Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-03-28 / 13. szám

6 Hatalomra kerülése után nem sokkal kommunistának maszkírozta magát Fidel Castro, hogy a veszélyesnek tartott szomszédos nagyhatalommal, az USA-val szemben megszerezze magának a másik, az ázsiai impérium támogatását. Moszkva nem sokat habozott, hiszen rakétáival, légierejével hivatalos kérésre (talán ez volt az egyetlen őszinte kérés szovjetek behívására), kényelmesen letelepedhetett az Egyesült Államok előudvarában. Kubai zsoldosáradat És aztán esőstől ment a segítség nemcsak Moszkvából, hanem azokból a vazallus államokból is, amelyeket a Szovjetunió rákényszerített az internacionalista segítségnyújtásra. Kuba - bár kényelmetlen szövetséges volt - nem bizonyult hálátlannak. Zsoldosait elküldte a világnak mindazon frontjaira, ahol szembeötlő és visszatetsző lett volna a nyílt szovjet jelenlét. Ám, amikor a kommunizmus kártyavára düledezni kezdett, egyre inkább leértékelődött a kubai tökalsó. Leonyid Brezsnyev ugyan még megkötötte a hosszú évtizedekre vonatkozó „kölcsönös segélynyújtás” egyezményét, de utódainak már egyáltalán nem füllött a foga a zömmel egyoldalú kötelezettségvállalásokat tartalmazó egyezség betartásához. Moszkva lázasan kezdte keresni az ürügyet az obskúrus alku felrúgásához, s ehhez a nyolcvanas évek derekán már felhasználta a füttyentésre még félig automatikusan bokázgató keleteurópai sajtót is. Közben vékonyítgatta a segítségnyújtás csatornáit - ám mégis azt kellett tapasztalnia, hogy a karibi nagyfőnök töretlenül menetel a cukornádvágó késsel, a machetével emberek közt tarolt útján a kubai „szocializmusnak". Az út szélén meztelen, kolduló kamaszgyerekek lődörögtek, a kelet- európai hajók a dokkfőnökségek kirakodási kegyére vártak a kubai kikötőkben, de a szivarozó kubai főzsandár hajthatatlan maradt. A maffia mentőöve Vajon miből tellett neki erre a vaskövetkezetességre? Nos, mint tudjuk, nem maradt támasz nélkül Még mielőtt a bolsevik jelmezét levedlő Kelet-Európa végképp hátat fordított volna neki, gyorsan szövetséget váltott. Még a moszkvainál is kevésbé finnyás az - ahonnan azután nem kellett végighallgatni az ideológiai mezbe öltöztetett tanácsokat sem. A kábítószermaffia dobta oda a mentőövet a szivarkirálynak. A hazárdjáték ekkor kezdett véresen veszélyessé válni Washington lenyelte a kubai légiók angolai portyázásait, tudomásul vette, hogy Afrika szarván, az Ogadeni sivatagban kubai zsoldosok formálják az események menetét, hogy Közép-Amerikában kubai partizán törzsfőnökök adják ki az utasításokat a gerilláknak - ám a kábítószerügylet Amerikában nem számít a bocsánatos bűnök közé. Példa erre Noriega volt panamai elnök, aki ellen úgyszólván magánháborút viselt Washington, hogy kiiktathassa a kábítószerforgalmazási láncolatból. A gyanú gyorsan ráterelődött Kubára is. Bár mindenki tudta, ebben az országban a légy sem zümmöghet anélkül, hogy Fidel figyelő fülei tudomást szereznének róla - egy látványos manőverrel sikerült másra irányítani a reflektorfényt. A szakállas, szivarozgató néptribün egyik legrégibb, kipróbált harcostársát, a politikai hierarchia ötödik emberét, az Angolában sikeresen operáló kubai csapatok parancsnokát, az addig bálványozott Ochoa tábornokot tette meg bűnbaknak. Pere ricinussebességgel zúdult át a kubai közéleten - ám a nemzetközi közvélemény némi kételyekkel fogadta a vádakat. Arra gyanakodott, hogy Castro egyetlen igazi vetélytársát likvidáltatta, s Ochoa tragédiájában a kábítószer talán nem is játszott különösebb szerepet. Kábítószerügy - ideológiai maszlaggal Annyi mindenesetre látnivaló: az Ochoa-ügynev tévesztette meg Washingtont, amely nemrég egészen váratlan segítséget kapott onnan, ahonnan talán egyáltalán nem várta. A Magyarországon is ismert Moszkovszkije Novosztyi saját nyomozására hivatkozva