Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)

2019 / 3. szám

SZERZŐK AUTHORS • BÁN ANDRÁS PhD műkritikus, a Miskolci Egyetem oktatója. Vizuális antropo­lógiával foglalkozik, számos írása jelent meg a kortárs képző-, építő- és fotóművé­szetről. Számos kortárs művészeti kiállítás kurátora. Németh Lajos-díj (2006). 2007- 2011 között a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke, 2008- 2013 között a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum igazgatója, jelenleg a Capa Központ stratégiai tanácsadója, 2014-2018 között a Műcsarnok főkurátora. • BÁRTFAI-SZABÓ GÁBOR építész. 2002-ben diplomázott a SZIE Ybl Miklós Mű­szaki Főiskolai Karán, 2004-ben ugyanitt tervező szakmérnöki végzettséget szerzett. 2002-2005 között elvégezte a Kós Károly Egyesülés Vándoriskoláját, 2008-ban a PTE-n építészmérnöki diplomát kapott. 2008-2010 között a Mesteriskola XX. cik­lusának hallgatója volt, 2013-ban DLA-fokozatot szerzett a MOME-n. Épületeivel több ízben elnyerte az Év Háza díjat, 2009-ben a fenntartható építészetért járó Saint Gobain Trófeát. • BORDÁS MÓNIKA építészmérnök, a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának doktorandusza. Kutatásainak fókuszában a homokhátsági tanyák építészeti öröksé­ge áll, valamint származási helyének épített környezetének összefüggéseit vizsgálja. Tervezői praxisában a kisebb léptékű, hely iránt érzékeny alkotásokra törekszik. • BOTZHEIM BÁLINT építész, kutató. Szakterülete: digitális építészet, parametri­kus paradigma. 2007-től a Kapy és társai Kft. partnere. Közös pályázatokat készí­tett Kapy Jenővel (Szervita tér 2006, Pécsi Koncert Központ - PKK 2007). Önálló munkái: Vác csillagvizsgáló torony 2007; Art-Universitas Pályázat szoborterv, I. díj, 2008, Sopron. Kutatási területe: kiber-építészet. 2009-től a Magyar Építőművészet szerkesztője, 2017-től főmunkatársa. 2013-ban a Pécsi Tudományegyetemen szer­zett MA fokozatot. • DUDICS KRISZTIÁN építész. 2000-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán. Végzés után az Építész Kaláka Kft. munkatársa, 2008-tól vezető tervező. A Középü­lettervezési Tanszéken DLA abszolutóriumot szerzett, kutatási területe az építészet és az ökológia összefüggései. Számos díjazott építészeti tervpályázat szerzője vagy társszerzője. 2007 óta több építészeti lapban rendszeresen jelennek meg írásai, kritikái. 2011-től a Dudics Építésziroda Kft. ügyvezetője. • GÖTZ ESZTER újságíró, szerkesztő. 1991-ben az ELTE Bölcsészkarán ma­gyar-történelem szakon diplomázott, 1992-től szabadúszó újságíróként több napi­lapban és folyóiratban rendszeresen publikál kulturális tárgyú írásokat. 1997 óta a Magyar Építőművészet olvasószerkesztője. 2012 között a www.kultura.hu szerzője, 2009- 2011 között a Budapesti Városvédő Egyesület titkára. 2015-ben Ezüst Ács­­ceruza-díjat kapott. • GUNTHER ZSOLT DLA építész. 1990-ben szerzett diplomát a BME Építészkarán, 1989-90-ben a bécsi Iparművészeti Egyetem mesterkurzusán Hans Hollein hallga­tója volt. 1991-ben a delfti Mecanoo irodájában, 1992-1994 között Grazban Volker Gienecke, majd Ernst Gieselbrecht munkatársaként dolgozott. 1994-ben Csillag Katalinnal megalapították a 3. Építészirodát. 2005-ben Ybl-díjat kapott. 2009-ben elvégezte a MOMÉ­DLA-képzését. • HAVAS GYÖNGYVÉR művészettörténész. 2018-ban szerzett mesterdiplomát a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, ahol jelenleg a Történelemtudo­mányi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója. Eddig megjelent publikációi a 19. és 20. századi építészettörténet és társadalomtörténet témakörébe tartoznak. • JAHODA RÓBERT építész, színdinamikai szakmérnök. 1998-ban szerzett diplo­mát a BME Építészkarán. 1993-tól lakóházak, középületek, belsőépítészeti és egyéb munkák tervezője, tervező munkatársa. 2014-ben Pro Architectura-díjat kapott • KATONA VILMOS PhD építész, szakíró, a Metszet építészeti folyóirat főszer­kesztő-helyettese. 2008-ban szerzett diplomát a BME Építészmérnöki Karán. PhD fokozatát a kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén végzett ösztöndíjas kuta­tás, számos külföldi és hazai tudományos szereplés (London AAA, Aberdeen RGU, Luzern HSLU, Basel SAM, Sevilla) után kapta 2014-ben. Kiemelt kutatási területe a kortárs liturgikus építészet. Négy évig a BME és a soproni AMI párhuzamos óra­adója volt. • KISS TAMÁS építész. 