Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)
1991-12-12 / 50. szám
14 A MAGYAR FÓRUM ÜNNEPI MELLÉKLETE 1991. december 19. Molnár Aurél Anyanyelvünk az Isten házában Elnézést kérve Kisfaludy Sándortól: Ott, ahol én nevelkedtem, egy dombon kolostor állt, s hányszor ottan eszvéledtem, éltem boldogtalan volt. Dehát miért is lenne boldog egy totálkáros árvagyerek élete?Éppen hetven esztendeje annak, hogy tíz éves koromban fölvettek (mert vizsga is volt) a kolostorban megnyílt Szent Imre Főgimnáziumba. A kolostor anyanyelve a latin volt. Itt még a vessző is latinul suhogott. Lám, már Vergilius is hiába kérlelte atyját: Parce, pater, virgis... A jóságos atyák e szent falak között sem kímélték a vesszőt. A latin nyelv, legalább is így éreztem, a kolostort alkonyi fénybe vonta. A kapitoliumteremből a válaszos zsoltárok dallama szállt, a refektóriumból a Regula szavai szárnyaltak az asztalok fölött, a kórusszobából a borongó, bársonyos gregorián zene áhítata áradt szét a homályos folyosókon, nem szólván a beszűrődő orgonaszóról. Ennek a zenei harmatnak tömjénillata volt, így ment ez, nap nap után, a matutinumtól a vesperásig. A bazilikában magyar nyelven csak suttogni lehetett. Mi, diákok láttuk el az oltárszolgálatot. Naponta, télen-nyáron, reggel 6 órától fél nyolcig, a sekrestyében kucorogtunk. Sorra érkeztek a Rend áldozó papjai és mi szétszéledtünk a nyolc mellékoltárhoz. Jómagam naponta ministráltam a „katakombában. ’’Mint említettem, a bazilikából a magyar nyelvet a hagyomány kitiltotta. Emlékeim szerint egyetlen alkalommal hangzott el három magyar szó... Panghy Özséb úr a Memento után, három keresztet vetve a kehely fölött, leverte a cvikkerjét. Per ipsum, et cum ipso, et in ipso... Nem törött össze? - rikkantott föl ijedten a kedves, öreg pap - akárcsak öreg fejjel én, ő is örökké zsörtölődött. Szerencsére a cvikker épségben feküdt előttem, a lépcső szőnyegén. Detronizáltuk a latin nyelvet? E latin tengerben öt évig fuldokoltam. Akad ugyan néhány szép emlékem is, de az árvagyermek sebei ma is véreznek. Még az Aeneis vigasztaló sorai sem segíthetnek: Forsam et haec dlimmeminisse iuvabit... Talán egyszer majd ennek is megédesül az íze. És - tán eljött a végítélet napja ? - amikor a latin nyelvet, Németh László: A latin a nyelv nemcsak a középfokú oktatásból, hanem a katolikus liturgiából is sikerült exkommunikálni, azaz kiközösíteni. Mondhatnám, könnyezve, trónfosztani. Az persze természetes, hogy ma már nem lehet a Halotti Beszéd, netán az Ómagyar Mária-siralom édesded nyelvén imádkozni De Pázmány Pétert azért mégsem szabadna elfelejtenünk. így történt, hogy amikor most már néhány éve a Szentmisét magyar nyelven hallgatom, mi tagadás, csalódottan lépek ki a templomból. A szertartás ma magyar nyelven folyik... A latin nyelvet ugyan nem értettük, de volt hangulata. A latin nyelv - esetenkint - fölröppentette a lelket a csillagok közé. Ez a jelenlegi, korszerűsített magyar nyelvezet a korábbi irracionális áhítatot belefullasztja a - gyakran érthetetlen-magyar szavak Szaharájába. Elfogadom a vádat: túlzók. De a katolikus szertartásnak mindig volt egy érzelmi együtthatója, a latin nyelv misztikája. Pál Apostol is ezen a nyelven írta a leveleit... így került elhomályosult szemeim elé az Új Ember (91. nov. 24.) írása: Néhány szó a magyar misekönyv változásaihoz. Őszintén szólván e cikktől sem lettem okosabb. Végül is miről van szó? Gerlei József társalog a Bécsben élő Nagy Ferenccel. De hol a vitaanyag? Honnan származnak az idézetek? Miért nem idézi G.J. a consecratio által a vitatott szövegét? Zavarban vagyok, noha a téma érdekel. Végül is négy kérdésem van. A hívő szeretne rendet teremteni az imaszövegek között, de támasz nélkül. Bende vitézként, csupán kérdőjelekkel viaskodik. Az Új Ember cikke megemlíti az „effundetur” kifejezést. Ezt ugyan a pap mondja, de a hívek közül is sokan értik... A reform útján merre? Végül is mit lehet vitatni? Pázmány Péter szerint... mint a halat szálka nélkül, nehéz találni embert hiba nélkül... És, teszem én hozzá, fordítást is hiba nélkül. A zavar, - írja Gerlei József - a kor átváltoztatásánál a legfeltűnőbb. Az „értetek és mindenkiért” világosnak látszik azáltal, hogy a héberben a „sokak”, „sokaság” kifejezés a „mindenki” helyén áll. Hangsúlyozom, nem vagyok illetékes. De ez a „mindenkiért” nekem nem kedves. Márcsak azért sem, mert ha már egyszer „értetek”, akik itt velem vagytok az Utolsó Vacsorán, kiontatik, akkor a „mindenkiért” nekem pleonazmusnak, szószaporításnak tűnik. Miért? Mert a mindenki parttalan kontúrjai az „érteteket” is magában foglalja. De, ha Urunk fontosnak tartotta megtisztelni a tanítványait, akkor az „ értetek ” mellett már csak a „ sokaságnak ” van helye. S itt van Nagy Ferenc javaslata: a „kiontatik” helyett „majd kiontok” lenne a helyesebb. Ezt a mindenáron való modernizálást végképp nem értem. Az áldozatot bemutató pap úgyis tudja, mit mond, „effundetur”, „Kiontatik”. A szó egyértelmű. Amely ...kiontatik... Miért kell ezt az igét jövő időbe tenni: Favete Unguis... Lépjen elő a kafarnaumi százados! Amikor az isteni Mesternek elmondhatja, előadhatja kérését, így válaszol az Úr szavaira: Domine non sum dignus, ut intres sub tectum meum... Ma ezt így halljuk, mondjuk: ...nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj... A latin szöveg azt mondja: nem vagyok méltó, hogy belépj! A mai magyar így mondja: jöjj! Hogy a pusztán óhajt kifejező „jöjj” meg a személyesen tettre késztető, invitáló „ vitres!" - belépj! - között mi a különbség ezt Pázmány Péter is megérezte, amikor így imádkozott: Nem vagyok méltó, hogy bejöjj ocsmány hajlékomba! A Miatyánkról Ezt sem értem, miért kell az Úr imáját lényegében jelentéktelen, mégis megszokott pontokon megváltoztatni. „Aki”, vagy „Te”? Honnan kerül elő ez a sor: Te a mennyekben... Nem lenne pl. egyszerűbb így: Miatyánk, a mennyekben! Majd tovább sorolhatjuk a hangsúlyos személyes megszólítást: Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod... Ave Maria, gratia plena! Nem tudhatom, mióta imádkozzuk ezt a kedves imánkat, de a Szűzanya mindig„malaszttal”teljes volt. Most meg „kegyelemmel” teljes. Egyetemista unokám szerint: Kegyelmet Göncz Árpád adhat... Nos? A lókötő betyár így rimánkodik: Pardon grácia szegény fejemnek! S a mise végén? Deo gratias! Hála... Egyetlen szócska háromféle jelentéssel. Kérdésem: Nem lenne helyesebb megtartani a Halotti Beszéd archaikus szavát: mitoszt? Hogy ez netán jövevény szó ? Befogadtuk, a többivel együtt. Isten hozta. Végül is, ahogy oly gyakran fecsegjük, édes anyanyelvünkről van szó. És arról, hogy egyházunknak, különösen az országosan dühöngő nyelvrontás idején, milyen óriási felelőssége van nyelvünk ápolása terén. Meg kéne nézni, kire bízzuk a mise szövegének megújítását. S Szent János apostolra kell figyelnünk: Qui habet aures... A nyelv gyúlékony anyag. Néha lángnyelvekről is hallunk. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig ez áll: Pünkösd napján kettős tüzes nyelvek jelentek meg az apostolok fejei fölött... Kiss Dénes KÖNYVEK KIRÁLYI PALÁSTBAN Látogatóban Váci Györgynél „Óh ne mondjátok azt, hogy a könyv ma nem kell, hogy a könyvnél több az Élet és az Ember, mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember - így él: emberben könyv, s a könyvben az ember. (Babits Mihály) Aligha van még egy Géza király nevű tér e házában. Pedig I. Géza nem akárki volt, Szent László király édes bátyja. Az ő fiai követik a nagy, szent királyt a trónon, mert Szent Lászlónak nem voltak fiai. I. Géza királyt, aki mindössze három évig uralkodott, 1077-ben Vácott temették