Magyar Fórum, 2010. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
2010-07-01 / 26. szám
2010. július 1. EMBERFOGÁS Már egészen messziről észrevette. A sárga színű gépkocsi a siófoki söröző előtt parkolt, nem messze a Balaton partjától. Otcsenás Péter többször körüljárta. Mint mindig, amikor véletlenül meglátott valahol egy ilyen járművet parkírozni. Közelebb merészkedett, benézett az ablakain. Szemügyre vette a műszerfalat, a sebesség- Borbély László író váltót, a visszapillantó tükröket. Legszívesebben meg is simogatta volna, mint egy számára kedves állatot, amellyel véletlenül találkozott séta közben. Kacsa, mondta magában, majd tudálékosan hozzátette, Citroen 2CV. Immáron tíz perce nézegette a francia autógyártás egyik legjellegzetesebb termékét, átmenetileg el is feledkezve eredeti céljáról; egy pohár sör mellett ábrándozva kívánta kigondolni soron következő tárcanovellájának témáját. Ifjú korában egyszer vagy kétszer ült ilyen gépkocsiban. Tulajdonosától tudta meg, hogy idehaza és Franciaországban egyaránt Kacsának becézik, mert a hátulsó fele úgy ugrált, billegett örökösen, mint a háziállat feneke. A Kacsa láttán évtizedekkel korábbi emlékek jutottak eszébe, mindenekelőtt Árpi, akivel egy hónapot töltött együtt a piszkos kis szerelőodúban, édesapjáék hetedik kerületi szövetkezeténél. A család határozott úgy, hogy a nyári szünetet tétlenség és örökös moziba járás helyett inkább munkával töltse, így került a középkorú Árpi mellé a fémgőzölő műhelybe. A munka nem tűnt túl megerőltetőnek. A gőzölő, a hatalmas vasharang alatt a cég műanyag lámpáit festették ezüst színűre. Mikor a harang gombnyomásra felemelkedett, Péter kiszedte a lámpákat és újakat tett a helyükre. Az elkészült munkadarabokat bedobozolta. Péter rozoga sámlin ücsörgött, volt egy asztaluk, rajta borzasztó rendetlenségben szerszámok, alkatrészek, meg ki tudja mi minden. Ha Péter édesapja délutánonként a fiáért ment, mindig ugratta a rumli miatt Árpit. - Miért nem raksz már végre rendet? Csak nincs valami rejtegetnivalód azon a szemétdombon? - Dehogyis! - tiltakozott Árpi. -Aztán majd nem találok semmit. Az igazság az: fogalma sem volt arról, mit hová tehetett. Hol egy szétszedett írógép, egy ördöglakat, vagy egy fél lökhárító került a keze ügyébe, mikor lázasan kutatott valami után, így került elő a vitorlázásról szóló szakkönyv is. - Érdekelnek a hajók? - kérdezte a fiútól Árpi. - Talán még emlékszel arra, amikor apád egyszer lehozott hozzánk a klubba, Siófokra? Kijöttetek velünk a vízre. Péter sohasem látta a férfit rosszkedvűnek, de ha a vitorlázás került a napirendre, még a szokottabbnál is vidámabb lett a tekintete. Beletúrt göndör, fekete hajába, és intett, hogy üljön mellé. - Ha gondolod, szívesen mesélek pár érdekes dolgot - kezdte lelkesen. - Nézz ide, ezek a hajó legfontosabb részei! Elkezdett magyarázni, de mintha eszperantó nyelven beszélt volna. A tőkesúlyig, meg a vitorláig még tudta követni. Ám amikor, a klinker, a karvell, a száling, vagy a vatni hallatán már értetlenül, az sem kizárt, hogy ostobán nézett rá. És teljesen elbizonytalanodott, amikor Árpi minden teketória nélkül kijelentette: „A krajcolásnál vigyázni kell, nehogy a másik hajó ziherelébe kerüljön, mert akkor könnyen fel tud szúrni.” A fiú szó nélkül kezdte pakolni a lámpákat a dobozba. Azon az estén megkérdezte édesapjától, nem lenne-e szerencsésebb, ha másnaptól a segédmunkások között folytatná, elvégre a fémgőzölés már úgyis túl könnyű munkának ígérkezik. Másnap azonban Árpi kalandos balatoni