2019-ben diplomázott a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán. Építész szakmai tevékenysége mellett élénk érdeklődést mutat az építészet­­történet, a 19-20. század építészete, és az építészeti téralakítás iránt. Az egyete­mi tanulmányai alatt, 2017-ben és 2019-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián nevezett dolgozataival II. helyezést ért el. Építészeti témájú írással 2017-től foglalkozik. • • LANTOS ZOLTÁN immunológus, közgazdász, művészetterapeuta, a KRAFT Társadalmi Innováció kutatásvezetője. Különböző vezetői pozíciókat töltött be a gyógyszeriparban, egészségipari és egészségügyi tanácsadóként, egészségélmény kutatások globális igazgatójaként, a hazai egészségügyi rendszer kormányzati in­novációs programjában és egyénközpontú egészségszolgáltatások fejlesztésében. A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének külső munkatársa, számos egyénközpontú egészségszolgáltatás témájú cikk, kiadvány és könyvfejezet szerzője, illetve társszerzője. • LOVRA ÉVA, Ph.D építészmérnöki tudományok (szakterület: városmorfológia), településmérnök és építőmérnök M.Sc. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának egyetemi adjunktusa, az Újvidéki Egyetem Építőmérnöki Karának posztdoktori és a Szlovák Tudományos Akadémia Építészeti tagozatának vendégkutatója. Kutatási területe a várostörténet, várostervezés-elmélet, város- és tipo-morfológia, építészeti és városépítészeti kölcsönhatások, mikro-urbanizmus (1867-1918) Közép-Európá­­ban, építészet- és várostervezés-elmélet a II. világháború utáni időszakban (szoci­alista modernizmus 1948-75, Szerbia); városi örökség meghatározása, értékelése. Tudományos monográfiája Szabadka urbanizmusa és építészete a második világhá­ború után (1948 - 1975) címmel jelent meg (2014, Forum-VMTT). Jelenleg a TERC kiadó felkérésére második monográfiáján dolgozik. • MIZSEI ANETT építész. A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon végzett, mes­terszakos diplomáját a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karon szerezte meg. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Markó Balázs DLA és Turányi Gábor DLA doktorandusz hallgatója, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója építészeti írással 2011 óta foglalkozik. • RABB DÁNIEL építész. 2005-ben a PTE PMMK Építészmérnöki Szakán 2005-ben diplomázott, 2014-ben szerzett Mse diplomát a PTE Építészmérnöki Szakán. 2016- tól a BME Építészmérnöki Kar műemlékvédelmi szakmérnöki képzésének hallgatója. Műemlékfelújítási munkájáért 2010-ben Podmaniczky-díjat kapott. • RABB PÉTER építész, faszerkezeti szakmérnök. 1974-ben szerzett diplomát a BME Építőmérnöki Karán. 1976-1982 között a PMMF Műszaki Főiskoláján, 2013-tól a Pécsi Tudományegyetemen oktat. Műemléki felújítási munkáiért 2010-ben Pod­maniczky-díjat, 2014-ben Forster Gyula érmet kapott. • RIGÓ BÁLINT építész. 2010-ben szerzett diplomát a Műegyetemen, mestere Balázs Mihály volt. A bázeli székhelyű Herzog & de Meuron tervezőiroda munkatársa. Munkája mellett a BME Építőművészeti Doktori Iskola hallgatója. Bázelben és Budapesten él. • SOMOGYI KRISZTINA vizuális intelligencia kutató, 20 éve foglalkozik építészettel és vizuális kommunikációval. Kiállításokat szervez, televíziós műsorokat készít, írá­sai a fontosabb hazai és külföldi szaklapokban jelennek meg. Cságoly Ferencről írott monográfiája 2004-ben, Balázs Mihályról írott könyve 2006-ban jelent meg. Építészet és lélek címmel építészeti portréfilm sorozata 2006 őszén indult. Szerkesztője volt a pécsi EKF beruházásokat követő és értelmező KÖZ_TÉR_KÖZ címmel megjelent albumnak, amelyet a DDKK felkérésére készített. 2010-2011 -ben a University of the Arts London design és építészet kritika kurzusát végezte el sikerrel. Tanulmányában, az építészeti kritika új nézőpontjainak meghatározásával foglalkozik, így a hétköznapok felől történő, értelmező olvasatok szükségessége mellett érvel. 