Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)

2019 / 5. szám

SZERZŐK AUTHORS • ANTAL Z. LÁSZLÓ szociológus, az MTA TK Szociológiai Intézet tudományos főmun­katársa, kandidátus. Több mint harminc éve végez egészségszociológiai kutatásokat. A kilencvenes évek elejétől kezdve foglalkozik a népesedési folyamatok vizsgálatával is. A kétezres évek eleje óta a természet és a társadalom kapcsolata a legfontosabb kutatási területe. • BALÁZS JÁNOS építész. A BME Építészkarán diplomázott, tervezői pályáját a Középü­lettervező Vállalatnál kezdte. 1989-ben műemlékvédelmi szakmérnöki végzettséget szer­zett. 1992-től saját tervezőirodát nyitott. 1995-ben Rajk Lászlóval együtt megalakították a Köztigen építész műtermet, melynek 2001-ig volt tulajdonostársa. Jelenleg az Archi-Med Studio vezetője. Legfontosabb munkái: Pécsi Nemzeti Színház rekonstrukciója; Budapest Történeti Múzeum Barokk udvar rekonstrukciója, Collegium Hungaricum, Bécs (Rajk Lász­lóval); Lehel piac, Budapest (Rajk Lászlóval); Polgárok Háza, Érd. • BALDAVÁRI ESZTER művészettörténész. Fő kutatási területe a századforduló európai építészete. Kőrössy Albert Kálmán építőművész monográfusa, a Magyar Építészeti Múze­um és Műemléki Dokumentációs Központ muzeológus munkatársa, a CentrArt Művészet­­történészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület elnökségi tagja. • BÁN DÁVID kulturális antropológus, városkutató. Az ELTE-n és a párizsi EHESS-en szerzett doktori fokozatot, témája a pályaudvarok szerepe a nagyvárosok építészeti és társadalmi szövetében. Az Anthropolis Egyesület egyik alapítója, oktatási és vizuális pro­jektek koordinátora. Emellett több helyen publikál főleg építészeti, kulturális témákban. • BOTZHEIM BÁLINT építész, kutató. Szakterülete: digitális építészet, parametrikus pa­radigma. 2007-től a Kapy és társai Kft. partner. Közös pályázatokat készített Kapy Jenővel (Szervita tér 2006, Pécsi Koncert Központ - PKK 2007). Önálló munkái: Vác csillagvizsgáló torony 2007. Art-Universitas pályázat szoborterve, I. díj, 2008, Sopron. Kutatási területe a kiber-építészet. 2009-től a Magyar Építőművészet szerkesztője. 2013-ban a Pécsi Tu­dományegyetemen szerzett MA fokozatot. 2013-tól a Mérték Stúdió, majd a Paulinyi and Partners munkatársa, 2019-től a Soproni Egyetem építésztanára. • CSOMAY ZSÓFIA építész, belsőépítész. 1967-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd 1970-1972 között elvégezte a Mesteriskolát. 1967-1985 között a KÖZTI-ben dolgozott, majd 1985-1990 között a Soform Stúdió, 1990-től pedig annak jogutódja, a CET Budapest Kft. vezető tervezője. A MOME egyetemi tanára. 1986-ban Ybl-díjat, 2000-ben Budapest Építészeti Nyuódíjat, 2002-ben és 2009-ben Pro Architec­­tura-díjat, 2017-ben Prima-díjat kapott. • CSONTÓ SÁNDOR újságíró, szerkesztő népművelő (BDTF), művelődéstörténész (ELTE), a Budapest folyóirat állandó munkatársa. Számos várostörténeti cikket publikált lapokban és tanulmányai jelentek meg Budapesttel foglalkozó könyvekben, kiadványokban. • CSONTOS GYÖRGYI DLA építész, egyetemi docens. 1990-ben diplomázott az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, 2000-2002 között elvégezte a Mesteriskola XVI. ciklusát. 2011- ben elvégezte a PTE-PMMK Breuer Marcell Doktori Iskoláját. 2015-től egyetemi docens. 