Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-02 / 27. szám

1992-ig- Magyar Fórum 3 A szerkezeti reform halad előre. (Megjegyzem, hogy - eddig legalább is - elkerültük a mások által nálunk is köve­telt sokk-terápiát, amelynek a csődje pl. a lengyeleknél látható; de az oda-vissza to­­pogást is, aminek a csődje sok volt kommunista ország­ban látszik, s amit nálunk különféle retorikába bújtatva kommunisták és reform­kommunisták követelnek, s ami valójában a kellő sebes­ségű és határozott átalakítás elmaradását okozná.) Az amerikai elemzők szerint (is) a magánszféra dinamikusan nő, s 1992 végére a teljes gaz­dasági aktivitás 40% -a fölé nőhet. Nehéz viszont e szfé­rából behajtani az állami be­vételeket (adó, vám stb.) - lásd még a költségvetés gondjait -, de ez a súlyos „fi­zetési fegyelmezetlenség" az elemzők szerint nemcsak magyar probléma, hanem a volt kommunista régió álta­lános jellemzője. ADÓSSÁG­ ÉS EGYÉB GONDOK A privatizáció szabályozot­tan halad. Magyarország - részben korábbi (némileg) li­berálisabb helyzetéből is adódóan - nem kezdett töm­­ges privatizálásba, mint a lengyelek vagy a csehek. A volt állami tulajdon 10%-a már teljesen, további 20%-a részben privatizált. A kárpót­lás is a privatizálás része. (Megjegyzem tanulságos, hogy „Nyugatról", kívülállók ezt minek látják.) 1991-ben teljesen korszerű bankrend­szer és bankfelügyelet jött létre a szükséges törvények­kel együtt. Az adósság alakulását a ta­nulmányból kimásolt, mellé­kelt ábra mutatja. (Megjegy­zem, hogy mind itt, mind másutt a különböző adatok kisebb számbeli eltérésű részben a különféle valuták árfolyamváltozásai, részben az adósság dollárra átszámí­tási módszerek stb. okozzák.) Kiemelendő, hogy az Antall­­kormány idején a bruttó adósság nem növekedett, a nettó adósság végre csökkeni kezdett. Az elemzők külön ki­emelik, hogy jó irányban megváltozott az adósság összetétele, csökkent a rövid lejáratú hitelek aránya, s „drámaian" csökkent a kül­kereskedelmi fordulatnak köszönhetően a teljes adós­ságszolgálat (kamat-(­törlesz­tés) aránya az összbevételhez képest. Nagy gond és az átmene­tet veszélyeztető társadalmi mozgások kiváltására fel­használható az 1992 márciu­sában országos átlagban 9%­­ot meghaladó munkanélküli­ség, s az ehhez párosuló álta­lános szociális türelmetlenség. A munkanélküliség eloszlása egyenetlen, Budapesten ke­vesebb 3%-nál, egy­ vidéke­ken meghaladja a 15%-t. Az amerikai elemzők szerint fel­tétlenül megoldandó a költ­ségvetési szerkezetváltás és az általános szerkezetváltás gyorsítása. Adóreform esedé­kes és a befizetések elmara­dása felszámolandó a piac­­gazdaságokban szokott mód­szerekkel. Az általános szer­kezetváltás, a privatizáció, a hitelgaranciák nyújtása lehe­tőségeinek a kiépítését kell gyor­sítani. Igen nehéz feladat megíté­lésük szerint a lassuló euró­pai gazdaságban (s megjegy­zem a recesszióba csúszó USA és a még mindig ér­demben fizetésképtelen volt szovjet gazdaság mellett­ a további exportnövelés. Az el­múlt 2 évben a magyar ex­portnövelés zömét láthatóan Németország vette fel. A to­vábbiakban az elemzők sze­rint a belorusz-ukrán-orosz piac élénkülése nagy lehető­séget nyitna. Megítélésük szerint a vál­tás nálunk sikeres, Magyar­­ország az első a régióban, amelyik átjutott a demokrá­cia és a piacgazdaság felé ve­zető úton a kritikus ponton. A feladatokat „pragmatiku­san rohamozzuk meg". Sze­rintük korai lenne még vala­milyen „magyar gazdasági csodáról" beszélni, de leg­alább egy közép-európai or­szág sikeres az átmenetben. A PIACGAZDASÁG FELÉ Épül a szabadpiac-orien­tált gazdaság, miközben si­keresen megoldottuk szerin­tük az energiaellátás gondja­it, amit az Öböl-háború és a szovjet beszerzés átalakulása külön nehezített, kivédtük közben a keleti piac rendkí­vüli mértékű összeomlását, amit tetézett a saját ipar vál­sága (s itt megjegyzem, hogy ennek fő oka a kommunista időszak iparpolitikája), s biz­tosítottuk - amint írják - a folymatos adósságtörlesztést, ami nagy teher, de alapvetően fontos. A továbblépés kulcsa a költségvetési hiány kézben­tartása, a szerkezetváltás folytatása