közölte, hogy a politikai széljárásban rendszerint jól eligazodó Castro, már 12 éve elhatározta, hogy beszáll a kábítószerbizniszbe, amely természetesen elsősorban az USA felé irányul. Az ideológiai maszlag sem hiányzott. Kábítószerrel kell mérgezni, tönkretenni az amerikai ifjúságot - emígy a havannai frázis -, de ennél sokkal fontosabb volt a könnyű valutaszerzés, így aztán csordogált a pénz a kubai militarizmus kincsestárába csakúgy, mint a vezetők privátbankszámláira. Kérdés, hogy élvezhetik-e majd a heroinhozadékot? Hiszen Washington akkor is képes volt megdönteni és kézrekeríteni, bíróság elé állítani a panamai heroincsempész elnököt, amikor a világ még kétpólusú volt, és tartani kellett a keleti medvétől. Krajczár Imre Castro a pácban Noriega, volt panamai elnök és volt kábí A másik „antiimperialista” kábítószerhatószerforgalmazó az USA-ban várja sorsa szonélvező, Castro nyugalma és magabizalakulását tossága sem a régi már A FOTÓKAT AZ U.S. NEWS AND WORLD REPORT KÖZÖLTE Rendhagyó útinapló II. Nem szeretnék túlzásba esni, amikor Izrael biztonságpolitikájával foglalkozom, de megítélésem szerint ez a kérdés alapvető jelentőségű. Minden Izraellel kapcsolatos híradásban foglalkoznunk kell a témával, mint a kérdések alfájával és ómegájával. Tehát elmondom: izraeli utazásom folyamán milyen tapasztalatokra tettem szert e témakörből. Izrael 1948-as megalakulása óta immár öt és fél háborút vívott szomszédaival. Találkoztam olyan izraeliekkel, akikből a kuvaiti háború légiriadói a II. világháború légiriadóinak az emlékeit szaggatta fel Ezért is érthető, hogy Izrael állambiztonsága minden más szempontot megelőz, s amikor az emberek az utcán egymást a SHALOM! megszólítással üdvözlik - ami békét jelent, akkor ezt biztosan nem formaságból, hanem őszintén átérezve mondják. Ha szakadt a háló... Izrael biztonsága mindez ideig légterének tökéletes biztonságán nyugodott. E légteret az elmúlt hetekben is 99%-ban az izraeliek ellenőrizték, de az irakiak megtalálták azt az 1%-nyi rést, amellyel Izrael lakosságában komoly riadalmat okoztak. Olyan ez, mint a légtornászok alatt kifeszített háló - magyarázta egyik izraeli barátom -, 99%-ban ép és tökéletes, és csak 1 százaléka szakadt. De mi történik akkor, ha a légtornász a szétszakadt részbe esik? Az egész védőhálót ki lehet cserélni, vagy a szakadt részt meg kell varrni. Az izraeliek az utóbbit tették. Néhány nap alatt megtalálták az iraki Scud rakéták ellenszerét a Patriot ellenrakétákban. Magam is láttam Tel Aviv közelében Patriot kilövőállásokat. Amikor az imént riadalomról beszéltem, nem túloztam. Vendéglátóink elvittek Tel Aviv egyik elővárosába, Rabat-Ganba, ahová az iraki Scudok becsapódtak. Valóságos csoda, hogy mindössze egy ember halt meg. Az első támadás napján, január 22-én 600 lakás sérült meg (nyolc házat teljesen le kellett bontani), 350 embert evakuáltak és 96 volt a sebesültek száma. Később, január 25-én és február 8-án a becsapódások miatt 730 embert kellett evakuálni és 128 ember sebesült meg. A helyreállítás példás gyorsasággal indult meg. Ottjártamkor, február 21-én már a házak tetőszerkezeteit javították. Általános vélemény - amit magam is osztok -, hogy az izraeli kormány nagy bölcsességről és önmérsékletről tett tanúságot, amikor nem ütött vissza, és az is valószínű, hogy ezzel a mérséklettel nyerheti meg az áhított békét. A kísértés pedig nagy volt. Egyes Izrael-szakértők külön szerencsének tartják, hogy jelenleg a jobboldali Likud párt van hatalmon, mert ha most a Munkáspárt kormányozna, akkor ilyen mérsékelt magatartás esetén gyávasággal vádolnák, s a közvélemény nyomásának esetleg nem tudott volna ellenállni. Az ország lakossága bámulatos fegyelmezettséggel élte át e nehéz napokat. Hogy én ezekből személyesen mit élhettem át? Három - valódi - légiriadót. Már