Magyar Fórum, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-07 / 19. szám

14 Magyar Fórum 1992. május 7. Kónya és Orbán szópárbaja „Egyetértek abban, hogy különbözik a véleményünk" Sok évvel ezelőtt egy kiállítást megnyitni ér­keztem Székesfehérvárra. Először járván az ősi falak között, fokozott azonosulási késztetést éreztem magamban, így érthető, hogy a szüksé­gesnél is jobban megdöbbentem, amikor egy ko­mor ház bejárata előtt egy marcona munkásőr akasztotta belém tekintetét. Elkomorult ballagá­somat fékcsikorgás és éles tülkölés állította meg, majdnem szívemet is: kis híján egy szovjet rend­számú Volga alá kerültem. Pillanatok alatt ott ter­mett egy rendőr, igazoltatott, személyim lejárta miatt és elbambulásom okán is szidalmazott, de hajam hosszúságát se hagyta filozófia nélkül, mely magaslat következtében perceken belül a mélybe kerültem, a fogdába, és onnan éppen­­hogy elő tudtak állítani a kiállítás megnyitására. Mindezen élményeim életre kelnek, valahány­szor Fehérvárra visz feketeruhás sorsom, így most is, amikor a Technika Házába meghirdetett nyilvános Kónya-Orbán-vitára igyekeztem. Tudva, hogy a városban Fidesz-önkormányzat van és Orbán Viktor a város szülötte, egyáltalán nem lepett meg, hogy csupán egy olyan előadó­termet biztosítottak az érdeklődők számára, mely a korán érkező helyi ellenzéki drukkerekkel megtelve garantáltan kevesebb Kónya-pártinak biztosít helyet. Befellegzett a hadiiparnak Azért mégis élt bennem a reménynek valami­féle gyermeki vágya, hogy a jóság úrrá lesz min­denen és rossz bácsik mégse fogják nagyon bán­tani az első független magyar kormányt áttétele­sen képviselő fiatal politikust, Kónya Imrét, az MDF frakcióvezetőjét. Még akkor se, ha itt a kör­nyéken hatalmas szovjet támaszpontok voltak, és ennek megfelelően számottevő ipartelepítés történt, természetesen elsősorban hadiiparról le­hetett szó, ami a városnak és környékének elvi­selhető életszínvonalat biztosított. Az emberek ritkán nézik meg, hogy honnan és miből táplálják őket. A hadiiparnak­­ a szovjet megrendelések­nek - egyelőre befellegzett, helyette itt a szabad­ság, a rengeteg hátrahagyott gonddal, emésztet­len gondolattal és szennyel. A bemutatkozó Kónya Imrét nagy taps fogadja, és a bemutatkozó Orbán Viktort hosszan tartó vas­taps hozhatná kényelmetlen helyzetbe, mert eb­ből a tetszésnyilvánításból következtetni lehet a túlszervezettségre. Az élet a legnagyobb rendező - elrendező is - ezért a kiválasztott jeleneteket - mondatokat is - lehetőleg élethűen­­ és szó szerint - közöljük, így a kedves olvasó rögtön rájöhet arra, hogy itt min­den magáért beszél. A műsorvezető, a kitűnő Feledy Péter, rögtön határozott felütéssel kezd, ugyanis Orbán Viktor - február 7-én - Pécsett tartott előadói beszédéből idéz: „Mi továbbra sem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket végső soron ne partnereknek, versenytársaknak, hanem kiikta­tandó ellenségeknek tekintsük. De az előttünk ál­ló időszakban különösen nehéz lesz tartani ma­gunkat. Kónya úr, a gyűlölet karmestere beintett, és nekünk nagyon vigyáznunk kell, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni." Amíg az idézetet hallgatom, közvetlen közel­ről figyelhetem a két frakcióvezető reagálását. Orbán Viktor saját kongresszusi beszédének részletét látható