Régi-Új Magyar Építőművészet, 2018 (1-6. szám)

2018 / 1. szám

RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET A modern kor (...) hasonlóan a reneszánsztól a romantika koráig terjedő történelmi szakaszhoz, végleg lezárult. Ahogy a modern kor hajnalán is elhangzottak azok a radikális hangok, miszerint a „képzőművészet halott”, a „figurális művészetnek vége”, mégis azt tapasztaltuk, hogy más formában, de az emberi kifejezésnek ez területe nemhogy halott lenne, de a figurális festészet meghatározó irányzatát adja a kortárs képzőművészetnek. A múlt századi ipari formatervezés fogalma ha­sonlóan „erőszakosan” lépett fel a kézművességgel, a népművészettel szemben, ma azonban azt látjuk, hogy az utóbbi száz év elteltével a „ki­halásra ítélt területek" megtalálták azokat az új formákat és kereteket, melyekben sokszor a korábbinál is magasabb színvonalon működnek tovább. Gondoljunk csak a népművészet, a kézműves művészetek és halottnak hitt szakmák korunkbeli sokadik virágzásának örömteli jelen­ségére. Tegyük azonban fel a kérdést, hol is fekszik a 21. század fő kérdése? Ez pedig igazából a kreatív és generatív tervezés dichotómiája mentén körvonalazódik. A mesterséges intelligenciák által tökéletesített és maguktól tökéletesedő „okos termékek” és az emberi kéz alkotta és irányította folyamatok révén organikusan létrejövő kreatív alkotás között körvonalazódnak az ellentétek. A „transzhumán” és „humán” művészet között. Részlet Szilágyi B. András Design c. írásából (lásd az Utóiratban) (EDS) 2018/ 01

Next