Magyar Fórum, 2016. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

2016-05-12 / 19. szám

10 Magyar FérisM 2016. május 12. M, A MÚZSÁK GYERMEKE _______________________­­ ____________________________ Szily Géza Munkácsy-díjas festőművész, főis­kolai tanár 1938-ban született Tolna városában. 1961-1966 között az Iparművészeti Főiskola di­ákja volt festő szakon, ahol Jakuba János, Rido­­vics László és Z. Gács György tanították. 1987 óta a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Fő­iskola rajz tanszékén oktat - az intézmény Nyu­gat-Magyarországi Egyetembe való integrációjá­ig -, 1988 óta főiskolai docens, 1993 óta főiskolai tanár, 1994 óta tanszékvezető minőségben. A Ma­gyar Vízfestők Társaságának alapító elnöke. Díjak: A IV. Festészeti Triennále díja, Szolnok (1984); A X. Országos Akvarell Biennále díja, Eger (1986); A Szolnoki Téli Tárlat díja (1987); A XI. Országos Akvarell Biennále díja (1990); A Nem­zeti és Etnikai Kisebbségi Alapítvány nívódíja (1994); A XIV. Országos Akvarell Biennále díja (1994); A Bizományi Kereskedőház Kortárs Ki­állításának díja (1995); Őszi Tárlat Munkajutal­ma, Hódmezővásárhely (1997), Munkácsy-díj (2007), Terézvárosért Díj (2007) Egri Akvarell Triennále fődíjasa (2009), Tolna város pro urbe díja (2014). Válogatás önálló kiállításaiból: 1971. Szekszárd, Béri-Balogh Ádám Múzeum; 1972. Budapest, Cse­pel Galéria; 1979. Szolnok, Damjanich Múzeum; 1982 Hamburg, Galerie Mensch; 1982. Kölesd, Művelődési Ház; 1988. Eger, Ifjúsági Ház Galé­riája; 1989. Budapest, Csontváry Terem; 1990 Ful­da, Ostakademie, Königstein im Taunus Bonifa­­ziushaus; 1995. Stuttgart, Berlitz Schule; 1995. Szolnok, MOL Rt. Galériája; 1996. Szombathely, Szombathelyi Képtár; 1998. Szirák, Kastély Ga­léria; 1998.Veszprém, Veszprémi Színház; 2002. Budapest, Táltos Klub; 2004. „Szily Géza képei gyűjteményekben” Galéria Arcis, Sárvár; 2005. Magyarországi Németek Háza, Budapest; 2006. ART 9 Galéria, Budapest; 2010. Tolna, Tolnai Galéria; 2012. Tiszakécske, Ókécskei Közösségi Ház; 2013. Szekszárd, Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum, 2015. Eger, Kepes György Művészeti Köz­pont. Aki a véletlennel játszik Bácska emléke elevenen bennem él Egyesek konceptualistának, mások szür­realistának mondják művészetét. Melyik irányzatba sorolja be magát? - Valóban több képemre jellemzőek a szürrealizmus jegyei. De azt nem jelent­hetem ki nyíltan, hogy konceptualista vagy szürrealista vagyok, ugyanis kiala­kítottam egy sajátos, összegző festői nyel­vet, amely a modern figuratív festészet egészéből merít. Több állatmotívumra épülő kompozíciót, sorozatot is készítet­tem. Ezek között a patkányt megjelení­tő sorozatom, a Három pillanatkép Katha­rina Fritsch tiszteletére Katharina Fritsch német konceptualista szobrászművész hasonló témájú alkotása előtt tiszteleg. Alapjában véve konzervatív a szellemi­ségem, ennek ellenére lehet konceptua­­lizmusról beszélni. Nagyon sokszor a vé­letlennek köszönhetem műveim születé­sét, így a patkány-sorozatomat is, mely­nek elemei különálló alkotásnak számí­tanak. A kép alaptörténete: a feleségem, néhai Simsay Ildikó Bécsből, a Modern Művészetek Múzeumából elhozta azt a reprodukciót Katharina Fritsch instal­lációjáról, melyen két méter magas pat­kány állt egy szépen díszített, hímzett, párnázott emelvényen. Bár a szobornak Egér és ember volt a címe, de számomra az állat patkány volt. Nagyon örültem a feleségem ajándékának, amelyet betet­tem a mappámba. Számos mappám van, s ezeket alkalmanként