Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)
2019 / 3. szám
HÍREK Népi Építészeti Program Magyarország Kormánya 2019-ben folytatja a 2017. évben életre hívott Népi Építészeti Programot, amelyet 2019-től a Teleki László Alapítvány gondozásába helyez. A programban az egyedi műemlék vagy helyi védelem alatt álló épületek védelme és felújítása mellett fontos az építő hagyomány, a helyenként még élő mesterségek átörökítése, az építéshez kapcsolódó mezőgazdasági tevékenységek megismerésének és továbbéltetésének támogatása. A Népi Építészeti Programban magán- és jogi személy egyaránt részt vehet, a támogatás 50-80% közötti intenzitású magánszemélyek és a 2000 fősnél kisebb települések önkormányzatai számíthatnak a 80%-os támogatásra. A programban országos és helyi, egyedi és területi védelem alatt álló épülettel is részt lehet venni, viszont a népi építészet nem védett emlékei nem tartoznak a támogatható épületek csoportjába. Területi védelem esetén fontos, hogy az épület egyedi örökségként is értéket képviseljen. A pályázat részeként történeti értékfeltáró dokumentációt kell készíteni, amely az épület népi építészeti értékét mutatja be. Az épületek állagmegóvó javításai, kisebb-nagyobb felújításai során fontos, hogy hagyományos anyagokat és szerkezeteket alkalmazzanak. A szakszerű építés érdekében a beruházókat mentori programmal, szakmai segítségnyújtással támogatja a Teleki László Alapítvány. A program honlapján online műszaki segédlet is elérhető. A pályázatokat június 24-től egy hónapon keresztül lehet online feltölteni, a megvalósítási időszak 2019. február 6. - 2020. december 31. A Teleki László Alapítvány június 27-én szakmai tájékoztató napot tart, amelyen minden érdeklődő választ kaphat a programmal kapcsolatos kérdéseire. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tervező Tábora Kilencedik alkalommal rendezi meg a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tervező Táborát 2019. augusztus 1-3. között, amelynek helyszíne Bük városa lesz. Az idei évben a résztvevők két feladat közül választhatnak: 1. Bük városkapui: A tervtábor keretében a résztvevők feladata közösen elkészíteni a Bükre vezető utak „megérkezési helyeinek" koncepcionális tervét, amely mind a településkép fejlesztése, a karakter formálása, szempontjából fontos. Nem csak az ide látogatók számára, de a városban, térségben lakó polgárok lakókörnyezetének minőségnövelése érdekében is lényeges a közhasználatú terek kialakítása, megjelenése, funkcióbővítése. 2. A Szapáry-kastély és környezete: Bük város egyik kiemelt látnivalóját, a Szapáry-kastélyegyüttest egy 16. századi eredetű, megerősített udvarházból építtette át Felsőbüki Nagy István 1696-ban, kora barokk stílusban. A négy saroktornyos erődfalból csak egy torony maradt meg. A feladat a kastély környezetének feltérképezése, majd - az idegenforgalom, városmarketing és az épített örökség szempontjait figyelembe vevő - hasznosítási lehetőségeinek, javaslatainak bemutatása, egy koncepcionális rend keretében. További információ: www.sme.hu Az Árkay-pályázat eredménye A Hegyhát út melletti, egykori golfpálya területén megvalósítandó park és játszótér terveinek kidolgozásához kért ötleteket a Hegyvidék Önkormányzata a MOME mesterképzésben résztvevő építészhallgatóitól az idei Árkay-pályázaton. A zsűri harmadik helyre rangsorolta és 100 ezer forinttal jutalmazta Bakonyi Réka Virág, Kovács Gréta és Radovics Judit Játszótér című tervét, ami szellemes megoldásként a fákra kifeszített piros kötelekkel vezetné végig a látogatókat az ösvényeken. Második lett és 150 ezer forint pénzjutalomban részesült Fekete Áron, Papp Nikolett Katalin, Adam Schakak és Váczy Zsófia Loop névre hallgató koncepciója. Ez egy álló és egy fekvő - akadálymentesen használható - kilátótoronnyal vonzaná a látogatókat a parkba. Első helyezést ért el és 200 ezer forint pénzjutalmat érdemelt a „Bújberdő", amelyben a tervezők, Arany Anett és Balázs Krisztina építészhallgatók, valamint Rideg Rebeka grafikus az őshonos virágfajokat bemutató tematikus tanösvények létrehozására tettek javaslatot. KIÁLLÍTÁSOK ITTHON TÉR /// ERŐ. II. Építészeti Nemzeti Szalon. Műcsarnok, 08. 25-ig Frida országa. Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái, Műcsarnok, 09. 