Magyar Fórum, 2010. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

2010-07-01 / 26. szám

2010. július 1. EMBERFOGÁS Már egészen messziről észrevette. A sárga színű gépkocsi a siófoki söröző előtt parkolt, nem messze a Balaton partjától. Otcsenás Pé­ter többször körüljárta. Mint min­dig, amikor véletlenül meglátott valahol egy ilyen járművet parkí­rozni. Közelebb merészkedett, benézett az ablakain. Szemügyre vette a műszerfalat, a sebesség- Borbély László író váltót, a visszapillantó tükröket. Legszívesebben meg is simogatta volna, mint egy számára kedves állatot, amellyel véletlenül talál­kozott séta közben. Kacsa, mondta magában, majd tudálékosan hozzátette, Citroen 2CV. Immáron tíz perce nézegette a francia autógyártás egyik legjel­legzetesebb termékét, átmeneti­leg el is feledkezve eredeti céljá­ról; egy pohár sör mellett ábrán­dozva kívánta kigondolni soron következő tárcanovellájának té­máját. Ifjú korában egyszer vagy kétszer ült ilyen gépkocsiban. Tu­lajdonosától tudta meg, hogy ide­haza és Franciaországban egy­aránt Kacsának becézik, mert a hátulsó fele úgy ugrált, billegett örökösen, mint a háziállat feneke. A Kacsa láttán évtizedekkel ko­rábbi emlékek jutottak eszébe, mindenekelőtt Árpi, akivel egy hónapot töltött együtt a piszkos kis szerelőodúban, édesapjáék he­tedik kerületi szövetkezeténél. A család határozott úgy, hogy a nyári szünetet tétlenség és örökös mozi­ba járás helyett inkább munkával töltse, így került a középkorú Ár­pi mellé a fémgőzölő műhelybe. A munka nem tűnt túl megerőltető­nek. A gőzölő, a hatalmas vasha­rang alatt a cég műanyag lámpáit festették ezüst színűre. Mikor a harang gombnyomásra felemel­kedett, Péter kiszedte a lámpákat és újakat tett a helyükre. Az el­készült munkadarabokat bedobo­zolta. Péter rozoga sámlin ücsörgött, volt egy asztaluk, rajta borzasztó rendetlenségben szerszámok, al­katrészek, meg ki tudja mi min­den. Ha Péter édesapja délutánon­ként a fiáért ment, mindig ugratta a rumli miatt Árpit. - Miért nem raksz már végre rendet? Csak nincs valami rejte­­getnivalód azon a szemétdombon? - Dehogyis! - tiltakozott Árpi. -Aztán majd nem találok semmit. Az igazság az: fogalma sem volt arról, mit hová tehetett. Hol egy szétszedett írógép, egy ördögla­kat, vagy egy fél lökhárító került a keze ügyébe, mikor lázasan kuta­tott valami után, így került elő a vitorlázásról szóló szakkönyv is. - Érdekelnek a hajók? - kérdez­te a fiútól Árpi. - Talán még em­lékszel arra, amikor apád egyszer lehozott hozzánk a klubba, Sió­fokra? Kijöttetek velünk a vízre. Péter sohasem látta a férfit rossz­kedvűnek, de ha a vitorlázás ke­rült a napirendre, még a szokot­­tabbnál is vidámabb lett a tekin­tete. Beletúrt göndör, fekete hajá­ba, és intett, hogy üljön mellé. - Ha gondolod, szívesen mesé­lek pár érdekes dolgot - kezdte lelkesen. - Nézz ide, ezek a hajó legfontosabb részei! Elkezdett magyarázni, de mint­ha eszperantó nyelven beszélt vol­na. A tőkesúlyig, meg a vitorláig még tudta követni. Ám amikor, a klinker, a karvell, a száling, vagy a vatni hallatán már értetlenül, az sem kizárt, hogy ostobán nézett rá. És teljesen elbizonytalanodott, amikor Árpi minden teketória nélkül kijelentette: „A krajcolás­nál vigyázni kell, nehogy a másik hajó zihere­lébe kerüljön, mert ak­kor könnyen fel tud szúrni.” A fiú szó nélkül kezdte pakolni a lámpákat a dobozba. Azon az estén megkérdezte édesapjától, nem lenne-e szerencsésebb, ha másnaptól a segédmunkások kö­zött folytatná, elvégre a fémgő­zölés már úgyis túl könnyű mun­kának ígérkezik. Másnap azonban Árpi kalandos balatoni