előveszem, és min­dig megnézem, ha valami újba kezdek bele. Tolna városából származom, ahol ma is áll a családi házunk. A nyarakat ál­talában ott töltöm. Egyszer lementem táj­képvázlatokat festeni, s mielőtt elindul­tam volna a szabadba, rémülten láttam, hogy a szomszédban, a tyúkól mellett pat­kányok nyüzsögtek. Egy féltéglát vágtam a patkányok közé, mire azok támadólag léptek fel. Bemenekültem a nyári kony­hába, vártam egy darabig, és úgy döntöt­tem, hogy nem tájképet festek, hanem le­festem a patkányokat. Erről készítettem egy vázlatot. S mivel ez a téma nem a fes­tészeti tevékenységem fő vonalába tarto­zott, olajjal láttam hozzá a képhez. Mi­kor megszáradt a festmény, véletlenül ugyanabba a mappába került, amelyben a Katharina Fritsch-reprodukció volt. Mikor megkaptam az Egri Akvarell Tri­­ennáléra a felszólító levelet, sokat töp­rengtem, hogy milyen művekkel jelent­kezzem. Ekkor határoztam el, hogy el­készítem a patkányos-sorozatomat, s az első képpel 2001 januárjában kezdtem el foglalkozni. A 2009-es időszak elég érde­kes volt Magyarországon, ha a társadal­mi változásokat nézzük. Megbukott a reg­náló kormány. Igaz, nem nagyon foglal­kozom napi politikával, de nem zárkó­zom be egy művészi „elefántcsonttorony­ba”. Újságolvasó ember lévén a társadal­mi változásokat is figyelem. Bizonyára sokan megütköznek azon, hogy miért pont a patkányokkal foglalkozom. Ter­mészetesen viszolygok a patkányoktól, de a személyes élményem, a társadalmi változások és Katharina Fritsch műve együttesen arra sarkalltak, foglalkozzak ezzel a témával. A patkányoknak a kép gondolati kiteljesedése szempontjából van szerepük. Ám nem a napi politikai program késztetett a festmények elkészí­tésére. Mitikus állatok Több állatsorozatot készített. Egyiken tyú­kok láthatók, másikon tehenek, harmadikon malacok. Ezek az állatok nem is hordoznak szimbólumokat? - A szimbólumjelleg csak később ra­kódott rá a képeimre. Tyúkokkal sem foglalkoztam korábban. Hanem lent vol­tam a ballószögi művésztelepen. Emlék­szem, nagyon meleg volt, s mi egy na­gyobb tanyából kialakított vendégházak­ban laktunk. A vendégházakban pedig rengeteg tyúkot tartottak. Nem volt ked­vem a nagy hőségben motívumokat ke­resni, hanem megfigyeltem a tyúkokat, a kacsákat, a libákat, s elkezdtem leraj­zolni őket. Számos vázlatot készítettem. Tetszettek nekem ezek a vázlatok, s utá­na programszerűen kezdtem el a tyúkok­kal foglalkozni. De nem leíró jelleggel tettem ezt, hanem mikor a motívumok­kal foglalkoztam, azok képi elemmé vál­tak egy idő után. Tehát jelentéstartalom­mal bírtak az egyes állatok. A tehenes so­rozatomat is akkortájt kezdtem el készí­teni, de már a szolnoki művésztelepen. Körülbelül 10 tehenes képet festettem. Ott legeltek a kikötött tehenek... S meg­rajzoltam őket... A teheneket formai lé­nyeggel ruháztam föl, valamilyen módon mitikussá tettem ezeket az állatokat. Ezek a képek igencsak szürreálisnak tűnnek. - Azok, mert elég unalmas lenne szá­momra realista módon teheneket feste­ni. Ha ránézek a Kedvenc tarka teheneim című 2002-ben készült képére, a cím segítsé­ge nélkül igen nehezen tudom megállapíta­ni, hogy mit ábrázol a festmény. - A művészet egyrészt nagyon egysze­rű, ugyanakkor nagyon bonyolult. A ma­gyar tarka tehén foltos. S ezeket a folto­kat ábrázolom az ön által említett képen. Korábban nem foglalkoztam a tehén fol­tosságával, s akkor döntöttem el, hogy je­lölnöm kéne a foltokat is. A képen külön élnek a foltok és a tehenek, s a végén „eggyé válnak”. Albumát lapozva azt látom, hogy