Magyar Felsőoktatás, 1998 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1998-12-01 / 10. szám

Az idő és az integráció szorításában Gaál Zoltán, a Veszprémi Egyetem rektora Sok változás történt a Veszprémi Egyetemen fél évszázaddal ezelőtti kapunyitása óta. A Budapesti Műszaki Egyetem kihelye­zett intézményeként született iskola később önálló karrá szerveződött, majd sokáig a Vegyipari Egyetem nevet hordozta. Az 1989-es fordulatkor felvett új név-a Veszprémi Egyetem - jelentős tartalmi megújulást sejtet. Erről beszélgettünk Gaál Zoltán rektor úrral az ötvenedik tanévnyitót követően. Az egyetemnek eredetileg nagyon konkrét, a dunántúli tér­ség bányászatával és energiaiparával összefüggő, és ezért vi­szonylag szűken meghatározott társadalmi igényt kellett kielé­gítenie. A Veszprémi Vegyipari Egyetem kezdetben kifejezetten az úgynevezett nehézvegyipari profilokra szakosodott, ami felöle­li az alumínium kohászatot, a timföldgyártást, de ide tarozik a műtrágyagyártás, a petrokémiai képzés, az ásványolaj feldolgo­zás stb. is. Ezek mind jelentős anyagtömegeket mozgató ágaza­tok. A harmadik igen fontos vonal a szilikátipar, ami az építő­anyag- és a porcelángyártást foglalja magában. A korabeli szűk profilú intézményt a mai logikánk alapján nem is nevezhetnénk egyetemnek. Azután először a vegyész­mérnökségen belül jelentek meg újabb specializációk, ágaza­tok, szakirányok, majd a fejlődés későbbi szakaszában új szakok alakultak ki. Ez a sokszínűség már feszítette a szervezeti kerete­ket, a nevünk sem takarta már a munkaterületeinket. Éppen ezért határozott az egyetem vezetése a névváltoztatás mellett. Ezzel egyidejűleg két karra strukturálódott a Veszprémi Egyetem: a Mérnöki és a Tanárképző Karra. Ma tizennyolc sza­kon folyik oktatás a Veszprémi Egyetemen. A szeptemberi év­fordulós tanévnyitón megemlékeztem róla, hogy 1949. szep­tember 26-án Mihajlik Győző 107 hallgató és 16 oktató előtt be­szélt, én pedig az idén már 4 498 nappali tagozatos hallgatót köszönthettem. Ehhez természetesen hozzá lehet számolni a levelező tagozatosokat, a nyelviskolában tanuló hallgatókat, a doktoranduszokat; velük együtt diákjaink száma - nappali tago­zatos egyenértékben - már messze az ötezer fő fölött van. Az egyetem történetéhez tartozó forradalmiságra és újdon­ság­kereső szerepre emlékeztet az aulában látható „Diákok a demokráciáért" című kiállítás, de a Fidesz is itt jelent meg először nyilvánosan egy TDK ülésen az 1980-as évek végén. A kiállítás egy vándorkiállítás, aminek a harmadik állomása Veszprém, de örültem, hogy megnyithattam. Valóban nyitottak vagyunk az új irányokra. A Veszprémi Egyetem hallgatóira és oktatóira mindig is jellemző volt a kísérletező kedv, az új kere­sése. Több olyan szakot tudnék megemlíteni, amelynek a Veszpré­mi Egyetem az alapítója. Ezt úgy kell érteni, hogy a Veszprémi Egyetem dolgozta ki az oktatási programját, a képesítési köve­telményeit, a tantárgyak kurrikulumjait; a szakot Magyarorszá­gon a Veszprémi Egyetem alakította meg. Ilyen például a Kör­nyezetmérnöki Szak és a Műszaki Menedzser szak programja is. Ezek a tényszerű történések igazolják az Egyetem érzékenysé­gét az innovációk iránt. Lehet, hogy az itteni légkör ad megfelelő melegágyat az új utakat kereső kezdeményezések­nek. Esetleg az intézmény méretei is kedvezők; egy kisebb