élményekről anekdotá­­zott. Kimentett aranyifjakról, akik szörffel borulva kis híján belefulladtak a tóba. Reszketve kérték a hajósokat, hogy mentsék ki őket - nem mintha a vitorlázók ezt ne tekintenék kérés nélkül is kutya kötelességüknek. Mesélt a versenyekről, a legendás futamok­ról, és úgy általában a Balatonról. Ismerte a vizet és a partvidéket, mint a tenyerét. - Az lenne a legjobb, ha csapat­­papot itthagynánk, beülnénk a kacsába, és meg sem állnánk Sió­fokig - mondta. - Még van hátra öt fontos versenyem, utána kivi­torlázunk együtt a tóra megint. Ha kedvet kapsz hozzá, nálunk a klubban vitorlázni is megtanul­hatsz. Árpitól tudta meg, hogy a hajó­sok miért dobnak koszorút a Bala­tonba. A víz lett a veszte neki is. Éjszaka indultak egy felborult vitorlásért a klub motorosával. Miután a bajbajutott társukat ki­mentették, szerették volna kivon­tatni a partra a hajót. Árpi még hátul babrált a kötelekkel, mikor a motoros idejekorán nekilódult. Belebukfencezett a vízbe. Ősszel történt, éjszaka, a szíve azonnal görcsbe rándulhatott. Csak na­pokkal később találtak rá. A fényképe azóta is gyászkeret­ben van a klub falán. A Kacsa árva lett. Péter még vetett egy utolsó pil­lantást a gépkocsira. Már nem volt szüksége sem a sörre, sem a me­rengésre, hogy kigondolja soron következő tárcanovellájának té­máját. Elindult a Balaton-partra. A mólon egy kislány és az édes­anyja perecet dobált a hattyúk­nak. Közben vitorlások siklottak a kikötőbe, versenyről tértek vissza. Otcsenást Árpi halála óta senki sem hívta semmilyen vitorlás fe­délzetére. A régmúltból bebiflá­zott sok szellemi kacat között ku­tatva mégis hibátlanul talált rá a hajósok nehezen értelmezhető bölcsességére: „Krajcolásnál vi­gyázni kell, nehogy a másik hajó zihere­lébe kerüljön, mert akkor könnyen fel tud szúrni.” A közeledő vitorlások láttán a hattyúk biztonságosabb helyet kerestek maguknak. A hátrahagyott perecek és más maradékok, a zöld növényekkel együtt mintha koszorú alakba rendeződtek volna a tó vizén. .Ju hátorú a fa v­izé­i Magyar Fóri­m k azért éppen most pukkasztották ki ezeket a buborékokat, hogy elejét vegyék a nagy libe­rális buborék nemzeti felismerések következ­tében bekövetkező kiszúrásának. A liberaliz­mus eljátszotta történelmi szerepét. Amerika egy hanyatló birodalom. Abban a pillanatban, amint ez nyilvánvalóvá válik a tömegek előtt, különösen Európában és Közép-Európában az egész világ elindul egy nemzeti és hittől áthatott fejlődési úton. Természetesen ez is a maga zenitjére érő, majd lehanyatló életfor­ma lesz, mint eddig minden a történelemben. Tehát maga a gazdasági-pénzügyi válság is a médiaháború közege. Akadályozója és ellen­sége. Ezt is tudni kell. Ma még a hatalom, a pénz, és a tudatfor­málás a bankárok és a tőkés társaságok össze­fonódott csoportjainak a kezében van. A mé­diumok feladata a háttérhatalom döntése sze­rint az egyszerű időhúzás. Monoton ritmus­ban ontani a liberalizmus ócska kliséit, lehúz­ni, szétmarcangolni mindent, ami nemzeti, zsarnokságnak feltüntetni, ami demokrati­kus választás eredménye és magától értető­dik, akadékoskodni és gátolni mindent, ami akarat, vagy az lehet. A gazdasági és pénzügyi, valamint a költségvetési­ megszorítási válság­ra pedig azért van szükségük a fent említett csoportoknak, hogy sem a népeknek, sem az ébredező középosztálynak, sem a szavukra netán hajló kormányoknak ne legyen idejük önmaguk megszervezésére. Legyenek elfog­lalva a válsággal, a pénztelenséggel, váljanak egymás ellenségeivé a válságot elszenvedő né­pek és a megszorítást elrendelő kormányok. Ezt