és az export továb­bi (mérsékelt) növelése. Mivel az árak már (európai mértékben) szabadok, 2 év alatt az egyszámjegyű infláció elérését reálisnak tartják. Sze­rintük a nyugati gazdaságba integrálódó Magyarország a befektetőknek és a hitelezők­nek jó kapcsolat, s további segítség az EK-társulás, majd a teljes jogú tagság. Amint írják, Magyarorszá­gon már konszolidált piac­­gazdaság és stabil parlamenti demokrácia van, jobb, mint a régióban bárhol. A magyar átmenet nem lökésszerű, alig kapott publicitást, viszont si­keres. Úgy látom, hogyha nem volt kommunisták vagy bár­mi áron hatalmat akaró hazai liberálisok, esetleg a diplo­matervig eljutott, de még sok mindennek híjával lévő diák, hanem hozzértő külföldiek véleményét halljuk, akkor mások szerint is sok gond­dal, bajjal, nyomorúsággal, de halad a talpra állásunk, és ha tévedésekkel együtt is, de­­ eddig bizonyosan sikeres a kormány. Ideje, hogy ez pub­licitást kapjon. (Vége) Dr. Ferencz Csaba egyetemi tanár LÁTSZIK-E AZ ALAGÚT VÉGE? • • _ - ’ - - - •• • • 1989 1990 1991 1992 rövid lejáratú hitel 16,2% 13,8% 9,6% -közép-és hosszú lejáratú hitel 83,8% 86,2% 90,4% törlesztési arány 46 % 35 % 28% az utóbbi a becsült, várható érték. M­agyarországon ma teljes sajtószabad­ság érvényesül. Ez nem jelenti okvetle­nül azt is, hogy teljesen szabad sajtó működik. Ha valaki vitába száll a sajtóval, nem biztos, hogy a szabad sajtót támadja. Ha valaki porondra lép a sajtó mellett, nem biztos, hogy a szabad sajtót védelmezi. Esete válogatja. Végletesen cifra viszonylatok is előfordulhatnak. Például a Magyar Szocialista Párt képviselője nemrég hősileg kivonta kardját ez ügyben. „Szálka... a kormányzat szemében a szabad, függet­len sajtó" - veti oda a vádat (Magyar Hírlap, má­jus 25.). Megrója ezért a rendszerváltozás kor­mányát, kényesnek és harciasnak mutatkozó igazságérzettel leinti a „koalíció előcsapásait". Teszi mindezt együtt a sajtószabadság és a szabad sajtó oltalmában. Bár ne tette volna. Fölényeskedő, kioktató szereplése nélkül talán csöndben kialakulhatna az a jóhiszemű föltételezés, hogy az MSZP már nem sorolja legszebb erényei közé korábbi saj­tópolitikáját. Sajtópolitikán itt nevezetesen az 1989-90-es lapöröklések és lapeladások értendők. Vastag homály borított akkor mindent. Csak annyit le­hetett sejteni, hogy az MSZMP fél országnyi ha­­rácsából az MSZP „magához vonta" (a halhatat­lan emlékű főkincstárnok kifejezése) a lapki­adókat, aztán külföldi és hazai magánvállalko­zásoknak engedte át őket. Megelőzte, sőt meg­valósította ezzel a történelmi igazságtételt, bó­­linthatnánánk. Történelmileg úgy is van, hogy az egykor erőszakkal megváltoztatott magántu­lajdonból ismét magántulajdonba kerültek ezek a lapkiadók, lapok. De az igazságtétel hibádzik. Ha erőszakkal szerzett tulajdont az erőszaktevő vagy örököse saját kényére-kedvére, saját javá­ra kiárusít, az erőszakot nem szüntette meg, csak a tárgyán adott túl. Huszonvalahány országos és megyei lapot adott el az MSZP még az új Országgyűlés megalakulása előtt sietősen, önkényesen, titokban és részben titkos szerződések fedezetével. Olcsón is. Úgy mondják, a mindössze egymilliárdnyi bánatpénz felével ké­sőbb társadalmi alapítványokat jutalmaztak. Minek a felével ki és mi, kit és mit is jutalma­zott? Mindegy már, hol maradtak és hova jutottak azok a pénzek. Végül egyetlen megyei napilap sem jutott új hazai tulajdonos kezére, de még nyílt pályázatra sem. Csak ez számít. Először 1947-48-ban, az államszocialista diktatúrával semmiztetett ki a vidék társadalma a sajtónyil­vánosság birtoklásából és ellenőrzéséből. Újab­ban 1989-90-ben ismétlődött meg ugyanez, épp abban a történelmi pillanatban, amikor a ma­gyar társadalom és nemzet a demokráciát vá­laszthatta és választotta. Mi ez, ha nem az állam­szocialista diktatúra utóélete, a demokrácián csattanó kárövendő és gúnyoros arculcsapással tetézve? Igaz, a mostani nagy vásár és áldomás után az elégedett tulajdonosok és vezetők akár a sza­bad és független sajtó híveivé szegődhettek vol­na. Nem tették. Titkos szerződések biztonságá­ban inkább saját