Magyar Fórum, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-11 / 19. szám
1995. május 11. Magyar FóruM 5 T rianon nemcsak az ezeréves Magyarország, a magyar nemzettest gátlástalan és cinikus megcsonkolása volt, de különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság is. Állításunk bizonyítására az is elegendő, ha csupán körbejárjuk a háromnegyed évszázada erőszakkal megvont határokat. A térképre tekintve, történelmi képtelenségre döbbenünk: a világon egyetlen olyan ország létezik jelenleg, amelyik csak önmagával határos, és ez Magyarország. Ha barangolásaink során nem tesszük ki a lábunkat a Kárpát-medencéből, akkor Komáromnál, Záhonynál, Biharkeresztesnél, Röszkénél - kivéve a nyolc évszázados természetes magyar-horvát határt a Dráva vonalán -, Hegyeshalomnál és a többi közbeeső átkelőnél nem idegen határon, csak a magyar-magyar határon lépünk át. A magyar nemzettestet igazából nem Trianonban csonkolták meg; a versailles-i palotában az aláírási aktussal csak bekötözni igyekeztek a vérző sebeket, illetve megváltozhatatlanná tenni a bevégzettet. Az antanthatalmak ugyanis - hogy növeljék erejüket a központi hatalmakkal szemben -, már 1915- 1916-ban különböző titkos szerződésekben tett ígéreteikben a maguk oldalára édesgették Olaszországot, Szerbiát és Romániát, természetesen az Osztrák-Magyar Monarchia, ezen belül pedig a nyugati közvélemény által az előző évtizedekben meggyűlöltetett Magyarország kárára. Már az első világháborút követő esztendőben Olaszországnak ígérték a Balkán felőli Adria-partvidék egy szakaszát és Dél-Tirolt, vagyis Alto Adiget. Az 1916. augusztus 17-én Bukarestben kötött titkos egyezményben Románia csatlakozott az antanthatalmakhoz, persze nem ingyen, csak miután kilátásba helyezték számára, hogy megkapja Erdélyt, a Partiumot, a Bánságot, a Magyar Alföld keleti sávját a Debrecen-Szeged vonalig, valamint Bukovinát. És a világháború kezdetén kinyilvánított semlegességét feladva ismét működni kezdett a mindenkori román politika: egyet mond, mást gondol, harmadikat cselekszik. Tíz nappal a bukaresti titkos egyezmény után Románia hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának és csapataival a Vöröstorony-szoroson át betör Erdélybe. Szeptember 7-én kipúderezett arcú, rúzsozott szájú és fülbevalós román tisztek vezetésével a bocskoros oláh csapatok elfoglalják Brassót. A következő napokban mindenhol rabolva, erőszakoskodva megszállják a színmagyar székelyföldi Csík megyét, megközelítik Marosvásárhelyt, Nagyszebent és eljutnak a Petrozsény, Szörényvár (Turnu Severin) vonalig. Szeptember második felében az osztrák-magyar és a német csapatok ellentámadása a 26-29. közötti nagyszebeni, majd az október 7-9. közötti győztes brassói csatával a román hadsereget kiveri Erdélyből. December 6-ára a központi hatalmak csapatai megszállják Bukarestet, a román hadsereget pedig a Szeret folyó vonalára szorítják vissza. Románia fegyverszünetet kér, majd 1918. március 5-én előzetes békét köt a központi hatalmakkal. Ezzel ugyan hatályát vesztette az antanttal kötött 1916. évi bukaresti titkos szerződés, de a következő hónapokban az antant katonailag mégis elősegíti, hogy Románia újra hadviselő féllé váljék, amit november 10-én elismertek tárgyalási alapnak. Eközben a Magyarország déli részén élő nemzetiségek is mozgolódnak. 1917. május 30-án a Reichsrat képviselőiből megalakul az ún. délszláv klub, amely a Monarchiában élő délszlávok egyesítését követeli. Ezt mintegy kiegészítette a szerb kormány részéről Nikola Pasic és a horvát oldalról Ante Trumbic által július 20-án aláírt ún. korfui egyezmény, amelyben megegyeztek egy szerb-horvát-szlovén állam megteremtésében. 1918. júniusában az antant eldöntötte hogy a XVIII. század végétől három részre feldarabolt Lengyelország újraegyesítése mellett elősegítik a csehek és szlovákok államalkotó kívánságának teljesülését, a Balkánon pedig hozzájárulnak egy délszláv állam megalakulásához. Eddigre - 1917. végétől - ugyanis egyre inkább kirajzolódott az új közép- és kelet-európai zóna, amely két részből állt. Az egyik angol befolyás alá kerül, a Kaukázus-vidéktől a Balkánig, amely egyúttal megszilárdítja és növeli az iráni és arábiai befolyást. A másik a francia övezet - s ehhez az angoloktól megkapták az elismerést - az újjáalakuló Lengyelországgal, a jelentősen megnagyobbított