Magyar Fórum, 2006. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-05 / 1. szám
2006. január 5. (Gáz nélkül. Folytatás az 1. oldalról) Akkor, amikor már első nap ténnyé vált a nyomáscsökkenés. Az ember már tulajdonképp egy kicsit sajnálja őt: akkora a különbség a vállalt feladat ellátásához szükséges agykapacitás és a meglévő között, hogy az részvétet vált ki. Az orosz lépést eleinte Ukrajna megzabolázásaként állították be. Juscsenko Soros György pénteken Amerika-barát politikát és unióhoz dörgölődzést mutatott fel, és ezért Putyin éppen a választások előtt végigvágott rajta. Mindez tagadhatatlan. Nem ismeri jól azonban az orosz politika természetét az, aki elhiszi, hogy az erőfitogtatás csak egy kisebb testvérországnak szól. Nem, a lépés egész Európának és azon túl Amerikának szóló gázukaz. Amerika Izrael nyomásának engedve elgaloppírozta magát. Az iraki háborúval felnyomta az olajárat és ezzel óriási pénzekhez juttatta Oroszországot is. Nekünk fogalmunk sincs, milyen hadiipari fejlesztések történtek ezekből a pénzekből, s lehet, hogy az USA-nak sincs. Az amerikai olajcégek beférkőztek a Kaszpi-tengeri olajmezőkre, és elkezdték egy vezeték építését Grúzián keresztül a törökországi Ceyhan kikötőjébe, amely, lévén földközi-tengeri kikötő, vészesen közel van Izraelhez. Az USA háborút tervez Szíria és Irán ellen, meg akarja szerezni a világ leggazdagabb olajmezőit, azokat, amelyek korábban a Szovjetunió tulajdonában voltak. Ezt a Kreml nem tűri, mert nem tűrheti. Az orosz tűrés örökös voltáról alkotott elképzelés az amerikai vezetés és hadvezetés súlyos számítási hibája. Oroszország a Szovjetunió szétesése után valóban harmatgyenge lett. A nép pusztul és sorvad ma is, de a szenvedésben végtelen tartalékai vannak és az olaj és a földgáz gazdaggá tette a vezetőréteget és segített megőrizni a parancsuralmi rendszert. Az oroszok túl vannak a demokratikus vegyeskari vetélkedők fesztiválhangulatán. Amellett világosan látják, hogy az antiterrorista világháború meghirdetésével Amerika is nagy lépést tett saját demokráciája felszámolásának irányába. Bush elnök éppen most jelenti ki, hogy a terroristák leleplezése felülírja az amerikai alkotmányt, a szabadságjogokat. Most a két szuperhatalom mérkőzése kezdődött újra. Oroszország ugyan még nem a régi, és katonailag, a technikát és a világűr-ellenőrzést tekintve még sokáig nem éri utol az USA-t, de arra már elég erős, hogy Ukrajnán és Európán keresztül komoly figyelmeztetéseket küldjön át az Atlanti-óceán túlsó partjára. Kína még hallgat, de rokonszenve kétségtelen. Neki kell az ázsiai gáz és olaj. Hitelezni is tud, acél olaj- és gázvezetékeket is képes építeni. Pénze van. Oroszországnak pedig pénz kell a háborúhoz és a háborús fenyegetéshez is. Mi semmi jóra nem számíthatunk. Olyan időben kell leszoknunk a gázról és az olajról, amikor hatalmas költségekkel kiépítettük a gázfűtés rendszerét és építjük az autópályákat - nemsokára szekereknek és gumirádlis bricskáknak. A történelem fordulatai és bakugrásai úgyszólván változatlanok. Napóleon óta egy rövid távú, pillanatnyi célszerűségeket megvalósító politika áll szemben egy lassú, időnként lomha, egy óriástérség tudatával rendelkező politikával. Amerikának az a szerencsétlensége, hogy a huszadik század két világháborújának megnyerése után felhagyott a hosszú távú