2009-ben Molnár Péter-díjat, 2011-ben Ezüst Ácsceruza-díjat kapott. • FEJÉRDY TAMÁS építész, műemlékvédelmi szakértő. A BME-n szerzett építész diplomát és műemlékes szakmérnöki diplomát, 2009-ben Pécsett DLA-fokozatot. A BME címze­tes docense, tanít a PPKE és az ELTE kurzusain és a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem posztgraduális képzésén; előadója a Román András Egri Nyári Egyetem kurzusainak. 1983 óta tagja az ICOMOS-nak, 2005-2008 között a szervezet egyik nemzetközi alelnöke volt. 1983 óta tagja a Történeti Városok és Falvak nemzetközi Tudományos Szakbizottságának, 1992-2002 között ennek elnöke. Jelenleg az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára. Az Europa Nostra műemlék-helyreállítási pályázati zsűrijének tagja 2006-tól négy évre. Fontosabb elismerések: a Művészetek és az Irodalom Lovagja, 1994; a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Lovagi Fokozata, 2004.; Möller István díj, 2004.; Honorary Member of ICOMOS, 2008. • GÖTZ ESZTER újságíró, szerkesztő. 1991-ben az ELTE Bölcsészkarán magyar-törté­nelem szakon diplomázott, 1992-től szabadúszó újságíróként több napilapban és folyó­iratban rendszeresen publikál kulturális tárgyú írásokat. 1997 óta a Magyar Építőművészet olvasószerkesztője. 2012 között a www.kultura.hu szerzője, 2009-2011 között a Budapesti Városvédő Egyesület titkára. 2015-ben Ezüst Ácsceruza-díjat kapott. • KERTÉSZ ANDRÁS TIBOR prof. dr. DLA építész. 1979-ben szerzett építész diplomát a BME-n, majd 1985-ben az ELTE francia szakát is elvégezte. 1998-tól a BME, 2015-től a Pécsi Tudományegyetem tanára. Jelentősebb munkái: Infopark T-Com kutató-fejlesztő épülete, Fehérvári úti Vásárcsarnok, budafoki Szomszédok Piaca, Haller Gardens iroda­ház. 1987-ben Ybl-díjat, 2001-ben Pro Architectura-díjat, 2016-ban Budapest Építészeti Nívódíjat kapott. • KISS TAMÁS építész. 2019-ben diplomázott a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán. Építész szakmai tevékenysége mellett élénk érdeklődést mutat az építészettörténet, a 19-20. század építészete, és az építészeti téralakítás iránt. Az egyetemi tanulmányai alatt, 2017-ben és 2019-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián nevezett dolgo­zataival II. helyezést ért el. Építészeti témájú írással 2017-től foglalkozik. • • LÁZÁR ANTAL Kossuth- és Ybl-díjas magyar építész. 1966-ban diplomázott a BME Építész­karán, 1970-1972 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját, mestere Gulyás Zoltán volt. Első megépült munkái Reimholz Péterrel készültek: a budapesti és a székesfehérvári DOMUS-áru­­házak. Az 1976-1979 között épült és a hazai ipari építészet remek példái közé tartozó újpesti Hulladékhasznosító Mű. 1981-1991 között a MÉSZ főtitkára, 1995-1996-ban a MÉK és a MÉSZ elnökhelyettese volt, 1986-tól a Műegyetem oktatója, 1988-tól az Ipari és Mezőgazdasági Épü­lettervező Tanszék vezető egyetemi tanára. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. • LOSONCZI ANNA építészmérnök. 