázadban, Nagyenyed, 1946. 28. old.; 12. Vasárnapi Újság, 1895. 722. old. 13—14. Ugyanaz mint az 5; 15—16. Miskolc város története, IV. 511. old. és 320. old. 17. Vasárnapi Újság, 1900. 46. sz. 769. old. Ágoston Miklós 1933-1988 Meghalt Ungár Péter (1945. május 26—1988. április 15.) 122