politikával s belépett a pillanatnyiság erőszakosságába. És közben a demokrácia megvalósítójának és a szabadság bajnokának dicsfényét is elvesztette. Nem állunk messze attól, hogy a tömegek, méghozzá nemcsak a szegény tömegek, a poraiból feltámadt új zsarnokságnak szurkoljanak a demokráciát elfelejtő és gőgösen kardcsörtető katonai fölénnyel szemben. Az orosznak volt türelme kivárni, hogy a világ megutálja a dollárfölényt és a sarkon beforduló szárnyas bombákat. Nagyon nehéz idők jönnek. ^Csurka István ^ ppsf^rfv) Putyin figyelmeztetést küld kiiAjtl/ius ä? cFUrxz Magyar FörttM 3 Az amerikai stratégák talán azt hiszik, hogy az USA egyeduralama szilárd. Itt azonban bizonyosan stratégiai rövidlátásról van szó. A Közel-Kelet dominanciájára irányuló amerikai kísérlet erőteljes ellenreakciót váltott ki a világ más országaiban. Úgy tűnik, a nemzetközi kapcsolatok kőbe vésett törvénye a hatalmi politika egyensúlya, amely a peloponnészoszi háború idejére nyúlik vissza. Más vezető hatalmak - Oroszország, Kína, Franciaország és India - még a 90-es évek idején is ismételten az amerikai túlhatalom veszélyeire irányították a figyelmet, és megpróbáltak ellensúlyokat teremteni az amerikai hegemóniával szemben. Irak amerikai megszállása aktiválta ezen országok félelmeit, hogy a túlságosan hatalmas Egyesült Államok kárt okozhat érdekeiknek. Amerika egyeduralomra törekvő külpolitikája elsősorban Kína és Oroszország között vezetett geostratégiai szövetséghez. 2004 októberében Vlagyimir Putyin felkereste Kínát. A látogatás alatt mind Kína, mind Oroszország közölte, hogy a kínaiorosz kapcsolatok „olyan jók, mint azelőtt soha”. Moszkva és Peking nemcsak régen esedékes határproblémákat tudott felszámolni, hanem azonkívül megállapodtak abban, hogy 2005 augusztusában közös, nyolcnapos katonai gyakorlatot tartanak. Ez a Sárga-tenger Sandong-félszigetén zajlott le, Pekingtől mintegy 450 kilométerre északra. Százezer katona vett benne részt, szárazföldi csapatokat, flottakötelékeket, tengerészeti egységeket, légierőt és ejtőernyős egységeket beleértve. Ez 1958 óta Oroszország és Kína között az első nagyméretű hadgyakorlat. A közös gyakorlat betetőzte a Moszkva és Peking között gyorsan növekvő fegyverüzleteket is. Kína az orosz katonai felszerelések legnagyobb vásárlója. Plgv jelentés szerint Kína 2004-ben több mint kétmilliárd dollár értékben orosz fegyverek szállítására irányuló szerződéseket írt alá. Ezek hadihajókat, tengeralattjárókat, rakétarendszereket és repülőgépeket tartalmaztak. A médiában az a felfogás jelent meg, hogy a 2005 augusztusi hadgyakorlatok Oroszországnak lehetőséget kínáltak arra, hogy bemutassa TU-95-ös és TU-22M nagy hatótávolságú bombázóját, és azt reméli, hogy Kínának adhatja el. Mindkét bombázó képes atomrobbanófejekkel felszerelt rakétákat szállítani. Oroszország Kínához fűződő viszonya nem csak fegyverüzletekre szorítkozik. Az elmúlt öt évben az Oroszország és Kína közötti, nem katonai kereskedelem csaknem átlagosan évi 20%-kal bővült. Itt az egyik fő összetevő a Kínába irányuló orosz energiaexport. Ez év július 2-án egy kétoldalú, a „21. század világrendjéről” szóló orosz-kínai közlemény az észlelt amerikai hegemónia ellen irányult, bár a dokumentumban nem nevezik meg kifejezetten az Egyesült Államokat. Röviddel ezután az egyeduralmi törekvések elleni tételt