izgalommal hallgatja: zavart mosoly kíséretében többször belesimít hajába, kezének ujjait erővel igyekszik valamiféle fel­adattal ellátni. (Erre a beszédre érdemes lesz egy­szer visszatérni, mégpedig bekezdésenként ana­lízisre bocsátani.) Kónya Imre nyugodtan, többnyire rezzenéste­len arccal ül, és mintha mosoly készülődne baju­­sza-szakálla mögött, és ennek az ingernek olykor boldogan szabadságot is engedélyez. A régóta megszokott kiegyensúlyozott tartást láthatjuk, a haj gondozott, a mozdulat is gondozott, de mégis hiányzik belőle a mesterkéltségnek még a szán­déka is. Fiatalabb és sokat mozgó vitapartnere azonban nem hagy kétséget az iránt, hogy szereti a változatosságot úgy a haj­szakáll-bajuszviselet­­ben, mint az öltözködés tekintetében is keresni­­kielégíteni igyekszik a hagyományosat kedvelő szavazópolgárok többségének ízlését. Az alkal­mazkodás bája lengi körül, míg ebben az életsza­kaszban igazán megengedett, sőt biztató jeleket is mutat. Garázsmesteri dicséret Feledy odafordul Orbánhoz: „Ezt hirtelen felindu­lásból, vagy előre megfontolt szándékból mond­ta, vagy tényleg ez a meggyőződése?" Orbán: Az MDF-ben erősödnek azok a hangok, amelyek az ellenzéket ellenségnek szeretik minő­síteni. A Kónya-Pető féle vita táplálta azt a meg­győződésemet, hogy Kónyát a fentiek szerint jel­lemeztem. (Hatalmas taps.) Úgy érzékeltem, hogy volt némi összjáték a közönség és Kónya között. (...) Előre megfontolt szándékkal mond­tam amit mondtam, semmi hirtelen felindulás nem volt benne. A sokak által kifogásolt monda­tok nem azért vannak, mert hirtelen felindulok... hanem egy megfontolt véleményalkotás, ami olyan formában kerül aztán ki belőlem, ami nem mindig találkozik helyesléssel, de azért van mö­götte kellő intellektuális muníció. Kicsit hadd di­csérjem magamat. Kónya: Én két vonatkozásban is meg tudom erősíteni azt, amit Orbán Viktor mondott. Az el­ső, hogy egy demokráciában minden alkotmá­nyos parlamenti erő nem megsemmisítendő el­lensége a másiknak. De bizonyos pártok ellenfelei egymásnak, és ez így van jól. Megerősítem azt is, hogy Orbán Viktornál semmi se véletlen, tehát ő valóban előre megfontolt szándékkal mondta azt, hogy én a gyűlölet karmestere vagyok, hogy ő ezt a Pető-vita alapján szűrte le. Meg kellene nézni Viktor még egyszer azt a vitát, mert annak alapján mindezt leszűrni nem lehet. Én Pető Ivánnak is igyekeztem segíteni, végig. (Taps.) Vi­szont ő egy olyan vitába keveredett a közönség­gel, amellyel annak ellenszenvét maga ellen for­dította. Erről én nem tehetek. Hogy az általam kifejtett nézetekkel a közönség egyetértett, azt hiszem ebben semmi kivetnivaló nincsen. Aho­gyan a bemutatkozó tapsokból megítélem, azt hi­szem itt Orbán Viktor fogja kifejezni véleményét és itt is nagy tetszésnyilvánítás lesz, és könnyen lehet, hogy az én véleményem nem fog ilyen si­kert aratni. De egyet ígérhetek: én nem fogok megsértődni. Ami pedig a Kónya-Pető-vitának az eredményét illeti, attól azért nem kell tartani, (...) hiszen Viktor is olvashatta a közvélemény­kutatásokat, melyek szerint a nézőknek 30-40 százaléka ha velem értett egyet, azok is inkább analfabéták voltak és oda nem értek... tehát nem kell aggódni. Egyébként sok levelet kaptam, egyet hadd idézzek: „Kiütéses győzelméért ga­rázsmesteri dicséretben részesítem. Nagy