Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-04-08 / 211. szám
Kolozsváron. Csütörtök apr. 8. 1858. 6. negyedévre 3 prttalMAGYAR FUTÁR. (Harmad-tvifolyam.) Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnaposcsillörtökitn. Előfizethetni minden postahivatalnál bérmentes levélben vagy helyben a szerkesztői szálláson k. tordautczai 13 sz. alatt, egy évre 18. félévre A l.kletérd négyszer hasabozott sorának ára -1 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért já pkr. kincstári adó. Vidéki hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Politikai szemle. A francia politikának kétélüségét lehetetlen észre nem venni. Mialatt a császári kormány fenhangon a nyugati szövetség világszerű szükségét és bonthatlanságát hirdeti, annak állítólagos bizonyítványául a császári birodalom dicsőségtől legsugárzóbb hadivezérét küldi Angliába képviselőjéül, azalatt annak közelebb és távolabb álló nyilvánossági orgánumai azt kezdik Angliának emlékezetébe hozni: mit tehet Franciaország egy Napóleon alatt és hogy Anglia szomszédja részéről többé ingyen áldozatkészségre ne számítson. Franciaország többé nem akar az egoistikus kalmárnépnek bolondja lenni, sőt a félhivatalos „Patrie“ egyenesen kimondja, hogy az idő eljött, Anglia szokássá vált és hagyományszerű ingadozásainak határt szabni. Erre az alkalmat „Perim“ szigete adja, melynek elfoglalását Anglia által megengedni nem lehet. „Ha Európa, úgymond a P., nem akarja a Verestenger hajózását egyedül Angliának engedni át; ha Törökország épségének igazsággá kell lenni, úgy elkerülhetlenül szükséges Perim elfoglalását haladék nélkül a legfontosabb politikai kérdés magasságára emelni.“ — Angliában sem látják éppen rózsaszínben a dolgokat. A malakoffi hg, Pelissier marsal, kinevezése londoni követté, az ottani legfelsőbb körökben nem éppen kellemes benyomást, sőt inkább rémülést okozott. A királynénál egymást érték a tanácskozások, melyekben nem csak a jelen hanem a volt ministérium több tagjai és más méltóságok is részt vettek, a lelett határozni , minő értelemben vegyék e különös kinevezést. De mivel csak hamar átlátták, hogy visszautasításról szó nem lehet, kivált Cambridge herceg indítványára abban állapodtak meg, hogy a kinevezési notification adandó választ a marsalra nézve a leghízelgőbb formában kell fogalmazni és megjegyezni, hogy a királyné e kinevezést „örömmel“ értette. Még a napilapok is utasítva lőnek ezutáni nyilatkozataikat ily szellemben tenni. Ámde azért az izgatás Angliában Franciaország ellen növekedőben van. A 1. Palmerston összeesküvési bilije ellen, még annak lelépésekor egy többnyire parlamenti s azonkívüli notabilitásokból „felügyelő comité“ alakult volt, mely most magát egy választmánnyá alakította a „sajtó védelmére“, természetesen a francia befolyás ellen. Ennek ösztönzésére a fejdelemgyilkolást prédikáló röpiratok szerzői, kiadói és elterjesztői védelmére a törvényszékek előtt, aláírásokat nyitottak a legelismertebb tehetségű ügyvédek megszerzésére, melyekre nem csak parlamenti tagok, bankárok, gyámokok, hanem főaristokratiai „dámák“ is sorba jegyzik neveiket. Még a Franciaországban halálra ítélt Bernard is buzgó védőre talált e comitéban, az üldözőbe vett Py afféle ropirat pedig még csak most fog nyerni elterjedést Angliában, miután egy democrats, club elnöke Wolff A. jó angolba átfordította, egy, a szövegnél sokkal dühösebb élőbeszéddel ellátta s Hoszfeld könyvnyomtató, szászországi menekült, kiadta. A menekültek sajtója tulajdonképpen csak most kezd megelevenedni. A Muszkaországot Londonból forradalmasító orosz menekült, Herzen is a „Bonapartismus“ ellen egy tűzokádó röpirattal lép föl, Louis Blanc pedig lord Normanby ellen a februári forradalmat veszi védelme alá. Az angol nép minden képmutatás nélküli rokonszenvvel kap ezen manifestatiokon és sűrüdő meetingjeivel bátorítja fel azokat. A két nép közötti természetes, nemzeti, politikai és társasági tetemes különbség s a hagyományos ellenszenv és gyűlölség mind világosabban fejezi ki magát, — és az angol kormány soha vagy csak igen ritkán tudott ura lenni az angol nép szenvedélyének. A „Moniteur“ ugyan márt. 30-ról azt jelenti, hogy „a jó egyetértés tökéletes helyreálltának jeléül lehet tekinteni azon szívességet, miszerint Victoria királyné a császárt egy új fajta ágyúval ajándékozta meg, melyet ő felsége Osborneban jártakor látott volt.“ De az alatt a császár szambuli képviselője, I. Thouvenel, az angol befolyás által támogatott, vagy inkább rémített, porta részéről a legérzékenyebb kudarcot kénytelen elviselni, egyhangúlag elhatározott elutasító választ nyervén *) a suezi csatorna iránti sürgetéseire az in pleno összeült porta-ministeriumtól. Amint az idézett lapnak írják, Austria, Anglia és Oroszország követei a díván eljárását azon észrevétellel helyeselték volna, „hogy ama kérdés a török birodalom politikai lételével függ össze és a suezi szorgos csatornázása Franciaországnak oly határtalan túlsúlyt fog adni a földközi tengeren, mely azt francia tóvá változtatással fenyegeti.