2011 szeptemberétől a BME Építész­­mérnöki karának DLA képzésén a vizuális kommunikáció témakörében felkért előadó. • SZEGŐ GYÖRGY építészmérnök (BME, 1972), belsőépítész (IMF, 1976), DLA (1999). 1972-73 BUVÁTI, 1979-88 a Csiky Gergely Színház díszlet-jelmeztervezője. 1982 a BITEF fődíjas Marat halála tervezője. Az Újvidéki Szcenográfiai Triennálé Ezüst-díjasa (1983). 1989-2001 között látványtervezést (MKE), ill. 1998-2003 között műtörténetet (ORZSE) oktat. 1987 MTA Soros-, 1990 Eötvös-, 1998 Széchenyi-ösz­­töndíjas. 1992 Greg Lynn ösztöndíjasa ( F. Meritis, Univ. Amszterdam). Jászai-díj (1995), Dercsényi díj (1999), Érdemes művész (2002). 1983-tól publikál szakcikkeket és könyveket a vizuális kultúra területén. Építészeti, művészeti kiállítások kurátora/ tervezője (Építészeti Tendenciák 1981, Baumhorn Lipót építész, 1997, Diaszpóra és művészet 1999, 7. Velencei Építészeti Biennálé 2000, Álmok Álmodói/Millenáris Park 2001, 100 % kreativitás, I. Építészeti Nemzeti Szalon/Műcsarnok, 2014). 1997- től a MÉ szerk. biz. tag, 2001-től főszerkesztő. Az Utóirat melléklet alapító-szer­kesztője. 2014-ben Ybl díjat, 2016-ban Kiváló Művész elismerést, 2017-ben Ezüst Ácsceruza díjat kapott. 2014-től a Műcsarnok művészeti vezetője. • TÖRÖK FERENC építész, egyetemi tanár. A BME Építészkarán szerzett diplomát. 1983-ban Ybl-díjat, 1992-ben és 1997-ben Pro Architectura-díjat, 1995-ben Kossuth díjat kapott. Az 1960-as évektől oktat a BME Építészkarán, 1996-2011 között a Középülettervezési Tanszék vezetője. Az MMA tagja. Pályáját számos megvalósult épület, díjnyertes hazai és nemzetközi pályázat fémjelzi. Tudományos munkája gya­korló és oktató építészeti tevékenységre épül, annak tapasztalatait összegzi köny­vek, jegyzetek, tanulmányok és előadások formájában. Számos cikke, tanulmánya és előadása foglalkozik a közművelődési tér, a szakrális tér megváltozott társadalmi és funkcionális szerepével, az építészeti etika jelentőségével. • ULRICH TAMÁS NORBERT építészmérnök. 1980-ban diplomázott a BME Építész­­mérnöki Karán. 1980-1983 között Középületépítő Vállalatnál munkahelyi mérnök, majd 10 évig a Közti II. irodáján, Marosi Miklós műtermében tervező építészként dol­gozott. 1993-1995 között a francia SAE Eiffage budapesti irodájának építésze, majd 1995-től a HAP Építésziroda Kft.-ben műteremvezető építész. Közben elvégezte a BME és a lyoni Jean Moulin Egyetem francia-magyar kétnyelvű menedzserképzését (1997). 2011-től a Magyar Építész Kamara titkárságán szakmai munkatárs. • dr. habil. WESSELÉNYI-GARAY ANDOR PhD építész, építészeti író. 1994-ben dip­lomázott a BME Építészkarán. 2001-től önálló irodát alapított W­G-A PSYCHODESIGN néven és érdeklődése az építészet elméletei oldala felé fordult. 2000-2009 között az Alaprajz folyóirat külsős munkatársa és tanácsadó testületének tagja, 2002-től az Át­rium magazin építészeti főmunkatársa, 2006-tól 2009-ig vezető szerkesztője. 2009 óta a Metszet c. folyóirat tanácsadó testületének tagja. Doktori fokozatát 2008-ban szerezte meg a NYME FMK-n. 2012-ben habilitált a PTE PMKK Breuer Marcell Doktori Iskolájában. 2014-ben DLA fokozatott szerzett a MOME-n. Közel háromszáz építészeti tárgyú cikk, esszé, kritika és tanulmány szerzője. 2009-ben a MODEM-ben rendezett, A míndenség modellje című kiállítás, 2010-ben pedig Ferencz Marcellel a 12. Nemzetközi Építészeti Kiállítás magyar kiállításának kurátora. 2018-tól a Metropolitan Egyetemen egyetemi docens, jelenleg az MMA MMKI Művészeti Osztályának munkatársa. • ZÖLDI ANNA építész, színdinamikai szakmérnök, építészeti szakíró. A BME Épí­tészkarán szerzett diplomát. Néhány év tervezőintézeti gyakorlat után magánterve­zéssel kezdett foglalkozni, elsősorban a belsőépítészet területén. 2004 óta publikál a szaksajtóban és a kulturális folyóiratokban. 2013-ban Ezüst Ácsceruza díjat kapott. • ZSOLDOS ANNA művészettörténet szakos hallgató az ELTE BTK Művészettörté­net szakán. Fél évet tanult Velencében és Rómában. Kutatási területe a 20. századi és kortárs építészet. 2018-tól a Magyar Építőművészet gyakornoka. RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Next