el. A téren 12. szám alatt található ferences rendi kolostornak a templomhoz simuló épülete. Kapuján fekete tábla, rajta aranyszínű írás: Váci György könyvkötészete. A kapun belépve, mintha évszázadokat lépnénk vissza az időben. Komoran fogadnak a boltívek, alattuk hűvös félhomály. Kifele majd látjuk, hiszen Váci György kikísér bennünket, hogy a fal mellett a könyvkötő szakmával és művészettel kapcsolatos kiállítás tablói szundikálnak. - Már több mint háromszáz kiállítás volt, ahol a látogatók megismerkedhettek e szakma eszközeivel, legalábbis képeken. - Mondja már bent, a műhely előterében. Ahol körben mintha könyvek lennének, kötések mintái vonzzák a tekintetet. Egyszerre fog el bennünket jó érzés ennyi szépség láttán és tiszteletteljes áhitat. Nem csoda, ha Váci György mesternek királyi megrendelői is voltak, például az angol királynő s a királyi öltözetű könyvek eljutottak a világ minden tájára Japántól Brazíliáig. A hajdani Kapisztrán könyvkötőműhelyt a kiskunhalasi születésű mester világhírűvé tette. Ő maga is, miután mindent megtanult Iván Jánostól Kiskunhalason s Vácra került, majd elindult világot látni, akár a hajdani céhlegények, hogy igazán mester legyen belőle. Csehszlovákiában, Írollandiában, Svájcban és ahol csak lehetett, tanult. - Én már ide Vácra is szökve jöttem, - mondja. -Alig múltam tizenöt éves, de elszöktem, mert minden áron kolostorban szerettem volna lakni, szerzetes akartam lenni. A díszkötésű életrajzát - Szíj Rezső munkáját, a címe: A könyvkötés művésze Váci György -, a mester által különleges gonddal készített „öltözékben” II. János Pálnak is átadták magyarországi látogatásakor. Bár a római könyvtárban már korábban is voltak Váci György által bekötött könyvek. Sőt, hívták dolgozni a vatikáni műhelybe, ahol amúgy is magyar szerzetesek munkálkodnak. Senki mást nem fogadtak volna be, de őt igen. - Dehát hogyan lett Czibolya Györgyből Váci György? - Valóban apámat Czibolya Györgynek hívták és virágkertész volt, én e szerzetesi nevet Vác város tiszteletére is vettem föl. Ugyanis Vác díszpolgára lettem és Kiskunhalasé is. - Aki világhírű, az mit tervez a jövőre nézve? Van még tennivalója? - A világhír túlzás... Talán a szakmában tudnak rólam mindenfelé, de nagy lendülettel folytatja - ha el is múltam hetvenegy éves és nyugdíjas is vagyok, terveim vannak. Először is tanítok! - Hány tanítványát tartja számon? - Harmincnégyet. Közülük többen itt élnek Vácott. Ugyanis az enyémen kívül még öt könyvkötőműhely van a városban. - Nem sok ez? Van ennyi munka? - Van. Mert ha az én műhelyem több megrendelést kap, akkor a fölösleget nekik adom. - Egyéb tervei? - Szeretném véglegesen megalapítani Európa első könyvkötészeti múzeumát. Már sok szerszámot, gépet összegyűjtöttem. Bevonulunk a „cellájába”. A kis szoba valóban olyan keskeny, mintha zárka volna. Hatalmas bélyeggyűjtemény foglalja el a helyet, no és kötésdíszek, könyvminták. Ezen kívül kis heverő, valamilyen zsámolyon tévékészülék. Más semmi. Pedig azt mondják róla, hogy többszörös milliomos. Tény: restauráltatta a templomot és maga is könyvgyűjtő. Valódi könyvritkaságok is vannak a tulajdonában. - Az a jó, ha a könyv külseje méltó ahhoz, ami benne van. Ha már a borító eligazít bennünket. - mondja, aztán a fényképezés kedvéért felöld magára a ferencesek csuháját. Arcán az üdvözültek mosolya ragyog. A kétszeres aranydíjas könyvkötő művész a legegyszerűbb öltözékben érzi magát a legjobban. Mert az embernél viszont biztos, hogy nem a külső a fontos. Hanem a végzett munka ebben az egyszeri életben! Vegyük jelképnek, hogy a műhelyben három hónapja önállóan dolgozó tanítványát Toldi Tamásnak hívják. Mert Váci Györgynek a hite és akarata volt mindig nagy. S ez erejének titka is! Váci György munka közben Váci György egyik szép munkája Karff István felvételei