megérkezésünkkor, a Ben Gurion repülőtéren kezünkbe adtak egy gázálarcot, amelyet állandóan magunkkal kellett vinnünk. A kisgyermekeknek, csecsemőknek speciális gázmaszkot és lombikbébi-sátrat készítettek. Több lakásban is megfordultam, ahol láttam ezeket a piciny, átlátszó plasztiksátrakat, s amelyek képzeletemben ennek az abszurd háborúnak az izraeli jelképeivé váltak az égő kuvaiti olajkutakkal, az olajban vergődő tengeri madarakkal együtt. A Rabat-Gan-i terrortámadások (mert valóban azok voltak) jelentőségét úgy lehet jellemezni és érzékelni, ha elképzeljük, hogy mondjuk Zugló békés, zöldövezeti lakónegyedeire estek volna Scud-rakéták. Egy bizonyos: a gyorsan megérkezett Patriot-rakéták megmentették az izraelieket a nagyobb pusztításoktól, ily módon a háborúnak is egészen más kimenetelt adtak, előtt mennyire sebezhető volt. Az viszont, aki saját szemével nem láthatta a Golan-fennsíkot, az nem tudja elképzelni, hogy ez a terület Izrael védelme szempontjából mennyire létfontosságú. A terület egyébként csupa kő, szírek nem lakják, mindössze 5 kis drúz falu található a fennsíkon. Ellenben 6z előtt a szír tüzérség állandó tűz alatt tartotta a Jordán völgyében és a Genezáreti tó köré épített kibucokat. Nem hiszem, hogy akadna egyetlen olyan izraeli politikus, aki hajlandó lenne átadni Szíriának a Golán-fennsíkot. Vendéglátóink elvittek Izrael északi csücskébe Metullába. A svájci hegyi falvak hangulatát visszaidéző kis település polgármestere elvitt bennünket a libanoni határ közvetlen közelébe. A régi vasfüggönyünket én még személyesen láthattam Sopron közelében, de az meg sem közelítette azt a biztonsági kordont, amely az izraeli-libanoni határon található, igazi erődítményrendszer. De szükség volt rá, mert korábban Metulla sorozatos terrortámadásoknak volt kitéve. A helyzet abszurditását mutatja, hogy az izraeliek és a libanoni keresztény arabok kapcsolata kifejezetten jó. Magam is találkoztam és elbeszélgettem olyan libanoni arabokkal, akik a környező, 5-6 kilométerre lévő libanoni falvakból naponta járnak át Izraelbe dolgozni, azért mert sokkal többet kereshetnek, mint Libanonban. A helybeliek érzik és tudják, hogy ők részben egy nagyobb politikai játszmának a kárvallottjai és áldozatai, s ha rajtuk múlna, már rég nem lenne izraeli-libanoni konfliktus. A palesztinok sorsa A valódi kemény diót, és az igazi fogfájást az izraeli stratégáknak és politikusoknak a ciszjordániai helyzet jelenti. Nem véletlen, hogy igen jelentős politikusok, pl. Simon Peresz, a Munkáspárt vezére hajlott arra az álláspontra, hogy „területet békéért”. A Jordán folyó nyugati partján (is) nagy többségében arabok élnek, akik a 67-es háború után kerültek izraeli közigazgatás alá. Magyarországon talán kevesen tudják, hogy izraeli részről (egy kicsiny, de hangos csoport kivételével) megvan a hajlandóság a palesztinok felé való nyitásra. (E kérdéskörrel később még külön foglalkozom.) Chaim Herzog államfő, amikor fogadott bennünket február 28-án - éppen a győzelem napján és a zsidó Purim ünnepén -, külö kitért erre a kérdésre. Nem igaz az az álláspont, amely szerint az izraelieket nem foglalkoztatja a palesztinok sorsa, amely kétségtelenül megoldásra vár. De a sorrendet alapvető fontosságúnak tartják Izrael biztonsága szempontjából. Az államfő szerint előbb az arab fundamentalizmusban megtestesülő, állandó potenciális veszélyt kell megszüntetni, s csak ezt követően, ennek folyományaként lehet rendezni a palesztin kérdést. (Folytatjuk) ifj. Fasang Árpád Adalékok Izrael biztonságpolitikájához A sebezhetőség Nem kell ahhoz különösebben képzett stratégiának lenni, csupán rá kell nézni a térképre, hogy lássuk: Izrael - különösen a 67-es háború Sarló-kalapácsos vöröscsillag a Via Dolorosán, Jeruzsálem arab negyedében csalogásol felvétele Magyar Fórum 1991. március 28.