Magyar Figyelő 1914/1
Dr. Kristóf György: Jókai lírai költeményei
Jókai Urai költeményei 447 Kelendőbbek, a legolvasottabb könyvek. Mondhatjuk, hogy műveinek 100 kötetes u. n. nemzeti kiadása aránylag a legelterjedtebb könyvárusi cikk. S az azóta írott művek, a többféle posthumus kiadás ugyancsak ilyenek. De várjon ezer vagy tízezer olvasója közül hány tekint bele a 98. és 99. kötetbe, Jókai Mór verses költészetének gyűjteményébe ? Azt hiszem, hogy aligha csalódás annak a kimondása, hogy a leginkább elnyűtt, agyonolvasott nemzeti Jókaiban is ez a két kötet teljesen új, tiszta, jeléül annak, hogy azt nem igen forgatta senki. Sőt egyáltalán van-e Jókainak verses költészete is? — bátran felvethetjük ezt a kérdést is. Az olvasóközönségnek az a része, amelyik a 70-es éveken innen született, csodálkozással venné tudomásul, hogy igenis van Jókainak két vaskos kötetnyi kötött formában írt költészete is. Az újabb nemzedék — nem a szakköröket értem — egyegy parádés előadás kapcsán megjegyezte magának, hogy Jókai irt színműveket is. De a költemények két kötetéről aligha van tudomása, emlékezése. Emlékezése! Hát honnan lehetne emlékezése ? Pedig lehetne. Hiszen kevés olyan magyarul írni-olvasni tudó egyén lehet hazánkban, aki nem gyönyörködött volna Jókainak egyik költeményében. Az igaz, hogy régen volt. Játékos, gondtalan gyermekek, az élet önzéssel teli forgatagairól mit sem sejtő kis fiúcskák voltunk, mikor pirosló arccal, telt szívvel, lelkünk egész melegével szavaltuk, hogy Anyám anyám, édes anyám, Adj kenyeret, széles karéjt, Jól neki eresszed a kést, Sok is legyen, jó is legyen, Iskolába megy kis fiad. Aztán jön az anyák ellenvetése: Megárt a sok, rosszul tanulsz. Iskolába minek kenyér? Hogy kitört erre belőlünk is a színes méltatlankodás: Édes anyám, kedves anyám, Ne szándd tőlem karéj kenyért. Leckém mondom, mint a patak, Nagy munka közt kicsiny fiad Iskolában megéhezik.