Régi-Új Magyar Építőművészet, 2009 (1-6. szám)

2009 / 4. szám

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET 2009 1­4 CSONTOS JÁNOS Folytassa, teremtő! GYORSFOTÓ AZ ÉLŐ MAGYAR ÉPÍTÉSZETRŐL AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A­z újkori világban sehol nem alakult ki a szerves építészetnek olyan erős, társadalmi léptékben mérve jelentős iskolája, mint Magyarországon. Ez a mondat nem tőlem való, hanem Gerle Jánostól, a magyar organikus mozga­lom (Makovecz Imre és Ekler Dezső melletti) egyik fő teoretikusától. Makovecz a keltető kovász, a szemléletalakító egyéniség. Ekler egy időben a mederbe terelő, majd kétkedve opponáló, sőt más vizekre is evező kérdésfeltevő, Gerle ellenben a hátán viszi el az egészet. Nemcsak az Országépítő folyóirat főszer­kesztőjeként, hanem építész-organizátorként is: ha társadalmi léptékben erős és jelentős ez az iskola, az­­­az átgondolt szervezeti struktúrán és a kétségte­len egyéni bravúrok sokaságán túl - az ő fanatikus kitartásának is köszönhető. Idézett kulcsmondatában először elsiklunk„az újkori világ"szókapcsolat fölött. Vajon mit jelenthet ez? Csupán modorosság, és semmit? Vagy - mivel Gerlénél rendszerint nincsenek fölösleges cikornyák - a lényeget? Talán azt, hogy „a szerves építészet" az ókori, őskori világban erős és társadalmilag be­ágyazott („szerves") volt, csak az újkori civilizációs viharokban megfeledkez­tünk erről? Az Iparművészeti Múzeum lechneri boltozata alatt helyet kapott, a Kós Károly Egyesülés húsz évét felölelő tárlatra mindenesetre Makovecz há­romdimenziós Atlantisz-szobra mellett lehet bejutni. A sosemvolt fantasy-vi­­lágról nem állapítható meg, hogy a feltételezett aranykor terméke-e, de hogy maga az organikus szimbólum, az aligha kétséges. Ha csak a Makovecz-iskoláról volna szó, egyszerűbb volna a dolgunk. Egy nagy, vizionárius építész nagy kisugárzással, nem elhanyagolható kotlós­­mentalitással, a bölccsé érés kegyelmével, a mester és tanítvány között létező klasszikus (premodern) viszony iránti olthatatlan nosztalgiával. A „teremtés­folytató" kiállítás azonban kiegészül a„társutas"Pécs-csoporttal és másokkal is - emiatt viszont szembeötlővé válik a magyar élő építészet heterogén volta. Némi finom kölcsönzés a regionalizmustól, a száz év előtti modernizmus ol­dalsó elágazásaitól, a tégla- és betonépítészet többrétegű hagyományaitól és máshonnan is - a hazai organikusság azonban emellett is legalább kétoszta­­tú. Ha el is fogadjuk a Csete György-féle „hajléképítészet" népi építészeti, sőt ázsiai gyökereit, Makovecz uralkodó vonulata a posztmodernizmus jegyében újraalkotott őspogány tradíció, egyszerre történelem előtti idézet és a legkor­hűbb globalizmus. A kiállítás derékhadát szolgáltató „egyesült építészet" jó átlagszínvonalú, helyenként határozottan kiemelkedő teljesítményei pedig az organikus eredetmondák és leszármaztatások imponáló Ariadné-fonala men­tén vannak felfűzve. Felvetődik a kérdés: mi az újdonság az 1996-os millecentenáriumi tárlat vagy az 1999-es, tízéves műegyetemi összegzéshez képest? Újdonság - már ami az épülettömeget illeti - temérdek van; a filozófiai tartalmat illetően in­kább csak csiszolódott a modell. Kicsit lekerekedett, s az érdességével együtt a hamvasságából is veszített. Immár egyfajta nagyüzemmel van dolgunk, sa­ját terebélyes intézményrendszerrel: céghálózattal (egyesülés), sajtóval (Országépítő), utánpótlás-neveléssel (vándoriskola). Főépítészek küzdenek a Rudolf Steiner-i tanok gyakorlatba való átplántálásáért az ország számos pontján, sőt már a határokon kívül is. Egy nagy, merész álom megvalósult, de a vallásalapítás izgatott időszakát felváltotta az egyházműködtetés aprómun­kája. Ráadásul a mozgalom szerencsésen (vagy szerencsétlenül?) egybeesett a rendszerváltoztató társadalmi mozgásokkal - talán ennek a korlátozott ku­darca hatással lehet az organikus mozgalom sorsára is. Más irányzat vagy isko­la ugyanis hasonló szervezettséggel nem definiálta magát, vagy ha mégis, akkor csekélyebb szavatossággal. Az organikus mozgalom is„cselez" kissé, hi­szen tagadhatatlan irányzatossága ellenére tartózkodik a dogmásodástól, sőt ciklikus megújulásra is képes. Maga Gerle is tagadja az organikus stílus létezé­sét, hanem szerinte„szemlélet és magatartás kérdése, sajátos jellegzetességei vannak", legfőképpen abban a tekintetben, hogy „a századforduló magyar The Exhibition of Hungarian Organic Architecture „There is no other place in the world where organic archi­tecture has such a firm-based, socially significant and im­portant school as in Hungary", said János Gerle trustee in his introduction to the exhibition. Besides Steiner, Antoni Gaudí, William Morris, Sigurd Lewerenz, John Ruskin, Frank Lloyd Wright and - from Hungary - Lechner, Medgyaszay, Kós,Toroczkay-Wigand and Lajta played an important role in the genealog myth and besides more or less significant representatives, buildings and activities of Hungarian orga­nic architecture the exhibition also reveals European paral­lels from Alvar Aalto through Poroghesi to Peter Hübner. építészetéhez hasonlóan kötődik a helyi hagyományokhoz". Mégsem téve­dünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a külföld érdeklődését nem elsősorban ez a lokális tradicionalizmus, hanem épp ellenkezőleg: a globális modellalko­tás izgalmas lehetősége keltette fel. A két tulajdonságcsoport a kríziskezelés­ben (a hamvasi krizeológiára is emlékeztető világszemléletben) találkozik össze, elvégre „a gazdasági, társadalmi és környezeti válságból kivezető uta­­ Fotó/Photo: Botzheim Bálint csarnok • hall

Next