2015-ben szerezte DLA fokozatát a BME Építőmű­vészeti Doktori Iskolában építészet és észleléspszichológia témában. Tervezői és kutatói munkájáért 2012-ben Junior Prima díjat kapott. A 2014 óta működő Ginkgo-Zöld Építész Iroda egyik alapítója. Jelenleg kutató-tervező cég modell kifejlesztésén dolgozik, és a Georgia Institute of Technology (USA) építész karának vizuális észlelést kutató csoportjával együttműködésben kutat. • LŐVEI PÁL művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1979-2013 között a műemlékvédelmi szervezet tudományos kutatója, jelenleg az MTA Bölcsészet­tudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének munkatársa. Kutatási témái: a középkori művészet története, síremlékművészet, építészettörténet, középkori pecsét- és címertan, valamint a világkiállítások története. • MISZLIVETZ FERENC szociológus, történész, Jean Monnet ad personam professzor, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének alapítója és igazgatója. Fő kutatási területei közé tartozik a demokrácia elmélete és gyakorlata, a civil társadalom, az állampolgárság, a regionális és Európa-tanulmányok, valamint a globalizáció és fenntarthatóság. Az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Számos európai és amerikai egyetemen tartott előadásokat, tanított és kutatott, a Bolognai Egyetem állandó vendég­­professzora. 2012-ben a Columbia Egyetemen Deák ösztöndíjas vendégprofesszoraként tanított New York-ban. Alapítója és elnöke a Társadalomtudományok és Európa Tanulmá­nyok Intézete Alapítványnak Kőszegen, ahol UNESCO Kulturális Örökség menedzsment tanszék is működik. 2012 óta az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Társadalomtudo­mányi Szakbizottságának elnöke, a Pannon Egyetem egyetemi tanára. • NAGY GÁBOR építész. 1975-ben végzett a BME építészkarán, ezt követően az ÁÉTV és az Atlant Kft építész tervezője. 1994-ben került az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz, kezdetben Baranya megye, majd Budapest Belvárosának műemléki felügyelőjeként. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál Budapest és Pest megye szakmai irányítója. 2011-től a Pest Megyei Kormányhivatalnál az örökségvédelem vezetője. Publikációi mellett több könyve is megjelent építészetről, műemlékvédelemről és másról. • OKRUTAY MIKLÓS építész BME (1991), műemlékvédelmi posztgraduális tanulmányok Université Libre de Bruxelles (1994-1995), BME (2002-2004). Építészeti kritikái, tanulmá­nyai 1992 óta jelennek meg különböző folyóiratokban, 2001-től publikál rendszeresen a Magyar Építőművészetben. • PATONAI DÉNES DLA építész, egyetemi docens. 1968-ban szerzett építész diplomát, 1970-1972 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját. 1994-ben DLA-fokozatot kapott. 1978-1985 között az Ipartervben, 1985-1993 között a MATERV-ben dolgozott, 1989-től önálló tervezőirodát nyitott. 1983-ban Ybl-díjat, 1999-ben Széchenyi Professzori Ösztön­díjat kapott. • PÁRICSY ZOLTÁN építész. 1994-ben diplomázott a BME Építészkarán, 2016-ban kör­nyezettudatos építési szakmérnöki képesítést szerzett. 2002 óta a Jahody és Páricsy Épí­tésziroda tervezője. 2007-ben és 2008-ban elnyerte a Média Építészeti Díját, 2014-ben Pro Architectura Újbuda elismerést kapott, többször részesült oktatói kitüntetésben is. • PRTZN ARCHITECTURE. Taktikus Téralakító Praxis csoport, melyet Hory Gergely, Major Zoltán és Müllner Péter alapított 2013-ban Budapesten. A csoport gyakorlati és elméleti tevékenysége kiterjed az építészeti és belsőépítészeti téralakításra, bútor- és installációter­vezésre, valamint köztéri beavatkozások, térhasználati víziók és kutatások létrehozására. • SZÁSZ BALÁZS jogász, fordító, tolmács, programszervező, idegenvezető. 2003-ban szerzet diplomát a PTE Állam- és Jogtudományi Karán. 