Magyar Fórum, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-07 / 19. szám
14 Magyar Fórum 1992. május 7. Kónya és Orbán szópárbaja „Egyetértek abban, hogy különbözik a véleményünk" Sok évvel ezelőtt egy kiállítást megnyitni érkeztem Székesfehérvárra. Először járván az ősi falak között, fokozott azonosulási késztetést éreztem magamban, így érthető, hogy a szükségesnél is jobban megdöbbentem, amikor egy komor ház bejárata előtt egy marcona munkásőr akasztotta belém tekintetét. Elkomorult ballagásomat fékcsikorgás és éles tülkölés állította meg, majdnem szívemet is: kis híján egy szovjet rendszámú Volga alá kerültem. Pillanatok alatt ott termett egy rendőr, igazoltatott, személyim lejárta miatt és elbambulásom okán is szidalmazott, de hajam hosszúságát se hagyta filozófia nélkül, mely magaslat következtében perceken belül a mélybe kerültem, a fogdába, és onnan éppenhogy elő tudtak állítani a kiállítás megnyitására. Mindezen élményeim életre kelnek, valahányszor Fehérvárra visz feketeruhás sorsom, így most is, amikor a Technika Házába meghirdetett nyilvános Kónya-Orbán-vitára igyekeztem. Tudva, hogy a városban Fidesz-önkormányzat van és Orbán Viktor a város szülötte, egyáltalán nem lepett meg, hogy csupán egy olyan előadótermet biztosítottak az érdeklődők számára, mely a korán érkező helyi ellenzéki drukkerekkel megtelve garantáltan kevesebb Kónya-pártinak biztosít helyet. Befellegzett a hadiiparnak Azért mégis élt bennem a reménynek valamiféle gyermeki vágya, hogy a jóság úrrá lesz mindenen és rossz bácsik mégse fogják nagyon bántani az első független magyar kormányt áttételesen képviselő fiatal politikust, Kónya Imrét, az MDF frakcióvezetőjét. Még akkor se, ha itt a környéken hatalmas szovjet támaszpontok voltak, és ennek megfelelően számottevő ipartelepítés történt, természetesen elsősorban hadiiparról lehetett szó, ami a városnak és környékének elviselhető életszínvonalat biztosított. Az emberek ritkán nézik meg, hogy honnan és miből táplálják őket. A hadiiparnak a szovjet megrendeléseknek - egyelőre befellegzett, helyette itt a szabadság, a rengeteg hátrahagyott gonddal, emésztetlen gondolattal és szennyel. A bemutatkozó Kónya Imrét nagy taps fogadja, és a bemutatkozó Orbán Viktort hosszan tartó vastaps hozhatná kényelmetlen helyzetbe, mert ebből a tetszésnyilvánításból következtetni lehet a túlszervezettségre. Az élet a legnagyobb rendező - elrendező is - ezért a kiválasztott jeleneteket - mondatokat is - lehetőleg élethűen és szó szerint - közöljük, így a kedves olvasó rögtön rájöhet arra, hogy itt minden magáért beszél. A műsorvezető, a kitűnő Feledy Péter, rögtön határozott felütéssel kezd, ugyanis Orbán Viktor - február 7-én - Pécsett tartott előadói beszédéből idéz: „Mi továbbra sem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket végső soron ne partnereknek, versenytársaknak, hanem kiiktatandó ellenségeknek tekintsük. De az előttünk álló időszakban különösen nehéz lesz tartani magunkat. Kónya úr, a gyűlölet karmestere beintett, és nekünk nagyon vigyáznunk kell, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni." Amíg az idézetet hallgatom, közvetlen közelről figyelhetem a két frakcióvezető reagálását. Orbán Viktor saját kongresszusi beszédének részletét látható