Magyar Építőművészet, 1992 (83. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 2-3. szám
kiállítás könyv YBL MIKLÓS-KIÁLLÍTÁS A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN R. LACUESTA, A. GONZÁLEZ: ARQUITECTURA MODERNISTA EN CATALUNIA (SZECESSZIÓS ÉPÍTÉSZET KATALÓNIÁBAN) Előbb szinte évente ünnepelhettük a mester egy-egy fennmaradt alkotásának centenáriumát, majd a sor végén eljutottunk oda, hogy lezárult az életmű... 1991. január 22-én volt száz éve, hogy 77 éves korában elhunyt Ybl Miklós, a magyar építőművészet egyik legjelesebb egyénisége. Bár nem tanulmányoztam ezen jubileumok történetét, mégis biztos vagyok benne, hogy ezekből is kirajzolható lenne egy folyamat, ami végső soron a művek és a mester megbecsülésének növekedését jelzi, és ez most a kiállításban csúcsosodott ki. Első jelentős művének, a fóti plébániatemplomnak (1855) a százéves fennállása ugyan majdnem egybeesett a máig forrásértékű monográfia, Ybl Ervin könyvének megjelenésével (Ybl Miklós, 1956), azóta viszont történt egy s más, ami nem éppen a 19. századi történeti építészet diadalmenete volt. Mostanra viszont minden kezd a helyére állni, legalábbis szeretnénk azt remélni, hogy így lesz. Mindenesetre Ybl munkássága valóban méltó elismerésben részesült, amit a nagyszabású kiállítás sikerén túl bizonyít a könyvértékű, közel 300 oldalas pazar katalógus, melyből máris utánnyomás készült! A kiállítás több mint három hónapig volt nyitva (1991 decemberétől 1992 március végéig) a Budapesti Történeti Múzeumban, természetesen nemcsak a szakmai közönség számára. A látogatók száma összesen 10 000 volt. (Korábban egyetlen hasonló életmű-kiállítás volt, Feszl Frigyes halálának 100 éves évfordulóján, 1984-ben.) Az Ybl-kiállítás megrendezésére jobb helyszín el sem képzelhető Budapesten: a termek végigjárása közben az ablakokon kitekintve a látogató számos Ybl-alkotásra vethetett egy-egy pillantást. A közeli Várkert-bazár és -kioszk mellett látható volt a Fővámház (ma Közgazdaság-tudományi Egyetem), a Bazilika kupolája és tornyai, az Operaház tetőzete, de még a Bakáts téri templom tornya is. Kijőve a kiállításról pedig mindenki még egyszer találkozhatott a Palotával, annak krisztinavárosi szárnyával, amely szintén magán viseli Ybl keze nyomát. Természetesen fölvetődik a kérdés: mi lesz a sorsa azoknak az épületeknek például a Várkert-bazárnak vagy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár épületének a Károlyi utcában - melyek sajnos nagyon lerobbant állapotban vannak és egyre pusztulnak. Bizonyára a remek kiállítás fő szervezője, a tiki Ybl Alapítvány minden más lehetőséget megragad a jövőben, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar építészettörténet mostoha sorsú emlékeire, a felújítások mielőbbi megkezdése érdekében. Mint a színházépületek ismerője, külön érdeklődéssel néztem az Operaházat bemutató termet, amely a mester fő művéhez méltóan volt berendezve, nekem mégis volt némi hiányérzetem. Az Operaházra ugyanis építészeti és művészi értékei mellett legalább annyira jellemzőek technikai különlegességei is, amelyek megnyitása idején valóban szenzációszámba mentek. Ilyen például az Asphaleia színpadgépezet és az épület szellőzési rendszere, melyek bármilyen kisléptékű bemutatása is még nagyobb nyomatékkal bizonyította volna, hogy Ybl nem pusztán az építészet, de a funkció és az akkori európai színvonalon azt legjobban szolgáló technika mestere is volt, architekt a szó valódi értelmében. Amit persze így is fényesen bizonyított a kiállítás, az önmagukban is műremek építészeti rajzok, a fényképek (kizárólag történeti értékű régi felvételek szerepeltek, azok is korlátozott számban), a festmények, személyes tárgyak, dokumentumok és makettek. Köszönet illeti a kiállítás valamennyi létrehozóját, akik értő munkával gyűjtötték, gondozták a páratlan értékű tervanyagot (7000 lap!), és remek összeállításban, a 100 év előtti szellemi és közéleti közeget éreztetve tárták azt a közönség elé. A kiállítás anyagát válogatta és a kiállítást tervezte Gerle János. A kiállítás előkészítését és szervezését végezte Bor Ferenc, Farbaky Péter, Graeser Gizella, Kemény Mária, Szilágyi Edit és Vadas Ferenc - a Hild-Ybl Alapítvány munkatársai — Gerle János, Hídvégi Violetta és Ritoók Pál közreműködésével. V. M. Editorial Gustavo Gili, S. A., Barcelona 1990. 