helyzetükhöz, érdekükhöz, céljukhoz mérték a szabadság és a függetlenség határait. O­lykor meglehetősen durván és szemér­metlenül érzékeltetik ezeket a határo­kat. Egy regionális lapkiadó osztrák igazgatója felelősségre vonta a nem alárendelt irodalmi folyóirat főszerkesztőjét, elbocsátotta az alá­rendelt napilap főmunkatársát, figyelmeztette több munktársát, amiért azok „nem lojálisan" másutt is közöltek írásokat a szólásszabadság jegyében. Ugyanennek a cégnek nemzetközi összetételű vezérkara még messzibbre is bá­torkodott. Hat parlamenti párt udvariasan tár­­gyalgató küldöttei előtt, a vendégek (mármint a hazaiak) szavait félbeszakítva kijelentették, hogy a régió közvetlen politikai nyilvánossá­gában nem érdekeltek, de a három megye lapjai­ban egy-egy oldalt bárki bármikor megvásárolhat ötvenezer forintért. Hosszú sorban kikerekíthetők más régiók ha­sonló esetei is. Nem épp a szabad és független sajtó honosságát bizonyítják a vidéki Magyaror­szágon. Még csak nem is az úgynevezett „egyenlő távolságtartást" a politikai környezet­től. Mindez a sajtóban ábrázolható és értelmezhető teljes valóság önkényes korlátozását bizonyítja. G­ondoljuk meg, a legtöbb megyében egyetlen napilap működik. Ha a helyi politikai és szellemi élet korlátozva és torzítva jelenik meg ebben az egyetlen tükörben, a he­lyi társadalom arra kényszerül, hogy politikai és szellemi tájékozódását és válaszát ehhez a tü­körhöz igazítsa. Út és mód a kitörésre? Vagy oldalanként öt­venezer forint, vagy a szabad és független szel­lemiségű újságírók lázadása. Előbbiről ne is el­mélkedjünk. Utóbbira viszont csak az nyitna esélyt, ha szabad és független megyei, városi napila­pok alapíttatnának. Hiú ábránd ez manapság. Az 1989-90-es nagy kiárusítás és vásárlás következ­ményeit a lapkiadás piacán még jó darabig be­fagyasztják a gazdasági körülmények. Tisztázandó, hogy ezek az állapotok főleg a vidéki lapkiadókat és lapokat jellemzik. Ezeket az állapotokat persze az MSZP készítette elő, nem más. Választhatta volna azt a megoldást is, hogy legalább a vidéki lapkiadóit jelképesen visszaadja a társadalomnak, a nemzetnek, regionális alapítványok és pályázatok formájá­ban. Nem az lett volna az igazi, az őszinte hoz­zájárulás a szabad és független sajtóhoz? Választása és döntése azonban nem a szabad és független sajtót szolgálta. Ez, mint sajtópoli­tikai tett, nem zárta ki a sajtószabadság elisme­rését, csak épp visszaél vele. Olyan sajtót indított pályára a mai sajtószabadságban, amely a szabad és független szellemiség előtti viszonyokban gyökerezik. Ezt a sajtópolitikát nem lehet és nem kell el­felejteni,­ de fölösleges minduntalan emlegetni. Jobb, ha a bíráló és változtató szándék a szabad és független sajtó megerősödését, teljesedését célozza. Most a kormánykoalíció politikai testületei­nek a közszolgálati tájékoztatási intézmények­kel folytatott vitája is így zajlott, zajlik. Nem a szakmai vezetést kifogásolják a Rádió és a Tele­vízió élén, hanem azt, hogy az igazgatók nem szüntették meg a régi külső-belső érdekcsopor­tok önző és züllesztő uralgását. Ezt a bíráló és változtató szándékot minősíti az MSZP általá­nos támadásnak a szabad és független sajtó el­len. Bizonyára ösztönös és kétségtelenül kínos azonosítás. A régi külső-belső érdekcsoportok túlélé­sének zavartalanságát tekinti ugyanis zsinórmérték­nek. Ha az MSZP sajtópolitikája még mindig ezen az elven halad, semmit sem felejtett és semmit sem tanult 1989-90 óta. Ez az utóvéd-sajtópoli­tika azonban nem férhet össze az új Magyaror­szághoz méltó szabad és független sajtó eszmé­nyével. D­e akkor mi hitelesítheti az MSZP politi­kusának dühös vádaskodását, alantas szóhasználatát? Előcsahosok? Utócsahosok? Maradva az ebeknél, de kerülve az állattani szemléletet, egyszerűen az tetszik ajánlatos­nak, hogy­­ hátrább az agarakkal! Székelyhídi Ágoston Ezt a vitacikket a Magyar Hírlap „A hír szent, a vélemény szabad" rovatában május 25-én megjelent írásra május 28-án elküldtem ezen rovatnak, levél­ben kérve a közlést. Június 18-áig egyetlen sornyi vá­laszt nem kaptam. (Sz. A.) Sajtó a sajtószabadságban

Next