Feró." (Nagy taps.) Ezek szerint Nagy Feró is az analfa­béta kisebbséghez tartozik. Ezután egy őszülő dramaturg előadta azt a vé­leményét, hogy egy gyereket ha akarja, ha nem, meg kell tanítani írni-olvasni, kötelező oltásban kell részesíteni, mindez a felnőttek felelőssége, mint ahogy a szülők döntésén kell múlnia annak is, hogy beíratja-e gyerekét hittanra, vagy sem. Az úr a kérdést úgy tette fel Orbán Viktornak, mint a fiatalság kévpiselőjének, és Kónya Imré­nek, mint az idősebbek képviselőjének. Kónya: Én az MDF képviselőcsoportjának va­gyok a vezetője, és ebben a csoportban több Fi­­desz-korú képviselő van, mint a Fidesz-frakció összlétszáma. Tehát én a fiatalokat is képviselem. Természetesen a gyermekeknek is vannak joga­ik, de a szülők felelőssége, hogy mennyire veszik ezeket figyelembe. És az ő kötelességük is, hogy gyermekeik ügyében döntsenek. 40 év kényszere Orbán: ...Annyiban egyetértek Kónya Imrével, hogy a gyermek j­ogainak érvényesítése a szülők­re tartozik. Ám: itt van egy olyan kérdés, a hitok­tatás kérdése, ami arról szól, hogy milyen formá­ban lehetséges az iskolában a hitoktatás. (...) Én nem vagyok a hitoktatás ellensége: ott a plébánia és az egyházi intézmények. De most semmikép­pen nem szabad beengedni a hitoktatást az isko­lába, szerintem. (Taps és fújjolás. Feledy figyel­mezteti a közönséget.) Kónya: ...Megintcsak egyetértek Orbán Viktor­ral abban, hogy különbözik a véleményünk. (Taps.) Igenis szükséges, hogy az iskola falai közé bekerüljön a hitoktatás... Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle kényszer van az oktatásban, hanem egyszerűen a 40 év kényszere is egyfajta kény­szer ma is, és a 40 év reflexei következtében igenis az ateista ideológia az, amelyik uralkodó az iskolák falai között. Ezért az esélyegyenlőség megterem­tése érdekében kell a lehetőséget megadni, hogy az iskola falai közé bemehessen a hitoktatás is. Meggyőződésem, hogy nem kell attól tartani, hogy az istenhívő ideológia kényszerként fog rá­nehezedni az oktatókra és a tanulókra. (Taps.) E sorok íródeákja figyelmeztet arra, hogy a templomi és egyéb egyházi helyiségekben törté­nő hitoktatás az elmúlt rendszerben is engedé­lyezve volt: a gyerekek, akik akarták, feláldozhat­ták szabadidejüket erre a nemes foglalatosságra, míg a többiek a délutáni napsütésben vagy a hű­vös alkonyatban kergethették a labdát, vagy a lá­nyokat, mert világnézetüket és az összes többi tantárgyat állami időben tanulták, nem magánidő­ben. Ez most is így lenne helyes a Fidesz szerint, de ne legyen így. Állami időben tanuljanak min­dent. A hit- és erkölcstan az ateistáknak se árt. Mellesleg a legnagyobb materialisták nagyon is ismerték a vallás tanításait, és tudták, hogy ezek a tanítások még nem feltétlenül tették istenhívő­vé a tanulót, sőt. De nagyobb lelki súlyokkal ter­helték meg, az biztos. Köztudott, az is, hogy az egyházi iskolákban jobban tanították a marxiz­must is, mint a pártfőiskolákon. Orbán Viktoron vajon az általa tanult eszme eluralkodott? Nem hinném el ezt szívesen. A világhoz való egyolda­lú viszonyulás sohase vezetett jóra, mégha jó szándékú volt is az egyoldalúság. Ezután egy magát gyakorló munkanélkülinek bemutató úr szólt hosszan. Erdélyből származ­ván, belakta szinte egész Európát, és nyolc nyel­vet beszélve - állítja - hazajött Magyarországra munkanélkülinek. Egyik ismerőse hozzám hajol­va súgja: provokátor, szekus. Még négyszer-öt­­ször megszakítja a békés eszmecserét. Egy néni ecseteli, hogy négyszer csapta be a nyugdíjintézet, mert az urát 45-ben három orosz nő elrabolta, a férfi azóta se került elő, mégse kap kárpótlást, mert később férjhez ment. Az MDF plakátját beletette az álmoskönyvébe és mégis becsapta őt a nyugdíjintézet, immár negyedszer is. A vasárnap reggeli rádióműsorról Közben Orbán Viktor a parlamenti napirend előtti hozzászólások szokása ellen szól hosszan és szenvedélyesen, ugyanakkor nagy sebesség­gel. Egy hölgy közbekiált: „Lassabban az Iste­nért!"­­ Egy idősebb úr a bajusza alól mormolja: „Mit cikázik ez a fiú, mint vízipók a tó tükrén. Okos is vóna talán, de hova siet?" - Közben hall­juk Orbántól. Az ellenzék a nyugat-európai gya­korlatból a konstruktívabb német ellenzék példá­ját követi. Deutsch Tamás 70 §-ból álló indítványt adott be a közhivatalokról. Egy meteorológus úr is felszólalt, látni lehetett, hogy akadémiai székfoglalójának megfogalma­zásával igen elégedett.­­ Mikor fogjuk hallani legalább ugyanolyan 20-30 percben a közszolgálati médiákban mind­egyik pártnak második emberét, ahogy halljuk jelenleg az MDF-et minden vasárnap reggel? (Taps, vastaps, Fidesz-taps.) Kónya: Ezt meg kellene kérdezni a Rádió elnö­kétől. Azt hiszem, ha így tenné fel neki a kérdést és kritizálná, hogy a kormánypártok és azok el­képzelései túlsúlyban vannak a Magyar Rádió­ban, azt hiszem, meg tudná önt győzni, hogy ez nem így van. (Taps.) Javaslom, hallgasson meg reggel 6 órától 8-ig lapszemléstől - tokkal-vonó­­val - egy műsort, és ha ezután is azt mondja, hogy itt a kormánypártok mellett van a rádió, ak­kor azt mondom: igaza van. (Taps.) Meteorológus: Elkésett, mert reggel 5-től 8-ig hallgatom, ennek ellenére... Közbekiáltás: Feküdjön le! Orbán: (...) ...a kérdés az, hogy normális dolog-e, hogy egy párt alelnöke rendszeresen, minden héten, állandó műsoridőben és alámondva úgy, hogy ő az MDF alelnöke, szózatot intéz a nemzet­hez, a rádióból... (...) ...Bejelenthetem, hogy önök­nek nem kell attól tartani, hogy a Fidesz alelnöke vasárnaponként félórás szózatot intéz majd a nemzethez. Ez nem normális dolog. Ezt nem sza­bad megengedni. Egy hang Rákosit élteti Kónya: ...Azt hiszem, ha Orbán Viktor pártjá­ban lenne egy olyan szintű publicista, mint Csur­­ka István... (Nagy taps, vastaps, Csurkát sokan hangosan éltetik, egy hang Rákosit élteti, mond­ván, hogy ez a demokrácia)­­ Azt hiszem, mind­addig nincs szükséges az ellenzéki pártoknak ar­ra, hogy lazítsanak elvi álláspontjukon, amíg a rádió műsoridejének 90 százaléka az ő gondola­taikat visszhangozza! Orbán: A Fideszben olyan szintű publicista, mint Csurka István, nem is volt, nincs is rá szük­ség, nem is lesz soha. (Nagy taps, fújjolás.) Ez volt az a pont, amikor félreértéseket szeret­tem volna tisztázni annak érdekében, hogy a kö­zönséget ne hagyjuk szándékosan félrevezetett­­ségben, és hozzászólásra jelentkeztem. A követ­kezőket mondtuk volna el: Először: Csurka, mint író, ötödik éve írja jegy­zeteit az említett műsorba, amikor még nem is volt politikus, és kábé akkor jelentette be a szov­jetrendszer vakolathullását és végét az említett műsorban, amikor kábé a leendő Fidesz szépre­ményű