213 oldal, 3 térképmelléklet. Raquel Lacuesta és Antoni González kis kötete Európa egyik legfigyelemreméltóbb építészeti könyvkiadója, Gustavo Gili útikalauzsorozatában jelent meg. Lacuesta művészettörténész, a katalán építészeti örökség dokumentálásával megbízott hivatal vezetője, González pedig műemlékvédelemmel foglalkozó építész, a Katalán Építészkollégium archívumának igazgatója. A szerzőpáros 151, javarészt 1880 és 1920 között keletkezett katalóniai épületet vagy épületegyüttest mutat be, mindegyiknek egy-egy oldalt, a legfontosabb együtteseknek két oldalt szentelve. Néhány, a két világháború után felépült művet is ismertetnek a szerzők, amennyiben azokat az általuk vizsgált stíluskategóriába tartozónak érezték. Ez a stílus a Modernisme, ami bár szó szerinti fordításban modernizmus, Spanyolországban a szecesszió megfelelője. A katalán szecesszió legkiemelkedőbb mestere, Antoni Gaudí külföldön is jól ismert, ellentétben más katalán kortárs építészekkel, akik között pedig számos kitűnő tehetség volt, például Luís Doménech is Monater, Josep- Maria Jujol (Gaudí egykori munkatársa) és Josep Puigi Cadafalch. Az ő munkásságuk bizonyítja, hogy Gaudí nem légüres térben alkotott. A könyvet végignézve megállapíthatjuk, hogy Gaudí munkássága eredetisége tekintetében kimagaslik a többiek közül, azok formai gazdagsága ellenére. Sok olyan épületet is találunk a kalauzban, amelyet nem minősítenénk szecessziósnak, inkább a későhistorizmus vagy eklektika kategóriájába sorolnánk. Az első fejezet 118 épülete Barcelonában áll, a többi 33 - a második fejezetben - Katalónia más városaiban; helyük a kihajtható térképmellékletek segítségével jól meghatározható. Pontos címük mellett a szerzők még olyan fontos útbaigazítást is adnak, hogy az egyes épületek milyen busszal vagy metróval érhetők el legkönnyebben, s milyen időpontban látogathatók belülről is. A legtöbb építészeti kalauzban hiába keresnénk hasonló hasznos gyakorlati tanácsokat. A fekete-fehér fotók mellett rövid, mintegy tízmondatos ismertetőszöveget, és a legtöbb esetben alaprajzot is találunk. A kalauz végén mintaszerűen gondos az apparátus: jegyzetanyag, építész-kislexikon, bibliográfia, személynévmutató és helynévmutató. Nem tudtam azonban kideríteni, milyen alapon vannak az épületek sorrendbe szedve, hiszen nincsenek sem időrendben, sem építészek szerint vagy egy-egy sétaútvonal mentén. A kitűnő index miatt ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen a könyvben mindent könnyen meg lehet találni. A szerkesztés gondosságához méltó a kézhez álló kis kötet kiállítása is: jó minőségű papír, egyszerű, de karakteres tipográfia. A fotók bár nem parallaxis-kiegyenlítettek, a célnak jól megfelelnek, bemutatva a tömeget vagy a főhomlokzatot, esetleg egy részletét is. Tanúságuk szerint a bemutatott épületek egytől egyig jó állagúak, nem látunk omló vakolatot, állványerdőt, átalakításokat. Egyetlen bérházra került új szint, miután bankká építették át, de az épület ezzel talán még nyert is, mert a megoldás kiemeli a homlokzat mozgalmasságát. Kár, hogy a könyv eddig csak spanyol nyelven jelent meg - egy angol kiadás bizonyosan sikert aratna. M. Gyöngy Katalin A képen nem az Ybl-kiállítás, hanem a Budapest Art Expo látható, melyet 1992 márciusában tartottak a Közgazdaság-tudományi Egyetem aulájában. Az Ybl Miklós tervezte épület helyreállításáról lásd a 26. oldalt 92