Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-01-03 / 1. szám

Magyar Fórum 1991. január 3. HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS Egy hét összefüggései Ez alatt a cím alatt hétről hétre összefoglalást talál az olvasó. A világeseményeket és a hazai történéseket párhuza­mosan futtatjuk le ezeken a ha­sábokon. Megkeressük és fel­mutatjuk az összefüggéseket. Ez a szándékunk. Németh László hódmezővá­sárhelyi tanárkodása idején kí­sérletezte ki a tudományoknak egyetlen összefüggő történeti folyamatként való bemutatását és tanítását. Gauss matemati­kai gondolataival együtt meg­jeleníteni kora irodalmát, tör­ténelmét, társadalmi állapotait és a világhatalmi mozgásokat, s ezzel egy olyan átfogó világ­látásra való képességet kifej­leszteni a fiatal­emberben, ami megvédi a mindenkori hatalom agytömésétől és agymosásától. Az agymosás ma világszerte félelmetesebb erővel folyik, mint valaha. A konformizmus ma világveszély. Ez indokolja, hogy akármi­lyen szerény keretek között is, de elkezdjük a belelátásra való képességeknek a kifejlesztését. Magunkat is iskoláznunk kell. Együtt kell tanulnunk az olvasóval. * Az elmúlt hétnek - decem­ber 27-én kellett nyomdába adnunk ezt a kéziratot az ünne­pi torlódások miatt - az volt a megkülönböztető jegye, hogy az év utolsó hete volt, ennél­fogva az esztendőre vonatkozó összefoglalás elkerülhetetlen. Az 1990-es év világtörté­nelmi jelentőségű változást ho­zott: a jaltai rendszer felbom­lását. A világot uraló két óriási hatalom közül az egyik gyo­morgörcsei miatt annyira ösz­­szegörnyedt, hogy fel kellett adja Jaltában szerzett legféltet­tebb szerzeményét, a közép­európai térséget, és el kellett fogadnia a legyőzött Németor­szág görcsoldóját, márkák mil­­liárdjait az egyesítés fejében. Az üzletkötésre azért került sor, mert a németeknek van, a győzteseknek pedig nincs­­ pénze. Csak fegyverük. Az viszont abban a mennyiségben, ami­ben felhalmozták, úgyszólván használhatatlan, önmagát oltja ki, hiszen az egész emberi vi­lágot elpusztíthatja. Most már keresni kell azokat a helyeket, ahol aránylag veszélytelenül lehet puskát ropogtatni. Ilyen hely a sivatag. Az év utolsó nagy története a német egyesülés után, hogy a porondon maradt egyetlen ka­tonai szuperhatalom rögtön nyilvánvalóvá kívánta tenni egyeduralmát, a Biztonsági Tanács nagy szótöbbséggel vé­tó nélkül szavazta meg a bősz iraki diktátor elleni katonai fellépést. Most Amerika ezzel a világfelhatalmazással szabad kezet kapott arra, hogy az em­beriség nevében járjon el az el­len a diktátor és agresszor el­len, aki egyszer már megvívott egy értelmetlen bérháborút az ellen a Perzsia (Irán) ellen, amelyik akkor az ajatollah alatt a legveszélyesebbnek lát­szott, és ha akarja, akár a föld­del teszi egyenlővé azokat a városokat, ahová nemrégen még egymással vetélkedve, tit­kosan és nyíltan szállítottak fegyvert a keleti és a nyugati cégek. Izrael 1981-ben egyszer már lebombázott egy iraki atomerőművet. Most Szaddám Huszein ki­jelentette, akár belép Izrael a háborúba, akár nem, minden­képpen bombázni fogja Tel- Avivot. Kérdés, lesz-e rá mód­ja. A sivatagi és olajösszefüg­gések tehát vajmi keveset vál­toztak az elmúlt évtizedben. A retorika viszont annál inkább. Most az iraki fővárosban egy­másnak adják a kilincset a vi­lágpolitika sztárjai, a szaúdi si­vatagban pedig buzdító beszé­deket intéznek a homokot kö­pő katonákhoz a notabilitások. (Lásd az angol királyi család tagjait.) Mindenki siet felzár­kózni­­ a nagy ügy mellé. A diktátor megfékezésének szent ügye mellé. Olyan­ szép, hogy könnybe kell lábadjon a szemünk. Csak nehogy háború legyen belőle. Mert akkor nem az érzésektől fog könnybe lábadni, hanem a gáztól. Magyarország, amely ma még szovjet csapatok állo­máshelye és több nagy nem­zetközi elhárító központ kva­­terkázó tanyája, természetesen nem maradhatott ki ebből a