élményekről anekdotázott. Kimentett aranyifjakról, akik szörffel borulva kis híján belefulladtak a tóba. Reszketve kérték a hajósokat, hogy mentsék ki őket - nem mintha a vitorlázók ezt ne tekintenék kérés nélkül is kutya kötelességüknek. Mesélt a versenyekről, a legendás futamokról, és úgy általában a Balatonról. Ismerte a vizet és a partvidéket, mint a tenyerét. - Az lenne a legjobb, ha csapatpapot itthagynánk, beülnénk a kacsába, és meg sem állnánk Siófokig - mondta. - Még van hátra öt fontos versenyem, utána kivitorlázunk együtt a tóra megint. Ha kedvet kapsz hozzá, nálunk a klubban vitorlázni is megtanulhatsz. Árpitól tudta meg, hogy a hajósok miért dobnak koszorút a Balatonba. A víz lett a veszte neki is. Éjszaka indultak egy felborult vitorlásért a klub motorosával. Miután a bajbajutott társukat kimentették, szerették volna kivontatni a partra a hajót. Árpi még hátul babrált a kötelekkel, mikor a motoros idejekorán nekilódult. Belebukfencezett a vízbe. Ősszel történt, éjszaka, a szíve azonnal görcsbe rándulhatott. Csak napokkal később találtak rá. A fényképe azóta is gyászkeretben van a klub falán. A Kacsa árva lett. Péter még vetett egy utolsó pillantást a gépkocsira. Már nem volt szüksége sem a sörre, sem a merengésre, hogy kigondolja soron következő tárcanovellájának témáját. Elindult a Balaton-partra. A mólon egy kislány és az édesanyja perecet dobált a hattyúknak. Közben vitorlások siklottak a kikötőbe, versenyről tértek vissza. Otcsenást Árpi halála óta senki sem hívta semmilyen vitorlás fedélzetére. A régmúltból bebiflázott sok szellemi kacat között kutatva mégis hibátlanul talált rá a hajósok nehezen értelmezhető bölcsességére: „Krajcolásnál vigyázni kell, nehogy a másik hajó ziherelébe kerüljön, mert akkor könnyen fel tud szúrni.” A közeledő vitorlások láttán a hattyúk biztonságosabb helyet kerestek maguknak. A hátrahagyott perecek és más maradékok, a zöld növényekkel együtt mintha koszorú alakba rendeződtek volna a tó vizén. .Ju hátorú a fa vizéi Magyar Fórim k azért éppen most pukkasztották ki ezeket a buborékokat, hogy elejét vegyék a nagy liberális buborék nemzeti felismerések következtében bekövetkező kiszúrásának. A liberalizmus eljátszotta történelmi szerepét. Amerika egy hanyatló birodalom. Abban a pillanatban, amint ez nyilvánvalóvá válik a tömegek előtt, különösen Európában és Közép-Európában az egész világ elindul egy nemzeti és hittől áthatott fejlődési úton. Természetesen ez is a maga zenitjére érő, majd lehanyatló életforma lesz, mint eddig minden a történelemben. Tehát maga a gazdasági-pénzügyi válság is a médiaháború közege. Akadályozója és ellensége. Ezt is tudni kell. Ma még a hatalom, a pénz, és a tudatformálás a bankárok és a tőkés társaságok összefonódott csoportjainak a kezében van. A médiumok feladata a háttérhatalom döntése szerint az egyszerű időhúzás. Monoton ritmusban ontani a liberalizmus ócska kliséit, lehúzni, szétmarcangolni mindent, ami nemzeti, zsarnokságnak feltüntetni, ami demokratikus választás eredménye és magától értetődik, akadékoskodni és gátolni mindent, ami akarat, vagy az lehet. A gazdasági és pénzügyi, valamint a költségvetési megszorítási válságra pedig azért van szükségük a fent említett csoportoknak, hogy sem a népeknek, sem az ébredező középosztálynak, sem a szavukra netán hajló kormányoknak ne legyen idejük önmaguk megszervezésére. Legyenek elfoglalva a válsággal, a pénztelenséggel, váljanak egymás ellenségeivé a válságot elszenvedő népek és a megszorítást elrendelő kormányok. Ezt