a Shanghai Cooperation Organization (Sanghaji Együttműködési Szervezet) közleményében megismételték. Ezt a közép-ázsiai országokból álló szervezetet Oroszország és Kína vezeti. Mindkét közlemény elismételte a szuverenitás, a területi integritás és az erőszakról való lemondás (egy megnemtámadási szerződés értelmében) kölcsönös elismerésének elveit - röviden: tartsák tiszteletben az országok jogát, hogy külső beavatkozástól mentesen fejlődjenek. Ezen túlmenően a Shanghai Cooperation Organization sürgette az USA-t, készítsen menetrendet csapatainak Afganisztánból és egész Közép- Ázsiából való kivonására. Különösen figyelemre méltó, hogy Oroszország és Kína megkezdte Irán támogatását, egy országét, amelyet gyakran neveznek meg az amerikai térhódítás következő céljaként. Úgy tűnik, Oroszország és Kína ezt a támogatást eszköznek tekinti, hogy Amerika globális hegemóniatörekvéseit megkontrázza. Oroszország segít Iránnak Busheer-típusú könnyűvízreaktorának felépítésében. Washington továbbra is hisz abban, hogy a Busheer-reaktor indítása előre fogja vinni Teherán vélelmezett atomfegyverprogramját. Az energiaéhes Kína Irán, mint az olaj és gáz jelentős szállítója felé fordult, hogy fedezze növekvő szükségleteit. 2004 novemberében Kína és Irán huszonöt éves energiaegyezményt írt alá. Ennek értékét a következő tíz évre százmilliárd amerikai dollárra becsülik. 2004 végén Kína lett Irán legnagyobb olajátvevője. Hatalmas energiaüzlet hat az amerikai igyekezet ellen, hogy Iránt elszigetelje, és megtagadja tőle a fegyverkezéshez szükséges eszközöket. Mind Kína, mind Oroszország új fejlesztésű fegyvereket szállított Iránnak, különösen rakétákat és rakétatechnológiát. Az olyan hajóelhárító rakéták mellett, mint a Silkworm, Kínától föld-föld rakétákat vettek, és Oroszországgal együtt segített Irán nagy hatótávolságú rakétáinak kifejlesztésében. Ez a segítség magába foglalta Irán mintegy kétezer kilométeres hatótávolságú, Sihab-3 és Sihab-4 rakétáinak kifejlesztését. Amint megfogalmazódik, Irán azon van, hogy mintegy háromezer kilométer hatósugarú rakétákat is kifejlesszen. Ezek a rakéták elérhetik Izraelt. A CIA egy, az amerikai kongresszusnak készített jelentésben közölte, hogy „kínai cégek segítettek Iránnak közelebb kerülni céljához, hogy önellátóvá váljék a ballisztikus rakéták kifejlesztésében”. Különböző állítások hangzottak el, hogy az USA tervei szerint Iránt még ebben az évben megtámadja. Izrael és Amerika Izrael-lobbija természetesen szorgalmazott egy ilyen támadást, mivel Irán atomfegyverfejlesztése végét jelentené Izrael közel-keleti atomfegyver- monopóliumának. Izrael térségi atomfegyver-monopóliumát biztonsága alapvető tartóoszlopának tekinti. Ezen túlmenően Izrael meg akarja szüntetni különböző csoportosulások - mint a libanoni Heszbollah és a palesztin Hamasz - iráni finanszírozását. Amerika Irán elleni támadásával kapcsolatosan jelentős tételt fogalmazott meg 2005 júliusában Philip Giraldi, a CIA egy korábbi titkos állományú tisztje. Giraldi azt állította, hogy az Egyesült Államok, Dick Cheney alelnök utasítására, tervet fejlesztett ki feltételezett iráni katonai célok bombázására, taktikai atomfegyverek alkalmazásával. A kijelölt célok az atomerőműveket is magukban foglalnák. Az Irán ellen tervezett támadásnak az Irak elleni, alaptalan támadáshoz hasonlatosan