“ Ezen helyeslést azonban mi Austria és Muszkaország részéről, eddigi tudomásunk után, komolynak nem tartjuk, inkább csak a francia túlsúlyra tolakodás elleni manifestationak és ezen hatalom mind rejtélyesebbé váló politikai sakk-húzásainak, melyek között nevezetes az, hogy több mémoireok között „a napóleoni politikáról Keleten“, melyeket I. Redcliff 1. Derbynek bemutatott, egy emlékirata is lenne a szambuli francia követnek, melyben az athenei fr. követnek Törökország felosztását tanácsolja Görögország javára. Ezen különös sakkvonások közé lehet számítani az I. Napóleon levelei és az Orsini levele és védelmezése hivatalosan közzététele által Olaszországban Austria ellen próbált indirect izgatást is, minek következése Majlandban egy pár orgyilkosság s néhány befogatás— a Constitutionnel kevés hitelt érdemlő levelezője szerint 136 személyé —, Velencében pedig a Fenice színházban egy iszonyú, de tökéletesen ártatlan tombolás jön bizonyos úri hölgy ellen, ki a főherceg asztalától a színházba a legtökéletesebb fekete-sárga ruházatba mert megjelenni, s aki e tombolás ellenében a tömeget egészen lefegyverző méltóságteljes felsőséggel tudta magát viselni.— Elvégre is III.Napóleon császár eddig a békét akarta minden áron; de, úgy látszik, maga is azon meggyőződésre kezd jőni, hogy Napóleoni uraság és állandó béke nem fér össze. Mert a franciákon vagy dcsőséggel kell uralkodni szabadság nélkül, á la Napoleon, vagy szabadsággal dicsőség nélkül, á la Louis Philippe. Az egyik vége Sz. Ilona volt, a másiké Claremont. Melyik utat válassza már, ha harmadik nincs? A feladás csak a lenne, hogy ez ellenmondást megoldja s a dicsőséget a szabadsággal lehetőleg párosítsa. . . Valljon lehetséges-e ez egy Napóleonnak! *) „Osservatore Triestino“ mart. 27. Utba-igazitás. Maros-Vásárhely, martius 30. A kolozsv. Közlöny 25-ik számában „Úrbéri kérdés Székely főidőn“ Dózsa D. ur által aláírt cikkben, egy oly állítás foglaltatik, melyet észrevétel nélkül — jelen állásomból kifolyólag — nem hagyhatok. Azt állítja Dózsa úr egész általánosságban , miként az 180-beli összeírás, minden további kérdés kizárásával, a székely birtok milyenségét elhatározza s a mi az érdekelt összeírásban jobbágy-birtoknak van aláírva, az állam által kárpótoltatik s a jobbágy tulajdonává válik. Ezen állítás mind az 1854- jan. 21-kén kelt legf. pátens, mind pedig az 1858- jan. 27-én kelt úrbériszéki utasítással ellenkezik. Az érdekelt úrbéri t. utasítás 155. §-a azt rendeli: „Az ily keresetekre nézve (t. i. hogy van valamely telek majorsági vagy urbéri-e ?) „az 1819-ik év tekintendő korszakul, olymódon, hogy az 1854 jun. 21-én kelt legf. „nyiltparancs 6. §-ában említett famuli conventionatis az ugyanazon legf. pátens 20.§-sában említett eset kivételével, az 1819 .jan. 1-én már létezett birtok ellen kereset „többé nem indittathatik.“ Az idézett legf. nyilt parancs 20-dik §-a szerint „időleges kötések, valamint tisztán magánjogi, haszonbéri, és zállog-szerződések „ezen nyiltparancs rendeletei által nem érintettek.“ Az idézett törvény szavai fényes bizonyságot tesznek a legfelsőbb törvényhozó abbeli bölcs tudomásáról, miként az 1899/20-ai összeírásban, minden megkülönböztetés nélkül, az időleges kötés melletti birtoklók is „colonusok“-nak vannak beírva, holott, legtöbb esetben, a még máig is létező időleges szerződvények és kétségbe nem vonható hitelességű osztálylevelek által bebizonyítható, hogy az összeírásbeli „colonus“ után irt telek, tartozmányaival együtt, és székely birtok, — mely utóbbi esetben az 1810-diki összeírás semmi erővel nem birván, — a megváltás az 1854-beli legf. nyiltparancs 22. §-a értelmében, tekintettel a 28. §-ra, az illető kötelezett által egyedül, s az ország hozzájárulása nélkül, eszközlendő. E tényállást nem lehet és nem szabad elferdíteni, s naponként elég alkalmam van tapasztalni: mennyire hajlandó a köznép világos törvény és igazsággal szemben, utolsó fillérét perlekedésre költeni s mily nehézségekkel jár a feleket saját javukra kiegyeztetni. Rosz szolgálatot tesz ily nemű interpraetatiok által Dózsa D. ur a székely birtokosságnak, hátráltatván őket a birtokaikhoz jutásban, —■ és éppen az illető jelenlegi székely örökséget birtoklóknak is, buzdítván őket a költséges, csekély vagyonukat fölemésztő — perlekedésre. Bodola János, cs. k. urb. törvényszéki ülnök. * Herceg Schwarzenberg generál-kormányzó e magassága az erdélyi gazdasági egyesületnek,a tavaly már megalapított selyemtenyésztési iskola sikeres folytatására, a fegyver-engedélyi alapból ez idénre is 1000 pftot méltóztatott kegyelmesen átküldeni. Egy későbbi tudósítás a tanulni kívánó ifjúságot majd értesítendi a tanulási időszak kezdetéről.