Magyar Építőművészet, 1990 (81. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám
A MAGYAR ÉPÍTÉSZ SZAKMA (IS) SORSFORDULÓHOZ ÉRKEZETT. A VÁLTOZÁS OLYAN IDŐSZAKÁBA JUTOTTUNK, AMIKOR - SZEMBEN AZ ELMÚLT ÉVEKKEL, SŐT ÉVTIZEDEKKEL - NEM ARRÓL KELL ESZMÉT CSERÉLJÜNK, HOGY MIKÉNT LEHETNE ELÉRNI, KIHARCOLNI A PÁLYAMÓDOSÍTÁST, HANEM SOKKAL INKÁBB AZT KELL MEGVITASSUK, MILYEN LEGYEN AZ AZ ÁTALAKULÁS, AMELY MOST ÍGY VAGY ÚGY, AKARATUNKTÓL FÜGGETLENÜL IS VÉGBEMEGY. VELÜNK, VAGY NÉLKÜLÜNK... VÁLASZÚTON* A szakma és a hatalom Ha a válságos helyzetben ötrőlhatra akarunk jutni, mindenekelőtt egymással kell szót értsünk. El kell jussunk addig, hogy őszintén és magyarul beszéljünk, de azzal a türelemmel és méltósággal, amely a szakma humánus elkötelezettségéhez illő. Tudnivaló, hogy az nem lesz sem könnyű, sem magától értetődő, hiszen mára az évtizedeken át „palira vett” szakma maradék azonosságtudata is veszendőbe ment. Sanyarú és tudathasadásos helyzetünknek természetesen megvannak a maga belső okai, és bőségesen kap utánpótlást az egész társadalmat elborító erkölcsi bomlás szennyvizéből is, Így hát azzal párhuzamosan, hogy rendet teszünk a saját házunk táján, gátat kell építsünk a kívülről beáramló szennyeződés útjába! Az azonosság-válság forrása jórészt maga a hely. A hely, amelyet a hatalom az építészet és az építész szakma számára kiutalt. Be kell lássuk, hogy az „államilag engedélyezett” — alkalmazott — építész — tetszik — nem tetszik — a Kádárrendszer kollaboránsaként kereste a kenyerét. Az az építész pedig, aki ezt ösztövér diétának találta, a hatalom kegyétől függően némi vajat is szerezhetett hozzá. A maszek világban. A pártállam azonban megbukott, és az építész most riadtan érzékeli, hogy az ingerült közvélemény gyakran nem csak a vajat, de még a kenyeret is elkívánja tőle, holott mostanáig az építész abban a hitben biztatgatta magát, hogy amikor a Hivatal, a hatalmat gyakorló, kicsiny és az egészen nagy kiskirályokkal ellenkezik,csatázik, a NÉP, a TÁRSADALOM érdekeiért áldozza eszét és szívét. Képletesen, de pszichiátriai és kardiológiai értelemben is! Legalább a vajas kenyeret becsülettel megszolgálta tehát... Vélhetően minden tisztelt tagtársunk őszinte örömére szolgált az országgyűlésnek az a közelmúltban hozott döntése, amelyet a Bős- Nagymarosi vízlépcső ügyében hozott. Szabadjon azonban fölhívni a figyelmet arra, hogy ez a döntés szinte szó szerint azonos azzal, amit ennek a Szövetségnek a Vezetősége ajánlott több mint hat évvel ezeelőtt, és abban az időben ez volt az egyetlen társadalmi szervezet, amelyik nyíltan szólni mert. De ez az a társadalmi szervezet, amelyik vállalta az önálló és független véleményt a Nemzeti Színház ügyében is, szemben a mindenható Aczél-féle kultúrpolitikával. És nem utolsó sorban ez az a szervezet és ez az a vezetőség, amely elsőként vállalta, hogy a világhoz, a szakma nemzetközi fórumához fordul Erdély kulturális öröksége, az Erdélyben élő nemzetiségek emberi jogainak védelmében. Nem is olyan régen volt, mégis sokan hajlanak rá, hogy elfelejtsék: a MÉSZ Székháza volt az a hely, ahol az akkori magyar kormányfő először vállalta nyilvánosan a határon túl élő magyarság ügyében való szólás ama