izgalommal hallgatja: zavart mosoly kíséretében többször belesimít hajába, kezének ujjait erővel igyekszik valamiféle feladattal ellátni. (Erre a beszédre érdemes lesz egyszer visszatérni, mégpedig bekezdésenként analízisre bocsátani.) Kónya Imre nyugodtan, többnyire rezzenéstelen arccal ül, és mintha mosoly készülődne bajusza-szakálla mögött, és ennek az ingernek olykor boldogan szabadságot is engedélyez. A régóta megszokott kiegyensúlyozott tartást láthatjuk, a haj gondozott, a mozdulat is gondozott, de mégis hiányzik belőle a mesterkéltségnek még a szándéka is. Fiatalabb és sokat mozgó vitapartnere azonban nem hagy kétséget az iránt, hogy szereti a változatosságot úgy a hajszakáll-bajuszviseletben, mint az öltözködés tekintetében is keresnikielégíteni igyekszik a hagyományosat kedvelő szavazópolgárok többségének ízlését. Az alkalmazkodás bája lengi körül, míg ebben az életszakaszban igazán megengedett, sőt biztató jeleket is mutat. Garázsmesteri dicséret Feledy odafordul Orbánhoz: „Ezt hirtelen felindulásból, vagy előre megfontolt szándékból mondta, vagy tényleg ez a meggyőződése?" Orbán: Az MDF-ben erősödnek azok a hangok, amelyek az ellenzéket ellenségnek szeretik minősíteni. A Kónya-Pető féle vita táplálta azt a meggyőződésemet, hogy Kónyát a fentiek szerint jellemeztem. (Hatalmas taps.) Úgy érzékeltem, hogy volt némi összjáték a közönség és Kónya között. (...) Előre megfontolt szándékkal mondtam amit mondtam, semmi hirtelen felindulás nem volt benne. A sokak által kifogásolt mondatok nem azért vannak, mert hirtelen felindulok... hanem egy megfontolt véleményalkotás, ami olyan formában kerül aztán ki belőlem, ami nem mindig találkozik helyesléssel, de azért van mögötte kellő intellektuális muníció. Kicsit hadd dicsérjem magamat. Kónya: Én két vonatkozásban is meg tudom erősíteni azt, amit Orbán Viktor mondott. Az első, hogy egy demokráciában minden alkotmányos parlamenti erő nem megsemmisítendő ellensége a másiknak. De bizonyos pártok ellenfelei egymásnak, és ez így van jól. Megerősítem azt is, hogy Orbán Viktornál semmi se véletlen, tehát ő valóban előre megfontolt szándékkal mondta azt, hogy én a gyűlölet karmestere vagyok, hogy ő ezt a Pető-vita alapján szűrte le. Meg kellene nézni Viktor még egyszer azt a vitát, mert annak alapján mindezt leszűrni nem lehet. Én Pető Ivánnak is igyekeztem segíteni, végig. (Taps.) Viszont ő egy olyan vitába keveredett a közönséggel, amellyel annak ellenszenvét maga ellen fordította. Erről én nem tehetek. Hogy az általam kifejtett nézetekkel a közönség egyetértett, azt hiszem ebben semmi kivetnivaló nincsen. Ahogyan a bemutatkozó tapsokból megítélem, azt hiszem itt Orbán Viktor fogja kifejezni véleményét és itt is nagy tetszésnyilvánítás lesz, és könnyen lehet, hogy az én véleményem nem fog ilyen sikert aratni. De egyet ígérhetek: én nem fogok megsértődni. Ami pedig a Kónya-Pető-vitának az eredményét illeti, attól azért nem kell tartani, (...) hiszen Viktor is olvashatta a közvéleménykutatásokat, melyek szerint a nézőknek 30-40 százaléka ha velem értett egyet, azok is inkább analfabéták voltak és oda nem értek... tehát nem kell aggódni. Egyébként sok levelet kaptam, egyet hadd idézzek: „Kiütéses győzelméért garázsmesteri dicséretben részesítem. Nagy