felsorakozásból. Jó szokásunk­hoz híven, mi is elítéljük az agressziót, és támogatjuk Ku­­vait felszabadítását. Kerül, amibe kerül. Persze sokba kerül. Nekünk sajnos ez az olajvidéki háború és annak a következménye végzetes is le­het. Mi nem homokot fogunk köpni, mint az amerikai kato­nák, hanem vért. Mégpedig at­tól a költségvetéstől, amelyet a Világbank által megjelölt „sa­rokszámok” tesznek rideggé. Ezek a sarokszámok jelenleg olyanok a magyar élet számá­ra, mint egy drótkerítés. Kádár János nagy „vívmá­nya” volt, hogy bevitte az or­szágot a Világbankba, és a magyar nemzet jövője terhére csinált a nemzetközi pénzpia­con 21 milliárd dollár adóssá­got. Kádárék az utolsó évek­ben már csak úgy tudtak hitel­­kérelmeikre világbanki aláírá­sokat kapni, ha becsapták a bankárokat. Letagadták a va­lódi hiányokat és az adósság mértékét is. A jelen kormány erre nem képes. Ellenben fizet. Kénytelen jogfolytonosnak mondani magát egy hazudozó és önveszejtő kormányzattal, vagyis abban a veremben van benne, amit a kétpólusú világ­­rendszer ásott meg neki. A nemzetközi pénzpiacon min­den ellenkező híreszteléssel szemben semmi értéke nincs a magyar rendszerváltozásnak. Nem fizetnek rá. De van egy másik hely is, ahol nem akarnak tudni a rend­szerváltozásról. Ez pedig a maga paraszti realitásérzékét még őrző magyar nép tudata. A magyar mindennapok keser­nyés embere így hümmög: „semmi sem változott”, „min­den a régi”. Talán ez az ember is ugyanazt látja, mint a ban­károk? Hogy nem változtak meg a tulajdonviszonyok. A privatizációt - s vele az országot - az az elit tartja a ke­zében, amelyik az utolsó évek­ben már Kádárékat is igen erő­sen fogta. Ebbe a rétegbe csak elenyésző mértékben sikerült az új politikai hatalomnak fel­törnie. Ez az elit egyelőre zárt, mert éppen a zártságában van az ereje, mert a zártság bizto­sítja a monopolhelyzetet. A monopolistáknak elemi érde­kük, hogy az ország függősége fennmaradjon, mert a függő­ségből lefojtottság következik, a gazdasági lefojtottságból p pe­dig az, hogy nem kezdődhet­nek el nagymértékben a kis­­versenytársak gazdasági mű­veletei, hogy nem indulnak meg a kisvállalkozások, a csa­ládi vállalkozások, az új kö­zéposztály kialakulása kése­delmet szenved. Az elitnek te­hát érdeke az adósságteher kö­vetkeztében fennálló függő helyzet, sőt még a restrictio is, amely voltaképpen csak a mo­nopóliumokat teszi túlélőkké. „Nemzetközi adósságterhe­­ink lényeges csökkentése nél­kül az átmenet feladata meg­oldhatatlannak tűnik” - írja Szelényi Iván a Népszabadság­ban „A kijózanodás esztende­je” című kitűnő írásában. Igen! De vajon törekszik-e a magyar tárgyaló fél adósságterheink lényeges csökkentésére, vagy talán éppen az ő megbízottja az a tőzsdei alkusz, amelyik 60 centért kínál eladásra - ugyan­csak Szelényi szerint - egy 1 dolláros magyar adósságot. A híradás megdöbbentő. Ez ugyanis csak látszatra adósság­csökkentő művelet. Elhatalma­sodása esetén az ország áron alul való kiárusítását is jelent­heti. Mit tud erről a kormány, és mit tud róla a Parlament? Lám-lám, az egypólusú vi­lágban ugyanazok a kérdője­lek, mint a kétpólusúban vol­tak. Ugyanakkor az első repe­dések is láthatóak. Kína csak hümmög, Sevardnadze lemon­dott, Krjucskov fenyegetőzik, a magyar orvosok pedig ott lesz­nek a sivatagban, képviselőink az Európa Parlamentben a 60 centes­­ dollárból kapják sze­rény napidíjukat. Végezetül Töttösy Ernőnek, a Hitel 1990. 3. számában megjelent írásából idézünk: „1948: a nagyipari államosítá­sok ideje. Akkoriban a Lázár és Offner vegyészeti gyár ügyésze voltam. (Az ügyész nem tévesztendő össze a mai »jogtanácsossal«, mert az ügyész teljesen független volt.) Az 1948-as év egyik napos reggelén sápadt arccal hívott félre a Lázár és Offner gyár fő­könyvelője. - Még nem tudja ügyvéd úr, mi történt? - Fogalmam sincs róla. - Mával államosították a gyárat. Már az elnöki irodában ül az új vállalatvezető. - A miniszter úr mit szólt hozzá? - Már telefonáltam neki. Semmit sem tudott róla! Offner, a gyár mindenkori tulajdonosa, mint kisgazdapár­ti iparügyi miniszter, a főköny­velőjétől tudta meg aznap reg­gel, hogy ...