22-ig Király Tamás életmű-kiállítása Ludwig Múzeum, 07. 12. - 09. 15. Túlélési stratégiák. Barta Lajos kiállítása Kiscelli Múzeum , 09. 22-ig Tolerance Poster Show. Nemzetközi plakátkiállítás, Anker’t, Budapest, 08. 04-ig Magyar szürrealizmus. Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 09. 01-ig Hommage á Bauhaus 100, FUGA, 07. 12-ig Kiemelés tőlünk. Látványtár Kiállítóház, Tapolca-Diszel, 10. 01-ig Az önarckép fantomja. Rembrandt 350 MNG, 09. 22-ig Kötődések. Nemzeti Múzeum, 09. 30-ig Holdmúzeum 1969. Művészet és világűr Vasarely Múzeum, 09. 22-ig A szürrealista mozgalom Dalitól Magritte-ig -Válság és újjászületés 1929-ben. MNG, 10. 20-ig kiállítások külföldön Anglia • Mágikus realizmus. Művészet a Weimari Köztársaságban, 1919-1933. Tate Modern, London, 07. 14-ig ■ Playing the Picturesque. RIBA, London, 09. 07-ig Ausztria ■ Nitsch. A szín terei. Albertina, Bécs, 08. 11 -ig • Hans Hollein unpacked. AZW, Bécs, 08. 19-ig • Josef Hoffmann - Otto Prutscher MÁK, Bécs, 10. 27-ig Észtország ■ Lots Art és divat. Konceptuális ruhák Kelet-Európából. Kumu, Tallinn, 08. 04-ig Franciaország ■ A hold. Grand Palais, Párizs, 07. 22-ig ■ Les Routes du Futur du Grand Paris Pavillon de l'Arsenal, Párizs, 10. 06-lg Lengyelország ■ Természet a művészetben MOCAK, Krakkó, 09. 29-ig Németország • Bauhaus és fotográfia. Fotográfiai Múzeum, Berlin, 08. 25-ig Norvégia • OUTDOOR MATTERS. Norvég Nemzeti Múzeum, Oslo, 09. 01-ig Skócia • Self Evidence. Woodman, Arbus és Mapplethorpe fényképei. Skót Nemzeti Galéria, Edinburgh, 10. 20-ig Szlovénia • A határon: A vizuális művészetek a Jugoszláv Királyságban (1929-1941). Modern Galéria, Ljubljana, 09. 15-ig PÁLYÁZATOK 17. Velencei Építészeti Biennálé 2020 A Ludwig Múzeum igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa kiírta a jövő évi Velencei Építészeti Biennále kurátori pályázatát. A Biennále időpontja: 2020. május 23 - november 29. Főkurátor: Hashim Sarkis építész, aki a kiírás időpontjában még nem tette közzé a koncepcióját. A pályázati kiírás itt érhető el: www.ludwigmuseum.hu/velencei-biennale/2020/palyazati-felhivas ÉTÉ Diplomadíj Az Építéstudományi Egyesület ismét meghirdeti diplomadíját, amellyel az építés területén frissen végzettek számára nyújt megmérettetési lehetőséget. A pályázat nyilvános, titkos (jeligés) pályázat, amelyre mindenki pályázhat, aki az építőiparhoz köthető szakterületen a 2018-2019. tanév során diplomát szerzett. Pályázati kategóriák: építész; építő; épületgépészeti és épületvillamossági; egyéb, az épített környezethez kapcsolódó szakirány (pl.: tájépítész, projekt menedzser stb.) Beadási határidő: 2019. július 31. éjfél További információk: www.eptud.org 33,3 m2 A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére. A 33,3 m2 program fiatal szakemberek számára teszi lehetővé egy kiállítás szervezését, aminek keretében a résztvevők egy konkrét projekt megtervezésén és kivitelezésén keresztül szerezhetnek tapasztalatot az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén. A projekttervek témája szabadon választható, az alábbi három megközelítés egyikéhez kapcsolódva: • nemzetközi kortárs építészeti, urbanisztikai diskurzus • 20-21. századi magyar építészettörténet • épített környezet jövőjével kapcsolatos vízió, javaslat A pályázók a választott témát tetszőleges tudományterület (építészet, építészettörténet, -elmélet,kritika, tájépítészet, urbanisztika, képzőművészet, mérnöki tudományok, stb.) felől közelíthetik meg; szívesen látunk a területi kereteken túlmutató, interdiszciplináris megközelítéseket is. A nyertes pályázó személyre szabott mentoráció segítségével dolgozhatja ki a projekttervet, amit legkésőbb 2019. november 30-ig meg is valósul a program szervezőjével együttműködve. A részvétel feltételei: ■ Európában dolgozó építészek, kurátorok ■ A pályázaton résztvevő személyek átlagéletkora legfeljebb 33,3 év • Pályázni lehet egyénileg és csoportosan is ■ A pályázók vállalják, hogy a program vezetőjével együttműködve projektjüket legkésőbb 2019. november 30-ig megvalósítják és bemutatják Jelentkezési határidő: 2019. július 31. éjfél További információ: 33m2.kek.org.hu HÍREK NEWS: RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET