Magyar Fórum, 2017. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
2017-07-06 / 27. szám
2017. július 6. TALLÓZÓ: Erdélyi Napló A kettős állampolgárság az összetartozás fokmérője Nemcsak óriási eredménynek tartja, hanem a valós összetartozás fokmérőjének értékeli Szili Katalin azt a tényt, hogy év végéig valószínűleg az egymilliomodik határon túli veszi fel a magyar állampolgárságot. Az Országgyűlés volt elnöke úgy értékeli, Magyarországon politikai egyetértés született a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásának ügyében. A külügyminisztérium számításai szerint az idén az egymilliomodik határon túli magyar is megkapja az anyaország állampolgárságát. Mit jelent ez annak tükrében, hogy 2004. december 5- én pártjával szembemenve támogatta a kettős állampolgárság megadását? Ha ebben a kérdéskörben az időszámítást picit korábban, 2004-től kezdenénk, akkor a 2010-ig tartó időszakot rendkívül sajnálatos periódusnak tartanám. Azelőtt is, azután is, most is gyakran találkoztam, találkozom erdélyi és csángóföldi magyarokkal, akik egy kicsit - bocsánat, nem is kicsit - úgy érezték, megtagadta őket az anyaország. Ez egyrészt rendkívül fájdalmas érzelmi traumát jelentett, ugyanakkor volt egy politikai hozadéka. A szocialista párt kampánya és a népszavazás eredménye tükrében a határon túlra szorultak kiszolgáltatott nemzetrésznek tűntek a többségi társadalom szemében. Kérdem én, a jogaiért folytatott küzdelemben milyen érveket hozhat fel egy közösség, ha azt érzékeli, hogy a sajátjainak sem kell? Hogyan látja, sikerült-e ezen a traumán túllépni? - Házelnökként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF alapításával igyekeztem tenni valamit azért, hogy a határon túliak és az anyaországi szervezetek közti magyar-magyar párbeszéd mégse szakadjon meg. Abban az időben sikerült néhány fontos stratégiát megalkotni, mint például a szórvány-, a kulturális vagy a gazdasági stratégia, amire mindmáig nagyon büszke vagyok. Ezek komoly együttműködést jelentettek annak idején ahhoz, hogy a későbbiekben gyakorlatba is tudjuk ültetni. Úgy gondolom, a 2010-es törvény, amely az állampolgárság könnyített megadását jelenti, végérvényesen felülírta az azelőtti időszakot. A magyarországi pártok megítélése terén kialakult-e valamiféle összhang a határon túli magyarság ügyében? Elértük azt, hogy három fontos kérdésben egyetértés van: egyrészt az állampolgárság, másrészt a választójog megadásában, illetőleg az autonómia kérdésében. Hangsúlyoznám, hogy értse mindenki: ez uniós keretek közötti, az európai gyakorlatoknak megfelelő autonómiát jelent, ami nem a többségi társadalom ellen irányul, hanem azt, hogy mi magunk fogalmazzuk meg, melyek azok az intézményi keretek, amelyek maximálisan biztosítani tudják a személyi és kulturális önrendelkezésen túl mindazt az eszközrendszert, amely az identitás és az anyanyelv megőrzéséhez hozzájárul. Persze a magyar-magyar egyeztetés folytatódik, de jó lenne még idén ősszel „lekerekíteni” az autonómiakoncepciót, mert 2018-ban Magyarországon választások lesznek. Egyetértésről beszél autonómiaügyben. Ki kivel ért egyet, hiszen az RMDSZ még a saját autonómiatervezetét sem terjesztette a bukaresti országgyűlés elé? Én az autonómiaigényre gondoltam, amikor egyetértésről beszéltem, nem a részletekre. Az tudvalévő, hogy mindkét autonómiatervezet - az RMDSZ-é és a Székely Nemzeti Tanácsé - a dél-tiroli példából fakadt. Persze különbözik a kettő, egyrészt az alkotmánymódosítás kérdését illetően, másrészt a határok meghúzásában. Mint ismert, az SZNT ragaszkodik Székelyföld történelmi határaihoz, az RMDSZ pedig a három magyarlakta megyét tartja kiindulópontnak. Készítettünk egy elemzést, amely szerint azt kell figyelembe venni, hogy a két tervezet közül melyik illeszthető reálisan a mai közigazgatási helyzetbe. Az autonómia fogalma egyáltalán beilleszthető a román társadalom és politikum köztudatába? Mit tud tenni az anyaország azért, hogy Romániában ne valami ördögtől fakadónak látszódjon az önrendelkezés igénye? Mindaddig, amíg magyar-magyar versengés volt, fölösleges lett volna párbeszédet kezdeni - akár Európával, akár a román politikummal. Az anyaország foganatosítja a román félben, hogy senki nem akar elszakadni az országtól, és senki nem akar elvenni valamit a románságtól. A Feröer-szigetektől Dél-Tirolig egész Európában léteznek különböző autonómiamodellek. Ezt szeretné a székelyföldi magyarság is: a közösség dönthessen saját ügyeiről. Látható, hogy az említett területeken, ott ahol a közösségi lét sokkal önállóbb és szabadabb, nemcsak a demokrácia teljesedett ki jobban, hanem olyan gazdasági fellendülés is tetten érhető, amely maga után húzza a társadalom többségét. A baloldal jó ismerőjeként hogyan látja, e kérdésben mennyire lehet számítani a szocialista pártra? - Ahogy az alapbeszélgetéseket végigfolytattam a meghatározó politikai szervezetekkel, úgy éreztem, az autonómiát illetően egyetértés van. A részletek meghatározása és kidolgozása azonban nem a magyarországi politikusok dolga, hanem az érintett közösségeké. A közelmúltban a csángó magyarok szövetségének meghívására Moldvába is ellátogatott. Milyen tapasztalatokat szerzett? Fontos megemlítenem, hogy nem egyedül, hanem a parlament nemzeti összetartozás bizottságainak elnökével, Pánczél Károllyal és a grémium tagjaival kerestem fel több moldvai csángó közösséget. Látogatásunk jó alkalom volt arra, hogy ne csak a hivatalos fórumokon vagy csatornákon keresztül szerezzünk információkat a moldvai magyarokról, hanem közösségeikbe látogatva tapasztaljuk meg a mindennapjaikat, ismerjük meg, hogyan épülnek vagy működnek a már létező magyar házak, miként zajlik a fakultatív anyanyelvű oktatás, nézzük meg, mennyire életképes a csángó szervezet és a pedagógusszövetség közötti együttműködés. De voltunk mesemondó-találkozón, minifoci-bajnokságon, megismerkedtünk a csángószövetség valamennyi települési hagyományőrző koordinátorával. Az akciónknak mindenképpen folytatása lesz, mert olyan gondokkal is szembesültünk, amelyek orvoslásáért a magyar törvényhozás sokat tehet. És kell is tennie, hiszen az a cél, hogy ötven-száz év múlva is hallható legyen a magyar szó, a magyar ének a moldvai csángó falvakban. Szili Katalin: „2004 után sokan érezték úgy, hogy az anyaország megtagadta őket.” Magyar Fórum Nehogy rosszul interpretáljam Soros fanjának, a szocialista-szabaddemokrata kormány panamai emberének szavait, idemásolom, hogyan hangzott ez élőben a bajusz alatt rothadó fogai között: „Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta.” Mára a feledés teljes homályába veszett Bokros Népnyúzó Lajos még a különösen kártékony közgazdász csapatból is kirítt magyar gyűlöletével. Ezért is, meg másért, az elmúlt években mindenki, akinek felkínálta magát menekült tőle. Talán a Balatonparti féregirtó kisiparost, az MDF egyik sírásóját leszámítva, még Gyurcsány sem bokrosozná össze magát, mint mondta, nem etikai, pusztán pragmatikus okból nem dolgozna együtt vele, mert Lajos egy nulla. Közelebbi ismerősei szerint nem mindig volt ez így. Míg önnön zsenialitásának hitéből Horn Gyula (akit Csurka István