a káoszt, ellenállás-félét, banalitást a médiumoknak kell gerjeszteni. Támadni min­dent, ami nemzeti, simulékonynak és elné­­zőnek lenni a liberális múlt képviselőivel és a közbeszédet, a közgondolkodást megtartani a liberális tiltások megszokott medrében. A médiumok feladata Soros György és az ő Bil­derberg csoportja szerint: elejét venni a felis­merésből és kipukkasztásából származó rob­banásnak, amely eltörölné minden hatalmu­kat. Feladat: a nemzetellenesség és a keresz­­tényellenesség ébrentartása. ... A kormányokat megszorító politikára kell kényszeríteni, az általuk vezetett népeket ezáltal a saját politikájuk, kormányuk, rend­szerük elleni tiltakozásra rávezetni­­legyenek egymással elfoglalva. Ne vegyék észre, és ne lázadjanak fel amiatt, hogy a pénz kevesek ke­zében összpontosul és ez a bajok forrása. A hitel, a kamat, az önző bankár és a belőle fel­növő globális kizsákmányolás nem bűn, csak a hazafiság és az ima bűn. Mindezt a rádiók, televíziók, újságok segít­sége nélkül a háttérhatalom nem tudja vég­bevinni. A válság állapotának a fenntartásá­hoz és a nemzeti öntudat feltámadásának meg­akadályozásához a média munkájára, hoz­zájárulására van szükségük. Magyarország most előrelépett. A Fidesz- KDNP kétharmados győzelme ismét európai frontországgá, a globalizmus és a háttérha­talom elleni küzdelem példaországává tette. Ez a szerep igenis forradalmi, nem a szónak 1789-es jakobinus értelmében, hanem a ma­gyar és a lengyel nemzeti szabadságharcok értelmében. Ami itt most történik, akár bank­adó, akár földmegtartás, akár pedig médium­átszervezés, médiaháború viszonylatában, az megint világjelentőségű, mint 1956 volt. Még akkor is, ha ez az ország az eltelt időben, rész­ben saját hibájából is, nagyon sokat veszített a jelentőségéből. A nemzetek azonban látják, és nincs történelmileg messzi időben, amikor maguk is meg fogják vívni a maguk kéthar­mados forradalmát. A magyar kétharmados nemzeti győzelem­nek, amely egy egykoron liberális és pórázon tartott pártból - valójában a nemzeti, ke­resztény középosztály kimondatlan akaratá­ból­­ fejlődött ki, most még nincs világjelen­tősége, mint az ötvenhatos forradalomnak volt, mert a globális világban ez nem is lehet­séges. A globális rendszer nagyhatalmi és kon­tinentális rengésű rendszer. Tízmillió cson­ka­ magyarnak ebben nem lehet világjelen­tősége. De mi jó, ha tudjuk, hogy a küzdel­münknek van. Ha mi rendbe tesszük, meg­­rendszabályozzuk, és esetenként kiiktatjuk liberális, amerikai médiumainkat, az világje­lentőségű dolog. Világjelentősége, példaértéke különben is csak azután lehet a magyar folyamatnak, ha megteremtette az új nemzeti államot, az új, az eszményekre figyelő, nem liberális, de szabad és nemzeti-népi társadalmat. Hogy pedig ezt megtehesse, meg kell rendszabályoznia a libe­­rál-bolsi médiát. Nem az a sajtószabadság, hogy néhány tucat liberalizmusban kikép­zett, a megszűnt SZDSZ posztávól iskolá­zottságát magában hordozó, nemzetellenes szerkesztő és az általuk rángatott néhány száz bértollnok azt csinál sajtószabadság ürügyén, amit éppen akar, és ott tesz keresztbe a kibon­takozásnak, ahol éppen akar. Tekintettel arra, hogy közszolgálati, keres­kedelmi és egészen megveszekedetten libe­­rálbolsi médiumok (ATV, Klub rádió, Nép­szava) egyelőre még azonos háttérirányítás alatt működnek, lehetőségük van a sulykolás­ra, szociológiai műszóval, a beprintelésre. Most azt a hamisságot nyomtatják bele az agyakba, hogy a köztársasági elnöknek ellensúlyt kell képezni a kétharmados miniszterelnökkel szemben. De ilyesminek nyoma sincs az