főleg fi­gurális képeket alkot. - Évtizedek óta figurális képeket ké­szítek, de korai korszakomban, a hetve­nes évek elején volt egy absztrakt perió­dusom is, amelynek egy-két darabját ma is féltve őrzöm. Ennek a periódusnak hosszan tartó utóélete volt, illetve van ma is. Nagyméretű gobelinjeim és a szintén nagyméretű szabad vásznas fest­ményeim nem készülhettek volna el ezen absztrakt szakasz festői tapaszta­latai nélkül. Nem csak állatos sorozatokat készített, ha­nem tájképszerűeket is. Mi motiválta a „Bács­kai sorozat”, vagy a „Keresem a profilodat” sorozat elkészítésénél? - Anyai nagyapám bácspalánkai volt; korán, még anyám kislánykorában meg­halt. Láttam a fotóját; szép, magas, sötét hajú és szakállú ember volt; körorvos. Anyám sokat mesélt nekem róla, de a csa­ládjáról ő sem tudott, mert egy örökösö­dési vita miatt a nagyapám szakított a Bácskában maradottakkal. Nekem mint gyereknek mitikussá nőtt az alakja, mi­ként a rokonsága és természetesen Bács­ka is. 1983-ban a már meglevő bácskai vonzalmaimmal hálókocsiban utaztam keresztül Bácskán. Kora hajnalban, az első hajnali derengés idején, kinéztem a vonatablakon. A párából egy-egy fa, egy­­egy ház foszlánya tűnt elő... Az egyéb­ként unalmas táj költőivé vált... Én az elém táruló látványba beleképzeltem is­meretlen rokonaimat; éreztem, hogy eb­ből képet kellene festenem. Megpróbál­tam - első nekirugaszkodásra nem sike­rült. Eltelt húsz év... Összebarátkoztam közben Gion Nándorral, aki sokat me­sélt nekem Bácskáról, olvastam a köny­veit. Kosztolányit mindig csodáltam, Csáth Gézát viszolygó vonzalommal ol­vastam, kezembe kerültek Fehér Ferenc kötetei és Tolnai Ottó könyvei. Mindez sokat segített abban, hogy át tudjam él­ni Bácskát, és nekikezdjek bácskai soro­zatomnak. Az irodalmárokon kívül meg kell még említenem a késői magyar sze­cesszió reprezentatív épületét, a szabad­kai városházát, amelyet nem győztem cso­dálni, s amely szintén nagy segítségem­re volt. Tíz akvarell és egy nagyobb - 171 x 165 centiméteres -, akrillal festett vászonkép készült el ebben a sorozatban. Festői értelemben e munkáim természe­tesen másként megfogalmazott művek, mint a Pegazus sorozat darabjai, és más­ról is szólnak, hiszen közben eltelt húsz év. A Borús Bácska I. című akvarellem cí­mét Kosztolányitól kölcsönöztem; a han­gulat kicsit Csáth Géza-i; a sorozat töb­bi darabján a családi motívum dominán­­sabb. A Keresem a profilodat sorozattal fe­leségemnek állítottam emléket. 2007 ja­nuárjában a Kecskeméti Művésztelepen kezdtem a sorozathoz, véletlenül. Egy mintás, artisztikus alapra, minden szán­dék nélkül, maradék festékből, a kép al­só harmadába felkentem egy sötétzöld gesztust. Már napok óta ott lógott a kép a műterem falán - én nem foglalkoztam vele, más képen dolgoztam. Bejött Szi­­kora Tamás kollégám, és elkezdte dicsér­ni a zöld gesztusos képemet. „Az ott női figura!” - mondta. Segítségével én is lát­ni kezdtem a figurát, amelyet, apró iga­zításokkal, tíz éve elhunyt feleségemre emlékeztetővé tettem, majd magamat is odafestettem, pontosabban inkább csak jelöltem. A sorozat többi darabján két­­három figura van; fejek, hol jelzésszerű­en, hol konkrétabban, hol puhán, hol szi­­káran és keményen megfestve. Hét da­rab készült el ebből a sorozatból. Sorozatai a véletlennek köszönhetőek, de az már gondolom nem, hogy szeret újabb és újabb témákat felkutatni.­­ Ez természetes, mert egy idő után ki­festek magamból egy témát, s azután már nem tudom azt folytatni. A festés hozzá- Udvarház (részlet)

Next