Egy Soros-fan így jellemzett: Horn az ellenzéki figurákhoz képest egy Atlasz) ki nem ábrándította, mindenütt félelemmel fogadták, ajánlója miatt, aki mindenüvé betette, ahol az országnak ártani lehetett. Előbb az MNB-hez, majd az Állami Vagyonügynökséghez (ÁVÜ) helyeztette, innen az akkor állami tulajdonban lévő Budapest Bank vezérigazgatói székébe szuszakolta. Ahol Bokros megjelent, ott a fű is kiszáradt. A bank is. Ennek ellenére a banktól való távozásakor 16 millió forint „végkielégítést” vett fel, az azonban kivizsgálatlanul maradt, milyen alapon adott 12 milliárd forintos tőkejuttatást a saját bankjának. Soros kitartottjának a legendája már korábban megvolt. Rikardó Dávid a rettenetes reformközgazdász. Akinek már a családja is ellenzéki háttérrel bírt. Horn pontosan tudta, Lajos száját fordulatokban bővelkedő, ám annál haszontalanabb élete során igaz szó még el nem hagyta. Hol arról hazudozott, hogy már fiatalon meggyőződéses baloldali gondolkodású volt, hol arról, hogy hívő keresztény, vagy mégsem, s mint olyan lépett bele az MSZMP-be, a KISZ-titkár szerepét pedig mint a protestáns etika követője nem pedig közönséges köpönyegforgatóként vállalta el. Gyula azt is sejtette, Surányihoz mi célból dörgölődzött a közös laktanyai priccsen. Csak röhögött, mikor meghallotta, hogy a senki által nem látott panamai diplomája megszerzésének helyszínén arra döbbent Lajos, hogy nem elég balos. Mikor pedig rátukmálta Soros, Gyula nem ellenkezett, hagyta hadd boldoguljon. Legalább kifúrta az utált eszdéeszes Békésit, mosolygott hamiskásan, ha egy-egy szoci felhúzta a szemöldökét: nincs elég bajunk, Magyar Bálint mellé minek egy másik görény? A tettvágytól buzgó Bokros azt hitte, a bab is hús, ha Soros adja, s mint új pénzügyminiszter 1995 márciusában elővezette népnyúzó csomagját, melyet mások mellett Surányi, Draskovics és László Csaba neve „fémjelzett.” Két miniszter azonnal bedobta a törölközőt, mert Bokros csomagja védhetetlen volt. A családi pótlék elvétele, a privatizációs bevételek körüli vita, a forint elértéktelenítése, az olcsó munkaerő, a kötelező tandíj. Bokros itthon bukott, ám Soros ’96-ban nemzetközi szinten az év pénzügyminiszterének választotta. Lajos tovább hazudozott arról, hogy a magyar közélet és a tudományos elit elüldözte volna az országból. Holott Soros György közbenjárására nem elüldözték, éppen hogy elhelyezték a Világbanknál, majd a spekuláns a CEU (Közép-európai Egyetem) tanárává fogadta. Volt már minden, csak akasztott ember nem, ahogy a népi mondás tartja: többek között IMF-tanácsadóként járt Kijevben, hogy megmentse Ukrajnát az államcsődtől. Népnyúzó Lajos pályafutását plágiumbotrány, korrupciós gyanú, horvát népharag, EP- mandátum-tolvajlás övezték, s ő ma Magyarország legundorítóbb politikusa címének elnyeréséért eséllyel indulhatna. Gondolhatnánk valami olyat akart mondani, ami miatt a nyilvánosság foglalkozik vele. Csakhogy kezdettől fogva Soros egyik tehetségtelen embere, akinek az úton végig kell mennie, amivel nem lesz sok gond, mert ahányszor Soros kéri, Bokros annyiszor fasisztázza le Orbánt és a magyar népet. Jut eszembe, Sztálin is lefasisztázott bennünket, magyarokat. A Soros-bérenc Bokros még nem merészelt a magyarkérdésről vagonkérdésként beszélni. Ez még hátravan. Attól még, hogy nem a Moszkvából hazatért kommunista vezetők irányítják Rákosi Mátyással az élen ezt az ellenzéket, hanem de facto, név szerint egy tőzsdespekuláns, persze készen állnak a legteljesebb restaurációra. Nüánsznyi a különbség: Moszkva helyett jó ezeknek Brüszszel is. czyla