államosították a gyárát.” Egy mai miniszterrel ez nem fordulhat elő. Neki a fennhatósága alatt álló iparág volt kommunisták általi priva­tizációját jelentik. A helyzet mégsem remény­telen. De erről majd legköze­lebb­ Csurka István Az MDF IV. Országos Gyűlése - a tagság szava Részletek felszólalásokból, állásfoglalásokból, beszélgetésekből Dobák István, Petőfiszállás A politikai cselekvés erőtlen Úgy látjuk, hogy a politikai cse­lekvés erőtlen, mert elszakadt a va­lóságtól. Zárt arénában, elkülönült vonatkoztatási rendszerben folyik a szabadfogású birkózás, a kompro­misszumok eljutnak a megalkuvá­sig, kétes befolyások érvényesülnek. Az MDF cselekvését figyelve úgy látjuk, érdekeinket csak részben kép­viseli a vezetés. A nap folyamán va­lamennyiünk hangulata módosult, ez a hozzászólás az előző hetek és hónapok közérzetét tolmácsolja. Kifogásaink: elvetjük a vagyon­jegyes kárpótlás ötletét, őrültségnek, árulásnak, cserbenhagyásnak tekint­jük. Nem tapasztaljuk, hogy első de­mokratikus kormányunk a jogfoly­tonosságot akarná megvalósítani, visszaállítva a tulajdont Mifelénk toporzékoltak és káromkodtak az emberek, amikor ezt az alamizsnát meghirdették, mint javaslatot Más. Részletesebb és folyamatos tájékoztatást igénylünk, vitágos megfogalmazását érdekeinknek, egyenes szándékot szó és tett azo­nosságát Eltartjuk a Magyar Fóru­mot, napilapot is eltartunk, ha az a mi lapunk lesz. önvizsgálatot javaslunk és a sorok rendezését Azt kívánjuk, hogy az MDF őrizze alapítólevelé­nek szellemét, és tartsa meg vezeté­sében az erő­s jellemeket Azt kívánjuk, az MDF való­ban folytatója legyen a hagyomá­nyainknak, küzdjön a népidegen érdekek ellen, és cselekvésével bizonyítson. Akkor a tényleges tagságnál sokkal nagyobb lélek­­szám áll mögéje. Magától értető­dően integrálja az MDF - aho­gyan eddig is tette - a nem azo­nosságvesztő liberalizmust, mint korszerű gondolkodás- és maga­tartásmódot. Azt a liberalizmust, amelyik nem hogy kizárná, de erősíti, dúsítja a népi és nemzeti érzést, a modern világ felé fordu­lásunkat. Csak magyarként csat­lakozhatunk Európához. Magyar Fórum Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ablonczy László, Ágh István, Czegő Zoltán Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Levélcím: 1399 Budapest Pf.: 701/364 Telefon: 121-7030, 142-0333 Telefax: 122-5917 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés: OMIGRAF Kft. Grafikai előkészítés: INTERGRAF GM. Nyomás: Apolló Kft. 1165 Zsemlékes út 25. Felelős vezető: Hupján József ügyvezető igazgató Előfizethető a szerkesztőség­ben és a kiadóhivatalban. (A lap régi előfizetői 1991. március 31-ig a régi áron kapják a 16 oldalas Magyar Fórumot.) Önkormányzati szomorúság Igái nagyközség önkormány­zatának képviselője vagyok. Tár­saimmal együtt szomorúan kel­lett megállapítanom, hogy az ön­kormányzatba bejutott tagtársait a kormányzat és a frakció bizony cserbenhagyta. Az önkormány­zati törvény ebben a formájában nem végrehajtható. Egy iskola­széket, egy szakbizottságot nem lehet megalakítani, és érdemben működtetni, ha a szakigazgatási feladatok terén nem tudunk előre­lépni. Az önkormányzatok vagyo­ni helyzete enyhén szólva bi­zonytalan, az idő pedig vésze­sen múlik. Ráadásul az állam olyan feladatokat igyekszik ránk testálni, mint az oktatás­ügy elmérgesedett helyzetének megoldása. Remélem, őszintén remélem, nem azt kívánja elérni senki, hogy az önkormányzati választásokon tért nyert ellenzéki és független, vagy függetlennek látszó képvise­lők és polgármesterek megbukja­nak, és a nép haragját az önkor­mányzatok szenvedjék el. Sós Tibor, Igár

Next