a káoszt, ellenállás-félét, banalitást a médiumoknak kell gerjeszteni. Támadni mindent, ami nemzeti, simulékonynak és elnézőnek lenni a liberális múlt képviselőivel és a közbeszédet, a közgondolkodást megtartani a liberális tiltások megszokott medrében. A médiumok feladata Soros György és az ő Bilderberg csoportja szerint: elejét venni a felismerésből és kipukkasztásából származó robbanásnak, amely eltörölné minden hatalmukat. Feladat: a nemzetellenesség és a keresztényellenesség ébrentartása. ... A kormányokat megszorító politikára kell kényszeríteni, az általuk vezetett népeket ezáltal a saját politikájuk, kormányuk, rendszerük elleni tiltakozásra rávezetnilegyenek egymással elfoglalva. Ne vegyék észre, és ne lázadjanak fel amiatt, hogy a pénz kevesek kezében összpontosul és ez a bajok forrása. A hitel, a kamat, az önző bankár és a belőle felnövő globális kizsákmányolás nem bűn, csak a hazafiság és az ima bűn. Mindezt a rádiók, televíziók, újságok segítsége nélkül a háttérhatalom nem tudja végbevinni. A válság állapotának a fenntartásához és a nemzeti öntudat feltámadásának megakadályozásához a média munkájára, hozzájárulására van szükségük. Magyarország most előrelépett. A Fidesz- KDNP kétharmados győzelme ismét európai frontországgá, a globalizmus és a háttérhatalom elleni küzdelem példaországává tette. Ez a szerep igenis forradalmi, nem a szónak 1789-es jakobinus értelmében, hanem a magyar és a lengyel nemzeti szabadságharcok értelmében. Ami itt most történik, akár bankadó, akár földmegtartás, akár pedig médiumátszervezés, médiaháború viszonylatában, az megint világjelentőségű, mint 1956 volt. Még akkor is, ha ez az ország az eltelt időben, részben saját hibájából is, nagyon sokat veszített a jelentőségéből. A nemzetek azonban látják, és nincs történelmileg messzi időben, amikor maguk is meg fogják vívni a maguk kétharmados forradalmát. A magyar kétharmados nemzeti győzelemnek, amely egy egykoron liberális és pórázon tartott pártból - valójában a nemzeti, keresztény középosztály kimondatlan akaratából fejlődött ki, most még nincs világjelentősége, mint az ötvenhatos forradalomnak volt, mert a globális világban ez nem is lehetséges. A globális rendszer nagyhatalmi és kontinentális rengésű rendszer. Tízmillió csonka magyarnak ebben nem lehet világjelentősége. De mi jó, ha tudjuk, hogy a küzdelmünknek van. Ha mi rendbe tesszük, megrendszabályozzuk, és esetenként kiiktatjuk liberális, amerikai médiumainkat, az világjelentőségű dolog. Világjelentősége, példaértéke különben is csak azután lehet a magyar folyamatnak, ha megteremtette az új nemzeti államot, az új, az eszményekre figyelő, nem liberális, de szabad és nemzeti-népi társadalmat. Hogy pedig ezt megtehesse, meg kell rendszabályoznia a liberál-bolsi médiát. Nem az a sajtószabadság, hogy néhány tucat liberalizmusban kiképzett, a megszűnt SZDSZ posztávól iskolázottságát magában hordozó, nemzetellenes szerkesztő és az általuk rángatott néhány száz bértollnok azt csinál sajtószabadság ürügyén, amit éppen akar, és ott tesz keresztbe a kibontakozásnak, ahol éppen akar. Tekintettel arra, hogy közszolgálati, kereskedelmi és egészen megveszekedetten liberálbolsi médiumok (ATV, Klub rádió, Népszava) egyelőre még azonos háttérirányítás alatt működnek, lehetőségük van a sulykolásra, szociológiai műszóval, a beprintelésre. Most azt a hamisságot nyomtatják bele az agyakba, hogy a köztársasági elnöknek ellensúlyt kell képezni a kétharmados miniszterelnökkel szemben. De ilyesminek nyoma sincs az