Romániával, a hagyományosan franciabarát nemzetekkel, a létrehozandó önálló Ukrajnával és a még csak tervezett Csehszlovákiával. Magyarország testére tehát 1918 nyarán már egy halálos szorítású kígyó tekeredett. Hiába reménykedett a magyar közvélemény és politika a méltányos békében, amelyet Wilson amerikai elnök 1918. január 8-i üzenetében ígért. A kocka el volt vetve. Az 1918 végén rögzített béke- és új határtervezetek Magyarország esetében sokkal rosszabbak voltak, mint az év elejiek. Október 18-án Wilson elnök a hónap 4-i Burián-jegyzékre adott válaszában kijelenti, hogy a 14 pont a Monarchiára nézve már nem érvényes. A hónap végén megalakul a turócszentmártoni Szlovák és a zágrábi Horvát Nemzeti Tanács, amelyek kimondják az elszakadást Magyarországtól. Hasonló céllal jön létre Budapesten (!) a magyarországi és erdélyi Román Nemzeti Tanács. A kulisszák mögött nyomban megkezdődik a koncként odadobott Magyarország feletti osztozkodás, amelyet csak másfél év múlva tett véglegessé az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés. Az itt diktált határainkat joggal tekinthetjük francia határoknak - nem volt véletlen Balladuinek a magyar-szlovák alapszerződés ügyében kifejlett erőlködése, hogy azt ismét Párizsban írják alá, immár harmadszor ugyanott alázzák meg a magyar nemzetet hiszen Anglia és az Egyesült Államok ellenvetései a párizsi béketárgyalásokon csak lényegtelen részletkérdésekre vonatkoztak. Az olasz delegáció meg csak akkor állt ki a magyar érdekekért, ha azt a létrejövő délszláv állam rovására tehette. A népek önrendelkezési joga a magyaron kívül mindenkire vonatkozott, a környező népek a mi kárunkra szemérmetlenül megvalósíthatták minden törekvésüket. Ehhez minden támogatást megkaptak a győztes antanthatalmaktól, az etnikai elv csak rájuk vonatkozott. Az új határokat a néprajzi vonalak semmibevételével vonták meg, és ragadozó módjára mohón beleharaptak a túlnyomóan magyarlakta területekbe is. A különböző tervezetekben az etnikai elvet egyre tudatosabban sértették meg, az új határok kijelölésénél pedig mindinkább a stratégiai szempontok kerültek előtérbe. A brit vezérkar 1918. október 14-i előterjesztésében Csehszlovákiának a Kassa-Pelsőc-Losonc-Nyitra-Galgóc-Szered-Nagyszombat vonalon található vasúti állomások Csehszlovákiának való feltétlen odaítélését szorgalmazta. Benes akkori csehszlovák külügyminiszter december 20-án még ennél is jóval tovább ment, amikor egy, a valós nemzetiségi viszonyokat eltorzító térképpel indokolta meg az újonnan megalakuló Csehszlovákia határigényeit. A Börzsöny-hegységen kívül Salgótarján, Miskolc és Sátoraljaújhely átcsatolását kérte, de ekkor még nem tartott igényt Ungvárra és Kárpátaljára. Jellemző, hogy az 1919. január 10-i amerikai javaslat is alig különbözött a trianoni határtól. A Csallóköz mellett Magyarországnak hagyta volna Kárpátalját Ungvárral, Munkáccsal és Máramarosszigettel, amellyel azonban szögesen ellentétben állt álláspontjának az a része, hogy szükséges a csehszlovák-román közös határ kialakítása is. Az amerikaiak hamarosan kénytelenek voltak tervezetüket feladni szövetségeseik és Benes egységfrontjával szemben. A győztesek boszorkánykonyhájában a magyarság jogos érdekeit semmibe véve dőlt el a keleti határ sorsa. A már említett 1916. évi augusztusi bukaresti titkos egyezmény szerint a magyar-román határ 30-40 kilométerrel nyugatabbra húzódott volna a későbbi trianoni határánál. A brit kormány ezt a román igényt egészen 1919 júniusáig elutasította, így nem valósult meg. Keleti határunk ügye ugyanis - paradox módon - nem Párizsban, hanem Lemberg (!) térségében dőlt el még 1919 februárjában. A franciák ugyanis meggyőzték szövetségeiket: a román hadseregnek égetően fontos az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vasútvonal, hogy Lemberg vidékén segíteni tudják a lengyeleket a bolsevikok elleni háborúban. Mindez persze csak ürügy volt, az igazi ok a francia befolyás erősítését szolgálta az orosz birodalom által korábban megszállt területen. A párizsi békekonferencia egyébként 1919. június 10-én vonta meg véglegesen a magyar-csehszlovák és magyar-román határvonalat, amely lezárta északi és keleti szomszédaink további követeléseit. December 10-én adta át a brit vezérkar a déli határral kapcsolatos javaslatait kormányának, amelyben néprajzi határként az Aba-Villány vonalat