al­kotmányban. És miért kellene? Miért ne le­hetne azonos nemzetszemléletű, célú, magyar ember a miniszterelnök és a köztársaság elnö­ke? Az LMP, ez a jelenleg 17 tagú kis párt, amelynek eredete, hirtelen felfutása, kívülről támogatottsága egyelőre nincs leleplezve, az­zal van megbízva, hogy ezt a tételt megszólal­tassa. A cél az, hogy Schmitt Pál kétes értékű emberként legyen megválasztva. Maradjon egy kis rossz szájíz a nemzeti győzelem után. Ez miért sajtószabadság? Miként? A magyar­ságnak meg kell engednie a nemzetellenes­­séget azután is, hogy a­ régi rend felszámolásá­ra kétharmados parlamenti többséghez jutta­tott egy erre törekvő erőt? Hol van itt a de­mokrácia? Mert magyar, vagy kezd magyar lenni, már fogyatékos? Schmitt akkor lesz jó elnök, ha minden törvényt visszaküld Orbán­nak, aki javasolta - vagy ha amerikai módra lebarnul. Ha megtanul vuvuzellázni? És majd, ha kinevezése után kap Schmitt Pál egy törvényt, esetleg éppen a médiatörvényt, amelynek az eddig nyilvánosságra hozott vál­toztatásaiban sajnos nem látjuk a forradal­mat, és alá meri írni, akkor szegénytől még az olimpiai aranyérmeit is el fogják vitatni, és mameluk lesz. Mert itt mindenki mameluk, aki nem liberálbolsi és zsidó, esetleg buzeráns hírszerkesztő. Meg kell mondani, mesteri, ahogy az akná­kat már most elhelyezik a magyar élet, a ki­bontakozás alatt. Egyelőre még minden a liberalizmus fogalmi körében, alaphangoz­tatásai szerint van itt előadva. És, sajnos a kormányon lévők azt ígérik, hogy nem nagyon, legfeljebb csak fél lábbal lépnek ki belőle. De ez végzetes is lehet. Biszku Bélát bízvást hagyhatjuk futni. Fusson. De a szerkesztősé­geket és a vezetőségeket minden liberaliz­mustól, minden Amerikától meg kell szaba­dítani, a kereskedelmi tévéket pedig új szer­ződésekre kell rászorítani és az amerikázást meg kell tiltani nekik. Ha a kormány most megteremt egy erős, nemzeti, keresztény meg­határozottságú közszolgálatot rádióban és tévében, és kihasználja azt a lehetőséget, amit a digitalizálás ad a kezébe, akkor a kereskedel­mi tévék igazodásra kényszerülnek és min­den jogtalanság és erőszak nélkül beállnak a sorba. Vannak természetesen műsorok, mű­sortípusok, amelyek, el kell hogy tűnjenek, el kell, hallgassanak. De ezt így ki kell mon­dani a vezetőknek, a kormánynak: kell! Mert ahol van holokauszttagadást tiltó törvény, ott a nemzettagadást tiltó törvény is kell. Ez po­fonegyszerű. Már csak azért is, hogy a Baue­­roknak legyen miért aláírást gyűjteni. Az új médiatörvény akkor lesz bizonyosan jó, és nemzeti érdeket szolgáló, ha a Bauer-Kun­­cze-drága Vulgár úr csapat veszettül gyűjti az aláírásokat. De amíg ők az aláírásokat gyűjtik, más munka is van. El kell kezdeni egy nemzeti szellemű keresztény újságíró-, szerkesztő-, mé­­diamunkás-réteg felnevelését. A képzést ki kell venni a kommunisták és a liberálisok ke­zéből. Magyar bölcsészképzést, magyar újság­íróképzést kell elindítani. A volt külügyminiszter, Bajnai külügymi­nisztere utolsó nyilatkozatában azt mondta, hogy a CEU egyetemen a Soros György-féle kö­zép-európai liberális képzőn fog dolgozni. Nagyon helyes. Zsúfolódjanak össze mind a nagy kémközpontban, de jól be kell keríteni és a bekerített campusába be kell vinni a me­legfelvonulásokat. De magyar élettől el kell szigetelni őket. Természetesen az egyetemeket is meg kell tisztítani minden marxizmustól, minden lu­kácsizmustól és klausztamásosságtól. A bal­oldali ifjúsági társulást is be kell tolni a CEU-ba. Ez a környülállása a most megkezdődött második magyar médaiháborúnak. Nehéz ügy, de nem lehetetlen.

Next