kell történnie. Felötlik a kérdés, milyen lenne Oroszország és Kína reakciója, ha az USA támadást kezdene, amelynél adott esetben Iránban tartózkodó orosz és kínai mérnökök és tanácsadók életüket vesztenék. Ez a támadás a negyedik világháborúhoz vezethet. Ki tud-e vonulni Amerika egy tartós háborúból, vagy akár egy nukleáris holokausztból? Az amerikai nép belefárad az iraki háborúba. Egyre többen emelik fel szavukat a kivonulás mellett. Az Irakban zajló amerikai műveletekkel szemben kritikus külpolitikai elit sok tagja mégis a gyors visszavonulás ellen száll síkra. Ha az USA gyengének bizonyulna Irakban, a gondolatmenet szerint elveszítené azt a hitelességet, hogy óhajtott szerepét gyakorolhassa, mint a világ vezető hatalma; az USA visszavonulása a világ más részein védekezésbe szorítaná és a gyengeség ilyen felmutatása egyenesen kihívná az amerikai birodalom más része elleni támadásokat. Bush elnök legutóbbi állásfoglalásából nem derül ki, hogy az USA a közeljövőben tervezné az Irakból való kivonulást. A hiányzó kivonulási hajlandóság a neokonzervatívok befolyására és arra vezethető vissza, hogy a kormány presztízse forog kockán. A Bush-kormányzat Irakot nem akarja egyszerűen feladni, mivel ez egyenlő lenne annak beismerésével, hogy egész politikája csődöt mondott. Bush támogatottsága a lakosság körében csökkenő. New Orleans és a Mexikói-öböl partvidékének tragédiája, amelyet a Katrina-hurrikán idézett elő 2005 szeptemberében, szintén hozzájárult ahhoz, hogy sok amerikai úgy véli, a Bush-kormány prioritásait hibásan határozták meg. Sokszor úgy érvelnek, hogy azokat a forrásokat, amelyek az iraki háborúba folynak, inkább arra kellene felhasználni, hogy a saját országukban elégítsenek ki égető szükségleteket. A republikánusok (Bush pártjának) politikusai, akik kizárólag a politikai győzelem kategóriáiban gondolkodnak, a háborútól - mint választások megnyerésének eszközétől - már nincsenek elragadtatva. Lehetséges, hogy a demokraták a 2006-os választásokon győznek, és akkor olyan kongreszszust alakítanak ki, amely háborúellenes. Azonban a demokraták vezető csapatának nagy része - mint Hillary Clinton és Joseph Biden szenátor - is az Irakból való gyors kivonulás ellen áll majd ki. Nem hiszem, hogy az amerikai elit és még kevésbé az amerikai nép felfogja azt a katasztrófát, amelybe Amerika hadiállapota vezethet. Párhuzam található az első világháború nagyhatalmi szövetségeivel és ellenségeskedéseivel. Abban az időben a legtöbb iskolázott európai nem hitt egy nagyobb háborúban - vagy azt hitte, rövidebb háborúról lesz szó. Az első világháború azonban borzalmasan romboló konfliktusnak bizonyult, amely a társadalmi rendet Európa nagy részein romhalmazzá tette; elmondható, hogy Európa sohasem épült fel ebből a szörnyű eseményből. Sir Edward Grey brit külügyminiszter 1914. augusztus 3-án, amikor az európai nagyhatalmak háborúba vonultak, nagyon helyesen jósolta meg: „Egész Európában kihunynak a fények, már sohasem látjuk őket felragyogni, amíg csak élünk.” Ezt az időpontot még nem értük el, azonban attól tartok, egy drámai, váratlan irányváltás nélkül a jövő valami hasonlót hoz, mint Lord Grey jóslata 1914-től eltérően, a szörnyű pusztítás nemcsak egy földrészre, hanem az egész világra kiterjed. Dr. Stephen J. Sniegoski (USA) Fordította: TF Egy tartós háború receptje