2000-2001 között Trierben európai jogot és médiaismereteket tanult. Együttműködött a pécsi Közelítés Művészeti Egyesület­tel, a LABOR Kísérleti Kultúrtérrel, 2006-2009 között a Robert Bosch Alapítványnak kreatív és tudományos projektek kidolgozásában és megvalósításában dolgozott. Rendszeresen publikál külpolitikai elemzéseket és kulturális témájú cikkeket. • SZEGŐ GYÖRGY építészmérnök (BME, 1972), belsőépítész (IMF, 1976), DLA (1999), 1972-73 BUVÁTI, 1979-88 a Csiky Gergely Színház díszlet-jelmeztervezője. 1982 a BITEF fődíjas Marat halála tervezője. Az Újvidéki Szcenográfiai Triennálé Ezüst-díjasa (1983). 1989-2001 között látványtervezést (MKE), ill. 1998-2003 között műtörténetet (ORZSE) oktat. 1987 MTA Soros-, 1990 Eötvös-, 1998 Széchenyi-ösztöndíjas. 1992 Greg Lynn ösz­töndíjasa / F. Meritis, Univ. Amszterdam). Jászai-díj (1995), Dercsényi díj (1999), Érdemes művész (2002). 1983-tól publikál szakcikkeket és könyveket a vizuális kultúra területén. Építészeti, művészeti kiállítások kurátora/tervezője (Építészeti Tendenciák 1981, Baum­­horn Lipót építész, 1997, Diaszpóra és művészet 1999, 7. Velencei Építészeti Biennálé 2000, Álmok Álmodói/Millenáris Park 2001, 100 % kreativitás, I. Építészeti Nemzeti Szalon/ Műcsarnok, 2014). 1997-től a MÉ szerk. biz. tag, 2001-től főszerkesztő. Az Utóirat mellék­let alapító-szerkesztője. 2014-ben Ybl díjat, 2016-ban Kiváló Művész elismerést, 2017-ben Ezüst Ácsceruza díjat kapott. 2014-től a Műcsarnok művészeti vezetője. • TAKÁCS LAURA terület és településfejlesztő geográfus, közgazdász. 1998-ban diplo­mázott az ELTE TTK geográfus szakán terület és településfejlesztés szakirányon, majd elvégezte az Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem mérnök-köz­gazdász képzésének külgazdaság szakát. Több, mint 20 éve Európai Uniós források fel­­használásának irányításával foglalkozik, ebből 13 évet a VÁTI Nonprofit Kft-nél töltött te­rületfejlesztési programok vezetésével. 2014-től aktívan részt vesz a kőszegi Kreatív város, fenntartható vidék program megvalósításában, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében. • TATAI MÁRIA építészmérnök (1978, BME). Tervező, szakíró, szakfordító, a környezet­­kultúra iskolai program egyik megalkotója, oktatott az ELTE-n és az Iparművészeti Egye­temen. Mozdulatművészeti darabok rendezője, koreográfusa. Jelenleg a MÉK munkatársa, az Építész Évkönyv szerkesztője. • TUCZAI RITA kulturális és vizuális antropológus, vizuális kultúrakutató, környezetkultúra tanár, jelenleg a civil szférában dolgozik, projektek szakmai vezetője vagy vizuális vonat­kozásainak koordinátora. • ULRICH TAMÁS NORBERT építészmérnök. 1980-ban diplomázott a BME Építészmér­nöki Karán. 1980-1983 között Középületépítő Vállalatnál munkahelyi mérnök, majd 10 évig a Közti II. irodáján, Marosi Miklós műtermében tervező építészként dolgozott. 1993-1995 között a francia SAE Eiffage budapesti irodájának építésze, majd 1995-től a HAP Építész­­iroda Kft.-ben műteremvezető építész. Közben elvégezte a BME és a lyoni Jean Moulin Egyetem francia-magyar kétnyelvű menedzserképzését (1997). 2011-től a Magyar Építész Kamara titkárságán szakmai munkatárs. • ZSOLDOS ANNA művészettörténet szakos hallgató az ELTE BTK Művészettörténet szakán. Fél évet tanult Velencében és Rómában. Kutatási területe a 20. századi és kortárs építészet. 2018-tól a Magyar Építőművészet gyakornoka. RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Next