Magyar Hang, 2019. január (2. évfolyam, 1-4. szám)

2019-01-25 / 4. szám

10 PUBLICISZTIKA • IRO OLVASÓ RADNÓTI ZOLTÁN Kzismert a Grimm testvérek meséje a szabókról, akik a nagy semmivel öltöztették fel a királyt, és a körülötte állók nem merték neki megmon­dani, hogy bizony meztelen. Ez a mese most éppen Szakoly Sándor történész gondolatai és a körü­löttük lévő­ súlyos csend kapcsán jutott eszembe. Megjelent egy interjú Szakály Sándorral, a Veritas Intézet főigaz­gatójával, aki a Nagy Imre-szobor elvitele kapcsán feltett kérdésnél talált alkalmat, hogy megint a zsi­dókérdéssel foglalkozzon. És most álljunk meg egy szóra, vagyis egy általa idézett névnél­ Prohászka Ottokár. A magyar kormány által is sok­ra becsült püspök, felsőházi tag. Elismerése kapcsán említi meg Szakály, hogy ideje lenne már kicsit nagyvonalúbban újradefi­niálni az antiszemitizmust. Hadd idézzem meg a püspök szellemét és szavait (1920-ból)! „A zsidóság mindenütt elter­peszkedett, elfoglalta a vezető ál­lásokat, uralkodott az irodalom­ban és kultúrában, meghódította a sajtót, amelynek hangját is meg­szabta, így jutott a zsidóság min­denütt irányító szerephez, az igazi magyarok pedig visszahúzódtak, mert számukra a vezető elem (a zsidóság) idegen és érthetetlen maradt. Igen, a valódi magya­rok, különösen, ha keresztények is voltak, gyűlöltek, lebecsültek vagy elnyomottak lettek. A zsi­dó írókat, művészeket, tudósokat az égig magasztalták, a zsidókat »zsenik«-ként csodálták, míg a keresztényeket, a magyarokat agyonhallgatták, megrágalmazták vagy kigúnyolták. A zsidó szellem főképpen Budapest felett uralko­dott, ahol a zsidóság biztonságban érezvén magát, leplezetlenül meg­mutatta a maga igazi, nemzetiet­len, idegen, kihívó énjét.” Én ugyan nem vagyok történész, ám ez a szöveg eléggé antiszemitá­nak tűnik. Azonban Prohászka „ja­vára” írandó, hogy legalább őszinte ember volt, és nem titkolta, mit is gondol a zsidókról. „Érdemes lenne egyébként végre tisztázni, mit is értünk an­tiszemitizmus alatt” - mondja Szakály. „Tisztázni!”, azaz „nyis­sunk egy új lapot”. Nagyon merem remélni, hogy a központi „letisztázási” vágy nem azt jelenti, hogy a főigazgató úr­nak egy hazug és mindenkire néz­ve káros gondolatmenetnek, egy új (?) emlékezetpolitikának kell megágyaznia. „Egy kifosztott és megcsonkí­tott állam húsz év alatt lényegében felzárkózott az európai középme­zőnyhöz, ami bizony komoly tel­jesítmény. Azt is hangsúlyoznám, hogy nem szabad a több évtizeddel későbbi tudásunkból fakadó elvá­rásokat megfogalmazni az akkori döntéshozókkal szemben.” Szakály - a Horthy-kor­szak-témakörben - tekert még egyet a hangerőn, hogy a folyton ajvékoló zsidók hangját elnyomja, és így az interjú végén már szinte nem is értjük, miért nem rehabi­litáljuk, ha ennyire jó volt. És még csak most értünk el a beszélgetés egyik legfontosabb részéhez, a numerus claususszal kapcsolatos eszmefuttatáshoz! „Azzal kapcsolatban is sok a félreértés. Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden ma­gyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. Csakhogy a jogszabály nem is vonatkozott valamennyi egyetemre és karra, a szövegben konkrétan nem is sze­replő zsidóságba pedig csak az iz­raelita hitűek, vagyis azok tartoz­tak bele, akik nem keresztelkedtek ki. Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem­­ meglátásom szerint - jogkorlá­tozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.” Finoman cizellálta mondatait az intézményvezető. Szerinte az állampolgárok közötti jogegyen­lőség felváltása „faji” szempon­tokkal nem nagy ügy, de azért „lehet sérelmezni”. Értsd: megengedi, hogy „sérel­mezzük”. Igen, ez az a törvény, amely korlátozta az ilyen-amolyan „népfajok” közép- és felsőoktatási beiratkozását, hogy a beiratkozási arányok megfeleljenek a „népfa­jok” lakossági arányszámának. Sőt - közli örömmel Szakály - ez nem is vonatkozott minden egyetemre! Sőt a kikeresztelkedett zsidókat nem is érintette! Sőt, nem is volt konkrétan leír­va a törvényben „zsidó” szó. Hát nem nagyszerű? Azaz, Szakály logikája szerint, csak azért nem volt jogfosztás, mert a kikeresztelkedettekre nem vonatkozott? Igen, csak azokra vonatkozott, akik még annak ellenére is akar­tak egyetemre járni, hogy zsi­dóknak mertek megmaradni. Ja... keménynyakú egy „faj” ez... Az ilyen makacs ember igazán csak önmagát hibáztathatja az őt ért kellemetlenségekért és sorsának rosszabbra fordulásáért. Ám gondolatmenete legszebb része akkor következett, amikor a szakértő elmondja: „A két világ­háború közötti korszakban például úgy vett el a magyar állam zsidó tulajdonban lévő mező- és erdő­­gazdasági ingatlanokat és tartozé­kaikat, hogy az átengedett ingat­lanokért harmincéves futamidejű, 3,5 százalékos, utólagos kamato­zású, zárolt pengőkötvényekkel kívánt fizetni.” Jaj. Az általános iskolában megtanultuk, hogy a II. világhá­borúban Magyarország egy olyan állam oldalán állt, amelyik már régóta elhatározta, hogy a zsi­dókérdést a „maga eszközeivel” fogja megoldani, amelynek 1942 óta már neve is volt: Endlösung, azaz „végső megoldás”. Idézném Moldova György írását a Hitler Magyarországont: „Nincs igaza, Smidelius, én Horthynak minden búzaszemről kötelezvényt adtam, mely háború utáni kifize­tésre szólt. Tehát az elhozott áruk Szeretném világgá ki­áltani, hogy aki hisz abban, hogy nem a szár­mazásnak vagy a vallási hovatartozásnak kell meghatároznia az élet­esélyeket, az nem áll oda a numerus clausust mentegetni! ki nem fizetéséért a szövetségese­ket terheli a felelősség, mert a győ­zelmükkel megakadályoztak abban, hogy az ígéretemet megtartsam. - De én úgy tudom, mein Füh­rer, ön akkor sem szándékozott fizetni a magyaroknak, ha meg­nyeri a háborút. - Az más kérdés, Smidelius, nyugodjon meg, akkor nem is merték volna kérni.” Mint már említettem, nem va­gyok történész, de azt gondolom, hogy egyszerűen állami rablás történt A jogfosztás után a ki­fosztásig, majd a népirtásig ve­zettek az események. „Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem - meglátásom szerint­­ jogkorlá­▼ A miniszterelnök tavaly júliusban Jeruzsálemben. Néha itt, néha ott? FORRÁS: ORBÁN VIKTOR FACEBOOKOLDALA tozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.” „Lehet sérelmezni...” Köszönjük! Magyarként, európaiként és zsi­dóként élnék a nagyvonalú ajánlat­tal! Sérelmezem, hogy megszűnt a magyar honpolgárok törvény előtti egyenlősége! Sérelmezem, hogy megszűnt a modern magyar nem­zet alapja! Sérelmezem, hogy Petőfi Sándor egyik legfontosabb követe­lését: „jogot tehát, emberjogot a népnek” kitépték a könyvekből! Szakály megnyilatkozásai - aki hozzáértő ismerőseim szerint ko­moly hadtörténészi életművel ren­delkezik - már rég nem egy törté­nész megnyilvánulásai, hiszen e szakma nélkülözhetetlen feltétele az elfogulatlan mérlegelés képes­sége, a kíváncsiság és a nyitottság. Szakály Sándor intézményvezető jelenleg kevés nyitottsággal, ám jóval több elfogultsággal szemléli a magyar történelmet. Megszólalásait senki sem ele­mezné, ha nem felelős pozíció­ban, afféle „állami” történészként mondaná őket, így viszont azt a látszatot kelthetik, hogy Magyaror­szágon félhivatalos álláspont lehet a népfajok közötti megkülönbözte­tés mentegetése, bagatellizálása. Unom az egészet! Nem akarok a zsidók sérelmei­ről írni! Nem akarok a magyar fél­múltról írni, amikor a közeli jövő erkölcsi kérdéseinek kapcsán bő­ven volna miről közösen gondol­kodnunk. De mindig előjön ez a zsidó­kérdés... És szeretnék visszatérni Szakály mondataira, mert nem véletlenül jelentek meg egy kor­mányközeli médiumban. Komoly problémáim vannak, és magam sem tudom, hogy mit le­het válaszolni. Egyrészt van a sokak által (bele­értve magát a miniszterelnököt is) nyomatékosított zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben élve. Többször is elhangzott, hogy a magyarországi zsidó közösség biz­tonságban érezheti magát, hiszen meg vannak védve. A biztonságot illetően valóban csak jókat lehet mondani - ezt nem is vitatja senki. De hogy kitől vannak a ma­gyarországi zsidók megvédve? Ezt csak találgatni tudom. Meg vagyunk védve az antisze­mita cselekményekkel szemben, azaz nem lehet a hazai zsidókkal szemben büntetlenül fizikai erő­szakot alkalmazni. Ez üdvözlen­dő, olyannyira, hogy a Mazsihisz és annak vezetése ennek minden lehetséges alkalommal hangot is ad, itthon és külföldön egyaránt. És hivatalosan is meg vagyunk védve az iszlám migránsoktól. Ám a Szakály-interjú olvasása közben egy kérdés motoszkál ben­nem: az általunk antiszemitának gondolt közbeszéd, megszólalások tömkelegével szemben is vajon ilyen hatásos védelemben része­­sül-e a magyarországi zsidóság? Szégyen ide, szégyen oda, eb­ben azért nem vagyok olyan biztos. Plakátokat fújtak le Dávid-csil­­laggal. Folyamatosan zajlik a so­rosozás - nemzetközi összeeskü­véssel karöltve. És most a numerus clausus re­­videálási szándéka... Miért kell egyáltalán ennyire kitüntetett szerepet adni az ilyen típusú gondolatoknak? Szeretném tudni, mit gondol mindezekről a magyar kormány! Merre van a zéró tolerancia? Szeretném világgá kiáltani, hogy aki hisz abban, hogy nem a származásnak vagy a vallási ho­vatartozásnak kell meghatároznia az életesélyeket, az nem áll oda a numerus clausust mentegetni! Ez nem szakkérdés. Ez emberség, magyarság és tisztesség kérdése. Ha hirtelen ilyen kényesek let­tünk Nagy Imre múltjára, akkor miért nem vagyunk kényesek Pro­hászka Ottokáréra? Most ez akkor kettős beszéd? Meztelen a király? Ahhoz, hogy otthagyjuk végre a XX. századot, annyi kéne csak, hogy egyszer, egyetlenegyszer egyértel­műen, teljes konszenzussal leszö­gezzük, hogy a faji diszkrimináció nemzetellenes és emberellenes. És ezt nem csak „lehet”, hanem „kell” is sérelmeznünk. Ez nem a zsidók dolga, hanem mindannyiunké. Ne kelljen már ezt félévente újra és újra elmondani! Kérem, beszéljünk már végre értelmes és fontos dolgokról. Tényleg, barátaim, Magyaror­szág nem az első nektek? A szerző rabbi Most már tényleg meztelen a király? 2019. JANUÁR 25-31. Magyar Hang

Next