jelölték meg a Ferenc József-csatornától északra. Innen tovább, Alsó-Miholjactól a határ a Drávát követi, majd onnan a Murát. A szlovén népességű Mura és Szentgotthárd közötti területet a britek Magyarországnak javasolták meghagyni, így akarták kárpótolni az elveszített magyar vidékekért. Egyébként a végleges déli határ és Burgenland, vagyis Nyugat-Magyarország ügye sem Párizsban, hanem a Rajna folyónál dőlt el. 1919. március-áprilisban ugyanis már egyértelművé vált, hogy Franciaország nem képes valóra váltani régi álmát, végig a Rajna mentén húzódó francia-német határt. Ezt úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy a békeszerződésekben kimondatta szövetségesei beleegyezésével Ausztria és Németország egyesülésének tilalmát. Ezért azonban Ausztriát kárpótolni igyekeztek és nem engedték, hogy az újonnan alakuló Jugoszlávia megkapja Ausztriától Klagenfurtot és környékét. Úgy oldották meg, a helyzetet, hogy a korábban tervezett déli határt Magyarország rovására, Jugoszlávia előnyére kiigazították. Ez volt a célja a nyugat-magyarországi sáv, a később Burgenlandnak nevezett terület Ausztriához való csatolásának is. A határok kiszabása 1919 nyarán elkészült, ekkorra Magyarország iszonyatos kegyetlenségű megcsonkolása lényegében befejeződött, amiből még ma sem gyógyult ki. Nézzük az „eredményt”. A Magyar Szent Korona Országainak területe összesen 325 411 km2 volt, ebből Magyarországé 282 867 km2, Horvát-Szlavónországé pedig 42 541 km2. Hogyan osztották fel ezt a területet a trianoni békediktátumok a környező országok között? Romániának 103 093 km2 (31,7%), Szerbiának 62 092 km2 (19,4%) - ebben Horvát-Szlavónország 42 541 km2, Magyarországból 20 551 km2, Csehszlovákiának 61 633 km2 (18,9%), Ausztriának 4020 km2 (1,2%), Lengyelországnak 589 km2 (0,2%), Olaszországnak (Fiume) 21 km2 jutott, összesen 232 448 km2 (71,4%), Csonka-Magyarországnak 92 963 km2 (28,6%) maradt. A Magyar Szent Korona Országainak összlakossága az 1910. évi népszámlálás szerint 20 886 487 lélek volt, ebből Magyarországé 18 264 593, Horvát-Szlavónországé 2 621 894 lélek. A békediktátummal az utódállamokhoz összesen 13 271 370 lakost (63,5%) csatoltak át, Csonka-Magyarországban 7 615 117 (36,5%) lélek maradt. Területi veszteségünk tehát nagyobb volt, mint a népességben elszenvedett. Csehszlovákiában kereken 1 millió 84 ezer, Romániában 1 millió 705 ezer, Jugoszláviában 458 ezer, Ausztriában (Sopronnal együtt még a népszavazás előtt) 80 ezer, Olaszországban (Fiume) 6 ezer magyar került kisebbségi sorba. A népszámlálási adatok szerint 3 millió 333 ezer határon túli magyar testvérünk fele - lakóterületén, a trianoni határ mentén - még ma is úgy tapad az anyaország testéhez - Illyés Gyula szavaival -, „mint kenyérhez a héja”. Hatalmas országunk anyagi vesztesége, elvették valamennyi arany-, ezüst-, réz-, vas- és sóbányánkat, a szénbányák 80, az erdők 90%-át, az ország egyetlen tengeri kikötőjét, Fiumét, amelynek modern kikötővé való építését 200 millió aranykorona költséggel az első világháború kitörésekor fejeztünk be. Palotás Zoltán kutatásaiból tudjuk, hogy a trianoni diktátum egyik legfőbb célpontja hazánk háborúban épen maradt vasúthálózata volt, ezért a trianoni határok több mint 40%-ánál - közel ezer kilométeren át, Losonc-Kassa-Királyháza- Nagyvárad-Temesvár-Szabadka-Zombor - a vasútvonalak mellett húzták meg az új határokat. Ezért szakítottak ketté színmagyar városokat, településeket Komáromot, Balassagyarmatot, Sátoraljaújhelyt, Nagylakot, tettek papíron hajózhatóvá patakokat, például a Ronyvát a cseh „szakértők”, vagy a szerbek Horgos határában egy erecskét, amellyel 12 észak-bácskai magyar falut és 120 ezer katasztrális holdat ragadtak el. Az új határok kíméletlenül vágták ketté az ún. vásárvonalat, egész vidékeket megfosztva sok évszázados természetes központjától - Kassa, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Szabadka, Eszék stb. -, és ezzel elindították határvidékeink településeinek sorvadását. Trianon még ma is tátongó, vérző seb a nemzet testén. Éppen ezért igen tanulságosak Delcassé francia külügyminiszter 1921-ben mondott szavai: „Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzzék, vagy ha késsel a torkán aláírt egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” mm □ m y sidiuuiyjuy uUd Magyarország tökéletes földrajzi egysége