aranyifjai és lányai fénylő tekintettel néz­tek a KISZ felé, j­övőj­ük felé, egyesek mint tátikák, egyesek mint titkárkák. Másodszor: azt, hogy alámondják Csurka pártál­lását és funkcióját is, azt a rádió elnöke, Gombár úr rendelte el. Ő tudja, miért. Harmadszor: az orbáni félóra esetenként 10-12 perc; és negyedszer: nem minden vasárnap jelentke­zik, hanem minden második vagy harmadik va­sárnap; és ötödször: nem szózatot intéz, hanem politikai publicisztikát ír és olvas fel. Ha Orbán nem be­szélne olyan sebesen, talán gondolataival utol is érhetné lejelentéseit, és talán nem illetné Csurkát olyan jelzőkkel, mint Maróthy László a Dunát. A haragvás ifjú bajnoka sokszor tanúságát adta már elemzéseket nélkülöző Uj­ságának, hiszen Csurkára már a múltban is vicces kategóriákat barkácsolt, nyilván azért, mert amikor szélsebes beszédét olykor beérte némely gondolata, akkor ezek között elsőnek értek célba a következők: csurkizmus, csurkold. (Lásd: egyéb palánkidom.) Az összes adóknak tehát heti többszáz órás adása közül a heti két és félórás Vasárnapi Újság fáj meteorológusunknak, és abból is Csurka. (Meg­említendő, hogy a meteorológiai jelentések azok, amelyek garantáltan nem kormányellenesek a Magyar Rádióban.) Lehet, hogy a jótét demokra­ták engem azért fosztottak meg ettől a műsortól, hogy Csurkát jobban gyűlölhessék. Jeleztem tehát Feledy Péternek, hogy szólni akarok és a mellettem ülő Király Edit - aki mind­ebben a legkompetensebb-is szólni szeretne. Ezt a kérést írásban is feljuttattam az emelvényre. Feledy az előadás után kedvesen elmondta, hogy ezt a Csurka-izét úgyis kivágják, mert nem tarto­zik a műsorhoz, azért nem tartotta szükségesnek a témát nyújtani. Meg is értettük érveit. De hogy a keddi adásban látható végtermék (anyag) mi­lyen tendenciózus volt, azt azért nem gondoltam volna. Csurka is benne lett hagyva, kiigazításunk nélkül, népbutításul. A különben kellemes vitadélután jól ért véget, a két ifjú politikus ösztönösen is keresett valami­féle megegyezést, már-már azon kaptam maga­mat, mennyire örülnék, ha tehetséges politikusa­ink össze tudnák tenni energiájukat egy nagy erőkifejtésre - és akkor látnom kellett, hogy amíg Kónya őszinte indulattal igyekszik az egyetértés­re törekvő erővonalakat összeterelni, akkor ifjú vitapartnere - nehogy Kónya tessen az ő közön­ségének - gúnyos mosolygással kereste elméjé­ben az ellenszólamot és alaposan láthatóvá is tet­te, hogy megtalálta azt. Sötét volt már és félve, hogy eltévedünk a szé­kesfehérvári ismeretlen utcákon, az ajándékba kapott térképbe mélyedtem és rögtön eligazod­tam: a Sallai Imre utcában van egy étterem, de egyirányú lévén csak úgy érhetem el, ha a Nép­­köztársaság útján elmegyek a Vörös Hadsereg útjáig, ott balra fordulok, majd újra balra. De a Münnich Ferenc lakótelepnél is van valami jó sö­röző, mondják. Az Engels út felé ne menjünk, mert ott van a rendőrség, szondáztathatnak, el­­vehetik az autót és mehetünk a Lenin úton a Béke térre, ahol a pályaudvar van. De a Vorosilovgrádi lakótelep parkjában dúsak a bokrok, azok alatt is Halhatunk. Egy hittanoktatás-mentes Vorosi­lovgrádi lap bokrai alatt elvégre csak nem fázunk már rá az eddigi hidegre, ha itt a tavasz. Balaskó Jenő Kónya Imre és Orbán Viktor a székesfehérvári vitán talám attila felvétele

Next