alkotmányban. És miért kellene? Miért ne lehetne azonos nemzetszemléletű, célú, magyar ember a miniszterelnök és a köztársaság elnöke? Az LMP, ez a jelenleg 17 tagú kis párt, amelynek eredete, hirtelen felfutása, kívülről támogatottsága egyelőre nincs leleplezve, azzal van megbízva, hogy ezt a tételt megszólaltassa. A cél az, hogy Schmitt Pál kétes értékű emberként legyen megválasztva. Maradjon egy kis rossz szájíz a nemzeti győzelem után. Ez miért sajtószabadság? Miként? A magyarságnak meg kell engednie a nemzetellenességet azután is, hogy a régi rend felszámolására kétharmados parlamenti többséghez juttatott egy erre törekvő erőt? Hol van itt a demokrácia? Mert magyar, vagy kezd magyar lenni, már fogyatékos? Schmitt akkor lesz jó elnök, ha minden törvényt visszaküld Orbánnak, aki javasolta - vagy ha amerikai módra lebarnul. Ha megtanul vuvuzellázni? És majd, ha kinevezése után kap Schmitt Pál egy törvényt, esetleg éppen a médiatörvényt, amelynek az eddig nyilvánosságra hozott változtatásaiban sajnos nem látjuk a forradalmat, és alá meri írni, akkor szegénytől még az olimpiai aranyérmeit is el fogják vitatni, és mameluk lesz. Mert itt mindenki mameluk, aki nem liberálbolsi és zsidó, esetleg buzeráns hírszerkesztő. Meg kell mondani, mesteri, ahogy az aknákat már most elhelyezik a magyar élet, a kibontakozás alatt. Egyelőre még minden a liberalizmus fogalmi körében, alaphangoztatásai szerint van itt előadva. És, sajnos a kormányon lévők azt ígérik, hogy nem nagyon, legfeljebb csak fél lábbal lépnek ki belőle. De ez végzetes is lehet. Biszku Bélát bízvást hagyhatjuk futni. Fusson. De a szerkesztőségeket és a vezetőségeket minden liberalizmustól, minden Amerikától meg kell szabadítani, a kereskedelmi tévéket pedig új szerződésekre kell rászorítani és az amerikázást meg kell tiltani nekik. Ha a kormány most megteremt egy erős, nemzeti, keresztény meghatározottságú közszolgálatot rádióban és tévében, és kihasználja azt a lehetőséget, amit a digitalizálás ad a kezébe, akkor a kereskedelmi tévék igazodásra kényszerülnek és minden jogtalanság és erőszak nélkül beállnak a sorba. Vannak természetesen műsorok, műsortípusok, amelyek, el kell hogy tűnjenek, el kell, hallgassanak. De ezt így ki kell mondani a vezetőknek, a kormánynak: kell! Mert ahol van holokauszttagadást tiltó törvény, ott a nemzettagadást tiltó törvény is kell. Ez pofonegyszerű. Már csak azért is, hogy a Baueroknak legyen miért aláírást gyűjteni. Az új médiatörvény akkor lesz bizonyosan jó, és nemzeti érdeket szolgáló, ha a Bauer-Kuncze-drága Vulgár úr csapat veszettül gyűjti az aláírásokat. De amíg ők az aláírásokat gyűjtik, más munka is van. El kell kezdeni egy nemzeti szellemű keresztény újságíró-, szerkesztő-, médiamunkás-réteg felnevelését. A képzést ki kell venni a kommunisták és a liberálisok kezéből. Magyar bölcsészképzést, magyar újságíróképzést kell elindítani. A volt külügyminiszter, Bajnai külügyminisztere utolsó nyilatkozatában azt mondta, hogy a CEU egyetemen a Soros György-féle közép-európai liberális képzőn fog dolgozni. Nagyon helyes. Zsúfolódjanak össze mind a nagy kémközpontban, de jól be kell keríteni és a bekerített campusába be kell vinni a melegfelvonulásokat. De magyar élettől el kell szigetelni őket. Természetesen az egyetemeket is meg kell tisztítani minden marxizmustól, minden lukácsizmustól és klausztamásosságtól. A baloldali ifjúsági társulást is be kell tolni a CEU-ba. Ez a környülállása a most megkezdődött második magyar médaiháborúnak. Nehéz ügy, de nem lehetetlen.