egye­temen - mert korábban kisebb volt - könnyebben találkoznak a meghatározó fontosságú személyiségek. Azt gondolom, hogy jól kitapintható veszprémi elkötelezettség, „veszprémi szív” is kialakult az itt végzett emberekben. Meg kell említenünk azonban a másik oldalt is. A vegyipar­ral szemben ugyanis nagyon sok félelem, erős ellenszenv ala­kult ki, különösen a nyolcvanas évek második felében. Valószínűleg ez a feszültség is hozzájárult ehhez a reform­kész­séghez. Biztosan befolyásolta, az egyik katalizátora volt az új iránti ér­zékenységnek. A bőrünkön éreztük a kihívásokat. Vegyészmér­nöki programunk azonban igen tekintélyes program, nemzet­közileg is akkreditált kurzusunk ma is. Második alkalommal kaptuk meg az IChemE - az Angol Vegyészmérnöki Intézet - akkreditációs dokumentumát. Ez az 5­5 évre szóló akkreditá­­ció, amit Európa minden táján akceptálnak, jelentős mérték­ben javította a szak piaci pozícióját és az itt végzett emberek el­helyezkedési lehetőségeit. Valóban kitapintható volt a nyolcvanas évek közepén egyfaj­ta társadalmi ellenszenv a vegyiparhoz kapcsolt bizonyos tüne­tekkel szemben. A timföldgyárak vörösiszap-tárolókat is jelen­tettek, a vegyipari kombinátok kéményeiből színes gázok száll­tak a levegőbe, ezeket nem lehet elhallgatni. Az sem vigasz, hogy más ipari üzemek mellett is meddő- és pernyehányók van­nak. Ez nem vigasz, csak tény. A kémia, a vegyipar természete­sen okozott ilyen környezetszennyező tüneteket, környezeti ká­rokat, de a vegyiparnak köszönhető az egységnyi területre jutó mezőgazdasági termelés megháromszorozódása, a betegségek gyógyítása gyógyszerek révén stb. is. Két karú a mérleg. Ugyanakkor az ilyen szennyező anyagok, meddőhányók stb. eltüntetése is jórészt a vegyipar, illetve a kémia feladata. Ez ösztönzőleg hat az új megoldások keresésére. A kor szellemé­nek megfelelően a gondolkodó vegyészmérnököt önmagában már az is zavarja, ha van a technológiai folyamatban olyan anyagáram, amit nem tud tisztességes recirkulációban kezelni. A hulladékszegény vagy hulladékmentes technológiák kidolgo­zása az egyik legfontosabb kihívás az 1980-as évek közepe óta a vegyészmérnöki szakma számára. Van néhány univerzális nyelvet, ismeret- és eszközkészletet alkalmazó tudomány, míg mások kultúra-függőbbek. A termé­szettudományok nyelvi, módszertani és kommunikációs uni­verzalitása megkönnyíti - és meg is követeli - a nemzetközi együttműködést. A humán tudományok alkalmazhatósága már jóval erősebben függ attól a nemzeti kulturális közegtől, amely­ben műveljük azokat a tudományokat. Igen, a természettudományos indíttatású szakterületeknek egyértelmű metrikájuk van, s ez - a kutatástól az alkalmazásig - megkönnyíti az együttműködést. Akárhogyan is nézzük, a 100 gramm tömegű kenyér mindenütt több, mint 50 gramm tömegű kenyér. Az úgynevezett társadalomtudományok köré­ben még a politikai ideológia is megpróbálta befolyásolni a tu­dományosságot. A piacgazdaság gondolatait persze nem csak a politikai ideológia akadályozhatja, hanem az a társadalmi kö­zeg is, amire alkalmazni akarjuk ezeket az elveket. A Veszprémi Egyetem tapasztalata is azt igazolja, hogy ezeken a - maradjunk ennél a kifejezésnél - kultúra-függőbb szakterületeken később történt nyitás. A gépész-, a villamos- vagy a vegyészmérnöki tu­ 8 1998/10. ► Magyar Felsőoktatás

Next