felelősségét, amit a Kádár-rendszer évtizedeken keresztül elhárított magától... A szakmának számtalanszor tapasztalnia kellett: az uralkodó párt nem szereti. Most már az a kérdés , vajon kedvére lesz-e majd az uralkodó pártoknak? Ha verseny van, hát legyen tiszta, igazságos, és szolgálja a minőségi szelekciót, az építész és a társadalom közös érdekét! Ha a kultúra ára, legyen reális és méltányos ára. Ha a tervezés üzlet, legyenek meg a tisztességes kereskedés feltételei és az üzleti tisztesség egyértelmű szabályai és jelzései. Ha az építészet szakma, legyen sajátosságainak megfelelő, korszerű és hatékony képzése és továbbképzése. És, ha az alkotás, az értékteremtés, a kultúra a nemzeti túlélés aranyfedezete, adassék meg az építészet rangja, illő erkölcsi és anyagi megbecsülése. Tudom, hogy ez a követelés nem új, s nem is kevés. Bár a minimum! Mindeddig sikerrel tért ki előre az ÉM, az ÉVM, a Szakszervezet, az MSZMP stb. Most mégis tisztelettel, de határozottan tesszük le újból a KÖHÉM asztalára, a Kormány asztalára, a pártok és a Parlament asztalára. Ha pedig az illetékesek úgy éreznék, egyedül nehezen boldogulnak vele, higgyék el, a létrehozandó Építész Kamarában kitűnő segítőtársra találhatnak. A most visszavonulóban lévő építészgenerációnak ugyan már majdnem hogy mindegy, de nagyon jó volna, ha a most cseperedőt nem külföldről kellene majd hazacsalogatni, ha jobbra fordulnak a dolgok... A valóságérzék mindazonáltal azt sugallja, hogy a Kamara — remélhetőleg minél hamarabb történő — fölállításától súlyos hiba volna valamiféle azonnali fordulatot remélni. Még az is előfordulhat, hogy átmenetileg a konfliktusok kiéleződnek, az érdekek összeütközése keményebbre fordul és az Építész Kamara már megszületése pillanatában különféle érdekcsoportok ütközési zónája lesz majd. Természetesen az lenne jó, ha a belharcot elkerülhetnénk és minél alacsonyabb lehetne az a viteldíj, amit a folyón való átkelésért fizetnünk kell majd. De visszaút most már nincsen! És, ha áldozatot kell hozzon a szakma — úgy vélem — ettől sem szabad visszariadnia! Az átrendeződés fájdalmas folyamat lesz és a személyes kudarcok, csalódások lehetőségét a legjobban működő kamara sem tudja elhárítani. A verseny szelektál, és nem csak azok nem jutnak a dobogóra, akikben talán kevesebb a tudás és a tehetség, mint a legjobbakban, de azok sem, akik nincsenek formában vagy rossz a szerelésük. Aztán a tudás és tehetség sem elég! A sikeres versenyzéshez célratörő jó taktika is szükségeltetik, és még a nagyérdemű közönség is meg kell kapja a magáét. Az ilyen és ehhez hasonló kutyaszorítók túlélésére csak az olyan építész képes, aki szilárd erkölcsi alapon áll, aki hasonló meggyőződést valló közösséget tudhat maga mögött, aki szakmáját nem pénzkeresésnek tekinti csupán, hanem hivatásnak. Az, akit meggyőződésében nem rendíthetnek meg a verseny elkerülhetetlen koccanásos balesetei, sem pedig a jobbról előzni akarók reflektor villogtatásai. A magunk újjáépítését a szakma erkölcsi tudatának és társadalmi hitelének helyreállításával kell kezdjük! Borvendég Béla : Részletek a MÉSZ 1989. november 10-i közgyűlésén elhangzott elnöki beszámolóból. A közgyűlés határozata az 59. oldalon olvasható. 2