Feró." (Nagy taps.) Ezek szerint Nagy Feró is az analfabéta kisebbséghez tartozik. Ezután egy őszülő dramaturg előadta azt a véleményét, hogy egy gyereket ha akarja, ha nem, meg kell tanítani írni-olvasni, kötelező oltásban kell részesíteni, mindez a felnőttek felelőssége, mint ahogy a szülők döntésén kell múlnia annak is, hogy beíratja-e gyerekét hittanra, vagy sem. Az úr a kérdést úgy tette fel Orbán Viktornak, mint a fiatalság kévpiselőjének, és Kónya Imrének, mint az idősebbek képviselőjének. Kónya: Én az MDF képviselőcsoportjának vagyok a vezetője, és ebben a csoportban több Fidesz-korú képviselő van, mint a Fidesz-frakció összlétszáma. Tehát én a fiatalokat is képviselem. Természetesen a gyermekeknek is vannak jogaik, de a szülők felelőssége, hogy mennyire veszik ezeket figyelembe. És az ő kötelességük is, hogy gyermekeik ügyében döntsenek. 40 év kényszere Orbán: ...Annyiban egyetértek Kónya Imrével, hogy a gyermek jogainak érvényesítése a szülőkre tartozik. Ám: itt van egy olyan kérdés, a hitoktatás kérdése, ami arról szól, hogy milyen formában lehetséges az iskolában a hitoktatás. (...) Én nem vagyok a hitoktatás ellensége: ott a plébánia és az egyházi intézmények. De most semmiképpen nem szabad beengedni a hitoktatást az iskolába, szerintem. (Taps és fújjolás. Feledy figyelmezteti a közönséget.) Kónya: ...Megintcsak egyetértek Orbán Viktorral abban, hogy különbözik a véleményünk. (Taps.) Igenis szükséges, hogy az iskola falai közé bekerüljön a hitoktatás... Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle kényszer van az oktatásban, hanem egyszerűen a 40 év kényszere is egyfajta kényszer ma is, és a 40 év reflexei következtében igenis az ateista ideológia az, amelyik uralkodó az iskolák falai között. Ezért az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kell a lehetőséget megadni, hogy az iskola falai közé bemehessen a hitoktatás is. Meggyőződésem, hogy nem kell attól tartani, hogy az istenhívő ideológia kényszerként fog ránehezedni az oktatókra és a tanulókra. (Taps.) E sorok íródeákja figyelmeztet arra, hogy a templomi és egyéb egyházi helyiségekben történő hitoktatás az elmúlt rendszerben is engedélyezve volt: a gyerekek, akik akarták, feláldozhatták szabadidejüket erre a nemes foglalatosságra, míg a többiek a délutáni napsütésben vagy a hűvös alkonyatban kergethették a labdát, vagy a lányokat, mert világnézetüket és az összes többi tantárgyat állami időben tanulták, nem magánidőben. Ez most is így lenne helyes a Fidesz szerint, de ne legyen így. Állami időben tanuljanak mindent. A hit- és erkölcstan az ateistáknak se árt. Mellesleg a legnagyobb materialisták nagyon is ismerték a vallás tanításait, és tudták, hogy ezek a tanítások még nem feltétlenül tették istenhívővé a tanulót, sőt. De nagyobb lelki súlyokkal terhelték meg, az biztos. Köztudott, az is, hogy az egyházi iskolákban jobban tanították a marxizmust is, mint a pártfőiskolákon. Orbán Viktoron vajon az általa tanult eszme eluralkodott? Nem hinném el ezt szívesen. A világhoz való egyoldalú viszonyulás sohase vezetett jóra, mégha jó szándékú volt is az egyoldalúság. Ezután egy magát gyakorló munkanélkülinek bemutató úr szólt hosszan. Erdélyből származván, belakta szinte egész Európát, és nyolc nyelvet beszélve - állítja - hazajött Magyarországra munkanélkülinek. Egyik ismerőse hozzám hajolva súgja: provokátor, szekus. Még négyszer-ötször megszakítja a békés eszmecserét. Egy néni ecseteli, hogy négyszer csapta be a nyugdíjintézet, mert az urát 45-ben három orosz nő elrabolta, a férfi azóta se került elő, mégse kap kárpótlást, mert később férjhez ment. Az MDF plakátját beletette az álmoskönyvébe és mégis becsapta őt a nyugdíjintézet, immár negyedszer is. A vasárnap reggeli rádióműsorról Közben Orbán Viktor a parlamenti napirend előtti hozzászólások szokása ellen szól hosszan és szenvedélyesen, ugyanakkor nagy sebességgel. Egy hölgy közbekiált: „Lassabban az Istenért!" Egy idősebb úr a bajusza alól mormolja: „Mit cikázik ez a fiú, mint vízipók a tó tükrén. Okos is vóna talán, de hova siet?" - Közben halljuk Orbántól. Az ellenzék a nyugat-európai gyakorlatból a konstruktívabb német ellenzék példáját követi. Deutsch Tamás 70 §-ból álló indítványt adott be a közhivatalokról. Egy meteorológus úr is felszólalt, látni lehetett, hogy akadémiai székfoglalójának megfogalmazásával igen elégedett. Mikor fogjuk hallani legalább ugyanolyan 20-30 percben a közszolgálati médiákban mindegyik pártnak második emberét, ahogy halljuk jelenleg az MDF-et minden vasárnap reggel? (Taps, vastaps, Fidesz-taps.) Kónya: Ezt meg kellene kérdezni a Rádió elnökétől. Azt hiszem, ha így tenné fel neki a kérdést és kritizálná, hogy a kormánypártok és azok elképzelései túlsúlyban vannak a Magyar Rádióban, azt hiszem, meg tudná önt győzni, hogy ez nem így van. (Taps.) Javaslom, hallgasson meg reggel 6 órától 8-ig lapszemléstől - tokkal-vonóval - egy műsort, és ha ezután is azt mondja, hogy itt a kormánypártok mellett van a rádió, akkor azt mondom: igaza van. (Taps.) Meteorológus: Elkésett, mert reggel 5-től 8-ig hallgatom, ennek ellenére... Közbekiáltás: Feküdjön le! Orbán: (...) ...a kérdés az, hogy normális dolog-e, hogy egy párt alelnöke rendszeresen, minden héten, állandó műsoridőben és alámondva úgy, hogy ő az MDF alelnöke, szózatot intéz a nemzethez, a rádióból... (...) ...Bejelenthetem, hogy önöknek nem kell attól tartani, hogy a Fidesz alelnöke vasárnaponként félórás szózatot intéz majd a nemzethez. Ez nem normális dolog. Ezt nem szabad megengedni. Egy hang Rákosit élteti Kónya: ...Azt hiszem, ha Orbán Viktor pártjában lenne egy olyan szintű publicista, mint Csurka István... (Nagy taps, vastaps, Csurkát sokan hangosan éltetik, egy hang Rákosit élteti, mondván, hogy ez a demokrácia) Azt hiszem, mindaddig nincs szükséges az ellenzéki pártoknak arra, hogy lazítsanak elvi álláspontjukon, amíg a rádió műsoridejének 90 százaléka az ő gondolataikat visszhangozza! Orbán: A Fideszben olyan szintű publicista, mint Csurka István, nem is volt, nincs is rá szükség, nem is lesz soha. (Nagy taps, fújjolás.) Ez volt az a pont, amikor félreértéseket szerettem volna tisztázni annak érdekében, hogy a közönséget ne hagyjuk szándékosan félrevezetettségben, és hozzászólásra jelentkeztem. A következőket mondtuk volna el: Először: Csurka, mint író, ötödik éve írja jegyzeteit az említett műsorba, amikor még nem is volt politikus, és kábé akkor jelentette be a szovjetrendszer vakolathullását és végét az említett műsorban, amikor kábé a leendő Fidesz szépreményű aranyifjai és lányai fénylő tekintettel néztek a KISZ felé, jövőjük felé, egyesek mint tátikák, egyesek mint titkárkák. Másodszor: azt, hogy alámondják Csurka pártállását és funkcióját is, azt a rádió elnöke, Gombár úr rendelte el. Ő tudja, miért. Harmadszor: az orbáni félóra esetenként 10-12 perc; és negyedszer: nem minden vasárnap jelentkezik, hanem minden második vagy harmadik vasárnap; és ötödször: nem szózatot intéz, hanem politikai publicisztikát ír és olvas fel. Ha Orbán nem beszélne olyan sebesen, talán gondolataival utol is érhetné lejelentéseit, és talán nem illetné Csurkát olyan jelzőkkel, mint Maróthy László a Dunát. A haragvás ifjú bajnoka sokszor tanúságát adta már elemzéseket nélkülöző Ujságának, hiszen Csurkára már a múltban is vicces kategóriákat barkácsolt, nyilván azért, mert amikor szélsebes beszédét olykor beérte némely gondolata, akkor ezek között elsőnek értek célba a következők: csurkizmus, csurkold. (Lásd: egyéb palánkidom.) Az összes adóknak tehát heti többszáz órás adása közül a heti két és félórás Vasárnapi Újság fáj meteorológusunknak, és abból is Csurka. (Megemlítendő, hogy a meteorológiai jelentések azok, amelyek garantáltan nem kormányellenesek a Magyar Rádióban.) Lehet, hogy a jótét demokraták engem azért fosztottak meg ettől a műsortól, hogy Csurkát jobban gyűlölhessék. Jeleztem tehát Feledy Péternek, hogy szólni akarok és a mellettem ülő Király Edit - aki mindebben a legkompetensebb-is szólni szeretne. Ezt a kérést írásban is feljuttattam az emelvényre. Feledy az előadás után kedvesen elmondta, hogy ezt a Csurka-izét úgyis kivágják, mert nem tartozik a műsorhoz, azért nem tartotta szükségesnek a témát nyújtani. Meg is értettük érveit. De hogy a keddi adásban látható végtermék (anyag) milyen tendenciózus volt, azt azért nem gondoltam volna. Csurka is benne lett hagyva, kiigazításunk nélkül, népbutításul. A különben kellemes vitadélután jól ért véget, a két ifjú politikus ösztönösen is keresett valamiféle megegyezést, már-már azon kaptam magamat, mennyire örülnék, ha tehetséges politikusaink össze tudnák tenni energiájukat egy nagy erőkifejtésre - és akkor látnom kellett, hogy amíg Kónya őszinte indulattal igyekszik az egyetértésre törekvő erővonalakat összeterelni, akkor ifjú vitapartnere - nehogy Kónya tessen az ő közönségének - gúnyos mosolygással kereste elméjében az ellenszólamot és alaposan láthatóvá is tette, hogy megtalálta azt. Sötét volt már és félve, hogy eltévedünk a székesfehérvári ismeretlen utcákon, az ajándékba kapott térképbe mélyedtem és rögtön eligazodtam: a Sallai Imre utcában van egy étterem, de egyirányú lévén csak úgy érhetem el, ha a Népköztársaság útján elmegyek a Vörös Hadsereg útjáig, ott balra fordulok, majd újra balra. De a Münnich Ferenc lakótelepnél is van valami jó söröző, mondják. Az Engels út felé ne menjünk, mert ott van a rendőrség, szondáztathatnak, elvehetik az autót és mehetünk a Lenin úton a Béke térre, ahol a pályaudvar van. De a Vorosilovgrádi lakótelep parkjában dúsak a bokrok, azok alatt is Halhatunk. Egy hittanoktatás-mentes Vorosilovgrádi lap bokrai alatt elvégre csak nem fázunk már rá az eddigi hidegre, ha itt a tavasz. Balaskó Jenő Kónya Imre és Orbán Viktor a székesfehérvári vitán talám attila felvétele